Szinyei Merse Pál: Majális

A Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményébe nem lehet elégszer elmenni! Ahová csak nézünk, mindenhol remekműveket találunk. A következő hetekben a Galéria képeiből válogatunk, a sort pedig Szinyei Merse Pál Majálisával kezdjük.

Szinyei Merse Pál a saját korában igencsak felborzolta a kedélyeket 1873-ban készült képével. Hihetetlenül fiatal még ekkor, csupán csak 28 éves. De miért is lehet botrányos a fűben üldögélő és beszélgető fiatalok csoportja? Lássuk csak!

A kép középpontjában egy hat fiatalból álló csoportot láthatunk. Két fiatal nő és négy férfi tölti az élénk zöld, dús fűben takarókon üldögélve idejét. A fűben apró virágok, a domboldalon kisebb bokrok találhatók. A fiatalokra árnyék vetül. Magát az árnyék okozóját nem látjuk, de a formájából rájöhetünk, hogy egy nagy fa alatt ülnek. A kép bal alsó sarkában, a hozzánk legközelebb látható alak egy szürke nadrágot és fekete zakót viselő szalmakalapos férfi, akinek az arcát nem láthatjuk, hiszen éppen leguggolva előre hajol, hogy a fűből felvegyen egy zöld üveges pezsgőt, amit a földbe vájt üregben hűtöttek eddig. Mögötte, nekünk háttal, a társai felé fordulva látható egy fehér nadrágos, világosbarna bársonyzakóban hason fekvő férfi. Előtte a pléden mindenféle finomságot láthatunk, a fiatal férfi éppen egy csirkecombot tör ketté. Az alak nem más, mint maga Szinyei Merse Pál! Így emlékszik vissza arra, hogy miért is örökítette meg magát is korai képén: „Magamat is ráfestettem a képre, hason fekve, falatozva, hátat fordítva. Bevallom, azon kritikusokra gondoltam, kiknek képem nem fog tetszeni.”

Tőle jobbra foglal helyet egy fodros, élénk rózsaszín ruhát viselő vörös hajú lány. Feltűzött hajába rózsaszín szalagot kötött. Nyakában fekete szalagon apró kereszt lóg, talán erélyessége jelképeként. Testtartása tartózkodó, hiszen jobb karját szorosan maga elé fogja és kissé elfordul a hozzá beszélő fiatalembertől, de összecsukott legyezőt tartó jobb kezének tartása és a kissé oldalra fordított fejtartása, valamint a férfira vetett kacér tekintete mutatja incselkedését. A jobbján ülő férfi kéztartásából érzékelhetjük, hogy hevesen magyaráz valamit párjának. A férfi és a nő testbeszéde mintha a csábítás időszakában mutatná be egy szerelmespár kapcsolatát. Ezzel szemben a mellettük üldögélő pár már akár a beteljesült szerelem nyugalmát is tükrözhetné. A habos fehér ruhájú, barnahajú nő kezeit békésen nyugtatja ölében. Kezében mezei virágokból gyűjtött kis csokrot láthatunk, tekintetét a mellette vörös pléden elfekvő férfin nyugtatja. A férfi hanyagul az oldalán fekszik. Jobb kezében vékony kis szivar, bal karjával támasztja meg fekete kalapos fejét. Tekintetét szerelmesen nyugtatja mellette ülő kedvesén. A férfi és a nő mozdulataiból a békés egymásra találás, a szerelmesekre gyakran jellemző boldog hallgatás olvasható ki. Tekintetünket a kép középpontját elfoglaló fiatalok kötik le, de nem csak ők szerepelnek a képen. A háttérben, a kép bal felső sarkán végig húzódó domboldal mögül két napernyős, kalapos nő alakja bukkan elő. A művészettörténetben az ilyen mellékfigurákat straffázsalakoknak hívják és céljuk a kép mozgalmasabbá tétele és a tér mélységének érzékeltetése.

Így leírva egyáltalán nem tűnik botrányosnak a kép, ugye? Akkor mégis miért váltott ki olyan sok emberből ellenérzést? Ennek megválaszolásához fontos ismernünk Szinyei Merse Pál korát és annak művészeti életét. A 19. század végén még erőteljesen érződött a romantika művészeti stílusának hatása. Nagy események, fennkölt eszmék kerültek a középpontba, és a jelenetek megfestése is inkább a képzeletre hagyatkozott. A század végén azonban egyre inkább megjelent a realizmus és az impresszionizmus művészeti irányzata és ezzel együtt a való élet apróbb jelenetei, a hétköznapi emberek vették át a képeken a szerepet a korábbi hősöktől. Meghökkentő tehát, hogy a Majális óriási vásznára (126×162 centiméter, tehát majdnem ember nagyságú) Szinyei egy ilyen hétköznapi jelenetet, a városból kiszabaduló kedélyes társaság pihenését festette meg. Az impresszionisták előszeretettel alkottak a szabad ég alatt, vásznaikkal, állványaikkal és festékeikkel felmálházva vágtak neki a vidéki tájnak. A Majális vibráló napsütötte színeit, a dús természeti táj elemeit, az alakok fesztelen mozdulatait szemlélve azt gondolhatnánk, hogy Szinyei sem tett másként. Ez azonban egyáltalán nem igaz. Szinyei Merse Pál ugyanis műtermében festette hosszú hónapokig képét, bár az igaz, hogy előtte alaposan megfigyelte, tanulmányozta a természeti elemeket.

Somogyi-Rohonczy Zsófia