Készen állnak a közösség lámpásai
A közösségi mentorok öt hónapos, intenzív és komplex képzése május végén fejeződött be: az EU támogatásával létrejött program résztvevői többek között közösségi alapkompetenciákat, közösségépítést, közösségi forrásteremtést és látássérülteknek szóló informatikai ismereteket tanultak, illetve szupervízióban is részt vettek. A kiképzett mentorok immár az egyesület alkalmazottaiként keresik fel saját kistérségüket, ahol a helyi igényeknek megfelelően felkutatják, közösséggé formálják az ott élő vak, gyengénlátó és más fogyatékos embereket. A mentorok feladata nemcsak ezen közösségek összetartása és működtetése, hanem érdekeik megjelenítése és képviselete a többség, illetve az önkormányzat felé. A mentorok így hozzák létre lépésről lépésre a szolidaritás kis szigeteit, ahol a fogyatékos személyek életminősége ugrásszerűen javul, társadalmi integrációjuk valósággá válik.
Nagy büszkeséggel, örömmel gondolunk rátok, tudásotok, amit nagy erőfeszítések árán szereztetek, különösen nagy értéket képvisel – mondta az immár kiképzett mentoroknak Fodor Ágnes, a VGYKE vezetője, projektmenedzser. Álmunk, ami megegyezik a VGYKE stratégiai céljával, a megvalósulás határára érkezett – tette hozzá. Azt kívánom, hogy érték- és közösségteremtő szemléletetek alapján tudjatok utat mutatni azoknak, akikért ezt a programot csináljuk! – fordult a mentorokhoz az egyesület elnöke.
A lámpás, a fény szimbólumrendszerének gazdagságára hívta fel a figyelmet Németh Orsolya, az egyesület alelnöke, a projekt szakmai vezetője. Remélem, hogy az általatok életre hívott közösségek is olyan sokfélék lesznek, mint amilyen a fény lehet, ugyanakkor átláthatóak és működőképesek is – fogalmazott.
A közösségi mentorok ezután a projektvezetésnek, leendő munkáltatóknak gazdag metaforákkal prezentálták, miként is működnek majd a közösség lámpásai. Szó esett a közösségépítők és a forrásteremtők egységéről, a szivárvány sokszínűségéről, amely mégis közösséget jelképez, valamint egy nagy tábortűzről, ahová a legkülönbözőbb emberek odaférnek.
Kérjük, 2014-ben is segítse a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének munkáját adója 1%-ának felajánlásával! Adószámunk: 18185030-1-42 Bankszámlaszámunk: 10409015-90147559