Forrás: www.euroastra.hu

A XIII-XIV. kerületi Lámpások szervezésében három klubtag és négy munkatárs jelent meg a programon. A munkatársak: Vera, Csabi, Abigél és Erika. Négy képet ismerhettünk meg apró részletességgel a luxus témája kapcsán.

Az első Velencébe kalauzolt minket a XV. századba, ahol a Szűz Máriát és karján a kis Jézust láthattuk mirhával, arannyal gazdagon, uralkodói pompában, a trónteremben ülve, a Szűz kezében aranyalmával. A reneszánsz Európa keresztény közegében nem volt szokatlan a Szűzanya királynőként történő ábrázolása. A kép érdekessége volt továbbá, hogy maga a keret is a kompozíció részét képezte, egy strassz-kövekkel kirakott kastélyboltívet formázva, maga a festmény pedig ebben a boltívben kapott helyet. A narrátor kreatív ötleteként körbeadtuk Vera strasszos kistáskáját, így mindenki könnyebben el tudta képzelni, mi látható a kereten, közben pedig egy kis dobozból tömjént szagolgattunk.

A következő kép a XVIII. századi Bécsbe repített bennünket, ahol egy gróf társasági életét ismerhettük meg, a palotája kertjében tartott szalondélután keretében. Elől a házigazdát csodálhattuk meg bársony felöltőben, büszke tartással, a háttérben pedig a végtelenbe vesző, hangulatos bécsi látkép jellegzetesebb részleteit képzelhettük el, az asszociatív narrációnak köszönhetően. Megismerhettük továbbá az angol és a franciakert különbségeit is, előbbi szabadabban burjánzó, utóbbi erősen beszabályozott, formára nyírt, kissé élettelen. Itt fontos megemlíteni a méretek nem kifejezetten objektív ismertetését, a narrátor valamiért nem használt mértékegységeket, helyettük nehezen megfogható, szubjektív arányokat említett, mint a saját kitárt karunk és hasonlók.

A harmadik festményen Ámort és Vénuszt csodálhattuk meg, kaotikus környezetben. A kép a szerelem kettős természetét volt hivatott bemutatni, a pőre meztelenségében gyönyörű Vénusszal és angyalian makulátlan Ámorral, mögöttük pedig a pusztulás naturalisztikus ábrázolásával, maszkszerűen eltorzult arcokkal és a háttérből kukucskáló sátáni féltékenységgel. Megtudhattuk, hogy Ámor kétféle nyíllal garázdálkodik, ha az aranynyílvessző talál el, viszonzott boldog szerelem vár, ha a vasvessző, akkor pedig keserű magány, viszonzatlan szerelem és örök feledés súlyt.

Az utolsó kép egy XVII. századi kocsmajelenetet ábrázolt, a résztvevők egy kártyaasztalnál ültek, kinek kevesebb, kinek több aranytallér lapult a zsebében, utóbbiak mellett zsákmányt remélő kurtizánok figyeltek pompázatos ruhákban. Mivel ezen a képen különösen hangsúlyos szerepet kaptak a színek és a fények, kissé hiányzott a narrációból a kontrasztok érzékeltetése. A tárlatvezető valamiért kínosan ügyelt ezeknek az információknak a mellőzésére, holott a színek ismerete ugyanúgy segítheti a vizualizálást.

A résztvevők egy része úgy vélte, ez a négy kép pont elegendő volt ahhoz, hogy élvezhető legyen látássérültként is egy ilyen kiállítás, míg mások szerint, túl sok volt az információ, de alapvetően jól éreztük magunkat.

Susovich Erika