Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Látássérült Emberek Segédeszköz Konferenciája

2014. november 6.
Forrás: www.szatmar.ro

Forrás: www.szatmar.ro

A cél pedig, hogy megismertessék, tájékoztassák és közelebb hozzák a látássérülteket a számukra valódi segítséget nyújtó lehetőségekhez.

Tavalyi sajtóközleményekre is hivatkozva több, mint háromszázféle segédeszközzel ismerkedett meg az a négyszáz látássérült, aki részt vett az első LESEK konferencián, amely jóval több volt egy szimpla kiállításnál, mivel az ellátogatók óránként számukra fontos őket érintő témákról hallhattak hasznos előadásokat a kiállító cégek képviselőitől. A napot átövező játéksorozat végén egy résztvevő csaknem negyedmillió forint értékű ajándékkosárral térhetett haza, amely tartalmául szolgáló segédeszközöket ugyancsak a kiállító cégek ajánlották fel. Köszönjük a rendkívül nagyszámú érdeklődést, a vártnál jóval magasabb részvételt az ország szinte minden pontjáról, valamint azt is, hogy honlapunkat csaknem harmincötezren látogatták. Köszönjük, hogy ennyien bíznak bennünk és támogatják munkánkat. Ezt a bizalmat és aktív érdeklődést egy újabb LESEK konferenciával szeretnénk meghálálni.

A tavalyról már jól ismert kiállítók mindegyike elsőként igent mondott és már nagy izgalommal várja a napot, melyről most már egyre többen tudják, hogy ha november 19., akkor LESEK. Természetesen ezen kívül még rengeteg új kiállítókkal és változatos előadásokkal készülünk, hogy idén is megérje ezt a napot velünk tölteni.

A sok előadás meghallgatását és a rengeteg segédeszköz közötti bolyongást idén is játékkal szeretnénk színesíteni. Örömmel jelentjük, hogy a nap végén a kiállító cégek jóvoltából csaknem negyedmillió forint értékű segédeszköz csomag kerül kisorsolásra, azonban ezen alkalommal jóval több ellátogatót szeretnénk a nyertesek soraiban látni. Hamarosan ismertetjük a részletes programot, valamint a játék pontos szabályát is honlapunkon, a “programok” menüpont alatt.

A konferencia időpontja: 2014. november 19.

Forrás: http://www.lesek.hu/hu/