Mága Zoltán hegedűművész, aki a világ legrangosabb koncert- és színháztermeiben hirdeti a magyar nép kulturális gazdagságát, a VII. Budapesti Újévi Koncertjén világszínpaddá alakítja az ország legnagyobb sportlétesítményét.
Kiss Csaba, a fogyatékosságokkal élőket, családtagjaikat és támogatóikat tömörítő civil szervezet, a Rehab Critical Mass egyik ötletgazdája is mikrofont kapott a József nádor téren, a Nincs hova hátrálnunk elnevezésű tüntetésen.
Nemcsak hazánkban, de az egész világon egyedülállónak számít az a videoklip, amely a napokban készült el, és amelyben nemcsak egy vak, de egy siket híresség is szerepel.
Minden kedves tagtársunknak, olvasónknak és érdeklődőnek Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Sikeres, Egészségben gazdag Boldog Új Évet Kíván az egyesület vezetősége és minden dolgozója!
Zárja és nyissa az évet lélekemelő, testfrissítő vakmissziós túrákkal! A 6 és 8,5 km közötti könnyű túrákra várják vakok, gyengénlátók és látók jelentkezését is egyaránt. A szabadba vágyók három időpont közül válogathatnak.
A Braille tanfolyammal egyesületünk azoknak kíván segítséget nyújtani, akik a Braille írás-olvasást szeretnék megtanulni. A foglalkozások egyéni, illetve kiscsoportos formában történnek, látássérült és látó érdeklődőknek egyaránt.
Kedves Klubtársunk! Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Esztendőt Kívánnak a XVII. kerület közösségi lámpásai: Domoszlai János és Krayné Faragó Zsuzsanna!
Az alábbi beszámolóban az egyesület érzékenyítő csoportjának munkatársa, Susovich Erika számol be egy új kezdeményezésükről, ami nagy sikert aratott a fiatalok körében!
A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) megváltozott munkaképességű, elsősorban látássérült gyógymasszőröket keres Pestszentlőrinc, Kispest, Pesterzsébet és Békásmegyer vonzáskörzetéből rugalmas, (4-6 órás) munkaidőre.
A fényvillamost hatodik alkalommal indította el a BKV. Az UV típusú, a ’60-as években gyártott nosztalgiajármű hétköznapokon a 2-es, hétvégén és ünnepnapokon a 19-es vonalon közlekedik, illetve december 22-én késő este a 14-es vonalon is lehet majd utazni vele.