Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Vakon motorozik, de buszt is vezet

2016. augusztus 12.
Kép forrása: borsimotorsport.hu

Kép forrása: borsimotorsport.hu

„El sem tudom képzelni, hogy milyen lehet látni”

– mondja Sándor, akit ez nem tart vissza attól, hogy mindent vezessen, amit csak lehet.
Kerékpározik, motorozik, buszt és autót vezet – persze nem a forgalomban, hanem rekordkísérletei alkalmával, tanpályákon, vagy a Hungaroringen. Ezeket a vállalásokat hosszas felkészülés előzi meg.
Felesége, Anita mindig, mindenben támogatja. Félti, de azért büszke is rá – derült ki az M1 Esély című műsorában.
Az asszony is látássérült, egy csecsemőkori szemfertőzés következtében az egyik szemével csak fényt és mozgást érzékel. A másik szemével viszont egészen jól lát, így a hétköznapi közlekedésben erre hagyatkoznak Sándorral. Aki viszont az útvonalakat ismeri nagyon jól.
Karvai Sándor a vakmotorozás világrekordja mellett újabb és újabb kihívásokat keres. Tavaly közel kilenc és fél percig volt mozgásban az általa vezetett busz, ami pontosan másfél kilométert tett meg.

„A rekordkísérleteim a bizalomról is szólnak. Arról, hogy meg kell bízni a másik emberben ebben a rohanó, pénzorientált világban is. Én is vakon bízom Borsi Gergő ötszörös ralibajnokban, aki segítőm és a rekordkísérletekben felkészítőm”

– mondta.
A férfi nem adja fel, újabb és újabb megmérettetésekre készül. Nemrég jet-skizett, a jövő pedig a quadozásé – de az autóvezetést nem cserélné el semmivel, azt élvezi a legjobban. Ha látónak születik, akkor kamionsofőr vagy buszvezető lett volna.

„Minden érdekel, semmiből nem szerettem volna kimaradni amiatt, hogy vak vagyok. Mert a legcsodálatosabb dolog az, hogy élünk. Hiszem és tudom, hogy az élet szép”

– fogalmazott az M1 esélyegyenlőségi magazinműsorában.

Forrás: rehabportal.hu