Március 29-én megtartottuk havi klubnapunkat, melynek vendége Dr. Szombati Zsigmondné Panni látássérült gyógypedagógus volt.
Panni egy olyan általa kifejlesztett eszközt mutatott be nekünk, melynek segítségével a látássérült tanulók számára is érthetőbbé válik a kémia tananyag. Az AtoMol egyszerűvé teszi a tanulók számára az atomok szerkezetének, valamint a molekulák kötéseinek megértését. Ezt mi magunk is kipróbálhattuk egy rögtönzött „kémia óra” keretében.
A klub második felében a kvízjátéké volt a főszerep, Húsvéttal kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolni. Ezt követően kókuszgolyót is készítettünk, amit kötetlen beszélgetés mellett jóízűen elfogyasztottunk.
Az eseményről készült néhány kép és videó az alábbi linkeken megtekinthető.
Pázmán Krisztina és Juhos Róbert
XVIII. kerületi közösségi civilszervezők
XVIII kerület Archives - Oldal 4 a 17-ből - Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Kémia és Húsvét
Március 29-én megtartottuk havi klubnapunkat, melynek vendége Dr. Szombati Zsigmondné Panni látássérült gyógypedagógus volt.
Panni egy olyan általa kifejlesztett eszközt mutatott be nekünk, melynek segítségével a látássérült tanulók számára is érthetőbbé válik a kémia tananyag. Az AtoMol egyszerűvé teszi a tanulók számára az atomok szerkezetének, valamint a molekulák kötéseinek megértését. Ezt mi magunk is kipróbálhattuk egy rögtönzött „kémia óra” keretében.
A klub második felében a kvízjátéké volt a főszerep, Húsvéttal kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolni. Ezt követően kókuszgolyót is készítettünk, amit kötetlen beszélgetés mellett jóízűen elfogyasztottunk.
Az eseményről készült néhány kép és videó az alábbi linkeken megtekinthető.
Pázmán Krisztina és Juhos Róbert
XVIII. kerületi közösségi civilszervezők
Balázs Zsanett interjúja a Holokauszt Emlékközpontban
2023. 01. 31-én a XVIII. kerületi Lámpás klub tagjai a Holokauszt Emlékközpontba látogattak el.
Árvai Noémi tárlatvezető segítségével járták be a kiállítás területét.
A helyszínen Balázs Zsanett interjúkat készített a résztvevőkkel.
Februári klubnap – Farsang és didgeridoo
Kedves Klubtagok, Kedves VGYKE tagok!
Sok szeretettel hívunk benneteket következő klubnapunkra!
Helyszíne: Kondor Béla Közösségi Ház
(1181 Budapest, Kondor Béla sétány 8.)
Időpont: 2023. február 22. (szerda) 15 óra
Ez alkalommal egy zenés meditációval/stresszoldással egybekötött ismeretterjesztő jellegű programra kerül sor, amiben különleges, ősi hangszerekről, távoli kultúrákról és zenékről lesz szó. Vendégünk egy harsona művész lesz, aki meg is szólaltatja nekünk az észak-ausztráliai őslakosok fúvós hangszerét, a didgeridoo-t.
E meditatív élmény után farsangi hangulatban folytatjuk a délutánt egy kvízzel és tánccal.
Mindenkit sok szeretettel várunk!
Pázmán Krisztina és Juhos Róbert
Közösségi civilszervezők
Január havi klubprogramunk keretében a Holokauszt Emlékközpontba látogattunk el a XVIII. és XIV. kerületi Lámpás Klub tagjaival.
Árvai Noémi tárlatvezető segítségével jártuk be a kiállítás területét. Sok érdekességet megtudtunk a zsidó nép életéről, kultúrájáról, hagyományairól, valamint kézbe vehettünk néhány különleges, általuk használt tárgyat is.
Szó esett az üldöztetésről, a deportálásról, a gettókba történő elkülönítésről, a munkatáborokban és a koncentrációs táborokban átélt megpróbáltatásokról. Megtudtuk, hogyan működött a kapcsolattartás az otthon maradt családtagokkal, miket írhattak a levélbe, ami vagy eljutott, vagy nem a hozzátartozókhoz. Az előadásból kiderült az is, hogyan sikerült az életben maradt személyeknek újra kezdeni az életüket, feldolgozni a történteket.
A kiállított képek, tárgyak és Noémi előadása mellett fülhallgatós készülékek segítségével családtörténeteket is hallhattunk, ahol áldozatok családtagjai és az eseményeket átélt személyek mondták el történeteiket.
Az Emlékközpont részét képező zsinagógát is megcsodálhattuk. Az udvaron található tömegsír felett, a falakra felírt áldozatok neveit olvasva, meghatottan emlékeztünk a holokauszt áldozataira.
Az eseményről készült néhány fotó az alábbi linken megtekinthető.
Pázmán Krisztina és Juhos Róbert
XVIII. kerületi közösségi civilszervezők
Januári klubnap az Alko-Soft Kft-vel
Január 25-én megtartottuk az idei év első klubnapját, melynek vendégei a Kft munkatársai, Dvariecki Bálint ügyvezető és Gergely Csaba vezető informatikus voltak.
Bálint beszélt a cég működéséről, tevékenységéről és az általuk nyújtott informatikai szolgáltatásokról. Elmesélte, hogyan történt a beszélő és egyéb látássérülteket segítő eszközök beszerzése, honosítása. Szóba kerültek a könyvek, újságok, folyóiratok, melyek minden felhasználó számára akadálymentes formában is elérhetőek különböző eszközök, mobil alkalmazások és számítógépes programok használatával.
Néhány eszközt a helyszínen a kezünkbe is vehettünk, mint pl. beszélő, illetve Braille órák, nagyítók, Braille kijelző, stb.
Klubunk második felében jövőbeni terveinkről, várható programjainkról és leendő vendégeinkről beszélgettünk.
Az eseményről készült képek az alábbi linken megtekinthetők.
Pázmán Krisztina és Juhos Róbert
XVIII. kerületi közösségi civilszervezők
Az Unicum Házban jártunk
2022. december 16-án a Budapest IX. kerületében található Unicum Házba látogattunk el.
Egy filmvetítés keretében megismerhettük a Zwack család történetét, a különleges, 230 éve titkos receptúra részleteit. Betekintettünk a régi lepárlóba is, amit az „Unicum Szívének” hívnak, hiszen itt készül a legendás ital. Itt láthattunk palackokat és gépeket, valamint fűszerekkel is közelebbről ismerkedhettünk meg.
A látogatáson a 2500 m2 alapterületű, közel 500 tölgyfa hordót rejtő egyedülálló pincében is körbejártunk, ahol több mint 1 millió liter gyomorkeserű érlelődik napjainkban is. Túránk végén lehetőségünk nyílt az ital megkóstolására is.
Az eseményről készült néhány fotó az alábbi linken megtekinthető.
Pázmán Krisztina és Juhos Róbert
XVIII. kerületi közösségi civilszervezők
Decemberi süti és forró csoki
Tagjaink kérésére 2022. december 9-én ismét ellátogattunk egy XVIII. kerületi cukrászdába.
A tortaszeletektől kezdve a sós és tea süteményekig nagyon nagy volt a választék, nehezen is tudtunk dönteni, mit is fogyasztanánk szívesen. Az igazi nyerő a forró csoki volt.
A gazdag és bő kínálat mellett jó volt a hangulat, az egymással való kellemes beszélgetéseknek köszönhetően élményben gazdag és tartalmas délutánt töltöttünk együtt ismét.
Az eseményről készült néhány fotó az alábbi linken megtekinthető.
Pázmán Krisztina és Juhos Róbert
XVIII. kerületi közösségi civilszervezők
Novemberi klubnap a VGYKE ügyfélszolgálatával és az Agapé gyülekezet lelkészével
2022. november 30-án megtartottuk havi klubnapunkat, melyre ezúttal két vendég is érkezett hozzánk.
Kormányos Ágnes, a VGYKE ügyfélszolgálati munkatársa, az egyesülettel kapcsolatos információkról, tudnivalókról számolt be tagjainknak, valamint lehetőség nyílt a tagdíjak befizetésére, tagkönyvek cseréjére, pótlására is.
Másik vendégünk az Agapé gyülekezet lelkésze, Papp József volt, akivel a közelgő ünnepről, az adventi készülődésről beszélgettünk, valamint a gyülekezet működéséről, életéről is hallhattunk.
Az előadást követően néhány népszerű karácsonyi dal is felcsendült, ezzel is ráhangolódva az ünnepi készülődésre.
Végezetül beszéltünk a decemberben várható programokról.
Pázmán Krisztina és Juhos Róbert
XVIII. kerületi közösségi civilszervezők
Decemberi klubprogram: Unicum Ház
Kedves Klubtagok!
Sok szeretettel hívunk benneteket következő klubprogramunkra!
Időpont: 2022. december 16. péntek 13:00 óra
Helyszín: Unicum Ház
1095 Budapest, Dandár utca 1.
Találkozás: a Múzeum előtt legkésőbb 12:45-kor
„A Zwack család története mellett, a különleges, 230 éve titkos receptúra részleteit ismerheted meg, ha ellátogatsz az Unicum Házba. Betekinthetsz a régi lepárlóba is, amit az „Unicum Szívének” hívnak, hiszen itt készül a legendás ital. Láthatod több évszázad palackjait és gépeit, de a fűszerekkel is közelebbről ismerkedhetsz meg (még ha egy részük titkos is marad). Múzeumunkban különleges digitális élményekben is részed lehet. Add át magad az igazi Unicum élménynek! Tudd meg, hogyan készül ma az Unicum! A látogatáson a 2500 m2 alapterületű, közel 500 tölgyfa hordót rejtő egyedülálló pincében is körbejárhatsz, ahol több mint 1 millió liter gyomorkeserű érlelődik napjainkban is.”
A programon való részvétel részben önköltséges, a résztvevők létszámától függően kb. 1.500 Ft/fő.
Kérlek, részvételi szándékodat jelezd az alábbi elérhetőségek valamelyikén legkésőbb december 9. péntek 12:00 óráig!
Szeretettel várunk Mindenkit!
Pázmán Krisztina és Juhos Róbert
Közösségi civilszervezők
2022. november 8-án a Budapesti Rendőr-főkapitányság Teve utcai épületébe látogattunk el a XIII. kerületbe.
Előadást hallhattunk a baleset és bűnmegelőzés témájával kapcsolatban: hogyan tudjuk megőrizni értékeinket, mit tegyünk, ha bűncselekmény áldozatává válnánk.
Betekintést nyerhettünk a rendőrség munkájába, megtudhattuk, hogy milyen osztályok találhatóak a központ épületében és azok milyen feladatokat látnak el.
Szó volt továbbá a nyomkereső kutyák szerepéről, miben segítik a rendőrség munkáját, hogyan tudják kiszagolni a kábítószert, dohányt, holttestet, stb, és hogyan jelzik azt gazdájuknak, hogyan történik a képzésük, milyen adottságok kellenek ahhoz, hogy egy kutyából jó nyomkereső legyen.
Az előadást követően rendőrségi eszközök megtapintására is lehetőségünk nyílt, mint pl: rendőrségi jelvény, bilincs, gumibot, nyomkereső kutyákkal kapcsolatos kellékek: nyakörvek, hámok, aportfa, és különféle labdák. Megszagolhattunk néhány szagmintát is, melyek közül jó néhányat sikerült is felismernünk.
Bevetési ruházatba – testpáncélba, sisakba, végtagprotektorokba – öltözve mi is rendőrnek érezhettük magunkat, megérezhettük, hogy milyen súlya van egy ilyen felszerelésnek, melyet a rendőrök viselnek egy- egy rendezvény, fesztivál, tüntetés, stb biztosításakor.
Az eseményről készült néhány fotó az alábbi linken megtekinthető.
Az eseményről kisfilm is készült, mely lentebb megnézhető.
Pázmán Krisztina és Juhos Róbert
XVIII. kerületi közösségi civilszervezők
NOVEMBERI KLUBNAP A VGYKE ÜGYFÉLSZOLGÁLATÁVAL ÉS AZ AGAPÉ GYÜLEKEZET LELKÉSZÉVEL
Kedves Klubtagok, Kedves VGYKE tagok!
Sok szeretettel hívunk benneteket következő klubnapunkra.
Helyszíne: Kondor Béla Közösségi Ház
(1181 Budapest, Kondor Béla sétány 8.)
Időpont: 2022. november 30. (szerda) 15 óra.
Ezúttal a VGYKE Ügyfélszolgálatának munkatársa látogat el hozzánk. A helyszínen lehetőség nyílik a 2023. évi tagdíjak befizetésére, a tagkönyvek cseréjére, pótlására is. Ha valamilyen kérésed, kérdésed van kollégáink felé, vagy esetleg bármilyen megoldásra váró egyéb problémád van, kérlek, jelezd az alábbi elérhetőségeken, annak érdekében, hogy munkatársunk felkészülten tudjon érkezni a klubnapunkra!
Másik vendégünk az Agapé Gyülekezet lelkésze, Papp József lesz, akivel a közelgő ünnepről, az adventi készülődésről beszélgetünk, valamint a gyülekezet működéséről, életéről is hallhatunk.
Mindenkit sok szeretettel várunk!
Pázmán Krisztina és Juhos Róbert
Közösségi civilszervezők
Október a látás hónapja, október 15-e pedig a vakok által közismert Fehérbot Nemzetközi Világnapja, melyet minden évben megünnepelnek látássérült körökben, ezzel irányítva a közvélemény figyelmét a látássérült emberek helyzetére.
A XVIII. kerületi Lámpás Klub szervezésében egy gálaműsor keretében emlékeztünk meg e jeles napról.
Rendezvényünket Fodor Ágnes, a VGYKE elnöke nyitotta meg köszöntőjével. Elmondta, hogy számára mit jelent ez a nap, milyen lehetőségei vannak a látássérült embereknek az életben, milyen akadályokkal és nehézségekkel kell megküzdeniük. Mindenkit arra biztatott, hogy mindig tekintsen előre és valósítsa meg céljait az élet minden területén.
A nézőket színvonalas prózai előadásokkal vártuk, a zenés produkciók pedig táncra csábították őket.
Fellépők voltak:
Taskovics Adél – vers
Jánoki Márió – népszerű slágerek
Aranyiné Kmett Olga – próza
Kubicsár László és zenekara
Vakrepülés Színtársulat – népszerű slágerek.
A rendezvény ideje alatt Romanek Inka festőművész tapintható képeit is megtekinthették a vendégek.
A műsort követően szendviccsel és süteménnyel kedveskedtünk a jelenlévőknek.
A program megvalósítását Budapest Főváros XVIII. Kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata támogatta.
Az eseményről készült néhány fotó az alábbi linken megtekinthető:
A rendezvényen készült videók az alábbi listában tekinthetők meg.
Pázmán Krisztina és Juhos Róbert
XVIII. kerületi közösségi civilszervezők