Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Az okosóra, vakoknak

2017. február 28.

Az óra fejlesztése 2015-ben indult el, akkor harangozva be, hogy várják az előrendeléseket. A közösségi finanszírozást elősegítő televíziós realityben bemutatott termék egyből sikert aratott és 140 ezer előrendelés érkezett rá. A prototípus egyszerre négy karaktert tudott megjeleníteni, de a fejlesztők azt állították, hogy ez nem lesz probléma, mert a megjelenés sebessége állítható lesz.

A látó olvasóink az alábbi képen láthatják a 2015-ben bemutatott készüléket az alábbi fényképen. Amint megfigyelhető, az akkori elképzelések szerint az óra téglalap alakúnak készült, hogy a kiolvasási irányhoz segítséget adjon. Az egyes funkciók közötti váltást az óra oldalán elhelyezett gombok tették lehetővé.

A kép forrása: https://blog.ideas4all.com

A kép forrása: https://blog.ideas4all.com

A készülék alkalmas volt sms küldésére, ébresztésre, valamennyi navigációs programot is beleépítettek, bár erről komolyabb részleteket akkor még nem mondtak el. Az okosóra attól lett volna igazán okos, hogy bluetooth-on keresztül csatlakozott egy okostelefonhoz, melynek a funkciót hozta szó szerint kézközelbe. Azt állították, hogy amennyiben a telefon képes e-book kezelésére, akkor ugyanaz a szöveg a karórán is megjeleníthetővé vált volna. A fejlesztők 10 óra aktív üzemidőt ígértek, ami a teszteléseik szerint nagyjából 5 teljes napot jelent.

A tervezők akkor azt mondták, hogy az elérhető ár volt a fő céljuk. Ez akkoriban 300 dollárt jelentett, ami arányait tekintve, egy használható multifunkciós készülékért, valóban egy jó ár lett volna.

A fejlesztők az előrendelésekből és a támogatásokból hajtották végre a sorozatgyártása való felkészülést, de teljes mértékben figyelembe vették a vak felhasználók tapasztalatait és igényeit, így jelentős módosításokat hajtottak végre az eszközön. Ennek köszönhetően egy teljesen vakbarát terméket kapnak a kezükbe a vásárlók, de az ígért ár alatt, mindösszesen 290 dollárért!

Amint a látó olvasóink láthatják is a képeken, az óra nem téglalap, hanem kör alakú lett. A kettő helyett három oldalsó gombja van, melyek közül a középső nagyobb. Így valósul meg a felhasználó tájolása, hogy tudja melyik irányban helyezze fel a csuklójára a készüléket.

A kép forrása: https://dotincorp.com

A kép forrása: https://dotincorp.com

Az eredeti funkciókat az óra teljesen megtartotta, de sokkal divatosabb, diszkrétebb külsőt kapott. Az óra átmérője 43 mm, a vastagsága 12,5 mm. A tömege 27 gramm és ütéseknek is ellenálló alumíniumból készült. Minden óra lapja fehér színű, de az öv anyaga és színe választható. Az okosóra minden olyan érzékelővel rendelkezik, mellyel egy hagyományos eszköz is, de képes mindenféle okos eszközzel kommunikálni és az azokon megjelenő szövegek mindegyikét megjeleníti az órán, melyre az oldalsó gombokkal reagálni is lehet.

A kép forrása: https://dotincorp.com

A kép forrása: https://dotincorp.com

A készülék érdekessége, hogy nincs benne felolvasó alkalmazás. A fejlesztők szempontja ugyanis az volt, hogy nem helyettesíteni akarnak egy okostelefont, hanem annak a szolgáltatásait akarják diszkrét módon elérhetővé tenni. Ebbe a szemléletbe nem fért bele a fülhallgató és a szövegek mások számára is hallható felolvasása.

Az óra töltése úgy történik, hogy az USB-csatlakozó végére egy kör alakú mágneses lapot szereltek, mely a készülék hátlapjához tapadva, feltölti az akkut.

A kép forrása: https://dotincorp.com

A kép forrása: https://dotincorp.com

A fejlesztők célja az, hogy a bankautomaták és a közlekedésben használatos menetrendi tájékoztatások valamilyen módon integrálhatóak legyenek az órához, így a használók még több segítséget kaphassanak a diszkrét tájékozódásban. Sőt, olyan konyhai eszközök síkírásban megjelenített információinak az integrálásán is dolgoznak, mint amilyenek például a mikrosütők. A közlekedési szolgáltatóktól, a konyhai eszközök gyártóitól és a bankautomaták üzemeltetőitől kapott pénzösszegekre támaszkodva próbálják megvalósítani a céljaikat, így a készülék a jövőben is elérhető áron kerülhet majd a vakok kezére.

A fejlesztők tisztában vannak azzal is, hogy a Braille-írás nem túl elterjedt a vakok körében. Mégsem aggódnak ezért, mert azt gondolják, hogy az aktív-Braille használata az okos eszközökön, segíthet a Braille-írás elterjedésében, mivel ösztönzőként fog majd hatni.