Rákosmente lámpásai 2019. november 28-án részt vettek a Szociális kerekasztal ülésén, amelyet az Önkormányzat szervezett. Sok olyan szervezet vett részt ezen, amely szociális téren érdekelt. Dr. Füzesi Péter alpolgármester vezetésével áttekintették a tél beállta miatti krízis helyzetet, hogy megoldást találjanak a felmerülő problémákra: az idősek, egyedülállók, hajléktalanok gondjaira.
2019 november 27-én megtartottuk klubnapunkat a Kondor Béla Közösségi Házban, melynek vendégei Rádi Anna, és Benke Richárd egyesületünk ügyfélszolgálatos munkatársai voltak, akiktől sok hasznos információt hallottunk a VGYKE egyik leglényegesebb eseményéről, a költözésről.
Az információk mellett lehetőség nyílt a 2020-as tagdíjak befizetésére, aminek nagyon örültek tagjaink.
2019.11.25-én az idei év utolsó klubnapjára került sor a XIII. kerületben. Ebből az alkalomból sokan látogattak el a VGYKE-től: eljött az ügyfélszolgálattól Leány Ferenc és Rádi Anna, a masszázs szolgáltatástól Págány Noémi, a Láthatár segédeszköz boltból pedig Pintér Dalma.
Amellett, hogy megbeszéltük az idei év decemberi külsős programjait és a költözéssel kapcsolatos információkat, volt lehetőség a következő év tagdíjának befizetésére, a bolt kínálatából válogathattak a tagok, és a masszázs jótékony hatásairól is sok hasznos dolgot tudhattunk meg Noémitől. Az alkalom zárásaként klubunk egyik vezetőjéről, Kollárszky Boglárkáról hallgathattunk meg egy érdekes interjút.
November 21-én tartottuk klubnapunkat (Kispest Lámpásai) a Kispesti Szociális Szolgáltató Központban. Több éve már, hogy novemberben a VGYKE Ügyfélszolgálatának munkatársai látogattak el hozzánk. Egyesületünk költözése volt a fő téma, de minden kérdésre válaszoltak kollégáink, Rádi Anna és Benke Richárd. Klubtagjaink és pártoló tagjaink a 2020-as tagdíj befizetését is helyben intézhették.
2019 november 20-án Rákosmente lámpásai a Szamos Marcipán Múzeumba szerveztek csokoládétúrát. A csoport ismertetőt hallhatott a Múzeum és a kakaópor előállításának történetéről. Megtapogathatták a különböző csokiformákat, megcsodálhattak egy édességboltot, annak minden kellékével. Az egyik teremben a csokoládémester különböző formákat öntött ki forró csokival, amelyet azon melegében díszítettek, ízesítettek mandulával, fahéjjal, pisztáciával, színes csoki pasztillával. Miután kihűlt a csokoládé becsomagolták és hazavitték, hogy kóstolót vigyenek azoknak, akik sajnos nem lehettek ott.
Klubnapunkon Vendégünk Dr. Ozvári-Lukács Réka jogász, aki a VGYKE – SZÜLÕ-PÉLDA-ÉRTÉK elnevezésű projekt megvalósítása keretében a fogyatékosokat érintő jogi szabályozásról tartott előadást. Az előadással kapcsolatban feltett kérdésekre is, de az egyéni személyre szabott kérdésekre is választ kaptak az érdeklődők. 12 fő.
Egykori munkatársunk Kiss Júlia iparművész lakásán és közreműködésével, november 19-én kézműves foglalkozást tartottunk, ahol karácsonyi ajándékot készítettünk szeretteinknek, családtagjainknak.
November 5-én tartottuk klubdélutánunkat a Ferencvárosi Művelődési Központban , ahol vendégünk volt Dr. Ozvári Lukács Réka. A klubunk jó hangulatban zajlott. Jogi ügyekben kaptunk információkat , több témakörben.
- december 1-jén délután 5 órakor felavatták a Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt.-t. Még ezen a napon este 8 órakor indult meg a folyamatos rádiós műsorsugárzás avatóünnepséggel, majd hangversennyel.
Ezen apropóból látogattunk el a kiállítóhelyre, ahol Kovács János tárlatvezetésével igen interaktív és érdekes történelmi áttekintést kaptunk az elmúlt 94 évről. A tények megismerésén túl gyermeki élvezettel vették birtokba klubtagjaink a működő rádió illetve televízió stúdiót is.
Mindent egybevetve megint tartalmas és építő délelőttöt töltöttünk kikapcsolódni szerető tagjaink körében.
Pesa Anna Mária és Murgács Jánosné
civil programszervező
Novemberi klubnapunkon egy különleges vendégünk volt, Rózsa Magdolna, aki a zuglói családsegítő munkatársa és a Tükörkép Műhely vezetője.
Magdolna elmondta, hogy a műhely a Zuglói Önkormányzat támogatásával jött létre, a családsegítő szolgálat közös együttműködésével. Célja, hogy a Zuglóban élő idős és rászoruló embereket segítse azzal, hogy otthon a lakásukban elkészíti a frizurájukat, vagy manikűrös szolgáltatást nyújt. Ez mindenki számára ingyenes, de a családsegítőből kupont kell kérnie annak aki a szolgáltatást igénybe szeretné venni.
Klubnapunkon a VGYKE ügyfélszolgálatának munkatársai is kitelepült hozzánk. Rádi Anna és Benke Richárd beszéltek a VGYKE új székhelyére költözéséről, az előre látható nyitásról és az ügyfélszolgálat nyitvatartási rendjéről.
A költözés miatt tagjaink a klubnapunkon kaptak lehetőséget a jövő évi tagdíj befizetésére.
Következő klubnapunk december 11-én lesz a Zuglói Civil Házban, melyre szeretettel várom az érdeklődőket.
Klubnapunkat a Zuglói Önkormányzat támogatta, melyet ezúton is köszönünk.
Novemberi klubnapunkat 2019. november 11-én tartottuk meg a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban. Vendégünk volt Leány Ferenc és Rádi Anna, a VGYKE Ügyfélszolgálatának munkatársai, valamint Kollárszky Boglárka XIII. és XVI. kerületi közösségi civilszervező. Feri tájékoztatott minket az ügyfélszolgálattal kapcsolatos aktualitásokról, valamint az egyesület költözéséről. Ezen kívül lehetőség volt a jövő évi tagdíjak befizetésére is. Ezután Bogi tájékoztatta a tagokat, hogy már pszichológusként is tevékenykedik az egyesületben, és elmondta, hogy szeretettel várja az egyesület tagjait, valamint a tagok családtagjait életvezetési kérdések, nehézségek esetén. Keressék azok bátran, akik tanácsra, néhány kedves szóra, vagy csak meghallgatásra vágynak.