Forrás: www.mno.hu

A kiállításon a művész nyolc, kimondottan a látássérültek számára, dombornyomásos technikával átalakított festményének kisméretű változata volt megtekinthető. A színeket különböző raszter-felületek tették tapinthatóvá. A látássérülteknek ingyenes volt a rendezvény.

A Tapintható Miró Kiállítás apropója a Fehér bot világnapja (október 15.), valamint a 90 decibel Project és a Szépművészeti Múzeum azon törekvése és együttműködése, hogy a kultúrának ez a része is minél több ember számára legyen akadálymentes. A két intézmény korábbi együttműködése is ezt erősíti, melynek során márciusban elkészült a siketek számára a Szépművészeti Múzeum állandó kiállítását infokommunikációs szempontból akadálymentesítő, okostelefonra és táblagépre letölthető alkalmazás.

A kiállítás megnyitóján köszöntőt mondott Theresa Bubbear, brit nagykövet-helyettes, a 90 Decibel Project fővédnöke, valamint Mihály Mária, a Szépművészeti Múzeum főigazgató-helyettese.

Kíváncsian, a korábbi hasonló kiállításokon szerzett élmények miatt fokozott várakozással érkezett a Miró-képek megtekintésére Nemes Szabolcs, a VGYKE tagja.

„A médiának szánt beszédektől, felszíntől eltekintve mit tapasztalhatott egy teljesen vak látogató?” – kérdezett vissza, amikor benyomásairól faggattuk, majd folytatta:

Először is, a kiállítás gyorsan összedobottnak tűnt, kidolgozott koncepció nélkül. Igaz, ez most annyiban különbözött az eddigiektől (Inkák; Az egyiptomi koptok; A Mediciek és Firenze; Luxemburgi Zsigmond), hogy ezúttal síkbeli műtárgyakat, festményeket próbáltak meg látássérültek számára érthetővé tenni. Szerintem kevés sikerrel.

Mi hiányzott?

– Például az audio guide. Az előző kiállításokon hatalmas segítség volt a jól használható “idegenvezető”, egy walkman-szerű készülék, ami mindig az éppen aktuálisan szemlélt kiállítási darabról adott információt. Továbbá, hasznos lett volna egy előzetes ismertetés Miro művészetéről. Stílusáról, technikájáról, kompozícióiról. Ezek hiányában a kitapintható “foltok” összevisszasága nem mondott semmit, teljességgel felfoghatatlan volt. A vak látogató szempontjából sokkal hasznosabb lett volna, mint a kiállítás médianyilvánosságnak szánt dicsőítése, a nagyköveti beszédek, az előző kiállítások megmagyarázása, stb.

A bemutatott nyolc festmény-reprodukció nem érte el számomra a várt színvonalat. Pláne a megnyitó „saját vállveregető” beszédei után. Felmerült bennem a kérdés: Csak ennyi? Érdemes-e egyáltalán ezért ide jönni?

Részletesebben, azok számára, akik nem lehettek ott: nyolc darab A4-es valami letéve a posztamensekre, dombornyomású raszterekkel jelölve a színeket (ezeknek sem volt magyarázata, hiányzott egy kb. ilyen: pöttyözés-fekete, függőleges vonalkák-fehér, stb.).

Miután a megnyitón elhangzott, hogy mennyi energiát fektettek bele ebbe a kiállításba, mennyien dolgoztak össze, honnan származnak a reprodukciók, ez szinte nevetségesen kevésnek tűnt. Különösen zavaró volt számomra a braille-feliratok követésénél, hogy spanyol nyelven is voltak sorok a magyar nyelvűek mellett – ugyanazon környezetben. El kellett volna dönteni előre, hogy kiknek fogják ezt a kiállítást bemutatni. Én nem vagyok jó braille-olvasó, ezért kifejezetten megzavart, hogy többszöri nekifutásra jöttem rá sokszor, hogy az adott szöveg nem is magyarul van. Fárasztó és elveszi az ember kedvét a sorok bogarászásától.

Összegzés: a kiállítás csalódást okozott, ennél lényegesen többet vártam. Nagy hírtelenjében, szegről-végről összekapart produkciónak tűnt. Remélem, a következőekben a Szépművészeti Múzeum visszatér a korábban megszokott színvonalhoz” – vélekedett Szabolcs.

A gödöllői csapat nem volt ilyen kritikus, láthatóan jól érezték magukat a megnyitón. Élményeikről így számoltak be: „Mint ahogy az a megnyitó előtti sajtótájékoztatón is elhangzott -, és azt hiszem ezzel minden látássérült sorstársunk egyet ért -, mennyire fontos, hogy nekünk fogyatékkal élőknek is elérhetővé tegyenek egy-egy kiállítást. Ezen a tárlaton Joan Miró képeit dombornyomásos formában mutatták be. Tapintás útján érzékelhettük az alkotásokat, és Braille írással is fel voltak tüntetve, a több információ érdekében.

Bár itt meg kell jegyeznem, hogy elég nehéz volt eldönteni pár műről, hogy mit is ábrázolnak, de egy igazán kellemes élményben volt részünk aznap. Reméljük a példa ragadós lesz, és máskor, más múzeumokban is lesznek hasonló kiállítások a fogyatékkal élő emberek számára – összegezte a gödöllőiek véleményt Kiss János.

Szerző: Zelei Béla