Az eseményre 2015. január 22-én, 17:30-tól 19:00 óráig került sor a Hermina út 57-es szám alatt. A szűk másfél órában csak úgy záporoztak a kérdések Zsoltra, aki örömmel mesélt magáról, az álmairól, céljairól, továbbá nehéz és boldog pillanatairól.

Hogyan lettél látássérült, és hogy sikerült ezt követően erőre kapnod?

21 évesen vesztettem el a látásom egy agydaganat miatt. A műtét után nem mentem rehabilitációra, külső segítség nélkül álltam fel. Másfél évre volt szükségem ahhoz, hogy regenerálódjak és ez idő alatt sok olyan döntést kellett meghoznom, ami a mai napig meghatározza az életemet. Kitűztem olyan célokat, amelyekért harcolhattam, s amelyek átlendítettek a holtponton.

Megtanultam a billentyűk sorrendjét, ezzel elsajátítva a vakon gépelés technikáját, majd elkezdtem emberek közé járni, hogy érjenek új impulzusok, benyomások. Ezek az elhatározások indítottak el a továbblépés útján.

Honnan jött a szociálpolitika?

Még a látásvesztésem előtt 2 évig villamosmérnöknek tanultam Győrben, de már nem tudtam visszamenni. Első lépésként elvégeztem egy masszőrtanfolyamot, de viszonylag hamar rádöbbentem, hogy ez számomra kevés, nem elég kihívás.

Akkoriban a Vakok Állami Intézetének kollégiumában laktam és voltak olyan ismerőseim, akik szociális munkát szerettek volna tanulni. Mivel úgy véltem, hogy a szociális munkásként lennének olyan feladatköreim, amelyek számomra nem kivitelezhetőek, így inkább a szociálpolitika felé kacsintgattam. Ezen belül is a foglalkoztatáspolitika volt az a terület, ami nagyon megragadta a fantáziámat.

Számodra mi a coaching?

A coaching egy eszköztár, egy szemlélet, amely megadja a lehetőséget számomra, hogy valakin segíthessek úgy, hogy Őt támogatom. Az előfeltételezés az, hogy minden embernek van egy célja, és olyan sok tudás, illetve képesség van bennünk, amelyet akaratlanul is, de mélyen eltemetünk Az én feladatom az, hogy elhiggye: Ő képes arra, hogy tudásának és képességeinek birtokában ezt a célt el is érje.

Milyen indíttatásból kezdted el a coach tanfolyamot?

Még az egyetemen tanultam, amikor már sikerült elhelyezkednem a munkaerőpiacon. Kutatással, módszertani fejlesztéssel, stratégiai tervezéssel foglalkoztam hosszú évekig, de egy idő után éreztem, hogy szeretnék valami mást is csinálni. Úgy gondoltam, hogy a coach tevékenység egy érdekes, izgalmas és számomra új terület. Utánanéztem a tanfolyamoknak, majd belevágtam és elindultam ezen az úton.

Hogy érzed, meg kell még küzdened az előítéletekkel a coaching során?

Szájhagyomány útján terjed a hírem, s ennek nagy előnye, hogy a kliensek hamar túllépnek a tényen, hogy látássérült vagyok. Fenntartások kételyek biztosan vannak bennük, de már az első alkalommal eldől, hogy szimpatikusak vagyunk e egymásnak, vagy sem.

A mediációs végzettséged mennyiben segít téged az életedben?

A mediáció ráerősített arra, hogy a türelem egy erős és pozitív tulajdonság. Amikor kijöttem a kórházból a szemész doktor azt mondta nekem: „egy dolgot kell megtanulnia kedves Zsolt, türelmesnek kell lennie!” Akkor még nem értettem, hogy pontosan mire is gondol, de később, amikor hosszú percekig kerestem a földre leesett kulcsot, már tudtam. A mediáció ezt a türelmet strukturálta bennem.

Hogy néz ki egy napod?

Általában fél 7-kor kelek, ami nehezen megy nálam, mert nem reggel vagyok aktív. A munkám nagyon változatos, ezért az alkalmazkodóképesség és a rugalmasság nagyon fontos tényezők az életemben. A klasszikus munkaidőm nagy részét az Újbuda Önkormányzatánál végzett tevékenységem tölti ki: egy családbarát projekt szakmai vezetője vagyok. E mellett még dolgozom a VGYKE-nél és bontogatom a szárnyaimat coachként. Szeretném, ha a későbbiekben lennének fix napok, amelyeken egy-egy munkakörre több időt szánhatok, és örülnék, ha a coaching a jelenleginél nagyobb szerepet kapna. Esténként jógázom, vagy aikidózom, illetve a barátokkal vagyok. Általában éjfél és hajnali 2 között kerülök ágyba.

Sport akkor és most?

Mindig is imádtam sportolni, bár nem látszik rajtam (nevet). Kosárlabdáztam és tájfutó is voltam, jelenleg pedig aikidózom és jógázom. Imádom a kihívásokat, tavaly nyáron például kipróbáltam a műrepülést, ami nagyon tetszett és szeretném folytatni.

Az egyensúlyra való törekvés már gyermekként megfogalmazódott bennem, és rájöttem, hogy a végletek nem működnek, az egyensúly elérése a cél. A sport nagyszerű eszköze ennek: levezetem a feszültséget, fejlesztem a testem és balanszírozom magam.

Mi a Te szupererőd?

Az én szupererőm a rendszerszemlélet. Képes vagyok egymástól igencsak távol eső dolgokat valamilyen úton-módon összekapcsolni.

Ha most azonnal megtehetnéd, hogy változtass valamin, mi lenne az?

Inkább fejlődnék, mint sem változtatnék, például szeretnék fegyelmezettebb lenni az időgazdálkodás terén. Nagy problémám az, hogy a nap csak 24 órából áll, de ez nem egy olyan dolog, ami ellen bármit is tehetnék. Van egy kedvenc mottóm: „Az ostoba ember az, aki meg akarja változtatni a világot. Az okos ember önmagát akarja megváltoztatni.”

Ki a példaképed?

Nincs példaképem. A jógaoktatóm mondta annak idején, hogy nem ő az egyedüli, aki a jógaoktatás területén jártas, Ő csak a tudás egyfajta szemléletét, vetületét birtokolja. Arra ösztönzött, hogy menjek el más oktatókhoz és nézzem meg, hogy az ő vetületük milyen, majd építsem be a saját tudásomba, folyassam magamon át.
Én is hasonlóképpen érzek. Egy-egy mondat, kifejezés, vagy viselkedés sokkal nagyobb hatással van rám, mint egy adott ember egésze. Nem tudnék egyvalakire rábökni és mindenben követni őt, hiszen belőle mindössze egy pici szelet – egy mondat, tett, vagy reakció – ragadja csak meg a fantáziámat. Ezért igyekszem mindenből kiragadni azt, ami számomra értékes és fontos.

Mire vagy a legbüszkébb az életedben?

Arra, hogy önállóan felálltam a padlóról és tudom, hogy bármikor képes lennék újra megtenni.

Mik az álmaid és mi a 10 éves jövőképed?

Sok álmom van. Szeretnék delfinekkel úszni és megnézni a Karib-tengert.

A 10 éves tervem pedig az, hogy a coaching szakmában kiteljesedjek, és elismert szakemberré váljak. Úgy gondolom, hogy akkor leszek sikeres coach, ha a kliens, aki hozzám fordul, a foglalkozások végén elégedetten, azzal a gondolattal távozik, hogy megkapta, amiért jött. Nekem ennyi elég.

Honnan jön ez a nagy magabiztosság?

Borzasztóan kíváncsi ember vagyok. Érdekel a dolgok miértje, hogy mi hogyan működik, és miért van az úgy. Próbálok összefüggéseket, logikákat, magyarázatokat találni, s ezek folyamatosan hajtanak előre.

Fontos, hogy a céljaink elérhetőek legyenek, és fejben tisztában legyünk azzal, hogy képességeink és tudásunk birtokában képesek vagyunk el is érni azt. Ez pedig akkor fog sikerülni, ha hiszünk benne, ha tudjuk, és ha cselekszünk is!

Ivanova Daniela