Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

A május, Óbudán

2017. május 29.

Május 6-án volt Óbuda napja és ezen a napon a harmadik kerületben több helyszínen – ragyogó napsütésben- számos kulturális program, és sok látnivaló fogadta a kikapcsolódásra vágyó embereket. A Fő téren a Zichy kastély udvarában az előző évekhez hasonlóan a Civil udvarban kaptak helyet a kerületben működő civil szervezetek, így kaptunk mi is helyet és kaptunk lehetőséget a bemutatkozásra.

Jó alkalom volt ez arra, hogy az érdeklődőket szóban és szórólapok segítségével tájékoztathattuk a VGYKE szolgáltatásairól, és a kerületben működő Lámpás klub működéséről. Bemutattunk a Láthatár bolt kínálatából olyan termékeket, melyek a látássérült emberek mindennapi életében fontos segédeszközök.

20170506_114702 20170506_114547

Jánosi Vera a Braille-írógép használatát mutatta be, és kérésre mindenkinek leírta a saját nevét. Tanai Csaba vakvezető kutyájával, Boncával érkezett. Elmondta az érdeklődőknek, hogy milyen nagy segítség számára a kutyája. A kutyusnak igazán nagy sikere volt, különösen a gyerekek körében. Mindenkitől kapott Bonca egy – egy kedves simogatást. Jóleső érzéssel fogadtunk a nap folyamán minden érdeklődést. Köszönjük a szervezőknek, hogy lehetőséget kaptunk a bemutatkozásra.

Május 19.-i klubnapunkra meghívtuk a III. kerületi Rendőrkapitányságról Kardos Zsolt főtörzs zászlós bűnmegelőzési előadót. Vendégünk volt még Kis Ádám, Békásmegyer körzeti megbízottja, és Ruzsa Viktor a Civil Rádió munkatársa, aki felvételt készített a hallottakról.

Az előadó arra hívta fel a figyelmünket, hogy a bűnözőknek mindennapi életünkben bárhol bármikor kiszemelt áldozataivá válhatunk, ha nem vagyunk elég óvatosak. Annak érdekében, hogy a bajt megelőzzük hasznos tanácsokat kaptunk.

20170519_105542 20170519_105456

Idegen emberekkel mindig legyünk nagyon gyanakvóak, soha ne engedjük be őket a lakásunkba. Ha több napra elutazunk, ne beszéljünk erről másoknak. Csak az tudjon távollétünkről, akiben megbízunk. Nagyon fontos, hogy legyen egy jó szomszéd, akire rábízhatjuk lakásunkat. Ha telefonon hívnak bármilyen csábító ajánlattal soha ne higgyük el.

Ha nyilvános helyen ismerőssel beszélgetünk, figyeljünk arra, hogy mit mondunk el, mert egy bűnelkövető bárhol ott lehet és így is hozzájuthat számára hasznos információkhoz. Tömegközlekedésen, bevásárló központokban a zsúfoltságot kihasználva „dolgoznak” a zsebesek. Ilyen helyeken nagyon figyeljünk értékeinkre.

Az előadó több mindent kiemelve beszélt a csalók trükkjeiről. Beszámolóját kiegészítette egy hangfelvétellel, melyen a témához kapcsolódva Bodrogi Gyula és Törőcsik Mari előadásában különböző élethelyzeteket kiemelve hallgathattunk meg történeteket.

Előadás után a jelenlévőkkel megbeszéltük a hallottakat. Végül egy játékra is sor került az előadó vezetésével. A bűnelkövetéshez kapcsolódva beugratós kérdésekkel Fele sem igaz vetélkedőt játszottunk nagy sikerrel.

Ezen a klubnapon sem maradt el a szokásos beszélgetés és a sütizés sem.

Vasné Pintér Teréz
Közösségi civilszervező