A „Közösség Lámpásai” XV. Kerületi Látássérültek Klubjának – amely a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének keretein belül, az elmúlt esztendő decembere óta működik – 20 tagja, június 6 és 8 között, miután eredményesen vettek részt a XV. kerületi önkormányzati civil pályázaton, Szilvásváradra kirándult.

Szilvásvárad a Bükk nyugati lábánál az újkőkor óta lakott terület: az ősember barlangja néven közismert, Istállós-kői barlangban 44300 évvel ezelőtti leleteket is találtak a régészek. A táj, a Szalajka-völgy, amely valaha ipari központ volt, valóban élményt jelenthet az arra járóknak. Az itt élők egykor elsősorban szén- és mészégetéssel, hamuzsírfőzéssel foglalkoztak: a hagyomány szerint, a patak és a völgy neve a hamuzsír szlovák nevéből (szalajka) származik, más vélemények szerint, inkább az üveghuták akkori alapanyagára, a bükkfahamuból főzött alkálilúgra (sal alcali) utal.

A kiránduló látássérültek, a kísérőikkel együtt, a Szalajka-völgyben, a pisztrángtelep melletti Villa Negra Vendégházban szálltak meg, a kiszolgálásnak köszönhetően a kirándulás – a bőségesen tálalt reggelinek, ebédnek és vacsorának köszönhetően – szinte gasztronómiai túrára hasonlított.

Embert próbáló volt a félnapos, Regős József geológus-kutató, aki újpalotai lányt vett feleségül, túravezető kalauzolásával, az ősember barlangját célba vevő túra. Útközben, ami eleinte könnyűnek tűnt, később azonban, látó embernek is igencsak fárasztóvá vált, a kirándulók megkóstolták a Szikla-forrás és a Szalajka-forrás a Budapesten élő ember számára hihetetlenül tiszta vízét.

A Szalajka vízéből kicsapódó és lerakodó oldott mész fátyolhoz hasonlóan lepi be az akadályokat, a medrében pedig mésztúfa-gátakat, küszöböket építve alkotta meg a természet a zuhatagsor lépcsőit: túljutva a Fátyol-vízesésen, a már említett Szalajka-forrástól indul felfelé a szerpentines, olykor beszűkülő, fakorlátok könnyítette hegyi út – amelyen haladva jól lehet tanulmányozni a kőzetrétegeket – végén, 546 méter magasságban tátog az ősember barlangja.

Nemcsak az ősember talált itt menedéket, hanem az állatok is: a barlang egyik érdekessége az úgynevezett medvetükör: a bundáját vakarni akaró medve a barlang kiálló, hegyesebb részéhez dörgölődzött, s az a rész lassan tükör simává, vagy inkább márványra emlékeztetővé vált. Fényes Elek szerint, aki 1851-ben elsőként írta le a barlangot, ezer sertés könnyedén elférne benne – a hegy és a barlang „hivatalos” neve is valójában erre (kőistálló) utal: Istállókő. De mit is találtak itt a régészek? Csak példaként néhány lelet: rénszarvas, barlangi medve, ősbölény, mamut, barlangi oroszlán csontjait.

Még aznap délután a fáradhatatlan látássérült kirándulók az Archeoparkba mentek, ahol interaktív módon ismerkedhettek meg Szilvásvárad és a Bükk több ezer, vagy inkább több tízezer éves múltjával, méghozzá a látássérültek számára nagyon fontos lehetőséggel: tapinthatóan. Vidám hangulatot teremtett, amikor mindenki kipróbálhatta, hogyan is lehetett használni a tűzgyújtó íjat.
Természetesen, a füstölt pisztráng megkóstolása sem maradhatott ki a programból, hiszen a Szalajka-völgy egyik ismérve a pisztráng, amely egykor szabadon élt a Szalajkában, manapság inkább a pisztrángtelepről kerül a füstölőbe.

A kirándulásnak nem utolsó sorban az volt a célja, hogy bizonyítsa: a látássérültek és a látók – legalábbis egy kiadós túra keretében – a különbözőségek ellenére hasonló teljesítményre képesek. Ugyanakkor ez egy szabadidős program is volt, amelyen elsősorban azok vettek részt, akik a látássérültségükből eredő állapotuk miatt nem tudnának másképpen részt venni egy ilyen programon: így ugyanazt az érzést élhették át, amit a látó, túrázó emberek.