Ezúttal tagjaink nagy örömére recepteket osztottunk meg egymással, így a klub végére mindenki jól lakhatott gondolatban. Hagyományos és érdekes receptek is felvonultatásra kerültek. Megtudhattuk például, hogyan lehet csirkéből halászlevet készíteni, vagy miként készül a lecsókrém.
A klub második felében kötetlenül beszélgettünk egymással, majd a program végén meghallgathattunk egy verset.
Látogatás a Dohány utcai Zsinagógában
2024. január 30.
A kőbányai Lámpás klub népes csapata egy téli reggelen indult el, hogy megismerje a Dohány utcai Zsinagógát és annak bővebb történetét.
Az épület 1854-1859 között épült. Falain nem láthatók freskók, vagy képek, mert a zsidó vallást az egyszerűség jellemzi. Az ablakok azok, amelyek díszes üveggel vannak ellátva. A hölgyek és az urak külön padsorokban helyezkednek el, ima alkalmával, kelet felé néznek a padsorok. A padok közül néhányon táblát is találunk, ezek híres zsidó emberek neveit tartalmazzák.
Tárlatvezetőnk elmondta, sabat alkalmával kizárólag pihenni ildomos, tehát dolgozni és dolgoztatni tilos szombaton. A kóser élelmiszerek attól kóserek, hogy elkészítésük során nagy figyelmet fordítanak a higiéniára.
Az épület bejárása után utunk a Gettó temetőjébe vezetett, ahol több százezer meggyilkolt zsidó sírja található.
Később a Raul Wallenberg emlékparkban is jártunk, ahol megtalálhatjuk az élet fáját. Ez egy szomorú fűzhöz hasonlítható építmény, amelynek levelein zsidó emberek nevei szerepelnek.
Ezúttal az idei év programjainak megtervezésével kezdtük az alkalmat. Felmerült sok hely, ahová tagjaink szívesen elmennének, mint például a Dreher Sörgyár, az Eiffel Műhelyház, vagy a Dohány utcai Zsinagóga. Ezen helyek meglátogatását tűztük ki célul.
Klubunk második fele kötetlen beszélgetéssel, eszegetéssel, valamint az elmaradhatatlan verseléssel telt.
Látogatás a Nemzeti Múzeum karácsonyi kiállítására
2023. december 13.
December egy borongós szerdai napján kerekedett fel az erzsébetvárosi és a kőbányai Lámpás klub népes csapata a Nemzeti Múzeumba, hogy megismerjék a XIX. század grófi és polgári családjainak karácsonyi szokásait egy tárlatvezetéssel egybekötött kiállítás keretében.
Horányi Nikolett és munkatársai egy interaktív bemutatóval készültek. A jelenlévők megtudhatták, hogy az első karácsonyfát II. Ferenc császár udvarában állították az 1820-as években, és az 1830-as évek közepén már mindenki díszített fenyőfát. Interaktív előadás formájában rádöbbenhettek, hogy már akkor is nagy készülődéssel járt a karácsony. Ebben az időben kezdődött a karácsonyi ajándékozás, édességeket, gyümölcsöket ajándékoztak elsősorban a gyerekeknek, valamint ezekkel díszítették a fenyőfákat is. Mindig annyi karácsonyfa volt a házban, ahány gyermek. Korabeli ruhába öltöztek az előadók, így a résztvevők megérinthették a fűzőt, a fenékpárnát, valamint egyéb kiegészítőket is.
Érdekes, tanulságos karácsonyi ráhangolódással tölthették a délutánt az érdeklődők.
Ezúttal karácsonyi klubnapot tartottunk, tehát klubnapunk középpontjában egymásnak okozott kellemes meglepetések álltak. Volt, aki finomságokkal, más apró tárgyakkal örvendeztette meg a többieket.
Később verset hallhattunk klubtagunktól, megbeszéltük, kinek miként fog telni az ünnep, mit süt, főz.
A program utolsó harmadában kötetlenül beszélgettünk egymással.
Klubnapunk vendégei egyesületünk ügyfélszolgálatának és Láthatár Segédeszköz Boltjának munkatársai voltak. Új tagokat is köszönthettünk köreinkben. Németh Róbert a bolttal kapcsolatos fontos tudnivalókat osztotta meg a résztvevőkkel, vásárolni is volt lehetőség. Kormányos Ágnesnél a 2024. évi tagdíjakat lehetett befizetni, valamint beszélt a segédeszköz pályázatról, amelyet November 15-ig volt lehetőség beadni.
Klubnapunk második fele jó hangulatú beszélgetéssel és verseléssel telt.
Ezúttal 6 éves lett a klub, tehát klubnapunk középpontjában a születésnap állt. Mindenki finomságokkal örvendeztette meg a többieket, valamint emlékeket idéztünk fel az elmúlt évek programjairól. Később kötetlenül beszélgettünk, majd az alkalom végén ismét verset hallhattunk az egyik klubtagunktól.
Klubnapunk vendége Ruzsa Viktor volt, aki a közösségi rádiózásban találta meg hobbiját. Viktor elmondta, hogy már gyerekkora óta vonzotta a rádió világa, szüleinek hatására, akik sok rádiót hallgattak. 2013-ban végezte el a Nonprofit MédiaközpontNézőpont Váltás című képzését, amely többek között látássérülteknek biztosított rádiózási ismereteket. A képzés gyakorlati helye a Civil Rádió volt, ahol Viktor egészen 2018-ig tudott dolgozni a képzés elvégzése után. Jelenleg a Hobby Rádióban készíti az Esélyegyenlőségi Magazin című műsort.
A klubnap nagyon jó hangulatban telt, és szokásos módon egy kötetlen beszélgetéssel fejeződött be.
A kőbányai klub májusi összejövetelét, havi klubnapunkat 2023. május 08-án 15 órai kezdettel tartottuk meg a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban. Ezúttal Jánosi Veronika volt a vendégünk, aki a májusban esedékes Esélyegyenlőség napja okán a braille írásról tartott előadást.
Vera beszélt egy pár szót Louis Braille-ről, az írás névadójáról, majd az írás felépítését ismertette. Később a jelenlévők ajándék névjegyet kaphattak, és megismerhették a braille írógép működését.
A program szokásosan kötetlen beszélgetéssel, és az egyik klubtag által előadott vidám verssel zárult.
A klubnapon készült videó 2023. 05. 14-től megtekinthető a Közösség lámpásai – Budapest X. kerületi látássérültek klubja Facebook-oldalon: az alábbi linken.
A kőbányai klub februári összejövetelét, havi klubnapunkat 2022. február 14-én, hétfőn 15 órai kezdettel tartottuk meg a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban.