Forrás: www.aur.edu

Amint az mindjárt dr. Nagy Gergely, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottságának elnöki köszöntőjében elhangzott, 2001. óta törvény írja elő a műemlékek esetében is az akadálymentesítést. Mégis, ez hogyan valósul meg, milyen kérdéseket, ellentmondásokat vet fel, milyen elfogadható és elfogadhatatlan kompromisszumok születtek, arról a nap folyamán a meghívott előadók a maguk szakterületének aspektusaiból beszéltek.

A szabályozási kérdésekről és az előírások – több-kevesebb sikerrel való megvalósításáról -, Juhász Péter, az EMMI fogyatékosságügyi főosztályának főtanácsosa beszélt. A hallgatóság körében nagy sikert aratott azzal az idézetével, miszerint: ”Az akadálymentesítés nem más, mint a tervezési hibák utólagos kijavítása”. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az épületek mindenki számára történő hozzáférés biztosítása nem pusztán infrastrukturális kérdés – azaz nem pusztán építészeti kialakítást igényel -, hanem szolgáltatásszervezéssel is biztosítani kell.

A következő két előadó is új szempontokkal gazdagította az összképet: a BM örökségvédelmi főosztályának képviselője a jogszabályi előírások és a gyakorlatban kivitelezhető megoldások összhangjáról szólt, Pandula András, a Szent István Egyetem Ybl Miklós Műszaki Főiskolai Karának oktatója emlékeztetett, hogy az akadálymentesítés eszméje egy 1997-es törvényből eredeztethető, s a megvalósítás során az épületek használói számára a kényelmet, a biztonságot és az önállóságot is biztosítani kell.

A férfi megszólalókat az egyetlen hölgy előadó, Németh Orsolya, a VGYKE alelnöke követte. Előadásában – amelyet „Látható és láthatatlan akadályok – fizikai és infokommunikációs akadálymentesítés a vak és gyengénlátó emberek szemszögéből” címmel tartott, nem pusztán a jelen lévő építész és műemlékvédelemmel foglalkozó szakemberek számára volt érdekes, hanem az előadást nagy figyelemmel végig hallgató Angelica Károlyi asszony számára is, aki hivatalosan a kastély kulturális igazgatója, gyakorlatilag a vendégekre figyelő háziasszonya. Az ebédszünetben Angelica asszony megkereste Orsolyát és arról faggatta, hogy miképp lehetne még jobban alkalmassá tenni a kastélyt a látássérültek fogadására. A beszélgetésben szóba került, hogy milyen vezetősávval lehetne a parkban megkönnyíteni a vak emberek számára a főbejáratig való eljutást, valamint, hogy az előtérben lévő tapintható térkép megtalálását hogyan lehetne elősegíteni. Egyébként a kastélyban már a felújítás során gondoltak a fogyatékkal élőkre: kialakítottak kerekesszékkel használható mosdót, s az említett tapintható térkép mellett – amely a kastélyt mutatja be -, az egyik kiállító teremben van egy makett, amely az épületet és a parkot ábrázolja tapintható kivitelben, Braille feliratokkal ellátva.

A következő előadó – ahogy mondani szokták -, élére állította a kérdést: „Lehet vagy nem lehet? Kell vagy nem kell? – a műemlék épületek akadálymentesítése. Dr. Veöreös András műemlékvédelmi szakmérnök, műemlék-felügyelő sok kivetített fotóval illusztrált előadása végül nem hagyott kétséget a választ illetően, noha a pozitív példákat bemutató fotók közül mintha több készült volna külföldön, mint idehaza.

Hazai és külföldi – jó és rossz – példákkal illusztrálta előadását Krajczer Péter is, aki a történeti épületek akadálymentesítése közben felmerülő akadályokat fűzte fel előadásában.

Németh Orsolya mellett volt még egy előadó – Nagy Bendegúz, a De Jure Alapítvány képviseletében, aki kerekes székesként, mint érintett mondhatott véleményt az akadálymentesítésről.

Nagy Bendegúz alakja sokak számára lehet ismerős, hiszen jogvédőként és rehabilitációs szakmérnökként is gyakorta hallat magáról. Színes egyéniség, hivatása gyakorlása mellett szenvedélyes utazó és fotós. Egyetemista korában kényszerült kerekesszékbe, egy tragikusan végződött sziklamászó túra után.

Előadásában sem hazudtolta meg magát: szókimondóan fogalmazott a sikerületlen akadálymentesítési megoldásokról. Elmondta, hogy nem lehet elfogadni, ha egy műemléképületbe az oldalbejáraton biztosítanak bejutást a kerekes székeseknek, s az sem jó, ha kérni kell, hogy hozzanak ki rámpát. Ez ügyben a konferencia helyszínét is bírálta.

Az ebéd előtti utolsó előadó, Fehérváry Rudolf, műemlékvédelmi szakmérnök a természetesen akadálymentesült épületekről beszélt, de hálátlan szerep jutott neki, hiszen a korábbi megszólalók rendre túllépték a rájuk kiszabott időkeretet, így a hallgatóság már inkább várta az ebédet, mint az új információkat.

Az utolsó előadásban mégis figyelemre méltó gondolatok hangoztak el: az akadálymentes használatnak a feltételeit akkor könnyű megteremteni, ha nagymértékben átalakítják az épületet, mert itt kevésbé van megkötve a tervező keze – hallhattuk. A történelmi épületek építésének korában nem foglalkoztak a sérült emberek kiszolgálásával. Ez a szemlélet mára valamelyest változott, de az épületek formájában megörököltük ennek tárgyiasult változatát.

Túrkeve polgármesteri hivatalában csak a hátsó bejáratnál lehetett kialakítani az akadálymentes bejáratot és a liftet – mondott egy gyakorlati példát az előadó -, de itt a lakosok 90 százaléka kerékpárral jár, amit a hivatal mögötti biciklitárolóban tesznek le, és innen a hátsó bejáraton járnak be az épületbe, így a kerekes székesek nem érezhetik másodrendű állampolgárnak magukat.

Nos, az étteremben nem kellett senkinek csalódnia, hiszen a húsevőkre ugyanúgy gondolt a séf, mint a vegánokra, így mindenki újult erővel tért vissza a délutáni programra, amikor a résztvevők kötetlen formában cseréltek véleményt a délelőtt elhangzottakkal kapcsolatban.

Délután új kérdések is felszínre kerültek. Például a keresztény templomok kapcsán felmerült, hogy Jézushoz legközelebb a társadalomból kitaszított emberek álltak, többek között a vakok és a bénák, ma viszont pont szembemegyünk ezzel a szemlélettel, és ennek jó példája, hogy a keresztény templomok akadálymentesítése nagyon problémás. Ehhez képest hogyan képviselhetjük azt, hogy a műemlékeket meg kell őriznünk, mert ha nem ezt tesszük, azzal a jövő emberét akadályozzuk.

Ha egy épületben egy funkció megvalósítása és hozzáférhetővé tétele korlátozott, akkor azt is mérlegelni kell, hogy az adott funkciónak az adott épületben van-e a helye – vetődött fel.

Az EU-s pályázatokban foglalt kötelezettségeket nem az EU találta ki, hanem a pályázatokhoz készült egy checklist, ami önálló életet kezdett élni és az abban foglaltak megvalósítása a pénzkifizetés feltételévé vált. A jelenlegi helyett egy olyan segédletet kellene létrehozni – vallották többen is -, amely alternatívákat tartalmaz, amiből az építészek és rehabmérnökök válogathatnak.

Szerző: Zelei Béla

Németh Orsolya előadásának írásos változata elérhető a http://www.vakinfo.hu/blogok/lathato-lathatatlan-akadalyok címen.