Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Louis Braille-díjat kapott az Apple

2017. január 31.

A Louis Braille-díjat 1959 óta osztják ki azoknak a magánszemélyeknek és szervezeteknek az elismeréseként, melyek jelentős mértékben járultak hozzá a látássérültek helyzetének a javításához. 2017-ben a szervezetek közül az Apple kapta meg ezt a rangos kitüntetést.

A kép az Apple elnökének, Tim Cook-nak az egyik twittje, melyen éppen gratulál a díjat átvevő hölgynek

A kép az Apple elnökének, Tim Cook-nak az egyik twittje, melyen éppen gratulál a díjat átvevő hölgynek

Az Apple nevében Jordyn Castor vette át a díjat. A fiatal hölgy születésétől fogva vak és a cég fejlesztésekkel foglalkozó mérnökeinek az egyike, aki több társával együtt dolgozott azon, hogy a vállalat termékei teljesen jól kiszolgálják a látássérültek igényeit.

A díj indoklásaként azt is közölték, hogy az Apple volt az első cég, amelyik az operációs rendszerének a részévé tette a képernyőolvasó szoftvert és az érintőképernyőjét is elsőként fejlesztette a látássérültek által is használhatóvá. Az díjat megítélő bizottság ezzel az olyan eszközök fejlesztését szeretné ösztönözni, melyeket már a tervezés első lépéseitől kezdve, mindenkinek terveznek, függetlenül a különböző képességeitől.

A vállalatnak nem ez az első ilyesféle elismerése. A Helen Kelleről elnevezett díjat már 2015-ben átvehették. Akkor a a VoiceOver technológiát ismerték el vele, amely egy operációs rendszerbe integrált képernyőolvasó. A látássérülteken kívül a diszlexiások eszközhasználatát is megkönnyítette.

A hír forrása: http://appleinsider.com/