Posts by: Balázs Gábor

SAJTÓKÖZLEMÉNY

   |   By  |  0 Comments

A képen a hálózat logója látható: több irányból érkező, színes vezetősávok kapcsolódnak össze egy ponton, és egy vak emberhez vezetnek, jelezve az emberek sokszínűségét és a közös célt.

Útjelző – országos szakmai hálózat jött létre a látássérült embereket segítő szervezetek összefogására

Történelmi összefogás valósult meg a hazai fogyatékosságügyi szektorban: 39 szervezet részvételével megalakult az Útjelző Hálózat. A kezdeményezés célja, hogy felszámolja az eddigi széttagoltságot, és egyetlen, megkerülhetetlen szakmai bázisként garantálja a látássérült emberek érdekeinek érvényesítését a döntéshozatalban. A hálózat csatlakozásra hívja a még független szakmai szereplőket.

Harminckilenc szervezet részvételével megalakult az Útjelző – Látássérült Embereket Segítő Szervezetek Országos Hálózata, amelyhez a kezdeményezők továbbra is várják további csatlakozó szervezetek jelentkezését. Az ország különböző pontjain működő egyesületek, alapítványok, intézmények és cégek eddig is magas szakmai színvonalon, saját szakterületükön támogatták a látássérült embereket. A résztvevők azonban egyetértenek abban, hogy külön-külön csak a célcsoport egy részét érik el, és a rendelkezésre álló tudás, tapasztalat és jó gyakorlatok nem hasznosulnak kellő mértékben országos szinten. Az Útjelző Hálózat azért jött létre, hogy ezeket az erőforrásokat és ismereteket összehangolja, valamint a különböző területeken felhalmozott szakmai tudást egy közös, országos szintű együttműködés keretei között felerősítse.

Egységben az érdekérvényesítés

A Hálózat célja, hogy a szervezetek ne egymás helyett vagy egymás rovására, hanem közösen kialakított szakmai elvek és minimumok mentén, egységesen és hatékonyan lépjenek fel a döntéshozók, jogalkotók és közszolgáltatók felé. Így lényegesen hatékonyabban valósulhat meg a látássérült emberek önálló életvitelének támogatása, esélyegyenlősége és tényleges társadalmi részvétele.

Az Útjelző Hálózat egy informális, önkéntes alapon működő szakmai együttműködési platform, amelynek kereteit és informatikai hátterét a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) biztosítja. A Hálózatnak nincs hierarchikus vezetése, a résztvevők egyenrangú partnerként dolgoznak együtt, a VGYKE feladata kizárólag a folyamatok szakmai és adminisztratív koordinációja.

Iránytű a döntéshozóknak

A Hálózat elsődleges feladata, hogy a látássérült embereket érintő kulcsfontosságú területeken szakmai minimumokat és irányelveket dolgozzon ki. Ezek a területek a következők: az oktatás és az inkluzív nevelés, a foglalkoztatás, a kultúra, a sport és a szabadidő, a digitális és fizikai akadálymentesítés, a közszolgáltatások hozzáférhetősége, az elemi rehabilitáció, a család- és gyermekvédelem, a nők helyzete Magyarországon, valamint a jogalkotás és szemléletformálás.

Ezek a kidolgozott alapelvek iránytűként szolgálnak a kormány jogszabályalkotó és szakpolitikai munkája számára, és segítik, hogy a jogalkotás és a végrehajtás a gyakorlatban is érvényesítse az egyenlő esélyű hozzáférés, az önálló életvitel és az inkluzív szemlélet követelményeit. A Hálózat célja, hogy országos szinten is hivatkozási alapot jelentő szakmai anyagok, állásfoglalások és ajánlások szülessenek, amelyek közös aláírással kerülnek a nyilvánosság és a döntéshozók elé.

Nyitott kapuk a szakmai partnerek előtt

A Hálózat folyamatosan várja olyan szervezetek jelentkezését, amelyek munkájuk során kiemelten foglalkoznak a látássérült emberek támogatásával, számukra szolgáltatásokat nyújtanak, innovatív programokat és fejlesztéseket valósítanak meg, és fontosnak tartják tevékenységük összehangolását más szereplőkkel a nagyobb társadalmi hatás érdekében.

A Hálózathoz eddig csatlakozott szervezetek:

  • 3eDucation Kft.,
  • „A fény túlsó oldalán…” Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesülete,
  • A Gyengénlátó Gyermekekért Alapítvány,
  • Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület,
  • Bodor Tibor Kulturális Egyesület,
  • Cegléd és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete,
  • Dabas és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete,
  • Dunakanyari Látássérültek Egyesülete,
  • Fény a Sötétben Alapítvány,
  • Gödöllő és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete,
  • Gyengénlátók Általános Iskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye és Kollégiuma,
  • „Informatika a látássérültekért” Alapítvány,
  • Ki-Látás Közhasznú Alapítvány,
  • Látássérült Személyek Rehabilitációját Szolgáló Egyesület,
  • Láss Velünk! – Audionarrátorok Társasága,
  • Látássérült Gyermekeket Nevelő-Oktató Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Technikum és Kollégium,
  • Látássérültek Pilis Völgye Egyesülete,
  • Látássérültek Vas Vármegyei Egyesülete,
  • Magyar Optikus Ipartestület A Látásért Alapítvány,
  • Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége,
  • Mindenki Képes Egyesület,
  • Narradívák,
  • Rehabilitációs Környezettervezők Egyesülete,
  • Szem(l)életmód Rehabilitációs Központ,
  • „Szól a szív…” Alapítvány,
  • Új látásmód – Buda Környéki Látássérültek Egyesülete,
  • Vakok Állami Intézete,
  • Vakok Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye, Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Készségfejlesztő Iskolája, Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskolája, Kollégiuma és Gyermekotthona,
  • Vakok és Gyengénlátók Baranya Megyei Egyesülete,
  • Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesülete,
  • Vakok és Gyengénlátók Csongrád-Csanád Vármegyei Egyesülete,
  • Vakok és Gyengénlátók Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesülete,
  • Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Egyesülete,
  • Vakok és Gyengénlátók Komárom-Esztergom Megyei Egyesülete,
  • Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete,
  • Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete,
  • Vakok és Gyengénlátók Tolna Vármegyei Egyesülete,
  • Vakok és Gyengénlátók Veszprém Megyei Egyesülete,
  • Vakok és Gyengénlátók Zala Megyei Egyesülete

További információ:

Fodor Ágnes, a VGYKE elnöke, +36 70 387 5260

Berke Mónika, hálózatkoordinátor, +36 30 213 0050; email: halozat@vgyke.com

Múlt és jövő találkozása: Louis Braille és egy különleges AI-fővédnök nyitotta meg a „Munka Kapuját”

   |   By  |  0 Comments

 

A VGYKE és az Infoalap április 28-i szakmai napja nem csupán a foglalkoztatásról szólt, hanem egy egyedülálló technológiai narratívát is bemutatott. Az MVGYOSZ székházában tartott rendezvényen a mesterséges intelligencia segítségével kapcsolódtak a szervezők a történelmi örökség és a jövő adatvezérelt ESG-stratégiái között.

A digitális misztikum jegyében a program egy kétszintű AI-prezentációval indult, amely az esélyegyenlőség fejlődését modellezte a múlt inspirációjától a jövő döntéseiig. Elsőként a vakok írásának atyja, Louis Braille jelent meg digitális formában, akinek a méltóságról és a hozzáférésről szóló üzenete a mai esélyegyenlőség morális alapköveként szolgál. Őt követte a rendezvény szakmai fővédnöke, a kifejezetten erre az alkalomra alkotott AI-karakter: Dr. NOVA S. Impact. A név a „New Opportunities – Vision – Accessibility” szavak rövidítése, maga a karakter pedig a jelen gazdasági nyelvén, indikátorokban és az ESG társadalmi pillérének adataiban beszélt. Üzenete világos volt: a társadalmi hatás nem költség, hanem stratégiai befektetés. Dr. NOVA szerint ma már nem az a kérdés, hogy képesek vagyunk-e befogadó munkahelyeket létrehozni, hanem az, hogy a jövő gazdaságában versenyben maradhat-e az, aki nem teszi meg ezt a lépést.

A „Munka Kapuja” platform a VGYKE és az Infoalap fúziójával jött létre, hiánypótló szakmai választ kínálva a vállalatok és a közigazgatás számára. A stratégiai partnerség egy komplex szolgáltatáscsomaggal támogatja a foglalkoztatást, amely a diagnózistól a mérhető eredményekig tart. Ez magában foglalja a speciális munkakörelemzést, a számítógépes alapú munkakörök és digitális felületek – mint weboldalak, intranet rendszerek és mobil applikációk – akadálymentességi felmérését, valamint az ehhez kapcsolódó tanácsadást. A humán fókusz jegyében a rendszer érzékenyítő tréningeket és személyre szabott munkavállalói mentorálást biztosít az eredményes beilleszkedésért, miközben állásbörzei megjelenést és szakmai kapcsolatépítési lehetőséget is kínált a piaci szereplőknek. A modell legnagyobb újdonsága a mérhető társadalmi hatás: az ESG-kompatibilis hatásmérés segít a vállalatoknak abban, hogy a társadalmi felelősségvállalásuk auditálható üzleti adattá váljon.

Összegzésként a szervezők hangsúlyozták: a „Munka Kapuja” nem a múltba tekint, hanem egy olyan jövőorientált modellt mutatott be, ahol az esélyegyenlőség már nem csak etikai lehetőség, hanem mérhető gazdasági tényező.

A program a Belügyminisztérium és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet támogatásával, a „Megváltozott munkaképességű személyek munkaerőpiaci integrációját elősegítő programok támogatása 2025” (FOGLALKOZTATÁS2025), FOGLALKOZTATÁS2025-5621 kódszámú pályázat keretében valósul meg.

 

Az NSZI logója                                                      A Belügyminisztérium logója

Találd meg a helyed a Budapest-családban a második Budapest Állásbörzén!

   |   By  |  0 Comments

Találd meg a helyed!

A kép forrása: Budapest Városháza
Találd meg a helyed a Budapest-családban a második Budapest Állásbörzén!

A Fővárosi Önkormányzat másodjára szervezi meg a Budapest Állásbörzét, ahol az érdeklődők megismerhetik a fővárosi cégek és intézmények tevékenységét, és találkozhatnak is a személyzeti feladatokat, toborzást ellátó kollégákkal. Az eseményen több száz álláslehetőséget kínáló céges és intézményi standot lehet felkeresni, illetve más programok mellett (szakmai- és önéletrajz) tanácsadás, előadások várják a látogatókat.

A civil standnál többek között hallás-, látás- és mozgássérült emberekkel foglalkozó civil szervezetekhez lehet fordulni álláskereséssel kapcsolatos kérdésekkel.

Egyesületünk munkatársait is megtalálhatják a helyszínen, a 29-es standon várjuk a látássérült érdeklődőket, és kísérőjüket!

Ajánljuk figyelmükbe a weboldalunkon található “hangostérképet”, amely segít az eligazodásban. (A hangostérkép a cikk alján lejátszható és letölthető – a szerkesztő megjegyzése.)

Az állásbörze időpontja: 2024. április 12-13., helyszíne: Biodóm, aula. A belépés ingyenes, de helyszíni regisztrációhoz kötött. További részletek az állásbörze Facebook eseményében.

VGYKE

#29esstand #állás #állásbörze #álláskeresés #Budapest #civilszervezetek #esemény #hangostérkép #látássérült #munka #ottleszünk #VGYKE

Hangos térkép letöltése >>>