Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Filmklub látássérült fiatalok és felnőttek részére

2016. január 7.
Kép forrása: www.szabomagdaiskola.hu

Kép forrása: www.szabomagdaiskola.hu

Mit fogunk megnézni?

A film címe: Babette lakomája

A film bemutatója 1987-ben volt. A film egyike annak az ezeregy filmnek, amelyet úgy tartanak számon, hogy mindenképpen látnia kell az embernek, még mielőtt meghal. Ez a film egyike annak a 15 filmnek, amely szerepel a Vatikán filmlistáján a „Vallás” kategóriában, és a depositum filmlistáján az első helyezett. A film Magyarországon – noha kitűnő színészi játékban -, lelki és művészi értékekben egyaránt gazdag, gondosan megrendezett, és több díjat is elnyert (egy Oscar-díj, egy BAFTA-díj és két díj a Londoni Kritikusok Körétől) kevéssé ismert, ritkán tűzik műsorra és a DVD-n sem kapható.

Filmklubunkban Bieber József teszi láthatóvá, illetve hallhatóvá a kedves érdeklődők számára.

Karen Blixen írói pályája későn kezdődött, akkor, amikor afrikai farmjának csődje, és szerelme halála után hazatért Dániába. Legnépszerűbb elbeszéléskötete A sors anekdotái címmel jelent meg, ezzel hódította meg végérvényesen a világot, és ebben találjuk többek között a varázslatos Babette lakomája történetét. A remekműből Gabriel Axel készített Oscar-díjas filmet.
Karen Blixent nem csak híres írónőként, hanem ínyencként és szakácsművészként is ismerték szerte a világon. A szóbanforgó elbeszélésében e szenvedélyének is hódol. Egy varázslatos hangulatú, pazar vacsorát „tálal” ugyanis elénk mesterien keverve a puritán norvég falucska és a legkifinomultabb ízlésű Párizs rafinált ízeit és hangulatát.
A történet elején ismerjük meg az idősödő testvérpárt, akik egy protestáns lelkész lányai. Egészen egyszerű életet élnek ők és a falubeliek is a dániai Jütland-partvidéken.
Ebbe a bizonyos értelemben világtól elzárt közösségbe érkezik meg váratlanul Babette, aki Párizsból fia és férje elvesztését követően menekült el az 1871-es forradalmi erőszak elől. Végül a nővérek befogadják Babettet, aki kosztot és kvártélyt kér tőlük szolgálatai fejében.
A vallásos nővérek és a közösség látszólag eseménytelen és unalmas életét Babette változtatja meg. Hogyan? Minden kiderül a filmből.

Egy biztos: a Babette lakomája című film nagyszerűen illeszkedik a karácsonyi ünnepkörhöz, hiszen azt ünnepeltük, hogy testté lett az Ige. Figyelmünket a test és a lélek egységére irányítja, arra, hogy természetünknél fogva megtestesült lelkek vagyunk; megváltásunk a testre és a lélekre egyaránt vonatkozik.

Babette lakomája felfogható úgyis, mint az isteni kegyelem diszkrét megünneplése. A kegyelem az, amivel életünk minden fordulópontján találkozunk, benne van nem vállalt útjainkban, áldozatainkban és veszteségeinkben is. Mindent jelent, amit feladottnak vagy elvesztettnek gondolunk, hiszen mindezeket Isten sokkal nagyobb mértékben adja vissza, így vagy úgy. Persze, nem kizárt, hogy ez majd csak a mennyben valósul meg, ahol mindannyian valójában azzá válunk, amivé Isten szánt bennünket.

A film: 102 perc, szinkronizált, továbbá Testvérem jóvoltából élő narrációval kísért.

A vetítés után egy bögre finom, meleg tea, illetve forralt bor és sütemények mellett beszélgetést is tervezünk a film kapcsán.

A filmklub időpontja: 2016. január 8. péntek, 17.00 órától kb. 20.00 óráig.
A minél pontosabb kezdés érdekében 16.45 órától várjuk az érdeklődőket.
Helyszín: néhány lépésre a Thököly út és Gizella út kereszteződésétől, egy magánlakás tágas és kényelmes nappalijában.
Megközelíthető: a 7-es buszcsalád bármelyik tagjával, továbbá 5-ös, 110-es, 112-es, 133-as és 239-es autóbusszal, valamint 72-es trolibusszal és az 1-es villamossal.
Költségek: az együttlét költségeit egymás közt megosztjuk (a legelső részvétel úgynevezett kóstolóalkalom, a program ingyenesen kipróbálható).
Jelentkezni és bővebb információkat kérni legkésőbb január 7-én, csütörtökön 20.00 óráig a következő e-mail címen lehet: bieber.m@freemail.hu
Kérem a tárgysorban feltüntetni: Keresztény filmklub felnőtteknek.

Bieber Mária