A hónap első programja 17-én, épp olyan érdekesre sikerült, mint amilyennek ígérkezett. Verőfényes napsütésben indult a 9 fős csapat – ezúttal nélkülem – kisbusszal az aprócska Fejér megyei faluba, Tabajdra, ahol egy különleges mezítlábas élményparkban próbálhatták ki tapintóérzéküket. A Park a falu közepén, egy szép dombvidéken található és nem csak ingyenesen látogatható, de teljesen nyitott és szabadon bejárható is. Mindenkinek megkönnyebbülés levenni a cipőt egy fárasztó nap után, ezt ismerték fel a Hely megálmodói is, ti. kialakítottak egy útvonalat, ahol 21-féle járófelületen kápráztathatjuk el vagy dolgoztathatjuk meg talpizmainkat. Többek között bazalt kővel, hideg patakvízzel és meleg téglaburkolattal találkozhatnak az idelátogatók, sőt járhatnak kukoricacsutkán vagy fenyőtobozon. A mi résztvevőinknek először tőzegtalajon kellett masszíroztatni talpaikat, majd a szokatlan kezdés után néhány puhább, kellemesebb felület következett, pl. agyag és humusz. Később kavicsos talajon egyensúlyozhattak, ez már nagyobb kihívást jelentett, mert sokkal nehezebb volt úgy helyezgetni a súlypontot, hogy ne fájjon annyira talpuk a kavicsokon. Ezután a domb tetejére érkezvén egy rövid pihenőt tartottak, falatoztak, beszélgettek. A túra második felében különféle fatuskókon kellett ügyeskedniük, itt a kihívást az jelentette, hogy csak figyelmesen egyensúlyozgatva lehetett haladni, később pedig mindig magasabbra kellett lépni, amit már nem mindenki mert bevállalni. Lefelé a dombról egy különféle kavicsokból kiépített meredek lépcsőn vezetett az út, ekkor érkeztek meg a pálya végére. Jutalmul mindenki fogyaszthatott üdítőt, vagy nasit, illetve egy fagyit, sőt még egy kedves helyi kiskutyával is megismerkedhettek, aki mindenkit külön üdvözölt. A kalandot kellemes fáradsággal zárták a tagok és kollégák egyaránt.

Második találkozásunk június 21-én a havi klub apropóján történt, melyet ezúttal szokatlan helyszínen tartottuk. Koltai Judit, a Holdvilág Kamaraszínház művészeti vezetője és rendezője, valamint az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ (AJAMK) egyik technikai berendezésekért felelős munkatársa jóvoltából a klub ezúttal elsőként, de nem utoljára áttevődött a XIII. kerületbe. Judit és kollégája Máté segítségével igazi bennfentes kulisszabejárásban lehetett részünk. A technikai munkatárs először a világosító- és hangosítófülkébe kalauzolt bennünket, ahol többek között megismerkedhettünk a hangosítópulttal és a fejgéppel, férfi kollégánk és egy hasonlóan elhivatott tagunk azonnal el is veszett a technikai berendezések (számukra) végtelenül izgalmas dzsungelében. Minden programszervezői erélyességünkre szükség volt, hogy tovább tudjunk indulni, egyenesen a színpadra, ahol bepillantást nyerhettünk a színpadtechnika minden részletébe a vezérlőpulttól a süllyeszthető előszínpadig. Utóbbit mindenki gyermeki izgalommal próbált ki, meglepetéssel tapasztaltuk, ahogy eltűnnek alólunk a világot jelentő deszkák. Ugyanilyen érdeklődés övezte a különböző méretű és formájú mikrofonokat, amiket egyenként megfoghattunk és kipróbálhattunk. Mint megtudtuk, szinte minden színpadi eseménynek van saját mikrofonja: többek között tér-, beszéd- és énekmikrofonnal ismerkedhettünk meg. Ezt követően Judit beszélt a Színház további akadálymentesítési terveiről, a projekt hátteréről és a VGYKE-vel való együttműködés részleteiről. A klub befejezéseként leültünk művelődési központ előterében a büféasztalokhoz és én meséltem az színházi akadálymentesítés különböző fázisiról, első tapasztalataimról audionarrátorként, valamint a várható narrátor-képzés részleteiről. Akkora volt az érdeklődés és olyan hamar elszaladt a rendelkezésre álló idő, hogy ezt a klubot se tudtuk egy alkalomba sűríteni, úgyhogy július első felében folytatjuk a kulisszabejárást a jelmez- és kelléktár megismerésével.

A hónap harmadik programja alkalmával, június 23-án, csatlakoztunk Kispest Lámpásaihoz és mi is kirándultunk egyet a bicikli-történelemben. A zuglói Adler Sport Club kerékpárgyűjtői hozták el féltett kincseiket Kispestre a Nagy Balogh János Kiállítóterembe. Nekem a velocipéd tetszett a legjobban, ilyet eddig még csak filmen láttam, igazán döbbenetes darab: az első kereke embermagasságú, a hátsó pedig egész kicsi. A tárlatvezető hölgytől, Mohay Orsolyától megtudhattuk, hogy annak idején a nemes angol urak, akik ilyennel jártak, külön megtanultak elegánsan leesni vagy inkább leszökkenni róla. 🙂 De akadt itt még a békebeli időkből háromkerekű piknikbicikli, hátul nagy rattan uzsonnakosárral, állítólag nagyon nehéz tekerni, úgyhogy az erősebb nem bizonyára ebben is jeleskedhetett anno egy könnyű nyári délutánon. Találkoztunk versenybringákkal is, illetve női és férfi kemping-kerékpárral. Mint megtudhattuk a bicikli nem a keretétől vagy a kormányától az ami – azok szabadon lecserélhetők – csakis a váza adja sajátos jellegét, sőt “nemi identitását” is. A női bicikli váza ugyanis úgy van kialakítva, hogy helyet hagyjon a szoknyának, míg a férfi inkább nadrág-kompatibilis. A gyerekbiciklik mindnyájunkat lenyűgözték, eddig még csak Monet egyik impresszionista festményén láttam olyan játékot, ami ötvözi a a kerékpárt és a hintalovat, itt lehetőségem nyílt élőben is megcsodálni. Egyik tagunkat, aki elkísért minket egészen meg is ihlették a látottak, hazafelé valamiféle kötött-pályás, villamossín-szerű akadálymentes kerékpárútról ábrándozott, amit látássérültek is biztonsággal használhatnak – éljen a tudományos fantasztikum. 🙂

Mondhatni a kerékpárkiállítás volt az elméleti alapozás a másnaphoz, amikor is bepótoltuk az eredetileg 15-ére tervezett Margit-szigeti bringótúrát. Akkor elmosta az eső, furcsa véletlen, hogy 24-én is majdnem így jártunk, de ezúttal nem hagytuk magunkat. Már épp jöttünk volna fel az aluljáróból, ahol találkoztunk a többiekkel és akkor hirtelen nagy cseppekben kezdett zuhogni az eső. Nem borult be, úgyhogy sejthető volt, ezúttal csak futó nyári záporról van szó. Szerencsénk volt, amilyen gyorsan jött, olyan sebesen el is múlt, nehezítésként nyomasztóan fülledt levegőt hagyva maga után. Mikor megérkeztünk a bringókölcsönzőhöz, akadt egy kis zűrzavar mire mindnyájan felszedelődzködtünk a 6 személynek kissé szűkös drótszamarakra (na jó, szamárnál azért szélesebb, legyen mondjuk elefánt), aztán csak nekivágtunk. Verával mi a Mézga Géza névre hallgató nyekergő szekéren kibiceltünk középen ülve, nem tekertünk, pedálozzanak csak a sportemberek. 🙂 Úgy is mondhatnám, Mézga Gézán csak mi loptuk a napot… Kibicnek persze semmi se drága, úgyhogy csak okoskodtunk kényelmesen, míg a többiek derekasan izzadtak. Kedves kollégánk, Nándi ült a kormánynál, remek érzékkel és többnyire követhetetlen lendülettel irányítva Gézát, akinek a mögöttünk kerekezők némelykor bottal üthették a nyomát (érdekes képzavar!). Energikus sofőrünket néha kénytelenek voltunk leállítani, hogy a többiek beérhessenek bennünket. Egy ilyen leállás alkalmával készültek a sztárfotók is! Olykor elhúzott mellettünk egy-egy 26-os busz, egyszer meg a rendőrség, de szépen mosolyogtunk, úgyhogy nem fülelték le Nándit gyorshajtásért. 🙂 Kis kalandunk végeztével fagyiztunk egy jót, majd izomlázzal vegyes elégedettséggel indultunk hazafelé.

A hónap utolsó találkája június 28-án – akárcsak a bringakiállítás – együttműködés keretében valósult meg. Ha valamelyik klub izgalmas, érdekesnek ígérkező programot szervez, abból nem szeretünk kimaradni és tagjainkat se fosztanánk meg az élménytől. Ezúttal a III. kerület és Szentendre lámpásainak közös programjára látogattunk el: egy hajókázással és fagyizós korzózással egybekötött kirándulásra. Az odaút a hajó tatján mindnyájunkat felfrissített a nyári kánikulában, kellemes menetszél kavargott mellettünk, miközben a Duna-part látványosságaiban gyönyörködtünk és beszélgettünk. Három klub ritkán fordul meg együtt egy programon, úgyhogy színes volt a társaság. Tavaly is jártunk Szentendrén, de akad, amit érdemes ismételni, nem bántuk meg. Van a városkában egy csodálatos fagyizó, ahova szívesen visszatér az ember – nekünk is úgy ajánlották anno és a kollégáinknak is az idei idényben, úgy tűnik, nagy híre van. A nap rendesen kiszívta a csapatot, úgyhogy a kis utcák macskaköves bandukolása után jól esett a hideg nyalánkság. Nekem külön nagy élményt jelentett, hogy megismerkedhettem kolléganőnk Adrienn családjával. A kerékpár-kiállításon már volt szerencsém a két nagyobbik gyerkőchöz, de most a piciket is megcsodálhattam, gyönyörűek. Irigyeltem Zsófi és Kristóf végtelen gyermeki fantáziáját, nyitottságát és a hihetetlen energiájukat. Remélem egyszer nekem is lesznek ilyen érdeklődő és szeretetreméltó törpjeim. 🙂

Susovich Erika