Ricsi javasolt egy – az eddigiekhez képest – más módszerrel működő érzékenyítő programot felsős általános -és középiskolásoknak. A foglalkozás lényege, hogy az osztályközösség adott része együtt dolgozik minden egyes feladaton. A fiatalok – az érzékenyítős játékok csoportos kipróbálása helyett – az életből vett gyakorlati feladatokkal találkoznak. Ilyen feladat például a víztöltés pohárba, zoknipárosítás, konyhai fűszerek, élelmiszerek illatának felismerése, aprópénz beazonosítása vagy segítségnyújtás, segítségkérés a közlekedésben. Ezeket a nehézségeket a saját módszerükkel, kreatívan kell megoldaniuk, úgy, hogy közben tippeket kapnak az osztálytársaiktól. Minden feladatra egy, esetenként két diákot hívunk ki, a többiek pedig a padjukból figyelik, hogy a “felelő” mit csinál. Ha a gyermek igényli, kijelölünk mellé egy segítőt is, aki nem kap szemtakarót, így szóban instruálhatja a “vakot”.
Személy szerint úgy vettem észre, hogy a gyerekek otthonosabban érzik magukat ebben a frontális helyzetben (mi a tanári asztalnál, ők pedig a padjaikban), miközben hétköznapi kihívásokkal szembesülnek. Az első feladatra az esetek többségében még csak egy-két jelentkező akad, de a többire már úgy kell válogatni, ugyanis mindenki szeretne sorra kerülni. Ebben a koncentrált, kreativitásra ösztönző helyzetben, nem csak egymásra, hanem ránk is sokkal jobban figyelnek a gyerkőcök, oldottabbak, akarnak és mernek kérdezni. Ami pedig a legfontosabb, hogy valószínűleg meg is marad bennük az információ, mivel azonnal reflektálnak a látottakra.
Emellett a mi munkánk is gördülékenyebben folyik. Valaki vállalja az “előadó”, vagy “instruktor” szerepét, a többiek pedig kiegészítik azt. Ez alkalommal, az Áldás utcai Általános Iskolában jómagam voltam a “tanár néni”, Csabi és Ricsi pedig a kifejezetten vakos kérdésekre válaszolt kétféle szemszögből. Ezúttal is volt kutyás helyszín, ahol Laci hosszabban elbeszélgetett a fiatalokkal.
Ismét pozitív visszajelzések érkeztek hozzánk. A tanárok örömmel látták, hogy a szemléletformálás ilyen izgalmas, feladatmegoldó jellegű is lehet, és a gyerekek élvezik a játékos érzékenyítést.
Bátran állíthatom, hogy egy nagyon tartalmas programot tudhatunk magunk mögött. Ezúton köszönjük Károlynak, új kollégánknak, hogy minderről ilyen kifejező pillanatképeket készített. Engem pedig külön büszkeséggel tölt el, hogy az iskola, melynek padjait három évig koptattam, ugyanúgy visszavár minket, mint a legtöbb hely, ahol eddig volt szerencsénk megfordulni az érzékenyítések során.
Érzékenyítés – újabb siker

Ricsi javasolt egy – az eddigiekhez képest – más módszerrel működő érzékenyítő programot felsős általános -és középiskolásoknak. A foglalkozás lényege, hogy az osztályközösség adott része együtt dolgozik minden egyes feladaton. A fiatalok – az érzékenyítős játékok csoportos kipróbálása helyett – az életből vett gyakorlati feladatokkal találkoznak. Ilyen feladat például a víztöltés pohárba, zoknipárosítás, konyhai fűszerek, élelmiszerek illatának felismerése, aprópénz beazonosítása vagy segítségnyújtás, segítségkérés a közlekedésben. Ezeket a nehézségeket a saját módszerükkel, kreatívan kell megoldaniuk, úgy, hogy közben tippeket kapnak az osztálytársaiktól. Minden feladatra egy, esetenként két diákot hívunk ki, a többiek pedig a padjukból figyelik, hogy a “felelő” mit csinál. Ha a gyermek igényli, kijelölünk mellé egy segítőt is, aki nem kap szemtakarót, így szóban instruálhatja a “vakot”.

Személy szerint úgy vettem észre, hogy a gyerekek otthonosabban érzik magukat ebben a frontális helyzetben (mi a tanári asztalnál, ők pedig a padjaikban), miközben hétköznapi kihívásokkal szembesülnek. Az első feladatra az esetek többségében még csak egy-két jelentkező akad, de a többire már úgy kell válogatni, ugyanis mindenki szeretne sorra kerülni. Ebben a koncentrált, kreativitásra ösztönző helyzetben, nem csak egymásra, hanem ránk is sokkal jobban figyelnek a gyerkőcök, oldottabbak, akarnak és mernek kérdezni. Ami pedig a legfontosabb, hogy valószínűleg meg is marad bennük az információ, mivel azonnal reflektálnak a látottakra.
Ha van rá idő, minden “próbatétel” után megbeszéljük, hogy mi az, ami nem sikerült, és milyen más módszerrel lehetne még megoldani a problémát. Kevesebb idő esetén ez a részletes megbeszélés a segítségnyújtás, segítségkérés feladatkörére korlátozódik. Itt a leginkább szembeötlő az, hogy a jelenlévők a segítő és a segített szerepét is saját bőrükön, vagy a társaikén tapasztalják meg, így könnyebben jut el hozzájuk mindaz az ismeret, amelyet igyekszünk átadni.

Emellett a mi munkánk is gördülékenyebben folyik. Valaki vállalja az “előadó”, vagy “instruktor” szerepét, a többiek pedig kiegészítik azt. Ez alkalommal, az Áldás utcai Általános Iskolában jómagam voltam a “tanár néni”, Csabi és Ricsi pedig a kifejezetten vakos kérdésekre válaszolt kétféle szemszögből. Ezúttal is volt kutyás helyszín, ahol Laci hosszabban elbeszélgetett a fiatalokkal.
Ismét pozitív visszajelzések érkeztek hozzánk. A tanárok örömmel látták, hogy a szemléletformálás ilyen izgalmas, feladatmegoldó jellegű is lehet, és a gyerekek élvezik a játékos érzékenyítést.

Bátran állíthatom, hogy egy nagyon tartalmas programot tudhatunk magunk mögött. Ezúton köszönjük Károlynak, új kollégánknak, hogy minderről ilyen kifejező pillanatképeket készített. Engem pedig külön büszkeséggel tölt el, hogy az iskola, melynek padjait három évig koptattam, ugyanúgy visszavár minket, mint a legtöbb hely, ahol eddig volt szerencsénk megfordulni az érzékenyítések során.
Susovich Erika
Gyógymasszőröket keresünk!

Forrás: mcec.hu
A munkakör másodállásban is betölthető.
Önéletrajzát, a szakképzettségét igazoló okiratát és a masszázs tevékenység folytatásához szükséges dokumentumok (Kamarai Tagság, és Működési Nyilvántartási Igazolvány) másolatát kérjük, küldje el a cserf-s@vgyke.com e-mail címre.
A jelentkezés folyamatos!
Elindult a fényvillamos, illetve egy szintén LED-ekkel díszített 72-es troli

Forrás: nullker.hu
A járművet 3,5 kilométernyi fényfüzér borítja, amelyen 39 200 hidegfehér és kék LED világít. A fénytrolin, a mindennapos használatból már kivont ZIU kocsin 5300 “izzó” kapott helyet. 72-es vonalán délután 16 és este 21 óra között közlekedik a belül is feldíszített veteránjármű. A troli belsejébe nem került plusz világítás, de néhány karácsonyfadísz és “girland” felkerült a kapaszkodókra, illetve a mennyezetre. A trolira egyébként három biztonsági őr vigyáz és a járművön mindenki normál díjszabás mellett utazhat – azaz, nincs pótdíj!
Próbáljátok ki!
Indulási időpontok:
- Arany János utca M: 16:30; 17:45; 19:00; 20:00; 21:00
- Zugló vasútállomás: 16:55; 18:10; 19:25; 20:25; 21:25
- garázsmenetben 22:00-kor indul Arany János utca M végállomástól és utasokat szállít Puskás Ferenc Stadion M megállóig
December 24-én és 31-én nem közlekedik!
Forrás:http://www.bevezetem.eu
Év végi nyitva tartás

Forrás: argosinn.com
Tisztelt Olvasóink!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a központi ügyfélszolgálat december 19-én, pénteken fogad idén utoljára ügyfeleket. A jövő évben pedig 2015. január 5-én, hétfőtől a megszokott időrendben várjuk ismét Önöket!
VGYKE
Színház jeltolmáccsal

Kép forrása: 13.kerulet.ittlakunk.hu
A hallássérült közönség részére mobil zsebadót ingyenesen biztosít a színház, amely hagyományos fülhallgatóval vagy nyakba akasztható mobil indukciós hurokkal is működik. Ez a technológia beszédértési problémák esetén is hatékony segítséget nyújt. A rendszer első körben az alábbi előadáson lesz használható:
December 17. (szerda) 19 óra, Vígszínház Büchner: Danton halála (főszerepben Stohl András).
Az előadás jeltolmácsolva is lesz!
Jelnyelvi tolmács: Vörös Zsolt
Hallássérülteknek 50% kedvezményt ad a színház a jegyárból, melyek az alábbiak:
- I. kategóriás jegy, melynek kedvezményes ára: 1750Ft (kimondottan siketeknek és jelnyelv használóknak, hogy jól lássák a tolmácsot)
- II.kategóriás jegy, melynek kedvezményes ára: 1550Ft
- III.kategóriás jegy, melynek kedvezményes ára: 1400Ft
Jegyek vásárolhatók: Vígszínház Szervezési Iroda 1136 Pannónia u. 8.
Tel: 329-39-20
Januártól további előadásokkal bővül a kínálat.
További információ: bonecz@90decibel.hu, 06-20-958-8688
Amit a Közigazgatási Ösztöndíjprogramról tudni lehet

Kép forrása: www.educationusa.hu
Gyere el 2014. december 18-án, csütörtökön este hozzánk, hogy találkozhass Kollárszki Bogival, aki az első közigazgatási ösztöndíj program egyik résztvevője volt.
Ha Téged is érdekel a program, kérdezz Tőle bátran: érdeklődj benyomásairól, tapasztalatairól.
Csatlakozz hozzánk este 17:30 órától a Hermina út 57. szám alatti akadálymentes irodaházban!
Tájékoztatás

Kép forrása: stockportal.hu
Ennek értelmében továbbiakban az ingyenes számlavezetés is megszűnik, automatikusan a fizetős ügyfelek közé sorolják a kedvezményeket igénybe vevőket. Ezért kérjük, hogy minden olyan VGYKE tag, aki kedvezményes számlacsomag szerződéssel rendelkezett, haladéktalanul keresse fel a K&H bank fiókját egyeztetés céljából.
Köszönettel:
Fodor Ágnes
VGYKE elnök
Forradalmak – novellaíró pályázat
Pályázati feltételek:
– Pályázhat minden olyan magyar anyanyelvű (bármely országban élő) szerző, aki már elmúlt tizenöt éves, és legfeljebb egy önálló (nyomtatásban is megjelent) kötettel rendelkezik.
– A pályaműveknek vagy az 1703-1711-es, vagy az 1848-1849-as évek alatt, vagy 1956-ban kell játszódniuk, és mindenképpen kapcsolódniuk kell a magyar történelem fent említett eseményeihez. Olyan pályaművet is elfogadunk, mely megfelelő művészi eszközökkel akár egyszerre mesél mindhárom forradalomról.
– A pályaművek minimális terjedelme 10.000, maximális terjedelme 30.000 leütés lehet (szóközökkel).
– A pályaműveket .doc formátumban (Microsoft Windows 1997-2003) kérjük benyújtani. A szöveg ne tartalmazzon semmilyen formázást, sem behúzásokat (tabulátorokat), sem pedig képfájlokat. Ajánlott beállítások: 12-es Times New Roman, 1-es sorköz.
– Kizárólag polgári névvel vagy magyar csengésű művésznévvel lehet pályázni.
– A pályaműveket e-mailben várjuk a historium.kiado@gmail.com címre, kizárólag csatolt állományként. A tárgy mezőbe kérjük beírni a következőt: „Forradalmak – pályamű”.
– Egy pályázó csak egy művel jelentkezhet, mely még nem jelent meg nyomtatásban, és melyet szerzője nem nyújtott be másik pályázatra!
– Postai úton beküldött kéziratokat nem fogadunk el érvényes pályamunkának, ilyen anyagot nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza!
Beküldési határidő: 2015. március 2. (éjfél)
Eredményhirdetés: 2015. március 31.
Díjazás:
A legjobb írások megjelennek a Forradalmak c. antológiában, melyből minden nyertes szerző 10 tiszteletpéldányt kap. A kötet nyomtatásban, országos terjesztéssel lát napvilágot, és a Fiatal magyar prózaírók sorozat részét képezi majd, mely nagyszerű kiugrási lehetőséget biztosíthat a kezdő és haladó tehetségeknek. A sorozat eddig megjelent kötetei: Sár, vér, levendula (2012), A holló évszázada (2013), 100 magyar baka (2014), Fegyvert s vitézt éneklek (2014).

Forrás: http://www.historiumkiado.eu
Sikeres volt a LESEK

Fotó forrása: https://www.facebook.com/lesek.hu
A látássérülteknek szóló programok tekintetében továbbra is az elmúlt 10 év legnépszerűbb és leglátogatottabb rendezvényei között szerepelt az esemény. Bízunk abban, hogy a rendelkezésre álló széles választék és a változatos előadások, valamint az új kiállítók mindenki számára nyújtottak érdeklődésének és igényének megfelelő kínálatot. A rengeteg pozitív visszajelzés megerősítette és alátámasztotta alapelképzeléseinket arról, hogy igenis szükség van ilyen jellegű eseményre, ahol az érintettek egy időben és helyen átfogó információkat kaphatnak, s kipróbálhatnak olyan eszközöket, illetve tájékozódhatnak azon szolgáltatásokról, amelyek megkönnyíthetik mindennapi életvitelüket. A nagy sikerre való tekintettel továbbra is szeretnénk rendszeresen megrendezni a bemutatót, és évről évre egyre bővülő kínálattal előállni.
Azokra is gondoltunk, akik valamilyen oknál fogva nem tudtak részt venni minden előadáson, vagy távol maradtak a rendezvényünktől. Ők sem maradtak le semmiről, ugyanis az erre a célra létrehozott honlapunkon (www.lesek.hu) újra visszaidézhetik az esemény fontosabb pillanatait képekben, valamint az előadások tartalma is meghallgatható és letölthető az Index és a zuglómédia.hu teljes körű beszámolóival és a Kossuth Rádió Napközben című műsorában valló szereplésünkkel együtt.
Szeretnénk, ha honlapunk a konferenciához hasonlóan átfogó és áttekinthető bemutatást adna a forgalmazók termékeiről és szolgáltatásairól. Kérjük, kísérjék figyelemmel, hiszen tartalma a jövőben is folyamatosan bővülni fog!
Reméljük jövőre ismételten találkozunk a Látássérült Emberek Segédeszköz Konferenciáján!
Csák Attila
Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesülete
Forrás: www.herminaegyesulet.hu
Facebook oldal
Ajándékozzon karácsonyra egészséget!
A Zuglói Egészségügyi Szolgálat szakorvosi rendelőjében és az Uzsoki Kórház száraz sóterápia helyiségében már működik frissítő és gyógymasszázs szolgáltatásunk, ahol már érvényesíthető a Zugló kártya, ami 20% kedvezményre jogosít!

Kép forrása: www.hastingsmassage.co.nz
Cím:
Zuglói Egészségügyi Szolgálat Szakorvosi Rendelő 1146, Budapest, Hermina út 7. alagsor 17. illetve Uzsoki Kórház, 1145 Budapest, Róna u. 192. “C” épület, I. emelet NaturSó Terápia Kft. Száraz sóterápia helyiség.
Áraink:
Masszázs: 2500 forint / 30 perc
Bérlet: 12.500 forint (5+1 alkalom ajándék), amely a Cserf-S irodában és a központi ügyfélszolgálaton (1146 Budapest, Hermina út 57.), valamint a masszázs helyszínein is vásárolható.
VGYKE tagoknak a masszázs ára: 1500 forint / 30 perc, a bérlet ára: 7500 forint (5+1 alkalom ajándék).
Előzetes bejelentkezés és időpont egyeztetés:
Kis Erika: 0670/773-3988-as telefonszámon, 8.00-tól 18.00-ig.
Várjuk szeretettel!
Lámpás Klubok karácsonyi vására

Helyszín: 1146, Budapest Hermina út 57. Cserf-S nagyterem.
A vásáron a Lámpás Klubokon készült apró tárgyakat, valamint klubtagok által készített ajándékokat lehet megvásárolni.
Jöjjön el és válogasson kedvére, itt biztosan egyedi ajándékokat talál szerettei számára!
Sok szeretettel várják:
A Lámpás Klubok Tagjai és Közösségi Mentoraik
„Hiszem, amit még nem is láttam”

Vas Györgyné Terikét szólítottam meg elsőként a VGYKE szolidaritás kampánya kapcsán. Terike 56 éves aliglátó hölgy. Sok élettapasztalattal, nagy életkedvvel, az emberekbe és Istenbe vetett hittel és mosollyal állt a mikrofonom elé. Beszélgetésünk úgy indult, akár a régi ismerősöké, akik már évek óta nem váltottak egymással hosszabban szót, de tudják, hogy mégis összeköti őket valami. Elsőként megbeszéltük, hogy vannak a gyermekei, unokái, s lassan rákanyarodtunk az interjú lényegére.
Amikor abba az irányba terelgettem, hogy gondoljon vissza rá, mi is indította a látássérültek közössége felé, s mi vezette a ceglédi egyesületbe, hosszan elgondolkodott, majd így szólt: „Valami hiányzott nekem, de nem tudtam, hogy mi. Amikor, még nem volt az egyesület, csak az MVGYOSZ helyi klubja, egyedül a tagbélyeg befizetéséért jártam be. Az ismeretlen űr betöltődését csak akkor vettem észre, amikor már rendszeresen jártam a ceglédi egyesület rendezvényeire. Az egyesületi élet, a színes, családias programok valódi fényt hoztak az életembe. Megismertem azt az örömöt, amikor sorstársak, egyforma problémával élők egymásra találnak, s megnyugtatóan érezhetik, hogy a legjobb helyen vannak. Felszabadultak lehetnek, és nem kell attól tartaniuk, hogy nincsenek megértve és elfogadva.”
Mikor az életútjáról, házasságáról, tanulmányairól és a munkavállalásáról kérdezgettem, valami olyasmire talált önmagában, amit eddig maga sem ismert fel. „Tudod Katám, azért nem tanultam tovább, mert az általános iskolában sok rossz élmény ért, a gyerekek nem fogadtak el. Úgy gondoltam, hogy ha dolgozni megyek, a felnőttek világában talán nagyobb elfogadásra lelek.” Itt elidőztünk kicsit azon, hogy bizony a tanulásnál is mekkora segítség volt Terike számára, hogy a számítógép-kezelői tanfolyamot az egyesület kezdeményezésére, a sorstársak közösségében végezhette el. Az egyesületben mély barátságok alakultak ki, melyek – bár Terike közben Szentendrére költözött -, megmaradtak. A lakóhelyváltásra unokái, gyermekei segítése miatt volt szükség.
Eleinte Terike nem találta a helyét Szentendrén. Érdeklődött az önkormányzaton, hogy van-e ott látássérültek számára klub, egyesület, de sajnos nem is hallottak ilyesmiről. „Nagyon egyedül éreztem magam, erős volt bennem a vágy, hogy ismét tartozhassak valahová. A református lelkészt kerestem fel és kitetettem vele egy hirdetést, melyben látássérültek jelentkezését vártam.”
Ezzel párhuzamosan a VGYKE közösségi mentort helyezett ki Szentendrére Moldován Eszter személyében. Eszter és Terike hamar egymásra találtak, barátnők lettek, s Terike lelkesen próbálta segíteni Eszter közösségépítő munkáját. Így jött létre a szentendrei klub. Terikének még egy nagy fordulatot hozott életébe a VGYKE, ugyanis novembertől Ő is munkatárs lett, s így már munkaköréből adódóan is együttműködhetett Eszterrel, illetve kereshette a kapcsolatot a III. kerületi látássérültekkel, további közösségépítés céljából.
Végezetül megkérdeztem Terikét, mit gondol a jövőről, hogy alakul majd a klubok megteremtése? „Hiszem, amit még nem is látok!”- mondta sok szeretettel a hangjában.” Bízom benne, és remélem, hogy sikerül majd mindkét közösséget megszervezni és életben tartani, s ezáltal sok sorstársnak tudom megadni azt, amit én is kaptam a VGYKE-től.”
Az interjú végén nehezemre esik elválni Terikétől, érzem, ahogy engem is tölt a lénye, a hite, és velem van a sok emlék, ami ceglédi munkám során összekötött vele. Megbeszéljük, hogy ezentúl gyakrabban beszélünk majd, zárszóként pedig sok sikert és áldott adventet kívántunk egymásnak.
Elbúcsúztam, jó érzés töltött el, hogy van, aki Szentendrén is figyel a többiekre, s talán gondol rám is. Ez bennem azt az érzést keltette, hogy megint találtam egy kedves sorstársat, akire egy jó példaként gondolhatok.
Veres Katalin
a Szolidaritás Kampány
programvezetője