Category: Hírek

Narráció 35

   |   By  |  0 Comments

Gustav Klimt: Halál és élet

Kedves Olvasó,

 

ezúttal a bécsi szecesszió meghatározó alakjának egyik ikonikus munkájával szeretnélek megismertetni. Ez Gustav Klimttől a Halál és élet. A viszonylag nagyméretű, ember nagyságnál is kicsivel nagyobb (178×198 cm) olajfestmény a bécsi Leopold Múzeum hófehér tereiben lenyűgöző, de egyben kissé nyomasztó és elgondolkoztató hatást is kivált a nézőjéből.

 

A festmény alapjául feketés-szürkés, kissé maszatos-ködös háttér szolgál. Ez előtt, a kép bal oldalát uralja a kép teljes magasságában a Halál csontváza. A koponya testét különleges drapéria alkotja, mintha kék, zöld, lila és fekete négyzetek alkotta mintás anyag alkotta lepelbe lenne becsavarva. A színes négyzeteken és téglalapokon különböző méretű és formájú fehér keretes fekete keresztek láthatók. A kissé görnyesztett vállú Halál egy göcsörtös fa bunkót tart csontos kezei között. Mozdulata azt sugallja, mintha csak a megfelelő alkalomra várna, hogy lecsapjon a kép jobb oldalát elfoglaló életerős, az életet jelképező alakokra. Ezeket a figurákat is különböző geometriai alakzatokkal díszített anyag veszi körül. Olyan, mintha valami színes négyzetek, háromszögek, pöttyök és virágminták alkotta folyó lenne. Ebben a színpompás anyagzuhatagban alul egy fehér bőrű, vöröses barna hajú nőt ölel át védelmezőn egy barnább bőrű, fekete hajú, izmos férfi. A két alak karjai összekulcsolódnak, a nő a férfi karjára borul, a férfi a nő hátára hajtja fejét. Egyik alak arca sem látszik, de mozdulatukból intimitás érződik. Felettük mintegy álomba szenderülve öleli magához gyermekét egy tökéletes szépségű, fehér bőrű, fekete hajú anya. Körülötte fiatal lányok lebegnek. Van, aki szintén álomba szenderülve lebeg, míg más kezét védelmezően maga elé húzza, de csábos tekintetével megigézni igyekszik a nézőt. Az egymásba gabalyodó emberalakok az élet határtalan áramlását szimbolizálják, melyre folyamatosan lesben áll a halál, hogy egy hirtelen mozdulattal véget vessen annak.

 

A kép egyik jellegzetességéről már volt szó, ezek a halál ruháját és az élet folyamát alkotó textilanyagokat imitáló felületek, melyeket dekoratív elemek, geometrikus formák alkotnak. Ezek a felületek síkhatásúak, csak a formák szabálytalan foltjai adnak neki mozgalmasságot. A színpompás négyzetek, háromszögek, pöttyök a szecesszió kedvelt mintái és motívumai közé tartoznak, melyeket textileket, könyvek illusztráción, kávécsészéken is előszeretettel használtak. A másik érdekesség az alakok bőrének megfestése, mely igazi botrányt keltett a korabeli közönség körében. A nők fehér bőre ugyanis fehér, világos rózsaszín és kékes foltokban pompázik, ez sokakat mintegy hullafoltokra emlékeztettek a szép fiatal női testeken. Ettől az alakok kissé álomszerűvé válnak.

 

Pár gondolat az alkotóról:

Gustave Klimt 1862-ben egy Bécs környéki faluban született. Már 14 évesen elkezdte tanulmányait az Osztrák Császári és Királyi Iparművészeti Iskolában, ahol az emberalakok rajzolásán túl a különböző tárgyakat díszítő elemek rajzolásában és tervezésében is nagy gyakorlatot szerzett, mely a későbbi munkáin is karakteresen megjelenik. 1897-ben néhány társával megalapítja az Osztrák Szecessziós Képzőművészek Egyesületét. Az új stílust, a szecessziót nem fogadta el azonnal a közönség, így Klimt karrierjét innentől kezdve botrányok kísérik (például visszavont megbízások), de számos elismerés is kíséri munkásságát: az 1906-ban megalakult az Osztrák Képzőművész Szövetség, 1912-ben elnökének választja, 1910-ben részt vett a Velencei Biennálén. A fent leírt Halál és élet című műve 1911-ben a római Nemzetközi Művészeti Kiállításon első díjat nyert. A Bécsi Képzőművészeti Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta. 1918. február 6-án hunyt el agyvérzésben.

 

Somogyi-Rohonczy Zsófia

 

Gustav Klimt: Halál és élet (befejezve 1916-ban), Leopold Museum kiállításán

 

Narráció 34

   |   By  |  0 Comments

Kacziány Aladár: Szimfónia

 

Kedves Olvasó,

 

múlt héten a Műcsarnok épületét írtam le neked, ezen a héten az épületben látható Rejtett történetek című kiállításon látható egyik festményt szeretném bemutatni neked.

Kacziány Aladár Szimfónia című festménye 1918-ban készült. A századforduló stílusjegyeit és emberábrázolását tükrözi, az alakok és a természeti táj éppen ezért anatómiailag és botanikailag is tökéletesen vannak megfestve, az emberek és növények élethűek. A kép lírai hangulata mellett fontos jellemzője, hogy az alakok finomak, elegánsak és törékenyek. Mintha egy álomvilágban járnánk. A kép színvilágát a sárga, a barna, a zöld uralja. A háttérben szomorú füzek ágai borulnak az alattuk elterülő tó víztükrére. A háttérben kivehető a tó sötét vízfelszíne, amit mintha éjszaka látnánk, ugyanis a tó kékje inkább feketének tűnik. A vízfelszínre boruló ágak melankolikus, borongós hangulatot árasztanak. A tó partját virágok borítják. A kép merengő hangulatát erősíti a kép bal szélén látható fehér kő oszlop. Stílusa az antik oszlopokat idézi, a közel embermagasságú oszlop tetején kőből faragott, kisgyermeket idéző kuporgó angyalka szobra látható. Az oszlopnak dőlve látható a jelenet egyik szereplője, egy 13-14 évesnek tűnő fiatal fiú. Ruhát nem visel, ezért megfigyelhető nyúlánk teste, hosszú és szálkás izomzatú végtagjai. Kissé görnyedt hátát az oszlopnak veti, lábai maga előtt kinyújtva. Ölében íves formájú, kisméretű fehér hárfa. A fiú maga elé meredve játszik hangszerén, figyelmét teljes mértékben a zenének szenteli. Észre sem veszi az előtte álló két fiatal nőt. A kép jobb szélén, nekünk háttal álló két női alak szintén meztelen. Testükből, formáik kerekdedségéből arra következtethetünk, hogy a fiúnál idősebb, de nem idős asszonyokról van szó. Az egyik nő hosszú barna haja csípőjéig ér, kétfelé választva valószínűleg eltakarja melleit. A másik nő bal kezével védelmezőn átkarolja nő társát. Ennek az alaknak már elegáns, az antik időket idéző kontyban, arany színű pántokkal van felfogva a haja. Egyik nő arcát se látjuk, de fejük tartásából, mozdulataikból az sugárzik, hogy teljesen elbűvölte őket a fiú zenéje. A kép sárgás, zöldes színei a három alakon is visszatérnek. Bőrük szinte természetellenesen zöldes színű, mintha egy bronz szobor patinásodó felszínét néznénk. Ez a szokatlan bőrszín is hozzájárul ahhoz, hogy az alakok meztelensége ellenére egy cseppnyi erotikát sem érzünk a képben. Az alakok ruhátlansága inkább az Édenkertben Ádám és Éva Bűnbeesése előtti ártatlanságot idézi. Amikor testüket a maga szépségében és természetességével, vágytól mentesen tudta az első emberpár csodálni. Ennek az ártatlanságnak rejtett szimbóluma a fiú háta mögött látható oszlop lábánál feltűnő fehér liliomok is. A liliom a virágszimbolikában a tisztaság, a szüzesség, a szerénység jelképe a római kortól kezdve, sőt a húsvéti liliom hagyományosan Szűz Mária jelképe. A festmény nem véletlenül kapott helyet a kiállításon, ugyanis a test ápolása, csodálata, a természettel való szoros kapcsolat kialakítása fontos részét képezte a kiállítás témáját idéző életreform mozgalmaknak is. Ezen időszakban, a mozgalmak keretén belül jött divatba a napfürdőzés, a természetben végzett testmozgás, a szabad tánc és a nudizmus is. Az embernek a természet harmóniájához, békéjéhez való visszavágyódását szimbolizálja a festmény.

 

Pár gondolat a művészről:

Művészeti tanulmányait a budapesti Iparművészeti Főiskolán és a római Angol Művészakadémián végezte. 1933-46 között a budapesti Iparművészeti Iskola tanára volt. 1912-től állított ki folyamatosan a Műcsarnokban. Az 1924-ben alakult Spirituális Művészek Szövetségének tagja. A társulat Nemzeti Szalonban, majd Új Szalonban rendezett bemutatóin rendszeresen szerepeltek munkái. Alkotásai megtalálhatók a Magyar Nemzeti Galériában és a pécsi Modern Képtárban is.

A Rejtett történetek I az életreform mozgalmak és a művészetek című kiállítás 2019. január 20-ig tekinthető meg a Műcsarnokban. (1146 Budapest, Dózsa György út 37., Hősök tere, nyitva tartás: kedd-vasárnap 10.00-17.45,csütörtök 12.00-19.45,hétfőn zárva)

 

Somogyi-Rohonczy Zsófia

 

A kép adatai: Kacziány Aladár: Szimfónia 1918.

Szépművészeti Múzeum -Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2018

 

 

Narráció 33

   |   By  |  0 Comments

Jasper Johns: Céltábla

Kedves Olvasó,

 

előző héten Bécsben a mumokban (Museum Moderner Kunst Stiftunk Ludwig Wien) jártam, ahol nagyon megörültem, hogy élőben láthatom az egyik kedvenc amerikai művészem egyik munkáját. Így ebben a mai narrációban ezt az alkotást szeretném bemutatni neked. Ez pedig Jasper Johns 1967 és 1969 között készült Target, azaz Céltábla című munkája.

Maga a műalkotás első pillantásra végtelenül egyszerűnek tűnik. A négyzet formájú, méregzöld alapon egy narancssárga és meleg, kissé pirosas lila sávokból kialakított céltábla látható. A legkülső sáv a pirosas narancs, ezt követi egy lila, ismét egy narancs, még egy lila és végül a narancs központ. Mértanilag pontosan megszerkesztett forma, tiszta és árnyalatoktól mentes színek alkotják a képet. Közelebb lépve izgalmas részleteket fedezhetünk fel Azt is gondolhatnánk, hogy erre aztán kár volt a festéket pazarolni, illetve hogy semmilyen hatással nem lehet a nézőre ez a kép. Ha viszont szembe állsz ezzel a céltáblával, szó szerint hipnotizálni fog! Az egyszerű formák és színek rám legalábbis nyugtató hatással voltak, az egymásba süppedő körök pedig szinte meditatív állapotba tudják hozni a nézőjüket. A precíznek tűnő, kimért és távolságtartó kép azonban közelről megnézve igazi kis érdekességeket rejt. Közelebb lépve felfedezhetjük azt is, hogy a kép alapját egyszerű fekete-fehér újságok alkotják. A felhordott festék nem fedi el teljes mértékben az újságfecniket, néhol még a betűk is kivehetők. Az újságok használata egy céltáblában különleges plusz üzenetet hordoz. Ismerős lehet az a kifejezés, hogy a sajtó céltáblájára tűzte. A pop art művészek, akiknek előfutárának tekintik sokszor Johnst is, előszeretettel használták a magazinok és újságok fotóit, ezzel a tömegkultúra hatására hívva fel a figyelmet. A Céltábla tehát a 20. század média utalta világának kritikája is.

 

Pár gondolat a művészről:

Jasper Johns a „dél” szülöttje, Georgiaban látta meg a napvilágot 1930-ban. Ifjúságát Dél-Carolinában töltötte, majd New Yorkba ment, ahol barátságot kötött Robert Rauschenberggel, John Cage-el, Merce Cuninghammel. Ezek a művészek mindannyian a 20. századi amerikai művészet ikonikus alakjaivá váltak. 1954-ben az amerikai zászlót választotta festményeinek témájává, majd a későbbiekben feltűntek művein egyéb kétdimenziós tárgyak is. A zászlók mellett festett céltáblákat, számsorozatokat, betűket. Mindezeket hihetetlen precizitással alkotta meg. No, de miért is fest valaki hétköznapi tárgyakat? Célja az volt, hogy képei ne az ábrázolt tárgy reprodukciói és valósághű képmásai legyenek, hanem maguk a tárgyak jelenjenek meg a képein. Johns alkotásaival a korszakban jellemző absztrakt expresszionizmus szélsőséges érzelmei ellenpontját jelentette. Az érzelmek kifejezésének háttérbe szorítása, a hétköznapi tárgyaknak a művek témájaként való felvállalása már a pop art-t előlegezi meg. Talán emlékszel, az első narrációm is egy hétköznapi tárgyakat felhasználó pop art munka volt, Oldenburg Női fehérneműs pultja.

 

A mű 2019. február 3-ig látható a mumok 55 Dates című kiállításán. Museum moderner Kunst Stiftung Ludwig Wien, MuseumsQuartier, Museumsplatz 1. Nyitva tartás: Hétfő 14.00-19.00, keddtől vasárnapig 10.00-19.00, csütörtök: 10.00-21.00

 

Somogyi-Rohonczy Zsófia