Támogató Sszolgálat másképp
Látogass el klubunkra, ahol Láng Ervin, új kollégánk más szempontból fogja megismertetni velünk a Támogató Szolgálat működését, mint ahogy eddig megszokhattuk.
Látogass el klubunkra, ahol Láng Ervin, új kollégánk más szempontból fogja megismertetni velünk a Támogató Szolgálat működését, mint ahogy eddig megszokhattuk.
Sok szeretettel hívunk minden kedves klubtagot és érdeklődőt októberi klubnapunkra, amelyen a Fehérbot világnapjáról emlékezünk meg ünnepélyes keretek között. Műsor: Nyitóbeszédet mond Fodor Ágnes a VGYKE elnöke Pécsi Sebestyén Ének-Zenei…
Az októberi klubnapon, hagyományaink szerint, megünnepeljük a Vakok Világnapját, melynek keretében kis ünneplés lesz. Fehérbot napi rendezvényünkön idén néhány szép történet felolvasása kerül sorra. Vendégelőadóink jóvoltából pedig egy kis zenei…
Kedves klubtagok, kísérők, érdeklődők! Sok szeretettel hívunk mindenkit júliusi klubnapunkra. Ezúttal ismerkedjünk meg a fagylalt történetével. Mióta fogyasztják és honnan származik ez a kedvelt édesség? Töltsünk együtt egy könnyed nyári…
A pinceszínház egyik nagysikerű előadása a „Hajmeresztő”, melyet egyszer már láttunk, de igény jelentkezett az újbóli megtekintésre, ugyanis többen lemaradtak az előadásról. És hogy miért is áll égnek a hajunk?…
Honnan is ered a látássérültek segédeszköze. a fehérbot? Hogyan játszható például a 90-es évek népszerű TV-s vetélkedője, a Szerencsekerék képernyőolvasóval? Ezeket a kérdéseket járjuk körbe októberi klubnapunkon. Kíséretet a klubnapra…
2026. nyarán 42, fogyatékossággal élő embereket képviselő civil szervezet összefogásával létrejött az Útjelző Hálózat. De mi is a küldetése? Kiknek, miben és hogyan tud segíteni? - erre keressük a választ…
Lassan beköszönt az ősz – eljött a melengető teák ideje! Sokan vesszük elő kedvenc teásbögrénket, hogy kezünkben tartva élvezzük a melengető érzést, a tea illatát és finom ízét. No de…
Tarts velünk a rákosmenti Fehér bot napra, ahol együtt ünnepelhetjük a jeles napot, a klub13.születésnapját és részese lehetsz Zsuzsa Mihály aranykoszorús nótaénekes-színész előadásának.
Októberben stand-up előadásra látogatunk el, melynek címe Stand-up comedy open, a magyar stand-up, fiatal feltörekvő egyéniségei mutatkoznak be ezen az alkalmon hét-hét perces fellépésekben. Kétszer hat fellépő lesz, így kb.…
Októberi klubprogramunkon a Citadella Múzeumba látogatunk el, ahol "A szabadság bástyája" interaktív kiállítást fogjuk megtekinteni. Ez a kiállítás a honfoglalástól a rendszerváltásig mutatja be a magyar történelem fontosabb állomásait.
Kedves Tagjaink! Kedves Érdeklődők! Szeretettel meghívunk benneteket a következő klubprogramunkra, melynek Kedves Tagjaink! Kedves Érdeklődők! Szeretettel meghívunk benneteket a következő klubprogramunkra, melynek keretében egy izgalmas időutazásra indulunk a repülés világába:…