Kapacitásépítés és- bővítés, együttműködések kiépítése: a Női Érdek tagszervezetek szakmai tapasztalatainak és szaktudásának összegyűjtése, a tagszervezetek megerősítése; együttműködések kialakítása, stratégiai partnerség kiépítése a Női Érdek tagságán kívüli civil és egyéb szervezetekkel.
A jogalkotás és szakpolitikák monitorozása: a nemzetközi emberi jogi kötelezettségek hazai végrehajtásának monitorozása, egyebek mellett az ENSZ nők elleni diszkriminációval foglalkozó CEDAW Egyezménye alapján; jogalkotási, szakpolitikai elemzések, jelentések készítése és javaslatok kidolgozása.
Szakmai tudatosság-növelés: az EWL szakmai dokumentumainak lefordítása és terjesztése; a hazai releváns jogi és szakpolitikai elemzések és javaslatok terjesztése; szakmai események, tréningek szervezése a különböző szakemberek nemek egyenlőségével kapcsolatos tudatosságának növelésére.
A közvélemény tájékoztatása: a nemek egyenlősége témájának beemelése a köztudatba, sajtókapcsolatok építése, médiatréningek szervezése, a nemek egyenlőségéről szóló közösségi médiakampányok lebonyolítása.
A VGYKE 2016-ban is folytatja a látássérült női csoport megszervezését és várja azon vak, aliglátó és gyengénlátó asszonyok lányok jelentkezését akik aktivistaként szívesen segítenék a szervezet ezen tevékenységét!
A Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetséghez csatlakozott a FESZT

Kép forrása: uzletasszony.info
Ez évtől a Fogyatékossággal Élők Szervezeteinek Tanácsa is csatlakozik a Női Érdek Szövetséghez, ezen keresztül kívánja előmozdítani a fogyatékossággal élő nők érdekképviseletét és érdekérvényesítését. Nagyon fontos, hogy ebben a Szövetségben is megjelenjenek a fogyatékossággal élő nők, és képviselni tudják a „Semmit rólunk nélkülünk!” elvét. Ezt a témát személyesen is nagyon fontos ügyemnek érzem, éppen ezért a VGYKE már múlt évben elkezdte a látássérült nőkből álló aktivista közösség megszervezését, akik a női érdek programjain és rendezvényein képviselhetik sorstársaikat – hangsúlyozta Fodor Ágnes.
A Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség (Női Érdek) 2003-ban alakult. A Szövetség célja a nőszervezetek, a nők esélyegyenlőségéért és érdekérvényesítéséért tevékenykedő egyesületek, alapítványok összefogása, érdekképviseletük és érdekvédelmük ellátása. A szervezet célja továbbá a nők és férfiak társadalmi egyenlőségének előmozdítása, fellépés a nők elleni diszkrimináció minden formájával szemben, valamint a nők segítése abban, hogy élni tudjanak emberi jogaikkal a társadalmi élet minden területén. A Női Érdek az Európai Női Lobbi (European Women’s Lobby, EWL) nemzeti koordinációs szerepet betöltő tagszervezete. Az EWL a nők jogaival, a nők és férfiak egyenlőségével foglalkozó legnagyobb ernyőszervezet az EU-ban: több mint 2000 szervezetet képvisel. Az EWL tagság által a Női Érdek nemzetközi színtéren a magyar nőjogi szervezetek érdekképviseletét látja el, míg itthon az európai szinten felmerülő, Magyarországot is érintő nőjogi ügyeket jeleníti meg, vállalja fel.
Főbb tevékenységei:
Kapacitásépítés és- bővítés, együttműködések kiépítése: a Női Érdek tagszervezetek szakmai tapasztalatainak és szaktudásának összegyűjtése, a tagszervezetek megerősítése; együttműködések kialakítása, stratégiai partnerség kiépítése a Női Érdek tagságán kívüli civil és egyéb szervezetekkel.
A jogalkotás és szakpolitikák monitorozása: a nemzetközi emberi jogi kötelezettségek hazai végrehajtásának monitorozása, egyebek mellett az ENSZ nők elleni diszkriminációval foglalkozó CEDAW Egyezménye alapján; jogalkotási, szakpolitikai elemzések, jelentések készítése és javaslatok kidolgozása.
Szakmai tudatosság-növelés: az EWL szakmai dokumentumainak lefordítása és terjesztése; a hazai releváns jogi és szakpolitikai elemzések és javaslatok terjesztése; szakmai események, tréningek szervezése a különböző szakemberek nemek egyenlőségével kapcsolatos tudatosságának növelésére.
A közvélemény tájékoztatása: a nemek egyenlősége témájának beemelése a köztudatba, sajtókapcsolatok építése, médiatréningek szervezése, a nemek egyenlőségéről szóló közösségi médiakampányok lebonyolítása.
A VGYKE 2016-ban is folytatja a látássérült női csoport megszervezését és várja azon vak, aliglátó és gyengénlátó asszonyok lányok jelentkezését akik aktivistaként szívesen segítenék a szervezet ezen tevékenységét!
Ivanova Daniela
Ingyenes szemüvegkeretek

kép forrása: akcion.hu
Elsősorban gyerek és női keretek közül lehet válogatni. Amennyiben szeretné megtekinteni a választékot, kérjük nyitvatartási időben fáradjon be a Láthatár segédeszközboltba.
A Láthatár segédeszközboltunk elérhetősége és félfogadási rendje a következő:
- cím: 1146 Budapest, Hermina út 57.
- nyitvatartás: kedd, szerda, csütörtök 09.00-17.00 óra között
- pénteken: 09.00-15.00 óra között
- telefon: (1) 384-55-41 4-es menüpont
- mobil: 06 70 383 3611
- e-mail: lathatar@vgyke.com
Pályázati felhívás!

kép forrása: www.pinterest.com
A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete pályázatot hirdet.
Mit várunk?
A feladat a VGYKE logóján látható fehérbotot tartó ember figura, kézzelfogható másának textilből való megalkotása, mely a későbbiekben az egyesület kabalafigurája lesz, „VGYKE baba” néven.
Követelmény:
- A logó színeinek megjelenítése, méret: 20 cm.
- Határidő: 2016.02.28.
Nyeremény: A zsűri megfontolt döntése alapján kiválasztásra kerül majd a legjobban sikerült pályamű, a nyertessel pedig megállapodást köt az egyesület első körben 100 db. baba legyártására.
A legjobban sikerült pályaművekből kiállítást rendezünk!
A babákat postai úton várjuk az alábbi címre: VGYKE, 1380 Budapest, Pf.1075.
Sok sikert kívánunk minden kedves pályázónak!
Nagyítókkal az élvezetes olvasásért

Kép forrása: hu.depositphotos.com
Ruler Magnifier
A 300×35 mm-es vonalzós sorolvasó 2,5x-ös nagyításra képes. Nagyítási területe a soronkénti olvasáshoz alkalmazkodik és nagy előnye, hogy nem kell fogni, csak a papírra elhelyezni, és soronként csúsztatni.
Mivel fekszik a lapon, nem kell tartani, ezáltal nem fárasztja a kezet. Nincs szükség arra sem, hogy a lencse és a kép távolságát beállítsuk, ugyanis azt a rúd magassága adja, így az nem változik, és nem függ a kéz remegésétől sem.
További hasznos funkciója, hogy az élein milliméter beosztás található, így vonalzónak is használható, és mivel csak az olvasásra szánt területet nagyítja, tökéletes sorvezető. Érdemes tudni, hogy ez nem egy újabb szemüveg, hanem annak egy hasznos kiegészítője.
Solid magnifier 3x
Tér nagyító, 60mm átmérőjű, 3x erősségű
A szegmens tér-nagyítóval az olvasás még jobban élvezhető, mint egy normál tér-nagyítóval. Speciális formájának köszönhetően oldalról nézhet a nagyítóba, így nem szükséges fölé hajolnia. Az oldalsó látószög ellenére minden jól és élesen látszik ugyanúgy, mint egy normál tér-nagyító esetében.
Egyszerűen használható: a nagyítót nem szükséges kézben tartani, hanem közvetlenül az újság, vagy a könyv lapjára helyezhető, így a kép teljesen remegésmentes lesz.
A tér-nagyító kompakt méretű, így táskában is könnyen szállítható.
A legtöbb nagyítónál nehéz eltalálni azt a távolságot, amellyel a szöveget élesen láthatja, de a tér-nagyító bármely távolságból éles képet mutat, így kitűnően használható szemüveggel is.
A nagyító különleges formájának köszönhetően az elolvasandó szöveg lényegesen világosabban jelenik meg környezeténél, így a szöveg még könnyebben olvasható.
Illuminated: Ékszerész nagyító
LED világítással, 30x erősségű, 21mm átmérőjű
Ékszerész nagyító, sokoldalú felhasználhatósággal ékszerek, bélyegek, érmék elektrotecnikai áramkörök vizsgálatára. 2db nagy fényerejű leddel van ellátva, mely kikapcsolható. Kicsire összecsukható, így könnyen hordozható és a lencse sérülése is megakadályozható.
Bármely termékkel kapcsolatban a Láthatár Bolt elérhetőségén érdeklődhetnek.
Rákosmenti meghívó
Kérünk mindenkit, hogy 15:00 óránál előbb ne érkezzetek meg, mert előbb nem tudnak nekünk helyet adni!
A klubra meghívtuk az „Informatika a Látássérültekért” Alapítvány
munkatársát, Molnár Ákost, aki előadást tart az Alapítvány küldetéséről, tevékenységéről, a náluk megvásárolható számítástechnikai eszközökről. Természetesen lehetőség nyílik kérdéseitek feltevésére is.

Kép forrása: www.katinfo.esy.es
Utána kötetlen beszélgetéssel és egy kis harapnivaló elfogyasztásával kerekítjük ki a klubnapot.
Érdemes velünk tartanod!
Részvételi szándékotokat minden esetben kérjük jelezzétek!
E-mail címünk: lampas.rakosmente@gmail.com
Telefonszámaink:
Krayné Faragó Zsuzsanna: 06 70 984 8468
Domoszlai János Ferenc: 06 20 557 25 72
Acsay Péter: 06 70 248 59 53
Kérünk, hogy amennyiben van látássérült ismerősöd, ajánld a rákosmenti Lámpás Klubot, vagy hozd el magaddal a klubra, hadd találjon ő is közösségre!
Minden rákosmenti látássérültet és érdeklődőt sok szeretettel várunk!
Februári beszélgetés Kispesten
Megtartottuk a februári klubnapunkat, melyre vendéget is hívtunk. Dézsi Katalin a Louis Braille Támogató Szolgálat vezetője látogatott el hozzánk. Katika beszélt a Támogató Szolgálat működéséről, és sok hasznos információval szolgált arról, hogy milyen segítséget tudnak nyújtani a látássérülteknek. Megtudtuk azt is, milyen feltételek szükségesek, hogy a szolgáltatásokat igénybe tudjuk venni. Nagy érdeklődéssel hallgattuk, és kérdéseinkre is szívesen válaszolt.

Február a farsang jegyében telt. Beszélgettünk a farsang történetéről, és arról, hogyan ünnepelnek az olaszok, spanyolok, franciák, és a németek. A világ leglátványosabb és talán legfergetegesebb karneválja a riói sem maradt ki. Elábrándoztunk, milyen jó lenne elvegyülni a karneváli forgatagban… Mivel Rió “kicsit” messze van, felvetődött egy Lámpás farsang megrendezésének lehetősége melyen az összes Lámpás klub részt venne. Megbeszéljük majd a többiekkel, hátha jó ötletnek tartják.

Sajnos az influenzajárvány miatt sokan beteget jelentettek, ezért nem volt teljes a létszám. Ennek ellenére nagyon jó, szinte családias hangulat alakult ki. Mindenki mindenkivel tudott beszélgetni, ismerkedni. Vidám társalgás folyt, és mire a finom sütiket elmajszoltuk már szedelőzködni kellett.
Várjuk márciusi klubnapunkat, és reméljük az is ilyen kellemes hangulatban telik!
Bernáth Zsu
Női nap – kényeztetés a VÁI-ban

kép forrása: www.pc.gc.ca
2016.03.05-én, szombaton 10:00-tól 14:00-ig a Vakok Állami Intézetében (Budapest 1146, Hermina út 21.) nőnapi rendezvényünkre hívunk minden kedves érdeklődőt.
Programjaink:
- természetes alapú kozmetikumok bemutatása, ahol minden regisztrált hölgy vendégünk az általa választott illatkombinációban elkészítheti saját arckrémjét, melyet ajándékba kap tőlünk
- frissítő masszázs, ahol egy pár perces masszázson vehetnek részt a hölgyek
- személyre szabott smink készítése, profi fénykép készítésével (előtte-utána kép)
- és még néhány meglepetés
További információk:
A regisztrációkat 2016. március 01-ig tudjuk fogadni.
Felhívjuk figyelmüket, hogy a rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A regisztrált hölgyeknek ajándékkal kedveskedünk.
Példaértékű döntések Kispesten és Rákosmentén
Rákosmente képviselői 1 millió forinttal, Kispest képviselői pedig 500 ezer forinttal járulnak hozzá ahhoz, hogy a több éve működő “Közösség Lámpásai” mentori hálózat munkája folytatódhasson, valamint még jobban kiteljesedhessen.
A támogatásoknak köszönhetően valóra válhat olyan speciális képzések elindítása, melyek eredményeként a látássérültek társadalmi integrációja minőségileg teljesen újszerű segítséget kaphat. Ennek keretében például személyiségfejlesztő foglalkozások lesznek vagy segítséget kaphatnak a felnőtt korban látásukat vesztett személyek és a családtagjaik. Az ilyen képzések azért fontosak, mert az érintettek személyre szabott támogatást kaphatnak a mindennapi életükhöz úgy, hogy ezért nem kell fizetniük, így mindenkinek lehetősége nyílik a részvételre.

Forrás: www.eleszto.blog.hu
Fodor Ágnes, az Egyesület elnöke elmondta, hogy a külön költségvetési soron juttatott közvetlen támogatások a „Közösség Lámpásai” mentori hálózat részére komoly elismerést jelentenek. Ő maga hónapok óta keresi fel a polgármesteri hivatalokat, hogy a folyamatban lévő közösségszervező és szemléletformáló munkát és az ez évi terveket bemutassa, kérve azok helyi támogatását. Több kerület is mostanában hozza meg a döntését, melyekkel kapcsolatban azt a reményét fogalmazta meg, hogy a kispesti és a rákosmentei döntéshozókhoz hasonlóan ők is fontosnak tartják majd a kerületükben élő látássérültek életminőségének javítását célzó tevékenységünket.
Meghívó egy különleges márciusi klubnapra
A felsoroltak alapján bátran kijelenthetjük, hogy szórakoztató műsornak nézünk elébe!
Szívesen fogadnánk egy kis rágcsálnivalót a kedves tagjainktól is.
A márciusi megszavazott program a Gödöllői Grassalkovich Kastély felfedezése, leszervezés alatt áll. Csak az időpont hiányzik, amelyet a klubnapon együtt hozunk össze veletek.

Várunk mindenkit szeretettel, kísérőjével, családtagjával!
Garantáljuk a kellemes kikapcsolódást!
Az időpont: 2016. március 2. 15- 17 óra között.
A helyszín: 1043. Tavasz utca 4. Ady Endre Művelődési Ház, Galéria Terme.
Elérhetőségeink: lampas.ujpest@gmail.com
Kulmanné Era: 06-30/905-1321
Szélesné Panka: 06-70/602-9368, 06-30/498-9033
Az Ázsiai Művészeti Múzeumban jártunk
Saját szavakkal nem lehet leírni a látottakat, ezért íme, egy kis ízelítő. Egy kis időutazás Japánba a képzeletünkkel!

A Gendzsi monogatari (magyarul Gendzsi regénye illetve Gendzsi szerelmei) Muraszakinak, a Heian-kori japán császári udvar egyik udvarhölgyének a 11. század elején írott műve, a világirodalom első nagy terjedelmű és egyik legjelentősebb regénye, amely 54 fejezetben jeleníti meg a herceg életének eseményeit és szerelmi kalandjait. Vizuális művészeti alkotások festmények, fametszetek lakktárgyak, kerámiák merítettek belőle ihletett Muraszaki korától egészen napjainkig, de a társművészetek (mint például a fotográfia és a színház) is bőven visszanyúlnak a regényhez.

A Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum gyűjteménye számos tárgyat őriz, mely a Gendzsi történetét dolgozza fel narratív szimbolikus vagy paródiába hajló módon, a 17. század végétől napjainkig. A kiállítás célja, hogy bemutassa a regény folyamatos jelenlétét Japán kultúrájában, egyaránt hangsúlyozva a kép és a szöveg fontosságát.

Ajánljuk mindenkinek, mi nagyon jól szórakoztunk!
Újpesti Lámpástagok, Era, Panka
Tanulhatnak-e az orvosegyetemeken hallás-, látás- vagy mozgássérültek?

kép forrása: divany.hu
Habár sok hallás-, látás- vagy mozgássérült gyermek szeretne orvos lenni, hogy az átlagos orvosokhoz képest nagyobb hozzáértéssel és empátiával segíthessen a hozzá hasonlóknak, a University of Michigan Medical School tanulmánya szerint sokan már akkor kénytelenek belátni, hogy nem tudják elérni céljukat, amikor online meglátogatják az orvosegyetemeket. Az egyetem családorvosi tanszékének felmérése szerint ugyanis az amerikai orvosegyetemek honlapjai meglehetősen siralmasan szerepelnek a fogyatékossággal élők tájékoztatása és segítése tekintetében.
Holott a megfelelő tájékoztatás a témában immár 25 éve hozott amerikai törvény (Americans with Disabilities Act) szerint kötelessége lenne az orvosegyetemeknek. Mint Philip Zazove, a családorvosi tanszék vezetője és egyben a tanulmány – U.S. Medical Schools’ Compliance With the Americans with Disabilities Act: Findings From a National Study – vezető szerzője elmondja, koránt sem csak maguk a fogyatékos fiatalok profitálnának abból, ha az orvosegyetemeken elősegítenék a képzésüket, sőt nem is csak azon fogyatékos emberek számára lenne ez hasznos, akiket a későbbiekben a fogyatékos orvosok nagyobb hozzáértéssel tudnának kezelni, de az összes többi orvostanhallgató is sokat tanulhatna azokról a problémákról, amikkel a fogyatékosoknak – későbbi pácienseiknek is – szembe kell nézniük, ha lennének fogyatékos osztálytársaik.
Az országos felmérés Academic Medicine című szaklapban megjelent eredménye szerint csak az orvosegyetemek egyharmada jelzi egyértelműen, hogy amennyiben minden felvételi követelménynek eleget tesznek, fogyatékkal élők számára is elérhetők a képzései. A képzőhelyek fele bizonytalan volt azzal kapcsolatban, hogy milyen hallgatókat vesz fel. Ráadásul a fogyatékosok felvételével kapcsolatos információkat az egyetemek 42%-a esetében igen nehéz volt megtalálni az intézmény honlapján, míg 16%-uk esetében egyenesen lehetetlennek bizonyult az online információszerzés. 12 egyetem még akkor sem válaszolt, amikor a kutatók mint lehetséges jövőbeli diákok keresték meg őket.
A tanulmány szerzői felhívják az orvosegyetemek és az orvos-szakmai társaságok vezetőinek figyelmét arra, hogy újra kell gondolni, hogyan bánunk azokkal a fogyatékos emberekkel, akik orvosok akarnak lenni. A fogyatékossággal küzdő orvosok nagyobb valószínűséggel kezelnek hozzájuk hasonlókat, így ha több fogyatékos személy nyerne felvételt orvosegyetemre, jelentősen javulna a fogyatékossággal küzdők orvosi ellátása, hangsúlyozzák a kutatók.
Zazove, aki maga is süket, és cochleáris implantátummal él, mentorál olyan orvostanhallgatókat és rezidenseket, akik szintén fogyatékosok. Mint kifejti, az amerikai egészségpolitika vezetői és az akadémiai orvoslás vezető kutatói és szakemberei egyaránt támogatják azt a koncepciót, miszerint kerüljenek be fogyatékossággal élők az orvosképzésbe.
A most 25 éves, témába vágó amerikai törvény (ADA) szerint az egyetemeknek nyilvánosságra kell hozniuk azokat az úgynevezett technikai standardokat, amelyek felsorolják, hogy milyen szolgáltatást tud nyújtani az adott intézmény a fogyatékossággal élő diákok számára, pl. rendelkezik-e hangerősítő sztetoszkópokkal, amiket a hallássérült diákok használhatnak, tud-e az egyetemen kerekes székes mozgássérült közlekedni, illetve lehetővé teszi-e az intézmény, hogy a hallássérült diákot jeltolmács kísérje. A technikai standardokat ma jellemzően az egyetemek honlapján kell nyilvánosságra hozni. Az ADA szerint azok az egyetemek, amelyek igénybe vesznek állami támogatást, kötelesek erőfeszítést tenni annak érdekében, hogy a minden egyéb szempontból megfelelő fogyatékos diákok el tudják végezni az adott iskolát.
Zazove és munkatársainak vizsgálata az első, ami górcső alá veszi, hogy megtalálhatók-e ezek a technikai standardok az orvosegyetemek honlapjain, milyen könnyű megtalálni az információt a honlapokon, illetve hogy az adott egyetemek által kínált technikai standardok mennyire tartják a lépést a technika jelen lehetőségeivel. Mindezek után különös értelmet nyer a tanulmány eredménye, miszerint csak a vizsgált orvosegyetemek egyharmada (ez 53 orvosegyetem) rendelkezik a fogyatékos hallgatókat támogató technikai standardokkal, 79 egyetem nem rendelkezik egyértelmű politikával a témában, 6 egyenesen kijelenti, hogy nem támogat fogyatékos hallgatókat, 23 esetében pedig semmi témába vágó információ nem elérhető. Az egyetemek 60%-a esetében az sem derül ki, hogy az iskola vagy a diák a felelős a szükséges technológia beszerzéséért – csak az egyetemek negyede mondja ki egyértelműen, hogy biztosítja a szükséges technológiát a fogyatékos diákok számára, holott, mint a felmérést végző egyetem dékánja, Joseph Kolars kifejti: a megfelelő technikai standardok biztosítása révén egy jó egyetem még jobbá válik, és a példája nyomán remélhetőleg más iskolák is felismerik, hogy saját érdekük is a fogyatékos hallgatók támogatása.
Forrás: medicalonline.hu
Kispesti meghívás
Sok szeretettel meghívunk mindenkit a februári klubnapunkra!
Az időpont: 2016. február 25. (csütörtök) 15-17 óráig.
A helyszín: XIX. Táncsics M. u. 7 (Családsegítő Központ).
Február a farsang jegyében telt. Az egyik témánk a farsang történte és más népek farsangja lesz. Ezen kívül meghívtuk a Louis Braille Támogató Szolgálat vezetőjét, Dézsi Katalint, aki sok hasznos információval szolgál majd arról, hogy milyen segítséget tudnak nyújtani a látássérülteknek.

Forrás: www.italyairportlimousine.com
Kérünk mindenkit, hogy részvételi szándékát jelezze az elérhetőségeink valamelyikén.
SZERETETTEL VÁRUNK MINDENKIT!
Bernát Zsuzsanna és Puchnyák István
Telefon: 06/30/498-9127 Bernát Zsuzsanna
06/70/984-8868 Puchnyák István
E-mail: lampas.kispest@gmail.com