Az autizmus „nyelve” és világa érthetőbb lesz Tatán
A város önkormányzata keretmegállapodást kötött a Esőemberekért Egyesülettel, hogy a jövőben az autizmus spektrumzavaros kisgyermekek teljes körű, professzionális segítséget, fejlesztést kaphassanak. Ez nem csak az óvodásokat, de a velük foglalkozó pedagógusokat, valamint családjaikat is érinti. Az autista szóra sokaknak még ma is Dustin Hoffmann ugrik be az Esőember című filmből, de a spektrumzavar ennél sokkal több, illetve többrétűbb.
Schenk Lászlóné, az Egyesület elnöke a kemma.hu-nak elmondta: az autizmus spektrumzavar megnyilvánulásai nagyon széles skálán mozognak. A Szilikon-völgyi matematikustól a teljesen rászorult autistáig mozog a spektrum, amelyen belül három képesség zavara figyelhető meg, eltérő mértékben. Az autizmussal élők esetében a kommunikációs, személyközi és viselkedésszervezési jegyek zavara jelenik meg, ahogy már említettük, egyénenként változó mértékben. Éppen ezért fontos, hogy a velük foglalkozók ne csak általános ismereteket kapjanak, hanem speciális, egyéni információkat, fejlesztési módszereket is. Az Esőemberekért Egyesületnél is így szervezik a továbbképzését a pedagógusoknak, de a családtagoknak is hasonlóan segítenek.
Általánosságban elmondható, hogy az autizmussal élők nagyon konkrétan értenek mindent, az elvont fogalmak értelmezése nehézséget okoz nekik. Ha például azt mondják a gyerekeknek, hogy mindenki menjen ki a udvarra, azt a spektrumzavaros óvodás nem fogja érteni, de az is zavarba hozhatja, ha angyalomnak, tündéremnek nevezzük őket, vagy ha melegen ajánljunk valamit, ami egyébként hideg.
Előbbi esetben fontos, hogy megnevezzük azt, akire a felszólíts vonatkozik: menj ki az udvarra, Rozi; például. A gyerekekkel foglalkozóknak pedig meg kell tanulniuk „autizmusul”, vagyis nagyon pontosan, szimbólumok, metaforák nélkül fogalmazni. Ugyanúgy gondot okozhat az érzelmek felismerése, hogy valaki haragszik vagy rosszkedvű, esetleg mérges. Az is lehetséges, hogy a gyermek azért nem csinál meg valamit, mert nem érti a dolog mikéntjét, a cselekvéssort.
Ha például nem játszik az óvodás…szeretne, de nem érti, miért futkároznak körbe a gyerekek, miért futnak egyszer az egyik, aztán a másik elől a többiek. Az általa látott káosz mindenki másnak egyértelmű: fogócskáznak. Még egy érzékletes példa arra, hogy a kicsi nem szófogadatlan, csak nem képes megtenni azt amit nem ért: a fogmosás. A cselekvésszervezés ebben az esetben nekünk egyértelmű: fogkefe, kupaklecsavarás, fogkrémkinyomás, stb…őt viszont meg kell tanítani erre.
Ebben segíthetnek azok a folyamatábrák is, amelyekkel az Esőemberekért Egyesületnél dolgoznak, de ugyanígy az érzelmek felismerésére, a közösségi együttélés szabályaira is vannak szemléltető eszközeik, hogy minél jobban funkcionálhassanak az autizmussal élők.
A korai felismerés azért is fontos, mert az autizmus gyógyíthatatlan, ugyanakkor abban, hogy minél jobban funkcionáljanak az ezzel élők, elengedhetetlen a fejlesztés. Fel kell ismerni, hogy nem feltétlenül nem neveletlen, rossz a gyerek, hanem a spektrumzavar miatt speciális nevelést igényel. Vizsgálatukat komolyan veszik, különböző szempontok alapján értékelik a gyerekek képességeit, készségeit, hogy aztán személyre szabott, rájuk érvényes módszerrel segíthessenek nekik. Ez azért is fontos, hogy később minél több információt befogadhassanak, a világmegértő képességeik jobbak legyenek.
Természetesen a családoknak is fel kell dolgozniuk azt, hogy szemük fénye máshogy értelmezi, éli meg a világot, mint a többiek. Ebben is segítenek az egyesületnél. Mentálhigiénés tanácsadással, tanácsokkal, a közösség erejével, vagy ahogy már említettük azzal, hogy segítenek megtanulni „közös nyelvet” beszélni. A kisgyermekkori fejlesztéssel kétszeresen is kinyílhat a világ: a kicsinek a körülötte élőké, míg a vele élőknek, foglalkozóknak, őt szeretőknek pedig az övé.
Két óvodában foglalkoznak a spektrumzavaros gyerekekkel
A tatai önkormányzat fenntartásában működő óvodák közül (az alapító okiratok alapján) a Bartók Béla Óvoda és Kincses kert Óvoda fogad autizmus spektrumzavarral küzdő gyermekeket. Jelenleg mindkét óvodában egy-egy ilyen fogyatékossággal diagnosztizált sajátos nevelésű igényű gyermekkel foglalkoznak, de az óvodavezetőktől kapott tájékoztatás alapján várhatóak hasonló diagnózisok. Emellett a Csillagsziget Bölcsődébe vettek fel egy tardosi autista kisgyermeket, akinek fejlesztését a tardosi önkormányzat anyagilag támogatja.
A törvény szerint a sajátos nevelési igényű óvodás gyermekek ellátásáról és a feladat finanszírozásáról a helyi önkormányzatoknak kell gondoskodniuk, így azon autizmus spektrumzavarral küzdő gyerekekről is, akik a szakértői vélemény alapján normál óvodai csoportba integrálhatók. A jelenleg már tatai óvodában lévő autista gyermekek ellátása érdekében köt most a tatai önkormányzat keretmegállapodást az ilyen típusú fogyatékosságra specializálódott, teljes körű szolgáltatást nyújtó Esőemberekért Egyesülettel, így lehetőséget teremtve a családtagok, illetve a velük foglalkozó szakemberek, pedagógusok felkészítésére, segítségnyújtásra és tanácsadásra is.
Szerző: Szűr Annamária
Forrás: kemma.hu