Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Igazi vakteszt a megye nyolcvan boltjában

2016. január 18.
Fotó: Kuklis István

Fotó: Kuklis István

Csongrád megye 80 üzletét – nagyrészt élelmiszerboltjait – járják végig gyengén látó, alig látó, fehér bottal, illetve kutyával közlekedő vak vásárlók tavaly április óta, idén februárig. Azt vizsgálják, mennyire segíti az üzlet vásárlás közben a sorstársaikat, akik Csongrád megyében közel 4000-en vannak.

A programot a Vakok és Gyengénlátók Csongrád Megyei Egyesülete indította a Norvég Civil Alap közel 6 millió forintjából. Minden üzletnek elküldik, hogyan szerepelt a teszten, leírják, hogyan tud jobban segíteni ezeknek a vásárlóknak. A legnagyobb pontszámot elért áruházak vakbarát üzlet minősítést kapnak. Az ötlet iránt más megyék szervezetei is érdeklődnek.

Kötelező beengedni

„Ha beengedem, megbüntet a tisztiorvos!” – mondták egy makói üzletben a vakvezető kutyával érkező tesztelőnek. Az egyesületi elnök szerint sok vállalkozó tényleg ezt hiszi. Pedig egy 2009-es rendelet kimondja, a vakvezető kutyát üzletbe, vendéglőbe kötelező beengedni, ezért nem büntet a tisztiorvos. Csak akkor lehet kiküldeni, ha a környezetében lévők biztonságát veszélyezteti.

– Akárcsak a látó emberek, mi is vásárolunk, szeretünk bemenni vendéglőbe, és közben nem mindegy, mennyire boldogulunk egyedül, kapunk-e segítséget, innen a program ötlete – mondta Ballai Anna Mária, az egyesület elnöke. Például az is kérdés, hogyan lehet bejutni az üzletbe. Könnyű-e megtalálni a kosarat? Ha segítséget kér a vak ember, mit mond neki az eladó? Ha van online vásárlási lehetőség, egy nagyítóprogrammal lehet-e rajta keresni? Vannak negatív tapasztalatok. – A kérdésre, mennyibe kerül ez vagy az, olykor megkapjuk a választ: ki van írva – sorolja az elnök.

– Létezik egy okostelefonhoz hasonló eszköz, amellyel föl lehet nagyítani az írást. Ezt, aki még lát valamennyire, szívesen használja, amíg a biztonsági őr rá nem ripakodik, hogy tilos fotózni az üzletben… A kasszánál, a visszaadással is szokott gond lenni. Bár ez mindenkivel megesik, bennünk hamarabb felötlik, hogy ez szándékos volt.

Az elnök arra számít, hogy a program révén sorstársaik idővel több és szakszerű segítséget kapnak, így bátrabban vásárolhatnak. A kereskedő cégeknek az egyesület szívesen segít abban, hogy minél kevesebb gond adódjon.

Forrás és a teljes cikk: delmagyar.hu