Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Csodás gumikarkötők

2014. június 17.

karkötők fotó 1karkötők fotó 2

A segítők, Eszti, Olgi, Ildikó, Joli, Rebeka, Móni, Szandi és a mindig segítőkész Vali, valamint az érzékenyítő csoport tagjai, Erika, Ricsi, Csabi és a két kispesti mentor, Ági és Szilárd hősiesen bírták a napsütést. Az első fél óra azzal telt, hogy Szilárd egy ötletét prezentálta az önkénteseknek és a segítőknek. Megmutatta, hogy hogyan lehet szilikongumikból divatos karkötőket készíteni. Körülbelül két perc alatt megtanulták a lányok és olyan fél tíz tájban már jöttek is az első érdeklődők. Sikernek könyvelhető el, hogy innentől kezdve nem volt megállás, még az asztalok száma is kevésnek bizonyult. Kicsik, nagyok, sőt még a fiúk is karkötőket fontak.

Eközben lassan elkészültek a zsíros kenyerek és a bodzaszörp is, melyekből némi adomány ellenében lehetett fogyasztani. Pár óra múlva kis levegőhöz jutott az önkéntes társaság, így lehetőség nyílt számukra is megkóstolni az Ági által remekül elkészített zsíros kenyeret hagymával és a házi bodzaszörpöt.

Érzékenyítő csoportunk is aktívan részt vett a munkában. A résztvevők betekintést nyerhettek a látássérültek életébe azzal, hogy egyéb érzékszerveiket tették próbára. A szülők érdeklődve figyelték, ahogy gyermekeik kitapintják a tárgyakat, megszagolják a konyhában fellelhető fűszereket, illetve hallás után kitalálják, hogy melyik tárgy lehet a kakukktojás.

karkötők fotó 3karkötők fotó 4

Ezt követően megérkezett Fodor Ágnes elnök asszony. Neki is megmutattuk az elkészült karkötő-csodákat és örömmel nyugtázta, hogy akkora a forgatag, hogy egy gombostűt nem lehet elejteni. Kis szünetünk ideje alatt lehetőségünk adódott közelebbről megtekinteni a London buszt, ami a szomszédságban állt.

Végezetül visszaballagtunk a kreatív sarokba, hiszen a munka nem állt meg, újabb gyereksereg érkezett.  Érdemes megemlíteni a 10 éves Vivient, aki profi tudásával nagyon sokat segített többi gyermektársának a karkötők készítésében. Egyedülálló pillanat volt,  hogy egy gyermek is „önkéntesen” részt vett a munkában, így fáradozását kis jutalommal háláltuk meg.

Nagyon jó érzéssel töltött el bennünket, hogy ennyien kilátogattak a rendezvényre és a VGYKE standja szinte sosem volt üres. Összességében egy remek napot töltöttünk együtt és a segítőknek mindent nagyon köszönünk!

karkötők fotó 5karkötők fotó 6

 

Szikora Szilárd és Mészáros Ágnes

Kispesti közösségi mentorai