Sok dolgot újra kell tanulnia annak, aki később vakul meg: pl. hogyan tud majd közlekedni

Megjelent a Zéró látás, színes hétköznapok című videósorozatunk legfrissebb része YouTube-csatornánkon. Az alábbiakban részleteiben is ismertetjük (tartalom, stáblista stb.), ám ha ön azonnal szeretne rákattintani a videóra, íme:
22. rész: Közlekedés tanulása fehér bottal

Az előző részben az anyaként történő boldogulás témáját feszegettük. Elővettünk pár érdekes reakciót és kijelentést, melyet a szereplő vak édesanyaként kapott, s ezekre a kijelentésekre reagálva mesélte el – a teljesség igénye nélkül – mi az, ami örömet ad neki a gyereknevelésben, milyen akadályokkal találkozott már eddig. Ha még nem találkozott ezzel a résszel és kíváncsi rá, akkor az alábbi hivatkozásra kattintva megtalálja a videót:
Zéró látás, színes hétköznapok 21. rész: Boldogulás anyaként

Hadd ajánljuk a lejátszási lista megtekintését is, ahol minden részt összegyűjtöttünk!

Miről szól a 22. rész?

A főszereplő egy cikket olvas éppen, ami egy olyan vak hölgyről szól, aki megvakulása után sokáig ki sem mert lépni lakásából, végül most épp arra vállalkozik, hogy meglátogatja unokáját, s egyedül útnak indul Ausztráliába. Elgondolkodik, hogyan lehet ilyen bátor valaki, s ennek következtében felidézi, ő hogyan tanult meg közlekedni, mire és hogyan figyel, és szóba kerül, más hogyan tud neki segíteni. A videó végén a motivációra is fény derül, ami annyi erőt tud adni valakinek, hogy egy nehéz útra is vállalkozni merjen vakon, egyedül.

Mit adhat nekünk, vagy látó embertársainknak ez az epizód?

Bátoríthatja vak sorstársainkat, ha esetleg azon gondolkodnak, hogy merjenek-e önállóan közlekedni az utcán. Azok, akik már tanultak valakitől közlekedni, nosztalgiázhatnak. Látó családtagok, barátok többet megtudhatnak arról, hogyan lehet közlekedni vak emberként, s ez által tudják ők is bátorítani, segíteni lelkiekben is szerettüket, vagy akár saját magukat. Egy jó baráti beszélgetés kiindulási alapjaként is jó szolgálatot tehet ez a videó. Nem csak baráti, családi körben, vagy klubon, de iskolások, felnőttek körében is, vagy egy szemléletformáló foglalkozás előtt is.

Kérjük, szóljon hozzá ehhez a videóhoz is!

Bátorítjuk önöket, hogy a YouTube hozzászólásoknál osszák meg velünk saját tapasztalataikat a témában! Ha valaki rátalál erre a videóra a későbbiek folyamán, s érdeklődne, akkor bizonyára elolvassa majd a hozzászólásokat is, amiből ő is tanulhat. A részek rövidsége okán nincs lehetőség mindent részletesen bemutatni, a hozzászólásokból viszont lehetőség nyílik mindannyiunk számára a történetek, tapasztalatok kiegészítésére. ilyen módon is hozzájárulhatunk egyesületünk szemléletformáló munkájához.

Képleírás és felirat

Felhívjuk vak érdeklődőink figyelmét, hogy ehhez a részhez is, mint mindegyikhez, képleírás is készült. Aki nem látja a videót, de szeretné tudni, hogy mi látható az elhangzó szöveg közben, megtudhatja. Ez a videó leírásában lesz megtalálható.

Hallássérült nézőinknek, akik látják elolvasni a feliratot, s nekik ez segítség, kontrasztos megjelenítéssel biztosítottuk azt.

Kérjük, ossza meg környezetével a videó linkjét!

Minden rész abból a célból is készül, hogy érdekes és hasznos információkat adjunk át szórakoztató, pozitív hangvételű rövid videók formájában azoknak, akik érdeklődnek a gyengénlátó emberek élethelyzete iránt. Bátran ajánljuk tehát tagtársaink látó barátainak, ismerőseinek, tanárainak, osztálytársainak, iskolatársainak, egyetemi hallgatóknak a sorozat minden eddigi részét is.

A jelenlegi rész stáblistája

Zéró látás, színes hétköznapok 22. rész: Közlekedés tanulása fehér bottal

#aliglátó #gyengénlátó #hétköznapokvakon #közlekedés #látássérült #sorozat #vak #VGYKE #videó #videósorozat #Youtube

Info kisOKOS 24. rész

Bepillantást nyerünk a Blindshell Classic 2 készülék három menüpontjába (Hívás, Üzenetek, Névjegyek.)
Info kisOKOS 24. rész

A megosztásokat köszönjük!

VGYKE

#aliglátó #Blindshell #gyengénlátó #informatika #látássérült #okostelefon #podcast #sorozat #vak #VGYKE #videó #videósorozat #Youtube

Info kisOKOS 23. rész

Podcast sorozatunk legújabb részében igazán fülelhetünk, ugyanis Lakatos Melitta többek között a Blindshell készülék hangjait (értesítési és csengőhangok, ébresztő dallamok) mutatja be, de megismerkedhetünk egyéb menüpontokkal, különböző beállításokkal is.
Info kisOKOS 23. rész

A megosztásokat köszönjük!

VGYKE

#aliglátó #Blindshell #gyengénlátó #informatika #látássérült #okostelefon #podcast #sorozat #vak #VGYKE #videó #videósorozat #Youtube

Info kisOKOS 22. rész

Info kisOKOS 22. rész

Folytassuk tovább a Blindshell Classic 2 felfedezését a készülék menürendszerének megismerésével!

Podcast sorozatunk legújabb része itt hallható.

VGYKE

#aliglátó #Blindshell #gyengénlátó #informatika #látássérült #podcast #sorozat #vak #VGYKE #videó #videósorozat #Youtube

Braille kották a középpontban

Braille kották a középpontban

Az óbudai Lámpás Klub június 20-i klubnapjának vendége Berta Edina volt.

Rátóti Krisztina könnyed beszélgetős sorozatának 3. részében ő beszél a síkírású kották Braille-be való átírásáról és szerkesztéséről.

A beszélgetés meghallgatásához kattints ide:
Vendégségben klubjainkon 3. rész

VGYKE

#beszélgetés #klubnap #látássérült #Óbuda #sorozat #vendég #VGYKE #videó #videósorozat #Youtube

Info kisOKOS: újratöltve

Info kisOKOS: újratöltve

Új okoseszköz oktató, új téma! Podcast sorozatunk újraindul!

Lakatos Melitta, egyesületünk IT- és okoseszköz oktatója új témával jelentkezik.

Blindshell eszközöd van? Esetleg ezt vásárolnál? Ha igen, hallgasd meg Youtube-csatornánkon a sorozat legújabb és további részeit is!

A podcast 21. részét itt találod.

VGYKE

#aliglátó #Blindshell #gyengénlátó #informatika #látássérült #podcast #sorozat #vak #VGYKE #videó #videósorozat #Youtube

El Camino zarándokút szóban is

El Camino zarándokút szóban is

2024. 06. 07-én a Ferencvárosi Művelődési Központban a ferencvárosi Lámpás Klub júniusi klubnapjának vendége az El Camino zarándokutat 11 nap alatt teljesítő Bagi Rea volt. Rea egy érdekes, interaktív beszélgetés keretében tartott élménybeszámolót az útja során megélt élményeiről, érzéseiről, tapasztalatairól. Az élménybeszámolójában a látássérültség is szóba került.

Az előadás után a Művelődési Központ kertjében Rátóti Krisztina beszélgetett Reával.

A „Vendégségben klubjainkon” című videósorozatunk második része Youtube-csatornánkon hallgatható meg.

VGYKE

#aliglátó #gyengénlátó #klub #klubnap #látássérült #sorozat #vak #vendégség #VGYKE #videó #videósorozat #Youtube

Boldogulás anyaként gyengénlátó szemmel

Boldogulás anyaként: most gyengénlátó szemmel jártuk picit körbe a témát videónkban

Megjelent a Visus light, a nagybetűs élet című videósorozatunk legfrissebb része YouTube-csatornánkon. Az alábbiakban részleteiben is ismertetjük (tartalom, stáblista stb.), ám ha ön azonnal szeretne rákattintani a videóra, íme:
6. rész: boldogulás anyaként

Az előző részben rímekbe foglaltuk a témát: milyen, ha valaki gyengénlátó emberként kertészkedik. Annus néni példáján keresztül megtudhattuk, mik azok a kerti munkálatok, amiket el tud végezni, miben van segítségre szüksége. Egy-két hasznos tanáccsal is ellátta a halgatóságot. Ha esetleg lemaradt róla és kíváncsi erre a részre, akkor ide kattintva megtalálja a videót:
Visus light, a nagybetűs élet 5. rész: Kertészkedés

Hadd ajánljuk a lejátszási lista megtekintését is, ahol minden részt egy helyen megtalálhat!

Miről szól a mostani rész?

Főszereplőnk örömhírt kap: barátnője kisbabát vár. Segíteni próbál az újdonsült kismamának, elmegy vele az egyik Lámpás klubra, ahol éppen egy gyengénlátó édesanya a vendég, akitől kérdezni is lehetett. Ezekből a kérdésekből és válaszokból válogattunk a videóba párat. Pl. mit szólt a család a várandóság híréhez, miben volt szüksége segítségre, hogyan tartotta szemmel a kicsit, hogyan közlekedett vele, mennyire látta azt, hogy foltos-e a ruha, mire tudja tanítani őt, hogy megy a gyógyszeradagolás, a körömvágás, meseolvasás, hogy áll a „Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond” témához.

Mit adhat nekünk, vagy látó embertársainknak ez az epizód?

Bátoríthatja gyengénlátó sorstársainkat, ha esetleg azon gondolkodnak, hogy merjenek-e gyermeket vállalni. Az édesanyák – független attól, hogy látnak, vagy sem – újra átélhetik szép pillanataikat, s elgondolkodhatnak ők is, vajon náluk ez hogyan is történt. Látó embertársainknak is mindenképp inspiráló és motiváló lehet. Egy jó beszélgetés alapjául is szolgálhat ez a rész. Nem csak baráti, családi körben, vagy klubon, de iskolások, felnőttek körében is, vagy egy szemléletformáló foglalkozás előtt, alatt is.

Kérjük, szóljon majd hozzá ehhez a részhez is!

Bátorítjuk önt, hogy a YouTube hozzászólásoknál ossza meg velünk saját tapasztalatait a témában! Ha valaki rátalál erre a videóra a későbbiek folyamán, s érdeklődne, akkor bizonyára elolvassa majd a hozzászólásokat is, amikből ő is tanulhat. A részek rövidsége okán nincs lehetőség mindent részletesen bemutatni, a hozzászólásokból viszont esély nyílik mindannyiunk számára a történetek, tapasztalatok kiegészítésére. Ilyen módon is hozzájárulhatunk egyesületünk szemléletformáló munkájához.

Képleírás és felirat

Felhívjuk vak érdeklődőink figyelmét, hogy ehhez a részhez is, mint mindegyikhez, képleírás is készült. Aki nem látja a videót, de szeretné tudni, hogy mi látható az elhangzó szövegközben, megtudhassa. Ez a videó leírásában található.

Hallássérült nézőinknek, akik látják elolvasni a feliratot, s nekik ez segítség, kontrasztos megjelenítéssel biztosítottuk azt.

Kérjük, ossza meg környezetével a videó linkjét!

Minden rész abból a célból is készül, hogy érdekes és hasznos információkat adjunk át szórakoztató, pozitív hangvételű rövid videók formájában azoknak, akik érdeklődnek a gyengénlátó emberek élethelyzete iránt. Bátran ajánljuk tehát tagtársaink látó barátainak, ismerőseinek, tanárainak, osztálytársainak, iskolatársainak, egyetemi hallgatóknak a sorozat minden eddigi részét is.

A jelenlegi rész stáblistája

A legfrissebb rész újra:
Visus light, a nagybetűs élet 6. rész: Boldogulás anyaként

#aliglátó #gyengénlátás #gyengénlátó #látássérült #sorozat #vak #VGYKE #videó #videósorozat #Youtube

Boldogulás anyaként

Boldogulás anyaként, avagy furcsa megállapítások a vakon történő gyermekvállalásról

Megjelent a Zéró látás, színes hétköznapok című videósorozatunk legfrissebb része YouTube-csatornánkon. Az alábbiakban részleteiben is ismertetjük (tartalom, stáblista stb.), ám ha ön azonnal szeretne rákattintani a videóra, íme:
21. rész: Boldogulás anyaként

Az előző részben a vak diákok iskolában való boldogulásáról vetettünk fel pár kérdést. Írás, olvasás, szemléltetés, eljutás az iskolába, segítség az iskolában. Ha ezekről osztályfőnöki órán is mesélünk például, a felnőttek is mindig nagyon figyelnek. Ha még nem találkozott ezzel a résszel és kíváncsi rá, akkor az alábbi hivatkozásra kattintva megtalálja a videót:
Zéró látás, színes hétköznapok 20. rész: Tanulás iskolában

Hadd ajánljuk a lejátszási lista megtekintését is, ahol minden részt összegyűjtöttünk!

Miről szól a 21. rész?

A főszereplő egyik gyermekének születésnapja kapcsán elgondolkodik, eszébe jut sok minden, ami történt azóta, hogy a kisbabából már egy 14 éves nagylány lett az ünnepelt. Nem állta meg, hogy visszagondoljon a számára furcsa kérdésekre, kijelentésekre, melyet környezetétől kapott.

„Akarták ezt a gyereket”?
„De kár, hogy nem látod, milyen szépek a gyerekeid”!
„Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond”.
„Milyen jó, hogy vannak gyerekeid, lesz, aki segít”!

Ezekre a kijelentésekre reagálva meséli el, mi az, ami örömet ad neki a gyereknevelésben, milyen akadályokkal találkozott már eddig, a teljesség igénye nélkül.

Mit adhat nekünk, vagy látó embertársainknak ez az epizód?

Bátoríthatja vak sorstársainkat, ha esetleg azon gondolkodnak, hogy merjenek-e gyermeket vállalni. Az édesanyák – független attól, hogy látnak, vagy sem – újra átélhetik szép pillanataikat, s elgondolkodhatnak ők is, vajon náluk ez hogyan is történt. Látó embertársainknak is mindenképp inspiráló és motiváló lehet. Egy jó beszélgetés alapjául is szolgálhat ez a rész. Nem csak baráti, családi körben, vagy klubon, de iskolások, felnőttek körében is, vagy egy szemléletformáló foglalkozás előtt is.

Kérjük, szóljon hozzá ehhez a videóhoz is!

Bátorítjuk önöket, hogy a YouTube hozzászólásoknál osszák meg velünk saját tapasztalataikat a témában! Ha valaki rátalál erre a videóra a későbbiek folyamán, s érdeklődne, akkor bizonyára elolvassa majd a hozzászólásokat is, amiből ő is tanulhat. A részek rövidsége okán nincs lehetőség mindent részletesen bemutatni, a hozzászólásokból viszont lehetőség nyílik mindannyiunk számára a történetek, tapasztalatok kiegészítésére. ilyen módon is hozzájárulhatunk egyesületünk szemléletformálómunkájához.

Képleírás és felirat

Felhívjuk vak érdeklődőink figyelmét, hogy ehhez a részhez is, mint mindegyikhez, képleírás is készült. Aki nem látja a videót, de szeretné tudni, hogy mi látható az elhangzó szöveg közben, megtudhatja. Ez a videó leírásában lesz megtalálható.

Hallássérült nézőinknek, akik látják elolvasni a feliratot, s nekik ez segítség, kontrasztos megjelenítéssel biztosítottuk azt.

Kérjük, ossza meg környezetével a videó linkjét!

Minden rész abból a célból is készül, hogy érdekes és hasznos információkat adjunk át szórakoztató, pozitív hangvételű rövid videók formájában azoknak, akik érdeklődnek a gyengénlátó emberek élethelyzete iránt. Bátran ajánljuk tehát tagtársaink látó barátainak, ismerőseinek, tanárainak, osztálytársainak, iskolatársainak, egyetemi hallgatóknak a sorozat minden eddigi részét is.

A jelenlegi rész stáblistája

Zéró látás, színes hétköznapok 21. rész: Boldogulás anyaként

#aliglátó #gyengénlátó #hétköznapokvakon #látás #látássérült #sorozat #vak #VGYKE #videó #videósorozat #Youtube

Milyen, ha valaki gyengénlátóként kertészkedik?

Rímekbe foglaltuk a témát: milyen, ha valaki gyengénlátóként kertészkedik

Megjelent a Visus light, a nagybetűs élet című videósorozatunk legfrissebb része YouTube-csatornánkon.

Az alábbiakban részleteiben is ismertetjük (tartalom, stáblista stb.), ám ha ön azonnal szeretne rákattintani a videóra, íme:
5. rész: Kertészkedés

Az előző epizódban képekkel is igyekeztünk szemléltetni, hogy aki gyengén lát, az vajon hogyan lát.
Különféle szembetegségek kapcsán mutattuk meg ezt, s tisztáztuk azt is, hogy ki számít egyáltalán gyengénlátónak. Hiszen attól, hogy valakinek már szemüveg kell az olvasáshoz, még nem biztos, hogy ebbe a kategóriába tartozik. Ha esetleg lemaradt róla és kíváncsi erre a részre, akkor az alábbi hivatkozásra kattintva megtalálja a videót:
Visus light, a nagybetűs élet 4. rész: A gyengénlátás sokfélesége

Hadd ajánljuk a lejátszási lista megtekintését is, ahol minden részt egy helyen megtalálhat!
Visus light, a nagybetűs élet – lejátszási lista

Miről szól a mostani rész?

Itt a jó idő, menjünk ki a szabadba! Ha elfáradtunk a kinti tevékenységekben, üljünk le a tűz mellé, s hallgassunk meg pár, rímekbe szedett érdekességet Annus néniről! Ő gyengénlátó és nagyon szeret kertészkedni. Milyen kihívásai vannak? Mit hogy old meg? Mihez kell neki segítség és mihez nem?

Mit adhat nekünk, vagy látó embertársainknak ez az epizód?

Gyengénlátó sorstársainknak például egy eszköz lehet a kezében ez a rövid videó, hogy környezete számára még inkább tudja szemléltetni, hogy az ő látásával mire és hogyan képes. Mivel ahány ember, annyi megoldás lehetséges a különfélekihívásokra, ezért lehet ez a videó egy jó beszélgetés kiindulópontja, hiszen ki tudjuk egészíteni saját tapasztalatainkkal a társalgás közben.

Kérjük, szóljon majd hozzá ehhez a részhez is!

Bátorítjuk önöket, hogy a YouTube hozzászólásoknál osszák meg velünk saját tapasztalataikat a
témában! Ha valaki rátalál erre a videóra a későbbiek folyamán, s érdeklődne, akkor bizonyára
elolvassa majd a hozzászólásokat is, amikből ő is tanulhat. A részek rövidsége okán nincs lehetőség mindent részletesen bemutatni, a hozzászólásokból viszont esély nyílik mindannyiunk számára a történetek, tapasztalatok kiegészítésére. ilyen módon is hozzájárulhatunk egyesületünk szemléletformálómunkájához.

Képleírás és felirat

Felhívjuk vak érdeklődőink figyelmét, hogy ehhez a részhez is, mint mindegyikhez, képleírás is készült.

Aki nem látja a videót, de szeretné tudni, hogy mi látható az elhangzó szövegközben, megtudhassa. Ez a videó leírásában található.

Hallássérült nézőinknek, akik látják elolvasni a feliratot, s nekik ez segítség, kontrasztos megjelenítéssel biztosítottuk azt.

Kérjük, ossza meg környezetével a videó linkjét!

Minden rész abból a célból is készül, hogy érdekes és hasznos információkat adjunk át szórakoztató, pozitív hangvételű rövid videók formájában azoknak, akik érdeklődnek a gyengénlátó emberek élethelyzete iránt. Bátran ajánljuk tehát tagtársaink látó barátainak, ismerőseinek, tanárainak, osztálytársainak, iskolatársainak, egyetemi hallgatóknak a sorozat minden eddigi részét is.

A jelenlegi rész stáblistája

A legfrissebb rész újra:
Visus light, a nagybetűs élet 5. rész: Kertészkedés

#aliglátó #gyengénlátás #gyengénlátó #kertészkedés #látássérült #sorozat #vak #VGYKE #videó #videósorozat #Visuslight #Youtube

Tanulás vakon iskolában

Tanulás vakon iskolában, segítünk elképzelni az érdeklődőknek a hogyanokat

Megjelent a Zéró látás, színes hétköznapok című videósorozatunk legfrissebb része YouTube-csatornánkon. Az alábbiakban részleteiben is ismertetjük (tartalom, stáblista stb.), ám ha ön azonnal szeretne rákattintani a videóra, íme:
20. rész: Tanulás iskolában

Mondhatnánk azt is, hogy folytattuk a sorozatot a sorozatban. Miért? Az előző részben röviden vázoltuk, hogy egy vak embernek bizony olykor olyan dolgokat is meg kell tanulnia, vagy újra kell tanulnia, melyek másoknak természetesek. Mik ezek? Miért nem tudtuk egy rövid részben összefoglalni a tanulás témáját? Ha még nem találkozott ezzel a résszel és kíváncsi rá, akkor az alábbi hivatkozásra kattintva megtalálja a videót:
Zéró látás, színes hétköznapok 19. rész: A tanulás ezer arca

Hadd ajánljuk a lejátszási lista megtekintését is, ahol minden részt összegyűjtöttünk!

Miről szól a 20. rész?

Általános iskola, gimnázium és felsőoktatás, hogyan boldogulhat a vak diák? Írás, olvasás, szemléltetés, eljutás az iskolába, segítség az iskolában, mind-mind érdekes kérdés, ha vak tanulókról van szó. Nem igaz? Gyerekek kérdéseit hozták az alkotók, melyek megválaszolásakor a felnőttek is mindig nagyon figyeltek.

Mit adhat nekünk, vagy látó embertársainknak  ez az epizód?

Vak sorstársainknak például újra egy kis nosztalgiát. emlékezzünk vissza régi iskolánkra, iskoláinkra! A jó kis sztorikra, s hogy mit és hogyan tanítottak meg nekünk az általános iskolában, a gimnáziumban, a főiskolán, vagy az egyetemen!

Látó embertársainknak érdekes lehet végig gondolni, hogy bizony a vak emberek milyen kihívásokkal néznek szembe az oktatási rendszeren belül, amikor tanulnak. Egy jó beszélgetés alapjául szolgálhat ez a rész is nem csak baráti, családi körben, de iskolások, felnőttek körében is, vagy egy szemléletformáló foglalkozás előtt is.

Kérjük, szóljon hozzá ehhez a részhez is!

Bátorítjuk önöket, hogy a YouTube-hozzászólásoknál osszák meg velünk saját tapasztalataikat a témában! Ha valaki rátalál erre a videóra a későbbiek folyamán, s érdeklődne, akkor bizonyára elolvassa majd a hozzászólásokat is, amikből ő is tanulhat. A részek rövidsége okán nincs lehetőség mindent részletesen bemutatni, a hozzászólásokból viszont lehetőség nyílik mindannyiunk számára a történetek, tapasztalatok kiegészítésére. ilyen módon is hozzájárulhatunk egyesületünk szemléletformálómunkájához.

Képleírás és felirat

Felhívjuk vak érdeklődőink figyelmét, hogy ehhez a részhez is, mint mindegyikhez, képleírás is készült. Aki nem látja a videót, de szeretné tudni, hogy mi látható az elhangzó szöveg közben, megtudhatja. Ez a videó leírásában lesz megtalálható.

Hallássérült nézőinknek, akik látják elolvasni a feliratot, s nekik ez segítség, kontrasztos megjelenítéssel biztosítottuk azt.

Kérjük, ossza meg környezetével a videó linkjét!

Minden rész abból a célból is készül, hogy érdekes és hasznos információkat adjunk át szórakoztató, pozitív hangvételű rövid videók formájában azoknak, akik érdeklődnek a gyengénlátó emberek élethelyzete iránt. Bátran ajánljuk tehát tagtársaink látó barátainak, ismerőseinek, tanárainak, osztálytársainak, iskolatársainak, egyetemi hallgatóknak a sorozat minden eddigi részét is.

A jelenlegi rész stáblistája

Zéró látás, színes hétköznapok 20. rész: Tanulás iskolában

#aliglátó #gyengénlátó #hétköznapokvakon #iskola #látássérült #sorozat #tanulás #vak #VGYKE #videó #videósorozat #Youtube

A gyengénlátás sokfélesége

Visus light, a nagybetűs élet 4. rész: A gyengénlátás sokfélesége

Problémát okoz olykor elmagyaráznia környezetének, hogy gyengénlátóként mit és mennyire lát?

Megjelent a Visus light, a nagybetűs élet című videósorozatunk legfrissebb része YouTube-csatornánkon. Az alábbiakban részleteiben is ismertetjük (tartalom, stáblista stb.), ám ha ön azonnal szeretne rákattintani a videóra, íme a hivatkozás:
4. rész: A gyengénlátás sokfélesége

Az előző epizódban egy kis ízelítőt kaphattak a nézők arról, hogy aki gyengénlátó gyerekként jár iskolába, milyen helyzetekkel találja szembe magát. Milyen egy speciális osztályterem kialakítása és milyen segédeszközöket, alkalmazásokat tudnak a gyengénlátó gyerekek használni a tanuláshoz. Ha esetleg lemaradt róla és kíváncsi ezekre, akkor az alábbi hivatkozásra kattintva megtalálja a videót.
Visus light, a nagybetűs élet – 3. rész: Tanulás

Hadd ajánljuk a lejátszási lista megtekintését is, ahol minden részt egy helyen megtalálhat!
Visus light, a nagybetűs élet – lejátszási lista

Miről szól a mostani rész?

Látássérült szereplőnk ügyintézés közben szóba elegyedik egy idős hölggyel, aki elmeséli, hogy bizony már az ő látása sem a régi, de a kijelző figyelésében tud majd segíteni. Ő is gyengénlátónak számít vajon? Mi az oka annak, hogy nem lehet egy mondatban elmondani, hogy aki gyengénlátó, az mit és hogyan lát? A videóban felhasznált képek egy részével egyesületünk már sok helyen hatásosan szemléltette a különféle szembetegségek okozta gyengénlátás eseteit. Köszönet illeti a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítványt ezekért az eszközökért! A XX. kerületi Önkormányzat munkatársainak is örülünk, hogy jó szívvel fogadták szemléletformáló programunkat, s az ott készült képeket használhatjuk nyilvános felületeinken.

Mit adhat nekünk, vagy látó embertársainknak  ez az epizód?

Gyengénlátó sorstársainknak például egy eszköz lehet a kezében ez a rövid videó, hogy környezete számára még inkább tudja szemléltetni, hogy az ő látásával mi lehet a gond. Egy jó beszélgetés alapjául is szolgálhat ez a rész nem csak baráti, családi körben, de iskolások, felnőttek körében is, vagy egy szemléletformáló fogglalkozás előtt is.

Kérjük, szóljon majd hozzá ehhez a részhez is!

Bátorítjuk önöket, hogy a YouTube hozzászólásoknál osszák meg velünk saját tapasztalataikat a témában! Ha valaki rátalál erre a videóra a későbbiek folyamán, s érdeklődne, akkor bizonyára elolvassa majd a hozzászólásokat is, amikből ő is tanulhat. A részek rövidsége okán nincs lehetőség mindent részletesen bemutatni, a hozzászólásokból viszont esély nyílik mindannyiunk számára a történetek, tapasztalatok kiegészítésére. ilyen módon is hozzájárulhatunk egyesületünk szemléletformálómunkájához.

Képleírás és felirat

Felhívjuk vak érdeklődőink figyelmét, hogy ehhez a részhez is, mint mindegyikhez, képleírás is készült. Aki nem látja a videeót, de szeretné tudni, hogy mi látható az elhangzó szövegközben, megtudhassa. Ez a videó leírásában található.
Hallássérült nézőinknek, akik látják elolvasni a feliratot, s nekik ez segítség, kontrasztos megjelenítéssel biztosítottuk azt.

Kérjük, ossza meg környezetével a videó linkjét!

Minden rész abból a célból is készül, hogy érdekes és hasznos információkat adjunk át szórakoztató, pozitív hangvételű rövid videók formájában azoknak, akik érdeklődnek a gyengénlátó emberek élethelyzete iránt. Bátran ajánljuk tehát tagtársaink látó barátainak, ismerőseinek, tanárainak, osztálytársainak, iskolatársainak, egyetemi hallgatóknak a sorozat minden eddigi részét is.

A jelenlegi rész stáblistája

A legfrissebb rész újra:
Visus light, a nagybetűs élet – 4. rész: A gyengénlátás sokfélesége

#aliglátó #gyengénlátás #gyengénlátó #látássérült #sorozat #vak #VGYKE #videó #videósorozat #Visuslight #Youtube