Gyarapodni készül a Láthatár Bolt
„2015-ben közel 600 vásárlónk volt, a forgalom pedig az 5 millió 500 ezer forintot is meghaladta” – értékeli büszkén a tavalyi évet Zsuzsanna.
„Minden évben az elsődleges célkitűzésünk, hogy egyre több vásárlónk és nagyobb forgalmunk legyen, valamint, hogy minél szélesebb körben terjedjen el kínálatunk híre. Ennek érdekében többfelé hirdetjük a Láthatár Boltot, például az idei év elején ingyenes újsághirdetéseket adtunk fel” – kezdi a beszámolót a vezető az idei tervekről.
Érdeklődőm még a további célokról: „Ebben az évben terveink között szerepel még több beszállító felkutatása is, akik kedvezményesen, vagy nagykereskedelmi áron tudnak majd velünk együttműködni.”
Ami pedig egy teljesen új vonalat fog képviselni a jövőben, az az árukészlet egy részének kitelepítése a Lámpás- és idős klubokba: „Évente minimum kétszer kitelepülünk majd a Lámpás Klubokba egy vásár keretében, ahol a tagok nagyítókat és praktikus konyhai eszközöket tekinthetnek meg. Felkutattuk továbbá az összes budapesti nyugdíjas klubot e-mailben, és azóta is folyamatos a visszajelzés a különböző kerületekből. Nagyon örülünk, hogy van igénye az idős kluboknak is arra, hogy árukészletünket megismerjék” – zárja sorait Zsuzsanna, aki szeretné, ha idén gyarapodna a bolt úgy a vásárlók és a forgalom, mint a pozitív visszajelzések terén.
Ivanova Daniela