Ezúton tájékoztatunk Mindenkit, hogy egyesületünk minden pályázati pénzzel megfelelően és határidőre elszámolt és valamennyi, az utóbbi években lezajlott EU-finanszírozású és hazai támogatással megvalósult pályázati programunkat eredményesen és szabályosan lezártuk.
A VGYKE tisztújító közgyűlésére 2014. november 29-én kerül sor, melyen a VGYKE jelenlegi vezetősége részletesen beszámol majd az elmúlt öt évben elvégzett tevékenységeiről és az elért eredményekről. A közgyűlésre minden egyesületi tagunk szabályszerűen meghívást kapott postai levélben, mely tartalmazza az elnöki és elnökségi tagi pozícióra jelölt személyek listáját is. A közgyűlésre ez úton is tisztelettel hívjuk minden Tagtársunkat!
A VGYKE jelenlegi elnökségének mandátuma 2014. december 31-én jár le, az új elnökség 2015. január 1-jével kezdi meg munkáját.
Németh Orsolya, az egyesület jelenlegi alelnöke a következő ciklusban nem kíván indulni semmilyen tisztségért, aminek magán természetű okai vannak, Fodor Ágnessel személyes és szakmai kapcsolatuk továbbra is jó.
Közérdekű közlemény

Ezúton tájékoztatunk Mindenkit, hogy egyesületünk minden pályázati pénzzel megfelelően és határidőre elszámolt és valamennyi, az utóbbi években lezajlott EU-finanszírozású és hazai támogatással megvalósult pályázati programunkat eredményesen és szabályosan lezártuk.
A VGYKE tisztújító közgyűlésére 2014. november 29-én kerül sor, melyen a VGYKE jelenlegi vezetősége részletesen beszámol majd az elmúlt öt évben elvégzett tevékenységeiről és az elért eredményekről. A közgyűlésre minden egyesületi tagunk szabályszerűen meghívást kapott postai levélben, mely tartalmazza az elnöki és elnökségi tagi pozícióra jelölt személyek listáját is. A közgyűlésre ez úton is tisztelettel hívjuk minden Tagtársunkat!
A VGYKE jelenlegi elnökségének mandátuma 2014. december 31-én jár le, az új elnökség 2015. január 1-jével kezdi meg munkáját.
Németh Orsolya, az egyesület jelenlegi alelnöke a következő ciklusban nem kíván indulni semmilyen tisztségért, aminek magán természetű okai vannak, Fodor Ágnessel személyes és szakmai kapcsolatuk továbbra is jó.
Ivanova Daniela
VGYKE szóvivő
Amire büszkék vagyunk! – A VGYKE elért eredményei az elmúlt öt évben

Forrás: valasz.hu
Szakvélemények a gyógyszeres dobozok Braille feliratairól
A gyógyszeres dobozok Braille feliratainak ellenőrzése során körülbelül 100 szakvéleményt állítunk ki évente. A vizsgálat kiterjed a felirat olvashatóságára, a pontmagasságra, illetve a Braille írás helyességére is. Az ellenőrzést követően kiállított szakvéleményt a gyógyszercégek benyújtják az OGYI-nak, s csak ezt követően kap a gyógyszer forgalomba hozatali engedélyt. Több, mint 20 gyógyszercéggel van kapcsolatunk és az évek folyamán végzett szakmai és érdekképviseleti tevékenységünknek köszönhetően mára már minden Braille írást olvasni tudó látássérült személy önállóan kezelheti házipatikáját!
„Kézzel látók” program
A „Kézzel látók” program 2009-ben indult. 2011-ig bezárólag összesen 8 nagyszabású program valósult meg, mely programonként körülbelül 1000 látogatott vonzott. Az integrált rendezvénynek Budapest, Debrecen, Győr és Kaposvár bevásárlóközpontjai adtak otthont, ahol tapintható festménykiállítás, sötét bolt és látássérült segédeszköz bemutató várta az érdeklődőket.
Felnőttképzések
A “Tudás és kompetencia 2.0” című, esélyegyenlőséget támogató szakmai képzéseket az elmúlt 1 évben egy EU-s pályázat keretében, 182 fő részvételével valósítottuk meg, mint felnőttképző intézmény. A szakmai és szemléletformáló képzések – melyeket az FSZK-tól vettünk át -, összesen 19 csoportban zajlottak és főként építészek és egyéb mérnökök, informatikusok, szociális szakemberek és a fogyatékosügy területén dolgozó önkéntesek számára nyújtottak segítséget a komoly szakmai tudás elsajátításában, illetve a fejlődésben. A Közép-magyarországi régióban a VGYKE volt az egyetlen civil szervezet a 8 képzőintézmény közül.
További információt itt, a weboldalunkon találhat.
Ivanova Daniela
VGYKE szóvivő
Meghívó tisztújító gyűlésre
Helyszín:
Vakok Általános Iskolájának Nádor terme (1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 39.)
Napirend:
- elnöki köszöntő (Fodor Ágnes elnök)
- a VGYKE leköszönő vezetőségének beszámolója
- az egyesület új tisztségviselőinek megválasztása
- egyéb információk, hozzászólások, javaslatok
Amennyiben a taggyűlés 8:30 órakor nem határozatképes, úgy azt az egyesületi alapszabály IV. fejezet 1/8. pontjában leírtak szerint 30 perccel később a jelenlévő tagság létszámától függetlenül megtartjuk.
Tájékoztatjuk, hogy a VGYKE választási szabályzata értelmében a helyszínen további jelöltek állítására is van lehetőség.
A közgyűlésen való részvételt regisztráció előzi meg, ezért valamennyi tagtársunkat kérjük, hogy feltétlenül hozza magával tagsági könyvét! Felhívjuk figyelmüket, hogy a közgyűlésen megtartandó nyílt szavazáson kizárólag a tagsági könyv felmutatásával vehetnek részt!
A VGYKE tisztújító közgyűlése számára a jelölő bizottság által ajánlott jelöltek listája:
Az elnöki tisztségre:
Fodor Ágnes
Az elnökségi tagság illetve póttagság tisztségére:
- Ecsedi Csaba
- Fodor Ágnes
- Kiss János
- Mészáros Ágnes
- Moldován Eszter
- Nagy Emese
- Pál Szilvia
- Tajti Gábor
- Veres Katalin
A VGYKE tízéves fennállása alkalmából tagtársainkat a közgyűlés szünetében ünnepi ebéddel és születésnapi tortával várjuk!
Kérjük, tiszteljen meg bennünket megjelenésével, részvételére feltétlenül számítunk!
Szemléletformálás a Fehér Bot Napja alkalmából


Az alkalomnak az újpesti Ady Endre Művelődési központ adott otthont, így végül az egy napra tervezett esemény két napossá bővült. Így is maradtak olyan osztályok, akikhez a Lámpások sajnos nem jutottak el, ezért ígéretet tettek arra, hogy hozzájuk is ellátogatnak majd a közeljövőben.
15-én és 16-án is 3-3 osztály érkezett hozzánk, így összesen mintegy 130 gyerkőc érdeklődését próbáltuk felkelteni, kérdéseiket megválaszolni, és nem utolsó sorban Dömpi kutyus simogatásával is igyekeztünk kellemes pillanatokkal megajándékozni őket
– mesél Eleki Abigél, Újpest Lámpásainak közösségi mentora.

Az osztályok felváltva, óránként érkeztek és a 40 perces foglalkozást két részre tagolva élhették át. Az elsőben bekötött szemmel végeztek el játékos feladatokat, mint például illatok, érmék és tárgyak felismerését, de a nevük leírását is kipróbálhatták. Ezt követően Laci mesélt a kutyával történő közösségi közlekedésről, s tartott bemutatót Dömper kutyus segítségével. A program a felmerült kérdések megválaszolásával és kutyasimogatással zárult.
A tanárok visszajelzései alapján a gyerekek nagyon jól érezték magukat és nagyszerű élményekkel távoztak.
A program nem valósulhatott volna meg az újpesti Ady Endre Művelődési Központ támogatása, valamint a Lámpás kollégák és az Érzékenyítő Csoport munkatársainak együttműködése nélkül!
Köszönet érte mindenkinek!
Fotók és beszámoló:
Eleki Abigél, Újpest közösségi mentora
Amire büszkék vagyunk! – A VGYKE elért eredményei az elmúlt öt évben
A VGYKE “újjászületése”
A 2014-es évet új, színes és naprakész információkkal gazdagított honlapunkkal indítottuk. A WCAG2.0 szabványnak megfelelő weboldalunk megszületését aprólékos és komoly szervezői munka előzte meg. A tartalmi és arculati tervek egyaránt közös döntés alapján valósultak meg, az ötletelésben az Egyesület vezetősége mellett a VGYKE különböző területein tevékenykedő munkatársak is részt vettek. A honlap tartalmi feltöltéséről és frissítéséről két kommunikációs szakértő gondoskodik, kiknek foglalkoztatása 2013-ban, illetve 2014-ben kezdődött meg.
Pszichológiai konzultáció
2010-ben tematikus csoportokat indítottunk, melyek elsősorban a nők és az idősek számára nyújthatnak segítséget. 2011-ben szükségét éreztük annak is, hogy a látássérült gyermekek szüleit támogassuk információval, ezért szülőcsoportot és családkonzultációt szerveztünk. A pszichológiai tanácsadás szolgáltatásunk folyamatosan él és tagjaink számára térítésmentesen vehető igénybe.
A Közösség Lámpásai
Lámpás projektünk különösen közel áll a szívünkhöz, hiszen célként tűztük ki a látássérültek közösségbe való szervezését. Összesen 6 budapesti kerületben és 5 Pest megyei településen alkalmazunk megváltozott munkaképességű közösségi mentorokat és közösségi civil szervezőket, akik a látássérültek helyi közösségeit szervezik, továbbá kapcsolatot építenek az önkormányzatokkal és a civil szférával. A mentorokat egy EU-s projekt keretében képeztük ki egy 500 órás, 5 hónapos képzés keretében, közülük jelenleg 9 főt foglalkoztatunk. Tevékenységünk látható eredményeket hoz, és nagy gondot fordítunk arra, hogy programjainkról, rendezvényeinkről olvasóink is értesülhessenek honlapunkról, ezáltal közvetítve a közösségi összetartás fontosságát.
További információt itt, a honlapunkon találhat.
Ivanova Daniela
VGYKE szóvivő
A Láthatár bolt hírei

Cikkszám: nagyito024
- Revolution grafit bot, 115 cm-150 cm-ig. Ára: 10.500 Ft
- AmbuTech, összecsukható bot 105 cm-150 cm-ig. Aluminium ára: 11.900 Ft. Grafit ára: 14.900 Ft.
- Járóbot, összecsukható, magassága állítható. Ára: 5200 Ft
- Járóbot, állítható magasságú. Ára: 3500 Ft
- Botvég járóbothoz. Ára: 500 Ft
- Angolul beszélő karóra (fém vagy bőr szíjjal): 9.500 Ft
- Braille és angolul beszélő karóra: 11.000 Ft
- Mechanikus Braille karóra: 12.500 Ft
- Férfi/Női Braille karóra: 10.500-11.500 Ft
- Eschenbach filteres kontraszt szemüveg: 26.000 Ft (világossárga és sötét narancs színben kapható)
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Láthatár boltban történő vásárláskor minden alkalommal Áfa-s számlát adunk és csoportokat előzetes telefonos egyeztetés esetén hétfőn és pénteken is kiszolgálunk.
Mindenkit nagy szeretettel, és udvarias kiszolgálással várunk!
Elérhetőségeink és félfogadási rendünk:
Cím: 1146 Budapest, Hermina út 57.
Nyitva tartás: kedd, szerda, csütörtök: 09.00-17.00 óra között.
Telefon: (1) 384-55-41 4-es menüpont.
Mobil: 06 70 383 3611
E-mail: lathatar@vgyke.com
Katona Zsuzsanna
boltvezető
Klubnapot tartottak Kispesten
Az előzetesen meghirdetett és a meghívóban szereplő események megvalósultak. Mészáros Ágnes közösségi mentor nyitotta meg és ismertette a programot, ezt követően pedig János előadása vette kezdetét. A családias légkörben megtartott klubnap interaktívra sikeredett, sokat kérdeztek, majd kielégítő válaszokat kaphattak Jánostól. Bátran kijelenthetjük, hogy egy jó hangulatú, hasznos információkkal gazdagított délelőtt élményével távoztattak a résztvevők.

Narrált színházlátogatás a szentendrei Közösségi Lámpásával
Tartalom:
Az elegáns Giannutri család bergamói villájában minden vasárnap összegyűlnek a MAMA körül a rokonok. Az egyik idillikusnak induló ebédet azonban egy váratlan idegen megjelenése zavarja meg. Ki ez a nápolyi férfi, és hogy mer gátlástalanul betörni a család életébe? Miért nem lehet kidobatni? Hol az inas? Ki a vőm? Ki a menyem és a férjem? Mi van a kis Pietróval? Hogy jönnek vissza halottnak hitt rokonok? Mit akar ezzel a feje tetejére állított világgal elérni az Idegen? Mert a mamának így jó?! És egyáltalán: ki írta tulajdonképpen ezt a darabot?!

Forrás: www.journality.hu
Fél 6-tól már bejárás van, ezért érdemes korán érkezni. Mivel jegyek csak korlátozott számban biztosítottak, kérjük a részvételi szándékot minél előbb jelezzék:
Telefon: +3670-984-1887
E-mail: lampas.szentendre@gmail.com
Gyógyítás után akadozik a rehabilitáció

Forrás: www.hazipatika.com
A látássérültek csupán negyede tagja valamely érdekvédelmi egyesületnek, amelyekből megyénként egy, Budapesten pedig kettő működik. Közülük az egyik a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesülete.
– Az utazási kedvezmény és a fogyatékossági támogatás egyedi elbírálás alapján jár, de aki vak, az biztosan megkapja – tudjuk meg Borai Botondtól, a Hermina elnökétől. A szervezet hat munkatársa folyamatosan járja a főváros és Pest megye szemészeti rendelőit, ahol arra kérik a dolgozókat, adják át tájékoztató füzetüket látássérült betegeiknek. Az egyesületnek egyébként csak az lehet tagja, akinek látáscsökkenése a Maschke-táblázat szerint eléri vagy meghaladja a 67 százalékot.
Sok látássérült már a háziorvosnál is nehézségekkel találja szembe magát, amikor a támogatáshoz szükséges négyoldalas nyomtatvány kitöltésére kéri a doktort.
– Tagjaink tíz százaléka reklamált ilyen esetek miatt, volt, akit elküldtek a rendelőből, és nekünk kellett telefonon megkérni az orvost, hogy végezze el a feladatát – folytatja az elnök, s mindjárt hozzáteszi, hogy a legkevesebb panasz a szemészekre van. Borai Botond azt mondja, ha lenne lehetőségük, valamennyi egészségügyi intézményben tartanának olyan érzékenyítő tréningeket, mint az Óbudai Rendelőintézetben, ahol a szakorvosoknak igyekeztek megtanítani, mit tegyenek azért, hogy a vak és gyengénlátó betegeik biztonságban érezzék magukat a kezelések alatt.
Az orvos sem tudja, mit kezdjen velük
Minden egészségügyi intézményben kötelezővé tenné a kiscsoportos érzékenyítő tréningeket Kroll Zsuzsanna, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) szakmai vezetője.
– Sem az orvosokat, sem a szakdolgozókat nem tanítják meg, hogyan kell segíteni a fogyatékosokat az ellátáskor – mondja Zsuzsanna, aki születésétől fogva aliglátó. – Talán ők is úgy érzik, hogy tudniuk kellene, hogyan viselkedjenek velünk, és ahelyett, hogy kérdeznének, megpróbálnak nagyon magabiztosnak tűnni, amivel nem sokat javítanak a helyzeten. Velem például volt, hogy hangosan és artikuláltan kiabáltak, szólnom is kellett, hogy nem siket vagyok, hanem vak.
A kiscsoportos érzékenyítő tréningeken Kroll Zsuzsanna interaktív helyzetekben mutatja be, mit él át egy vak ember, és milyen megoldási modelleket használhat adott szituációban a látó partner, legyen családtag vagy dolgozzon akár az egészségügyben, oktatásban. Zsuzsanna azt mondja, nem ad kész kliséket, inkább azt szeretné, ha az egy-három napos tréningek után a résztvevők átgondolnák, mit hittek korábban a vakokról, és ahhoz képest mit tapasztaltak.

Forrás: videoklinika.hu
Többre képesek, mint gondolnánk
A legáltalánosabb vélekedés, hogy a vakok jobban hallanak, nem igaz, viszont a hangokból olyan következtetéseket vonnak le, amit egy látó is megtehetne, csak nincs szüksége rá.
– Az informatikában azért annyira sikeresek a vakok, mert nem egérrel, hanem billentyűkombinációkkal dolgoznak, a hangokra pedig azonnal reagálnak, ezért gyorsabban használják a számítógépet – mondja a Hermina Egyesület elnöke, és hozzáteszi, ezt csak lassan fedezik fel a látó munkahelyek. Bár javul a statisztika, mindössze a látássérültek öt-tíz százaléka dolgozik rendszeresen.
– Egy születésétől vak embernek több évtizedes gyakorlata van, következésképpen sokkal több mindent tud elvégezni, mint azt egy látó feltételezi – folytatja Zsuzsanna, és egyetért ezzel a pécsi Világ Világossága Alapítvány alapító elnöke, dr. Sebestyén Ibolya is, aki 1987 óta foglalkozik vakok és gyengénlátók oktatásával, szakképzésével, rehabilitációjával.
– Egy sérült tanuló szakképzése egymillió forint évente, ezt követően pedig nem forszírozzuk, hogy dolgozzanak – mondja a szemész-gyógypedagógus. – A munkaerőpiac jobban tudná hasznosítani ezeknek az embereknek a tudását, csak több olyan ösztönző kellene, amivel a munkavállalás irányába tereljük őket. Bár jobb a támogatások aránya, mint volt, egyelőre a sérült ember még mindig jobban jár, ha fel sem kel az ágyból. Komplex egészségügyi, oktatási és foglalkoztatási habilitációra és rehabilitációra lenne szükség.

Forrás: www.patikamagazin.hu
Elemi rehabilitáció
Az országban egyre több rehabilitációs központban kaphatnak segítséget a rászorulók. Budapesten ilyen a Vakok Elemi Rehabilitációs Csoportja (VERCS), amely a Vakok Állami Intézetében (VÁI) működik; itt és Tatán állami forrásból fejlesztenek. Az elemi rehabilitáció egyik része a fehér bot használatának oktatása.
– Ingyenes mobilitástréningjeink a sérültek önállóságát, társadalmi integrációját segítik. Az önálló közlekedés egyik biztosítéka a vakok számára a fehér bot, amelyet sokan technikai tudás hiányában vagy rosszul értelmezett hiúságból nem használnak – mondja Sebestyén Ibolya. – Korábban a szabályok szerint csak tizennyolc éves kortól taníthattuk a segédeszköz használatát, ma már a hatévesek kezébe adjuk a megfelelő fehér botot, egy-két év után ennek segítségével szükséghelyzetben már közlekedni is tudnak.
Hasonló tréningeket a VERCS is kínál, ahol a magyar technikákat tanítják, míg Sebestyén doktornő a Nyugaton nemzetközileg elismert és kidolgozott módszerekkel dolgozik. Elmondja azt is, volna mit javítani az itthon forgalmazott fehér botok minőségén is, elérhetők jobb típusok is, azonban ezeket nem mindenki tudja megfizetni, mert a tb-támogatás nem mindegyikre, vagy csak részlegesen jár. Pedig nem mindegy, hogy az eszköz milyen hosszúságú, anyagú, flexibilitású. A szakember hozzáteszi azt is, a fehér bot megfelelő technikai használata önmagában nem elég, a mobilitástréningen megtanítják más érzékszervi kompenzációs mechanizmusok, a szaglás, hallás, bizonyos esetekben ízérzékelés használatát a mindennapi közlekedésben és feladatellátásban.

Forrás: infovilag.hu
Szintén a látássérültek elemi rehabilitációjának része a kutyás közlekedés oktatása, ezzel foglalkozik dr. Mezősi Tamás, a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány kuratóriumi elnöke.
– A vakvezető kutyák kiválasztása és kiképzése, a felhasználók vizsgára való felkészítése, az éveken át tartó klienskísérés és a kutyák állatorvosi költsége a várhatóan 10 évnyi szolgálati idejük alatt nagyjából kétmillió forintos költség – mondja a rehabilitációs tanár. – A kutyák kiképzése kölyökkorban, komoly tréningjük másfél éves korban kezdődik, a lemorzsolódás ezalatt 50 százalékos. A kutya és az ember között kialakuló komplementer kooperációban a kutya azokat és csak azokat a funkciókat veszi át, amelyekben ő jobb, miközben meghagyja az alapvető irányítást a gazdának. A közlekedéssegítés legkiválóbb eszköze a vakvezető kutya, ami viszonylag drága és kevés van belőle; a látássérültek egy százaléka él segítő kutyával, ami lehetne több Mezősi Tamás szerint, aki amúgy is úgy véli, nem kielégítő a vakok és gyengénlátók rehabilitációs ellátottsága.
– Jelenleg csak Budapesten, később Tatán lesz elérhető világszínvonalú bentlakásos rehabilitáció, de a milliárdos beruházások után is csupán néhányszor tíz főt tudnak majd befogadni évente. A régiós központokban található, részben civil, részben állami működtetésű oktatási pontok finanszírozása viszont hullámzó, több közülük a bezárás határán áll, így az évente többezernyi ambuláns és otthon tanítást igénylő eset jelentős része ellátatlan marad.
Vakvezető kutyák képzésével három helyen foglalkoznak az országban, ami a szakember szerint kevés, viszont a magyar szabályozásra büszkék lehetünk, mert nemzetközi összehasonlításban is példamutató, ahogyan a kimeneti oldalról korlátozza a tevékenységet. A képzőhelynek garantálnia kell, hogy a látássérült kutyájával együtt teljesíti az előírt, szigorú vizsgát, amire csak úgy lehet felkészülni, ha a kliens komoly rehabilitációs képzést kapott.
Adnak, de el is vettek
A többi közt a Vakok Állami Intézetének felújítására és egy tatai, negyvenfős bentlakásos intézet fejlesztésére fordítják annak a 2,5 milliárdos kormányzati támogatásnak a döntő többségét, amelyet a hazai vakok és gyengénlátók rehabilitációjára szánnak. Emellett húsz állami alkalmazásban álló utazó tanárra futja belőle. Az öt évvel ezelőtt még több mint hétszázmillió forinttal finanszírozott civil regionális szolgáltatási központok mára mintegy százmillió forintból gazdálkodnak összesen, vagyis intézményenként 15 millió alá csökkent az éves büdzséjük.

Forrás: www.trophosan.hu
Ajánlás van, protokoll nincs
A Szemészeti Szakmai Kollégium 2010-ben készítette el a „Felnőttkorban látássérültté vált személyek rehabilitációjáról” szóló szakmai protokollját több, a területen tevékenykedő szervezet bevonásával. Az orvosok előtt jobbára ismeretlenek voltak az elemi rehabilitáció nyújtotta széles körű lehetőségek, pedig Mezősi Tamás szerint a kezelőorvosnak döntő szerepe van abban, hogy mihamarabb a megfelelő rehabilitációs központ felé irányítsa a beteget, ahol segítenek alkalmazkodni a megváltozott állapothoz, elsajátítani a segédeszközök használatát, és kialakítani az új élethelyzetnek megfelelő életmódot. A komplex, átfogó szolgáltatás történhet ambuláns, bentlakásos, illetve otthon tanításos formában. Az intézményekben a pácienseket megtanítják tájékozódni, közlekedni, oktatják a tapintható írást és olvasást, valamint a kommunikációs és számítástechnikai eszközök használatát.
Mivel a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) 2013. december 31-ével valamennyi protokollt visszavonta, így az irányelv jelenleg csak szakmai ajánlásnak minősül, alkalmazása nem kötelező.
Okostelefon tb-re?
Egy jó minőségű színfelismerő készülék harminc–százezer forintba kerül, ugyanez az alkalmazás okostelefonra kétezer forint. Létezik pénzolvasó applikáció, van karakterfelismerő program, ami hallhatóvá teszi a leveleket, egy másik a jegyzetírásban segít. A közlekedésben a navigációs programok javítják a vakok esélyegyenlőségét. Kroll Zsuzsanna azon dolgozik, hogy sorstársai tb-támogatott segédeszközként jussanak okos telefonhoz, amelyre sok olyan alkalmazás tölthető le, ami a mindennapi életüket megkönnyíti, önállóságukat növeli. Kérdés, hogyan lehetne egy ilyen támogatási rendszert ellenőrzés alatt tartani, hiszen okos telefont mindenki szeretne, fehér botot viszont lényegesen kevesebben.
Hányan érintettek?
A Központi Statisztikai Hivatal 2011-es adatai alapján a gyengén-, illetve aliglátók közel 74 ezren vannak, ami a népesség 0,74 százalékát jelenti. A 9054 vak között többen vannak a nők (4790 fő). A látás- és hallássérült siketvakok száma 3262. A fogyatékkal élők több mint 70 százaléka 50 évesnél idősebb. Valójában ennél sokkal több a látássérült, az idősek 80 százaléka ugyanis gyengénlátó, csak nem tud róla.
Forrás: Medical Tribune
„Gázlángon” az újpesti Lámpás klub
Gázlángok sárgán pislogó fényei a kihalt utcákon és az elfüggönyözött szobákban, whisky tisztán és gőzölgő tea… Egy rejtélyes életű vonzó gentleman és egy sápadt mosolyú, törékeny nő titkokkal terhes házasságáról lebben fel a fátyol…
Felderítetlen gyilkosság… Elhallgatott múlt… Egy nyomozás története…

Az újpesti Lámpás klub tagjaival Patrick Hamilton: Gázláng című művét tekinthettük meg október 25-én az Újpest Színházban. Igazán izgalmas és színvonalas előadásban volt részünk, melynek két felvonásában olyan ismert színészek játékát ismerhettük meg, mint Gregor Bernadett (Bella Manningham szerepében), Dózsa László főrendező, érdemes művész (Jack Manningham szerepében) és Dózsa Zoltán (Rough felügyelő szerepében).
Nagy megtiszteltetésben részesült kis csapatunk, hiszen a rendező úr személyesen invitált meg minket az előadás után megtartott állófogadásra, amelyen a színészekkel is találkozhattunk. A felejthetetlen élményt pedig egy közös fényképpel koronáztuk meg.
Panka és Abigél
Újpest közösségi mentorai
Látássérült Emberek Segédeszköz Konferenciája

Forrás: www.szatmar.ro
A cél pedig, hogy megismertessék, tájékoztassák és közelebb hozzák a látássérülteket a számukra valódi segítséget nyújtó lehetőségekhez.
Tavalyi sajtóközleményekre is hivatkozva több, mint háromszázféle segédeszközzel ismerkedett meg az a négyszáz látássérült, aki részt vett az első LESEK konferencián, amely jóval több volt egy szimpla kiállításnál, mivel az ellátogatók óránként számukra fontos őket érintő témákról hallhattak hasznos előadásokat a kiállító cégek képviselőitől. A napot átövező játéksorozat végén egy résztvevő csaknem negyedmillió forint értékű ajándékkosárral térhetett haza, amely tartalmául szolgáló segédeszközöket ugyancsak a kiállító cégek ajánlották fel. Köszönjük a rendkívül nagyszámú érdeklődést, a vártnál jóval magasabb részvételt az ország szinte minden pontjáról, valamint azt is, hogy honlapunkat csaknem harmincötezren látogatták. Köszönjük, hogy ennyien bíznak bennünk és támogatják munkánkat. Ezt a bizalmat és aktív érdeklődést egy újabb LESEK konferenciával szeretnénk meghálálni.
A tavalyról már jól ismert kiállítók mindegyike elsőként igent mondott és már nagy izgalommal várja a napot, melyről most már egyre többen tudják, hogy ha november 19., akkor LESEK. Természetesen ezen kívül még rengeteg új kiállítókkal és változatos előadásokkal készülünk, hogy idén is megérje ezt a napot velünk tölteni.
A sok előadás meghallgatását és a rengeteg segédeszköz közötti bolyongást idén is játékkal szeretnénk színesíteni. Örömmel jelentjük, hogy a nap végén a kiállító cégek jóvoltából csaknem negyedmillió forint értékű segédeszköz csomag kerül kisorsolásra, azonban ezen alkalommal jóval több ellátogatót szeretnénk a nyertesek soraiban látni. Hamarosan ismertetjük a részletes programot, valamint a játék pontos szabályát is honlapunkon, a “programok” menüpont alatt.
A konferencia időpontja: 2014. november 19.
Forrás: http://www.lesek.hu/hu/
Programajánlónk novemberre
Az első program egy Márton-napi vigasság, melyet november 14-én pénteken rendezünk meg a Zuglói Civil Házban 15.00-20.00 óra között.

Forrás: www.hotelkorona.net
Cím:
1144 Budapest, Csertő Park 12.
Találkozó:
11.14-én pénteken, 14.30-14.40 óra között, az Örs Vezér téri metrókijáratnál, a Kürtös kalácsos előtt.
Ízelítő a programból:
Lúdas Matyi a Körhinta Színház előadásában 16.00 órától.
Részvételi szándékotokat kérjük, 11.12-én, 17.00 óráig szíveskedjetek jelezni a lampas.bp13@gmail.com e-mail címen, vagy a +3670-984-50-71-es telefonszámon.
Másik programunk a havi klub, melyre ugyancsak szeretettel várjuk közösségi tagjainkat!
Időpont:
11.18-a kedd, 13.00-15.00 óra között.
Helyszín:
Zuglói Civil ház
A klub témája:
félelmeink legyőzése, a félelemhez való hozzáállásunk.
Vendégünk Karvai Sándor, aki született vakként több rekordot is felállított autóval és motorral, legutóbb pedig jet-ski-vel. Legyetek ti is részesei élménybeszámolójának!
Amennyiben szeretnél kedveskedni a társaságnak és módodban áll, szívesen fogadjuk felajánlásodat üdítő vagy nasi formájában!
A jelentkezéseket 11.17-én 12.00 óráig várjuk a már említett e-mail címen és telefonszámon. Bármi kérdés, probléma esetén szintén használjátok elérhetőségeinket.
A megjelenésetekre feltétlenül számítunk!
A 13. és a 14. kerület Lámpásai:
Eleki Abigél
Susovich Erika
Miks Csaba
Benke Richárd
Jánosi Veronika