Forrás: www.vakisk.hu

A vakokkal való szervezett foglalkozás a 18. századi Franciaországban kezdődött. Az ügy képviselője a tíz nyelven beszélő, a király hivatalos tolmácsaként dolgozó Valentin Haüy volt, aki 1771-ben tanúja volt annak, miként alázzák meg egy utcai mulatságon a kolduló vakokat, egy évtizeddel később pedig a vak osztrák zongoraművésznő, Maria Theresia von Paradis koncertje bűvölte el. (Von Paradis a korszak csodált előadója volt, még Mozart is írt számára zongoraversenyt.)

Haüy elhatározta, hogy tanítani fogja az addig csak kigúnyolt vak gyermekeket, első tanítványa egy koldusfiú volt. Egy emberbaráti társaság segítségével, Denis Diderot 1749-ben megjelent “Levél a vakokról” című műve alapján kezdett dolgozni. Felkutatta az addig végzett kísérletek dokumentumait, s ezeket áttanulmányozva dolgozta ki saját oktatási tervét, munkáját a Francia Akadémia is dicséretben részesítette.

Ezt követően Haüy 1784. szeptember 1-jén a világon elsőként intézetet alapított pártfogoltjai számára, ezt 1791-ben, a forradalom idején vette át az állam. Az intézményben szóbeli oktatás keretében a tanulókat különböző munkákra, fonásra, csipkeverésre, könyvkötésre tanították. Később az írás, számolás, nyelvek, földrajz, történelem tanításához már tankönyveket is használtak, ezek igen nagyméretű, dombornyomásos betűit előzőleg vízbe áztatott, puha papírra nyomtatták, így némi nehézséggel, de tapintással is el lehetett őket olvasni.
Magyarországon 1826-ban Pozsonyban nyílt először vakok iskolája, amelyet hamarosan Pestre költöztettek. Többszöri helyváltoztatás után 1902-ben nyitották meg a Hermina úti intézményt, amely ma is a Vakok Állami Intézetének otthona.

Forrás: wikipédia