Gödöllői beszámolóink
Esélyhét
Az esélyhéten, – melyet a Fővárosi Önkormányzat Gödöllői Idősek Otthona szervezett- egy programsorozat keretében a szervezők nagy hangsúlyt fektettek a sérült emberek érdekeire, s céljuk volt, hogy közelebb hozzák a fogyatékossággal élő és ép embereket egymáshoz.
Az évről évre megrendezésre kerülő programban egyesületünk is részt vett, egy szemléletformáló napot tartottunk. Gödöllő város Önkormányzatának házasságkötő termében egy sötét boltot alakítottunk ki, ahol az ép látású emberek megtapasztalhatták, hogy milyen vakon bevásárolni, illetve kipróbálhatták a látássérült emberek életét megkönnyítő segédeszközöket. Gyerekek és felnőttek egyaránt részt vettek az eseményen.
A hét folyamán számos programból válogathattak az érdeklődők; volt színielőadás, filmvetítés, továbbá Adámi Zsanett paralimpikon úszónő mesélt az életéről. A zárórendezvényen pedig a budapesti Roll Dance kombi táncegyüttes lépett fel. Kerekesszékes és járó táncosok mutattak be latin -és standard táncokat. Óriási élmény volt látni őket, hihetetlen nagy akaraterő és kitartás lakozik bennük.
Gödöllői Arborétum Fesztivál
Idén második alkalommal rendezték meg a Gödöllői Arborétum Fesztiválját. A festői környezetű arborétum több helyszínen is várta az idelátogatókat. Volt főzőverseny, gyerekeknek kézműves foglalkozás, játszóház és persze a helyi civil szervezetek is képviselték magukat az eseményen, velünk együtt. Segédeszköz bemutatót tartottunk, a gyerekek pedig vaksággal kapcsolatos tesztlapokat tölthettek ki. Ez egy jó alkalom volt a kapcsolatok építésére, valamint arra, hogy a városban, illetve a környéken élő emberek megismerkedhessenek a térségben működő szervezetekkel, klubokkal.
Az egyesület Facebook oldala