Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Látogatás a NOÉ Állatotthonba

2015. június 26.

fotó1fotó2

Ezúton köszönöm a lányok kitartását!
Menet közben szedret kóstolgattunk és csalánt gyűjtöttünk teának. A legfontosabb látnivalókat kísérőnk mutatta meg nekünk.

A NOÉ 1992 óta végzi a bajba jutott, megkínzott, balesetet szenvedett állatok mentését. A nyolc hektáros menhely több ezer cica, kutya, malac, kecske, juh, tengerimalac, szárnyas, vaddisznó, borz, róka, ló, láma, díszmadár otthona. Lehetőségünk volt megsimogatni és megetetni néhány állatot, és élvezni a közelségüket, szeretetéhségüket. Az otthon nem működhetne önkéntesek segítsége és támogatása nélkül. Ott jártunkkor is sokan serénykedtek az állatok körül: mindegyiknek jutott elegendő étel, friss víz, tiszta alom. Minden állatnak nevet adtak, a kerítésen fotójuk és élettörténetük volt olvasható. Megmosolyogtatott minket, hogy egy területen osztozott egymással például Csiperke és Brutálka, azaz két cica.

fotó3fotó4

Az otthon területén egyébként “Macskávézó is” működik, ahol egy-egy capuccino elszürcsölgetése mellett cicákat is lehet simogatni. Hétvégén megtelik látogatókkal az otthon, mivel sok család és iskola szervez kirándulást oda. A gyerekek a sok élmény mellett a játszótéren élvezhetik a mozgás örömét.

A látogatás végeztével kis pikniket csaptunk az árnyas fák alatt, gyönyörű leanderek között. Mindannyiunknak jól esett a levegő, a természet, az állatok közelsége. A belépés és körbevezetés ingyenes volt, mi pedig örömmel adományoztunk az Állatotthonnak, támogatva ezzel azt az áldásos tevékenységet, amelyet az állatok érdekében tesznek.

Krayné Faragó Zsuzsanna