Category: Hírek

Narráció 6

   |   By  |  0 Comments

A narrált festmény

Rippl-Rónai József: Apám és Piacsek bácsi vörösbor mellett
1907

Bár órákig, napokig lehetne a Magyar Nemzeti Galéria tereiben csodálni a szebbnél szebb műalkotásokat, Rippl-Rónai József Apám és Piacsek bácsi vörösbor mellett című alkotása lesz az utolsó, amelyet itt megnézünk.

A kép méretében is igazodik a családias, bensőséges témához. A 68×100 centiméteres nagysága messze elmarad például Székely Bertalan Egri nők című festményétől, a témához illeszkedő méreteitől. A kép kompozíciója igencsak sűrű, az alakok mintha csak karnyújtásnyira lennének tőlünk. Ez is erősíti a bensőséges hangulat érzését és a nézőt szinte az asztal mellé ülteti. A kép előterében meleg színű, vörös asztalterítővel borított kerek kis asztalkát látunk. Rajta vörösborral megtöltött íves, keskeny nyakú elegáns üvegből készült kancsó áll. A kancsó két oldalán kerekded formájú boros poharakban már a kitöltött ital várja az ivókat. Mind a kancsó, mind a poharak felületén megcsillan a közeli ablak fénye, tükröződik formája. Az asztal túloldalán, a kép bal oldalán ül a festő apja kék és barna csíkos kárpittal fedett, magas háttámlájú, karfás székében. Komor, fekete kabátot visel. Hosszú szakállába és bajuszába már őszes sávok jelentek meg. Arcán is nyomott hagyott az idő. Szomorúan és kissé gondterhesen támasztja jobb kezével fejét, homlokát. Elgondolkozva tekint maga elé. A kép jobb szélén ül a Piacsek bácsiként ismert alak. A markáns orrú, ráncos férfi szakálla és haja hófehér. Szájából pipája hosszú szára lóg ki és elgondolkodva tekint maga elé. Hátuk mögött, alig látszik a szoba világos sárga fala.

Izgalmas hangulatú kép ez. Két férfi, előttük vörösbor. Akár jókedélyű beszélgetést is ábrázolhatna ez alapján a festő, mégis a szűk képkivágatú, szoros kompozíció jelenet egyfajta fáradtságot, elmerengést sugároz. A két férfi bár egymás mellett ül, de tekintetük nem találkozik, láthatóan nincsen közöttük interakció, nem beszélgetnek. Mindketten saját világukba, gondolataikba vonultak vissza.

A festmény Rippl-Rónai úgynevezett kukoricás korszakából való. Nevét arról kapta, hogy a művész ebben a korszakában a festéket laposan, kukoricaszemre emlékeztető formákban hordja fel a vászonra és vastagabb körvonalat hagy nekik. Nemcsak a foltok formája miatt érdekesek ezek a képek. A festő felhagy a térmélység érzékeltetésével, a színeket jellemzően tisztán viszi fel. Rippl-Rónai erről így nyilatkozott: “Abból áll ez, hogy színeket egymásra semmi körülmények között nem rakunk. Minden szín megvan a tubusban, csak ki kell venni belőle, úgy, ahogy van.” Ezt érzékeljük ezen a képen is, tehát a „szűkös” érzetet nemcsak az alakok és tárgyak zsúfoltsága okozza, hanem a színek is ráerősítenek erre.

Néhány gondolat a művészről:

Rippl-Rónai József Kaposvárott született 1861-ben. Csontváry Kosztka Tivadarhoz hasonlóan ő is gyógyszerészként dolgozott kezdetben, majd házitanítói megbízásának köszönhetően kezdett el rajzórákat venni. Később, több magyar festőhöz hasonlóan, Münchenben tanult a művészeti akadémián, majd Párizsban Munkácsi Mihálytól tanult. Franciaországban ismerkedett meg az impresszionizmus irányzatával. Alapító tagja volt a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre csoportnak, és részt vett a Nyugat mozgalmában is.

Somogyi-Rohonczy Zsófia

A narrált festmény

Narráció 5

   |   By  |  0 Comments

A narrált festmény

Vaszary János: Morfinista
1930

A Magyar Nemzeti Galéria tereiben sétálva eddig találkozhattunk idilli hangulatú, nemzeti öntudattól és harci láztól átitatott és vallási hitvallástól sugárzó képpel is. Ezen a héten a modern élet kritikus ábrázolását csodálhatjuk meg Vaszary János Morfinista című képén. Színpompás, álomszerű jelenetet látunk, de ez az álom kissé nyomasztóvá válik, ha részletesen megvizsgáljuk.

A kép előterében, a festmény alsó sávjában hófehér bőrű, meztelen nőalak nyúlik el ernyedten. Üres tekintettel kifelé mereng a képből. Szó szerint üres, a festő a lelki üresség ábrázolásához nem festett szemgolyót se az alaknak. A nő talán egy fotelben ül, amelynek egyik karfáján lazán veti át lábait, gyűrűs kezével pedig a másik karfán támaszkodik. Ruhát nem visel, csak egy fehér alapon piros pöttyös kendő látható a fején és egy színben ezzel harmonizáló (piros, fehér, kék) gyöngysor van a nyakában. Alakját, a kép többi részéhez hasonlóan kissé elvontan, az egyéni jellemzőktől, részletektől mentesen festette meg a művész. A hófehér testet kékes lila körvonalakkal rajzolta meg. Nincs is szükség ezekre, hiszen az élvezeteket hajszoló nőben egy elvont fogalmat, a nagyvárosi létet fogalmazta meg a festő. A nő mögött a háttér kissé kaotikus, mintha egy morfiumgőztől terhes képzelgés lenne, ahol a valóság elemei rendszertelenül rakodnak egymásra. Határozott fénysugár világítja meg a nő arcát és mögötte a háttérben látható óriási Buddha szobor fejet, amely azt mutatja, hogy a 30 évek válságai között sokan a vallásban kerestek megoldást. Ezzel együtt a Buddha szobrok gyakori lakásdekorációs elemek is voltak a korszak art deco stílusú lakásaiban. A nő lábainál a háttérben cilindert viselő férfialak fekete árnya látható. Ez az elem szintén a korszak élvhajhász életmódját szimbolizálja. A test gyönyörei, az erotikus kapcsolatok nyíltsága erőteljesen hozzátartoztak a modern városi világhoz. Ezt a világot jelenítik meg a háttérben felbukkanó toronyházak és épülettömbök. A nagyvárosi éjszaka csillogását adó fényeket apró színes pöttyök sokaságával ábrázolta a művész. A morfin okozta képzelgéseket, hamis álmokat kék és rózsaszín gömbökkel jelenítette meg a művész.

Összességében nézve a kép remekül érzékelteti a 20. század első évtizedeinek nagyvárosi életérzését, életviszonyait. A csillogás, az élvezetek között bőven válogathat a városlakó, de a nyüzsgésben mégiscsak egyedül érzi magát és kapcsolatai felszínesek maradnak. Ezt az érzetet adják vissza a Morfinista festményének színei is. A képet szemlélve szinte dúskálunk a színekben, de a festmény kékei és rózsaszínei mégis tompák és kissé fakók.

Vaszary Jánost (1867-1939) festményeiről, grafikáiról ismerjük, de tervezett gobelineket (faliszőnyegeket) is, ami jól mutatja sokszínű tehetségét. Művészeti tanulmányait a budapesti Mintarajziskolában kezdte, majd kortársaihoz hasonlóan, ő is Münchenben és Párizsban tanult. Munkáiban erőteljesek a franciás jegyek, de mutatják a Nagybányai Iskola hatását is. Képzőművészeti tevékenysége mellett figyelemre méltó tanári aktivitása is, ugyanis 1920-tól tíz évig a Képzőművészeti Főiskola tanára volt. Részt vett több fontos művészeti csoport munkájában is. Alapító tagja volt az Új Művészek Egyesületének és a Képzőművészek Új Társaságának.

Ha szeretnél többet megtudni Vaszary Jánosról, akkor érdemes meghallgatni az alábbi két videót:

Somogyi-Rohonczy Zsófia

Narráció 4

   |   By  |  0 Comments

A narrált festmény

Csontváry Kosztka Tivadar: Zarándoklás a cédrushoz Libanonban (1907)

Magyar Nemzeti Galéria

Álmok, látomások, isteni sugallatok. Nem ritkán meghatározzák az ember életét. Főleg, ha hallgatunk rájuk. Szerencsére így tett Csontváry Kosztka Tivadar is és ennek köszönhetően csodálhatjuk meg most a Magyar Nemzeti Galériában Zarándoklás a cédrushoz Libanonban című festményét.

Talán a színek azok, amik a leginkább megragadják figyelmünket és szinte oda láncolnak a festményhez. Az ég kékje a kép szélein még erőteljes, harsány, szinte éles színekben játszik, akárcsak a felhőtlen nyári napokon, de a horizonthoz közelítve egyre lágyabb, világosabb kékbe megy át. A horizont, másnéven láthatár, az a vízszintes vonal vagy sáv, ahol az ég és a föld találkozik. Egy olyan része az ábrázolásnak, amin megpihenhet a szemünk a kép szemlélése közben. Ez a sáv Csontváry képén egy halvány rózsaszín, légies domboldal, amelyen fehéres színű halvány utak sávjai vezetnek fel. Vajon mi lehet ez a domboldal? Talán sziklák vagy napszítta fű adja ezt a furcsa szint? Egy dolog biztos, hogy szinte éteri, súly nélküli ez a domboldal, akárcsak felhők szálltak volna le az égből.

A képet az óriási cédrus uralja. A két fa kékes, szürkés színekben játszó, összecsavarodó törzse adja a kép függőleges tengelyét, míg a fa fajtájára jellemző vízszintesen terjeszkedő ágai és méregzöld lombozata egészen kinyúlnak a kép oldalsó széléig. A fák körül elterülő vöröses-barnás földön az izzó rózsaszín és finom fehér virágok között láthatók a zarándokok. Az óriásira nőtt fákhoz képest szinte eltörpül a tövében álldogáló egy fehér és egy fekete ló. A képen szereplő további alak is aprócskának tűnik a fenséges cédrusokhoz képest. A fa körül hosszú fehér ruhában nők táncolnak egymás kezét fogva. Olyan érzetet keltenek, mintha valamilyen ősi rítus szerinti táncot járnának. Mozdulataikból és ruhájuk lengedezéséből érezhető lendületük, kezüket az ég felé emelik. A kép előterében lovaikon különböző színes ruházatban várakozik a többi zarándok. A háttérben a vöröses föld és a finom rózsaszín domboldal határán további alakok tűnnek fel. Lovasok, egy-két gyalogos, köztük talán civakodó kisgyerekek. A távolság miatt még kevésbé vehetők ki, mint az előtér figurái. A fa és az emberek mérete közötti különbség nem feltétlenül a növény adottságaiból adódik, bár a libanoni cédrus akár 40 méter magasra is megnőhet, az ilyen óriások igen ritkák. Az óriásira nőtt fa, mintha az égi és földi világot akarná összekötni, szétterülő ágai akárcsak széttárt karok lennének. Hatalmas ágai alatt az emberek, míg lombkoronájában madarak találnak oltalomra. Csontváry képei tele vannak szimbólumokkal, jelképekkel, így talán nem lepődünk meg, hogy több szakértő úgy gondolja, hogy a festő önmagát jelenítette meg fa formájában. Az eget és a földet összekötő fa így könnyedén vélhető a prófétai szerepet magára öltő festő önábrázolásának.

Néhány gondolat a művészről:

Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919) művészetének látnoki-prófétai jellege már a gyógyszerészi pálya elhagyásakor is megnyilvánult. 1880. október 13-án leült a patika ajtajához, ahol dolgozott, hogy lerajzolja a szemközt álló ökrös szekeret. A patikavezető, amint meglátta rajzát, állítólag felkiáltott, hogy Csontváry festőnek született. Ekkor Csontváry hangot hallott: „Te leszel a világ legnagyobb napút festője”.

Az isteni hang hatására végül elhagyta szakmáját és Münchenbe ment, ahol Hollósy Simon festőiskolájában fejlesztette rajztudását. Rengeteget utazott. Festett Dalmáciában, Olaszországban, Németországban, Görögországban, Egyiptomban, Palesztinában, Szíriában, Libanonban, Párizsban. Élete folyamán nem igazán becsülték műveit hazájában. Örökösei szekérponyvának akarták eladni műveit, utolsó pillanatban vásárolta meg őket az építész, Gerlóczy Gedeon.

Nehéz besorolni Csontváry festői stílusát. Sokan az expresszionizmushoz és a posztimpresszionizmushoz sorolják, de nem igazán illik egyik irányzatba se. Ő a Napút festője volt, a színek teljes tárházát akarta megörökíteni képein, valamint a napfény és a környezet tárgyainak összejátszásából sugárzó energiát.

Somogyi-Rohonczy Zsófia

A narrált festmény