Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Látássérülteknek mutatott be szentmisét Erdő Péter

2015. december 18.

fotó 1

A karácsonyi műsor pásztorjátékkal kezdődött, melyet a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthona, Óvodája és Általános Iskolája sajátos nevelési igényű, látássérült, illetve látás- és mozgássérült gyermekei adtak elő. Ezt követte a felnőtt látássérültek zenés áhítata.

fotó 2

Erdő Péter szentbeszédében felidézte, hogy Máté és Lukács evangelisták egyaránt beszélnek a maguk stílusában Jézus születéséről, származásáról és gyermekségéről. Annak ellenére, hogy Jézus, Szűz Máriától született, felvázolják nemzetségtábláját, ezzel igazolják, hogy valóságos ember volt, nem deus ex machina. Jézusnak ez a valóságos embersége azt jelenti, hogy Isten szolidaritást vállalt az egyszerű emberekkel; a teremtett világ alkotója és létben tartója, a mindenható és örökkévaló Isten magára vette az egyik teremtménynek, az egyik bolygón élő egyik lénynek a teljes létét – fogalmazott a bíboros.

fotó 3

Jézus nem utánozhatatlanul tökéletes emberként jött közénk, hanem járható utat mutatott nekünk, közönséges földi halandóknak – hangsúlyozta a főpásztor. Megmutatta nekünk, hogy milyen hivatást készített számunkra, hogy milyen a tökéletes ember. Ezt a járható utat, amely a főparancsban, a szeretetparancsban van megfogalmazva, őrzi és követi az egyház. Jézus életeszménye az egyház minden bűne ellenére mindig elevenen benne volt az egyház életében, mindig voltak köztünk szentek, mindig voltak tanúságtevők – tette hozzá.

fotó 4

Isten ingyen ajándékozott nekünk mindent, az életünket, a képességeinket, mindazt a lehetőséget, ami körülvesz bennünket – mondta Erdő Péter. Van, akinek azt adta, hogy valamilyen képessége kiváló, másban azonban segítségre szorul; van, akinek azt adta, hogy segíthet másoknak, közvetlenül gyakorolhatja a segítő szeretetet, és vannak olyanok is, akiknek az imádság útja adatott – fűzte hozzá. A bíboros rámutatott, hogy az irgalmasság lelki cselekedetei között szerepel az élőkért és holtakért imádkozni. Aki ilyen lelkülettel él, annak számára nincsen reménytelen helyzet, mert minden tudatos pillanatában új és új értéket teremt Isten dicsőítésével, a hozzá fordulással.

fotó 5

Erdő Péter kérte Istent, hogy a segítők és azok, akik elfogadják a segítséget, valamint akik háttérimát biztosítanak számukra, egyaránt megkapják az örömet és az erőt már itt a földön és az örök boldogságot az élet végén.

A bíborosi szentmise elején a külön-busszal érkezett püspökhatvani hívek énekeltek egy népéneket a szállást kereső szent családról. Az olvasmányt egy látássérült hívő olvasta fel, a könyörgéseket pedig Fehér Anna nővér, a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthonának vezetője.

fotó 6

Forrás: magyarkurir.hu