A Braille írás 200. évfordulójára emlékeztünk klubnapunkon

Június 25-én egyik klubtagunk jóvoltából megismerkedtünk a vakok által használt Braille írás alapjaival. Juhos Róbert beszélt arról, hogyan találták fel ezt az írásmódot, kik és hogyan használták régen és kik és hogyan használják napjainkban.

Elmagyarázta a hat pontból álló rendszert és bemutatta a Braille írás milyen eszközökkel kivitelezhető. Klubtagjaink néhány mondatot, rövid versrészletet diktáltak Robinak, aki egy írógépen mindezeket leírta. Az elkészült szöveget pedig egy másik nem látó klubtagunk kézzel felolvasta.

Sok kérdés elhangzott vendégünk felé pl. hogyan tanulta meg ezt az írást, mennyire használják még a vak emberek a mai digitális világban, hol találkozhatunk Braille feliratokkal, stb.

Egy másik klubtagunk, Dana is hozott magával egy írógépet és ő is bemutatta, hogyan tudja azt használni.

Majd egy kis játékkal zártuk a témát, a Braille-t ismerő tagjaink kódszámok sorolásával adtak fel kitalálandó szavakat egymásnak. Látó tagjaink pedig a kézbe kapott Braille ABC segítségével próbálták megfejteni a feladványokat.

Klubunkat egy közös fagyizással zártuk a szabadban.

Az eseményről készült néhány fotó ide kattintva tekinthető meg.

Pázmán Krisztina
közösségi civilszervező

Bemutatkozik a Virgil Artauto

A kép forrása: Virgil Artauto Facebook-oldala

Kedves Klubtagok, Kedves Érdeklődők!

Sok szeretettel hívunk benneteket következő klubnapunkra.

Helyszíne: Kondor Béla Közösségi Ház
(1181 Budapest Kondor Béla sétány 8.)

Időpont: 2025. május 28. (szerda) 15-17 óra között.

Vendégünk így ír magáról:

Bizsók László Virgilnek hívnak. 1972-ben születtem Siófokon. Kancsal voltam, de ragasztós eljárással helyrehozták. Azóta rövidlátó vagyok. A betegségem ellenére 2 éves korom óta rajzolok. Ezt a tehetséget a festőművész Édesapámtól örököltem. Általában autókat szeretek rajzolni, mert imádom őket. 14 éves koromban az öcsém kérésére lerajzoltam egy Matchbox rendőrautót. Először a mi autó gyűjteményünk darabjait, majd a barátok autóit rajzoltam le. Utána a Matchbox katalógusokból és különböző autós újságokból másoltam őket. Végül már saját tervezésű autókat rajzoltam. Az idén elkészült egy általam tervezett sportautó rajza négy nézetben. 1990-ben A1-es méretű óriási plakátok is kerültek ki a kezem alól egy barátom segítségével. 1994 júniusában azt vettem észre, hogy egyre sötétebb szemüveg kell ahhoz, hogy lássak az épületen kívüli fényben. 1996 nyarán a plakátrajzolás technikáját A4-es méretű színes rajzok készítésére használtam. 2003 nyarán kiderült, hogy látóideg-gyulladásom és látóideg sorvadásom van, automatikusan elhalnak a látóideg sejtek, ami egy ritka, öröklött betegség és amire nincs gyógymód. 2014 elején létrehoztam a Virgil ARTAUTO nevű projektet, ami egyedi autórajzok készítésével foglalkozik. Ezen rajzok nagyító segítségével készülnek, ma már 3-4 cm közelről. Színlátás hiánya miatt fekete, fehér, szürke ábrázolásúak. A rajzoláshoz képeket töltök le, amik alapján, vagy küldött, saját fotóról készülnek a rajzok. Virgil Artauto néven van egy oldalam is fenn a Facebookon, ahol rengeteg fotó található a rajzaimról. Siófokon 3 önálló kiállításom is volt.

Mindenkit sok szeretettel várunk, hogy megismerkedhessen személyesen is ezzel a különleges tehetséggel.

Pázmán Krisztina
közösségi civilszervező

Elérhetőségeink:

Telefon: 06 30 852 2131

E-mail: 18.kerulet.szervezo@vgyke.com

Novemberi klubnap a Láthatár Bolttal és adventi készülődéssel

Kedves Klubtagok, Kedves Érdeklődők!

Sok szeretettel hívunk benneteket következő klubnapunkra, melyre a megszokottól eltérő időpontban kerül sor!

Helyszíne: Kondor Béla Közösségi Ház (1181 Budapest, Kondor Béla sétány 8.)

Időpont: 2024. november 28. (csütörtök) 15-17 óra között.

Vendégünk lesz Németh Róbert, a VGYKE munkatársa. A helyszínen lehetőség nyílik a 2025. évi tagdíjak befizetésére. Munkatársunk a Láthatár Bolt eszközeiből is tart bemutatót, mely termékeket akár a helyszínen meg is lehet vásárolni. Ha bármilyen kérésed, kérdésed van kérlek jelezd az alábbi elérhetőségeken, annak érdekében, hogy munkatársunk felkészülten tudjon érkezni.

Az adventi időszak közeledtével karácsonyi finomságok kerülnek asztalunkra, sütik, sütőtökös-mézeskalácsos ízesítésű italok stb. Ezek elfogyasztása közben az Adventről és a Karácsonyról beszélgetünk.
17 órától kezdődik a Közösségi Ház színháztermében Vaskó Makka látássérült előadóművész koncertje, melyre nagy szeretettel hívja klubtagjainkat.

Mindenkit sok szeretettel várunk!

Pázmán Krisztina
közösségi civilszervező

Elérhetőségeink:

Telefon: 06 30 852 2131

E-mail: 18.kerulet.szervezo@vgyke.com

#aliglátó #gyengénlátó #klubnap #közösségiklubok #látássérült #meghívó #vak #VGYKE #XVIII.kerület

Musical est

Kedves Klubtagok!

Sok szeretettel hívunk benneteket következő klubprogramunkra!

Gallusz Niki musical estje: „Szívemet dobom eléd”

A színész- és énekesnő ezen az estén egy igazán szívhez szóló műsort hoz el hozzánk. Juhász Attila jazz zongorista, zeneszerző kíséri.

Időpont: 2024. november 23. szombat 18:00 óra

Helyszín: Kondor Béla Közösségi Ház, 1181 Budapest, Kondor Béla sétány 8.

Találkozás: 17:45-kor a Közösségi Ház aulájában

A belépőjegyek száma korlátozott, ezért részvételi szándékodat feltétlenül jelezd az alábbi elérhetőségek valamelyikén legkésőbb 2024. november 22. 12:00 óráig. A helyek feltöltése jelentkezési sorrendben történik.

Pázmán Krisztina
közösségi civilszervező

Elérhetőségeink:

Telefon: 06 30 852 2131

E-mail: 18.kerulet.szervezo@vgyke.com

#aliglátó #gyengénlátó #klubprogram #közösségiklubok #látássérült #meghívó #vak #VGYKE #XVIII.kerület

Októberi klubnap: ősz, gyümölcsök, pálinka

Október 30-án megtartottuk soron következő klubnapunkat, melyen a főszerep a gyümölcsöké és az azokból készülő pálinkáé volt.

Először megnéztünk egy rövid filmet arról, hogyan készül a pálinkafőzés alapjául szolgáló cefre. Azt is megtudhattuk, hogy milyen gyümölcsökből és hogyan készül a pálinka. Beszélgettünk arról, hogy ki vagy kinek ismerőse, rokona foglalkozik jóféle házipálinka készítésével és mindezt hogyan teszi. Egy kvízjátékkal leteszteltük ki milyen főzőmester lehetne, nagyrészt tökéletes válaszok születtek, így megállapítottuk, hogy a pálinkáról, mint hungarikumról igen sokat tudunk.

Elhangzottak még a pálinka népies elnevezései is, valamint mókás szólások is vele kapcsolatban. Egyik klubtag hozott néhány stampedlis poharat vicces feliratokkal, amiken jót derültünk.

Klubtagjaink jóvoltából finom házi sajtos rudak is kerültek az asztalra, melyek igen jó szolgálatot tettek a kóstoló során. Ugyanis többféle házi főzésű nedűt is megízlelhettek a jelenlévők, természetesen igen-igen mértékkel. A hangulatot fokoztuk egy kis zenével is, természetesen a pálinkáról. Aki nem ivott, az jóízűen fogyasztotta az asztalon felhalmozott gyümölcsöket: almát, körtét, szilvát, szőlőt.

A délután – az együttlétnek és a pálinkának is köszönhetően – nagyon jó hangulatban telt.

Jövő hónapban esedékes programjainkat is megbeszéltük, majd vidám hangulatban hagytuk el a termet.

Októberi klubnap képekben-2024.10.30.

Pázmán Krisztina
közösségi civilszervező

#aliglátó #gyengénlátó #klubnap #közösségiklubok #látássérült #vak #VGYKE #XVIII.kerület

Szeptemberi klubnap az okoseszközökről

Szeptember 25-én megtartottuk soron következő klubnapunkat, melyre ellátogatott hozzánk egyesületünk elnöke, Fodor Ágnes és Lakatos Melitta, a VGYKE okoseszköz oktatója.

Miután az elnök asszony köszöntötte a jelenlévőket, két, az egyesület életében igen jelentős eseményre szóló meghívást adott át tagjainknak. Az október 26-án tartandó tisztújító közgyűlésre, valamint a december 6-án megrendezésre kerülő születésnapi ünnepségre invitálta a VGYKE tagjait, kísérőiket, családtagjaikat.

Ezt követően Lakatos Melitta munkatársunkkal ismerkedhettek meg a klub résztvevői. Az okoseszközök használatáról, a VGYKE kereteiben megvalósuló oktatásról beszélgettünk vendégünkkel. Melitta szívesen válaszolt az elhangzó kérdésekre, valamint Ági közreműködésével néhány mobiltelefonos applikáció működését is szemléltette. Megtudhattuk, hogy ezen alkalmazások hogyan segítik a látássérült emberek hétköznapjait, a közlekedést, a körülöttünk lévő környezet felismerését, stb. Lehetőségünk adódott a Braille kijelző használatának megismerésére is. Melitta Braille kijelző módban írt üzenetet Ági telefonjára.

Tagjaink nagyon élvezték a bemutatókat és aktívan részt vettek az előadásban.

Az eseményről készült néhány fotó és videó az alábbi hivatkozásokra kattintva tekinthető meg:
Szeptemberi klubnap képekben
Fodor Ágnes elnök meghív mindenkit a fent említett eseményekre
Lakatos Melitta okoseszköz oktató bemutatkozik
Melitta bemutatja a Braille kijelzőt
Egyéb alkalmazásokról beszél

Pázmán Krisztina
Közösségi civilszervező

#aliglátó #gyengénlátó #klubnap #közösségiklubok #látássérült #vak #VGYKE #XVIII.kerület

Strandoltunk

Kihasználva a szeptember eleji kellemes meleget, tagjainkkal 2024. szeptember 9-én ellátogattunk a Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és Strandfürdőbe.

A vendégek számos szolgáltatást vehetnek igénybe: gyermekmedence, élménymedence, szabadtéri medencék élményelemekkel, szaunák, masszázs, gyógyvizes medencék és természetesen gyógyászati kezelések.

Igazán jól esett belecsobbanni a kellemesen meleg vízbe, néhányan még a szaunázást is kipróbálták. A fürdőzés után jól esett egy kis harapnivaló a büfében.

Tagjaink nagyon élvezték a vízi programot, így elhatároztuk, hogy immár hagyományt teremtve minden év szeptemberében el fogunk látogatni ide.

Az eseményről készült néhány fotó itt tekinthető meg.

Pázmán Krisztina
XVIII. kerületi közösségi civilszervező

#aliglátó #gyengénlátó #klubprogram #közösségiklubok #látássérült #vak #VGYKE #XVIII.kerület

Végre itt a nyár, tandemezzünk!

Júniusi klubnap – végre itt a nyár, tandemezzünk!

Június 26-án megtartottuk nyárindító klubnapunkat, melyre ellátogatott hozzánk Oláh Ferenc és Kovács András, akik egy tandem kerékpáron érkeztek.

Vendégeink meséltek arról, hogyan kezdték el a biciklizést és hogyan ismerkedtek meg ezzel a különleges módjával. Ferkó nem látóként a hátsó ülésen teker, hosszabb kerékpáros túrákon is részt vesz, saját tandem kerékpárjai és váltott „pilótái” is vannak. András látóként gyakran edz Ferkóval, de másokat is szívesen elvisz biciklizni magával.

A megismerkedés után a Művelődési Ház előtti téren néhány bátrabb vállalkozó ki is próbálhatta a fiúk kerékpárját. Volt, aki csak megnézte, de volt, akit nehéz volt leszállítani róla, annyira élvezte a suhanást.

A sport után jöhetett a korábban beígért fagyi, melyet a sétány fáinak árnyékában fogyasztottunk el jóízűen.

Az eseményről készült néhány fotó és videó az alábbi hivatkozásokra kattintva megtekinthető:

Júniusi klubnap képekben
1. videó
2. videó
3. videó
4. videó

Pázmán Krisztina
Közösségi civilszervező

#aliglátó #gyengénlátó #klubnap #közösségiklubok #látássérült #vak #VGYKE #XVIII.kerület

Májusi klubnap a kerületi Rendőrkapitányság munkatársával

Májusi klubnap a kerületi Rendőrkapitányság munkatársával

Május 29-én megtartottuk klubnapunkat. Ez alkalommal Keviczky Csilla, a BRFK XVIII. Kerületi Rendőrkapitányság rendőrhadnagya látogatott el hozzánk.

A bűnmegelőzési részleg munkatársa különböző csalásokkal ismertette meg a jelenlévőket. Főként az interneten előforduló átverések kerültek a reflektorfénybe. Hallhattunk a romantikus csalásokról, ingatlanhoz kötődő átverésekről és egyéb módon elkövetett bűncselekményekről is.

Csilla számtalan dologra hívta fel figyelmünket előadásában. Sajnos a hallgatóságból is többen tudtak elrettentő példákat mondani, de szerencsére nem személyes élmények voltak ezek.

A nap tanulsága volt, hogy mindenki legyen körültekintő, ne dőljön be mindenféle rosszakaratú embernek. Vigyázzunk magunkra és egymásra is!

Az előadás után egy kis süti mellett megbeszéltük a nyári hónapok programjait.

Az eseményről készült néhány fotó itt tekinthető meg.

Pázmán Krisztina
Közösségi civilszervező

#aliglátó #gyengénlátó #klubnap #közösségiklubok #látássérült #vak #VGYKE #XVIII.kerület

Színházlátogatás audionarrációval a Thália Színházban

Színházlátogatás audionarrációval a Thália Színházban

Május 21-én a „BOEING BOEING – Leszállás Párizsban” című előadást láthattuk audionarráció kíséretében az AKKU Egyesület tolmácsolásában.

Bernard, a sztárépítész elegáns loft-lakásában éli gondtalan életét. Ha kinéz az ablakon, Párizsra lát. Ha vacsorázna, a házvezetőnő viszi otthon a nemzetközi konyhát. Ha menyasszonya megérkezik, mámorosan szeretik egymást. Ha másik menyasszonya érkezik meg, vele is mámorosan szeretik egymást. Ha a harmadik, vele is. Mert minden normális, modern férfinak három menyasszony az ideális, csak légiutas-kísérők legyenek, és menetrend szerint elkerüljék egymást.

Amikor beállít a régi iskolatárs, hogy apró szívességet kérjen, ő is elámul az irigylésre méltó és tökéletes rendszeren. Persze egyetlen apró hiba is végzetes. Kettő még rosszabb, vicces. Ez az este a harmadik hibával kezdődik…”

Zseniális színészi alakítások, sok-sok humor és fülbemászó dallamok jellemezték a darabot, melyen nagyon jól szórakoztunk.

Az eseményről készült fotó itt tekinthető meg.

Pázmán Krisztina
XVIII. kerületi közösségi civilszervező

#aliglátó #gyengénlátó #klubprogram #közösségiklubok #látássérült #vak #VGYKE #XVIII.kerület

Áprilisi klubnap a látássérültek hétköznapjairól

Áprilisi klubnap a látássérültek hétköznapjairól

Április 24-én megtartottuk klubnapunkat. Ez alkalommal a látássérült emberek hétköznapi tevékenységei (pl. háztartási munkák végzése, tanulás, pénz kezelése, közös szabadidős tevékenységek, stb) során felmerülő nehézségekről és azok megoldásairól beszélgettünk.

Segítségünkre volt a VGYKE „Zéró látás, színes hétköznapok” című videósorozatának néhány epizódja, melyeket projektorral kivetítve közösen megnéztünk, majd megbeszéltük a látottakat, hallottakat. Igazán remek kis kerekasztal beszélgetés kerekedett minden epizód után, hasznos tanácsok, tapasztalatok és vicces történetek is elhangzottak.

A videósorozat megálmodóját, Horváthné Dunaveczki Leonát telefonon keresztül interjúvoltuk meg arról, hogyan születtek meg az egyes epizódok, kik voltak a munkálatok résztvevői, és természetesen hallhattunk néhány szót a jövőbeni tervekről is.

Egy igazán hasznos, jó hangulatban telt délutánt töltöttünk együtt.

Az eseményről készült néhány fotó itt tekinthető meg.

Pázmán Krisztina
Közösségi civilszervező

#aliglátó #gyengénlátó #klubnap #közösségiklubok #látássérült #vak #VGYKE #XVIII.kerület

Az ókori Egyiptom illataival ismerkedtünk a Szépművészeti Múzeumban

Az ókori Egyiptom illataival ismerkedtünk a Szépművészeti Múzeumban

Április 20-án egy múzeumpedagógiai foglalkozással egybekötött látogatáson vettünk részt a múzeum egyik állandó kiállításán.

Szépművészeti Múzeum megújult egyiptomi tárlata a korábbinál nagyobb területen, számos új tárggyal és témával kiegészülve várja a látogatókat. Az új koncepció három nagy tematikus egységre bontva mutatja be az ókori Egyiptom világát: Templom – Istenek; Nílus-völgy – Emberek; Sírkamra – Halottak.

Lehetőségünk nyílt egy szaglószerveinket megmozgató foglalkozáson részt venni, amely során olyan illatokat ismerhettünk meg, amelyeket az istenek kultuszához, vagy a halotti kultuszhoz kötődő rituálék során, illetve a hétköznapokban használtak pl. gyógyászati célokra. Megszagolhattuk pl. a tömjén, mirha, a kék lótusz, fehér lótusz, illatát, de találkoztunk olyan általunk is használt fűszerekkel, mint a fahéj vagy rozmaring.

Az eseményről készült néhány fotó itt tekinthető meg.

Pázmán Krisztina
XVIII. kerületi közösségi civilszervező

#aliglátó #gyengénlátó #klubprogram #közösségiklubok #látássérült #vak #VGYKE #XVIII.kerület