„Budapest megmentette az életemet!”
Olvashattunk már rólad itt az oldalon, körülbelül másfél évvel ezelőtt. Hogy alakult azóta az életed?
Nagyjából ugyanolyan, mint amilyen másfél éve volt, a különbség talán csak annyi, hogy az utóbbi időben az egyetem egy kicsit megerőltetőbb lett számomra, és mellette néhány diákmunkát is bevállaltam. A magánéletemben pozitív változások álltak be. Összességében azt mondhatom, hogy jelenleg minden a helyén van az életemben.
Mennyi van még az egyetemi tanulmányaidból?
Akadt egy kis gondom vele, ugyanis a 2016-os tavaszi félévben végeztem volna, de mivel lassabban tudom elsajátítani az anyagot, mint a többiek, ezért csak 2017 elején fogok diplomázni.
Mit gondolsz, sikerült beilleszkedned a magyar társadalomba? Hogy érzed most magad Magyarországon?
Ott, és akkor tudok beilleszkedni, ahol, és amikor örömmel fogadnak. Az alkalmazkodás nem csak egy emberen múlik, a társadalom részéről is befogadónak kell lenni. Azt mondhatom, hogy jól érzem magam Budapesten, és önmagam lehetek. Nagyon tetszik a magyar nyelv, és ez fontos számomra a beilleszkedés szempontjából. Imádom továbbá, hogy bármikor kimozdulhatok otthonról, és biztonságban érzem magam itt, még látássérültként is.
Mi a helyzet a zenei karriereddel? Sok fellépésed van?
Kicsit megterhelővé vált mostanra, ezért már nem énekelek olyan sokat. Általában ingyen lépek fel, de a plusz szemeszter és az azzal kapcsolatos egyéb teendők most nagyon sok időmet lefoglalják. Ettől függetlenül továbbra is nyitott vagyok az új eseményekre, fellépésekre, amennyiben van időm rájuk. Talán a tanulmányaim után ismét több időt tudok majd szentelni a zenei karrieremre, ám, mint azt már az előző interjúban is kifejtettem: elsősorban a megélhetőségemre koncentrálok.
Magyar barátaid vannak, vagy szívesebben töltöd az időd külföldiek társaságában?
Őszinte leszek veled, nem tetszik ez a kérdés, mert számomra nincs különbség a magyarok és a külföldiek között. Azokkal töltöm az időmet, akik szintén szívesen vannak az én társaságomban, nem teszek különbséget ember és ember között. Bárkivel szívesen barátkozom, aki nyit felém.
Mit csinálsz a szabadidődben?
Végre van olyankor időm enni és aludni. Komolyra fordítva a szót, a szabadidőmben leginkább történeteket, verseket írok, vagy bármi olyat, ami épp eszembe jut. Szeretek fotózni is, például Budapestet, és ha marad egy kis extra pénzem, akkor azt biztosan fagyira költöm (még télen is!), vagy finom kávékat kortyolgatok.
Lesz a közeljövőben valamilyen tehetségkutató, amin tervezel elindulni?
Ha sikerül megkomponálnom egy friss saját szerzeményt, szeretnék jelentkezni majd a „Dal”-ra. Vannak ötleteim új dalokhoz, de ezek egyelőre még csak a tarsolyomban bujkálnak. Egyébként nem szívesen indulnék már olyan tehetségkutatókon, amiken a zsűri azt várja tőlem, hogy olyan legyek, amilyen nem vagyok, és úgy énekeljek, ahogyan azt ők szeretnék. Szóval kihagyom az X-faktort és társait, és megmaradok önmagamnak. Megpróbáltam a Paraszupersztárt is, de nem is tudom, talán abba a közegbe sem illettem.
Ha meg kérdezhetem, miből tartod fent magad?
Kutyát sétáltatok, és imádom csinálni! Néha vigyázok is a kisállatokra, ha a gazdi épp elutazott valahova. Nagyon szeretek állatokkal foglalkozni, és úgy gondolom, hogy ez egy remek munka diákoknak, hiszen tanítás után kötetlenül tudom végezni. Persze ez nem azt jeleni, hogy állatorvos akarnék lenni, de róluk gondoskodni imádok.
E mellett pedig lehetőségem adódott arra is, hogy recepciósként dolgozzak, ami annyit tesz, hogy fogadom a vendégeket, odaadom nekik a kulcsot és hasonlók. Azért jó ez a munka, mert nem igényel vizuális képességeket.
Vannak-e nagy terveid, amiket a következő öt évben valósítanál meg?
Látássérültnek lenni igenis korlátokkal jár. Az emberek azt szeretnék, ha olyan lennék, mint egy motivátor, vagy coach, aki mindig pozitívan látja a dolgokat, de valójában realista vagyok. Nincsenek különösebben nagy terveim az életemet illetően. Az egyetlen nagy álmom, hogy legyen egy jó munkám, ami finanszírozza a kiadásaimat. Így függetlenül élhetnék, és soha nem kellene visszamennem oda, ahonnan jöttem.
Mit tanácsolnál azoknak a látássérülteknek, akik hozzád hasonlóan külföldön kezdenének új életet?
Röviden annyit mondanék, hogy Budapest megmentette az életemet! Önállóságot és biztonságot találtam itt, és sokkal kiegyensúlyozottabbnak és eredményesebbnek érzem magam. Annyi tanácsot adnék csak látássérült társaimnak, hogy vegyenek bátorságot ahhoz, hogy azt tegyék, amire vágynak! Nem lesz könnyű, hiszen véleményem szerint a világ még nem áll készen a látássérült emberekre, de sokkal jobb kimozdulni és megtapasztalni az életet, mint megrekedni valahol, amit illúziónak hívunk, s ami bezár az otthonunkba. Sajnálom, ha ez nem az a válasz, amire az olvasók számítottak tőlem, de ez az én meglátásom, és az őszinteséget mindennél többre tartom.
Nagyon köszönöm az interjút, és további sikereket kívánok az életedben!
Ivanova Daniela