A klasszikus művészet szentélye, a Szépművészeti Múzeum
Schickedanz Albert és Herczog Fülöp Ferenc
1905-1906

A Hősök tere (1. kép) Budapest egyik leglátogatottabb turisztikai csomópontja. Emellett érdekessége az is, hogy a teret meghatározó valamennyi építészeti alkotás egy ember nevéhez fűződik. Ő Schickedanz Albert, aki a Műcsarnokot, a Milleniumi Emlékművet és a Szépművészeti Múzeumot is tervezte. A Milleniumi ünnepségsorozat során kialakított téren két monumentális épület található, mindkettő a művészet otthona. A Műcsarnokkal, amely a kortárs képzőművészet bemutatkozó helye, egy korábbi narráció során már megismerkedhettünk. Az épület vélhetőleg a honatyák tetszését is elnyerte, így a Hősök terén körbe pillantva találkozhatunk Schickedanz egy másik főművével is, amelyet az épületre kiírt pályázaton nyertes tervei alapján építettek meg. Az építésére a Főváros ingyenesen ajánlotta fel a területet, ahol addig a Feszty körkép bemutatására szolgáló Rotunda – neve is mutatja, hogy kör alakú- épülete állt.

A Szépművészeti Múzeum épülete a neoreneszánsz és neoklasszicista építészetnek szép példája. Az építészeti stílushoz híven az antik görög és római épületek elemeit használja fel, azok elrendezési elvét és megoldásait követi. Ez a döntés nem véletlen, hiszen a klasszikus stílus az időtlenség és az érték érzetét kelti és mély tiszteletet vált ki a szemlélőből. Elrendezése, komoly és letisztult megjelenése templom hatását kelti, ez pedig tökéletes otthont biztosít a Szépművészeti Múzeum gyűjteménye számára, amelynek egy-két izgalmas darabjával a következő hetekben ismerkedünk meg.

A világos kőből készült elemei nyári napsütéskor szinte vakítják az ember szemét, de ez a nagy „fehérség” csak a 19. század találmánya, mára pedig már a hófehér oszlopok tűnnek számunkra hitelesnek, pedig a valóságban az antik görög épületek és szobrok is festve voltak, gazdag színeikkel kápráztatták el a korabeli szemlélőjüket.

Figyeljük meg a Schickedanz Albert és Herczog Fülöp Ferenc tervei alapján 1900 és 1906 között létrejött épület egyes klasszikus elemeit, hogy jobban megértsük, miből ered klasszikus szépsége. Az épület karakterét meghatározó részletei közül itt csak kettőt emelek ki: az oszlopokat és a homlokzat leglátványosabb elemét, a szobrokkal ékesített timpanont. Az oszlopfők (2. kép) a klasszikus antik oszloprendek közül a korinthoszihoz, a legbonyolultabbhoz hasonló. Ez az oszlopfő akantuszlevelek, indák és csiga formájú díszek alkotta dekoratív csokorként írható le. Kőbe vésve azonban igazán elegáns hatást kelt a levél kecses hajlása és összetett formája. A gazdag növénycsokor pedig szépen koronázza a hatalmas átmérőjű, bordázott oszlopokat.

Az oszlopok tetején párkányok pihennek, ezeken nyugszik a timpanon, ez a háromszög alakú építészeti elem, amelyben harci jelenetet megörökítő szoborcsoport látható (3. kép). A jelenetnek is erős antik kapcsolódása van, ugyanis a mozgalmas szoborcsoport a kentaurok és a laphiták csatáját jeleníti meg. A laphiták félig mitologikus, félig történelmi thesszáliai népek voltak, akik több északi görög törzs legendáiban előfordulnak, tehát létezésüknek lehetet valós alapja. Valószínűleg Görögország egy hegységekkel övezett síkságának, Thesszáliának őslakói voltak, akiknek természetes ellenségei a kentaurok voltak. Ezek az emberi felsőtesttel és ló alsótesttel született lények vadságukról voltak híresek. A timpanonban ábrázolt legenda szerint Peirithoos, a Thessáliában élő lapitha törzs királya és Hippodameia esküvőjén vendégként vettek részt a kentaurok, de igencsak felöntöttek a garatra és a bor hatására szinte eszüket vesztve erőszakoskodni kezdtek a nőkkel. Ekkor harc tört ki a lapithák és a kentaurok közt, amely sok életet követelt, de a csata a laphiták győzelmével zárult, a kentaurokat pedig elűzték a vidékről. A szoborcsoport alakjai érzékletesen adják vissza a történetet, Az atletikus testalkatú laphita férfiak heves párharcot vívnak az ördögi ábrázatú kentaurokkal. Némely laphiták pedig botokkal készülnek lesújtani a redőzött klasszikus ruhát (peplosz) viselő, az erőszaknak ellen állni próbáló nőkkel viaskodó kentaurokra. A háromszög forma hatására az alakok a szélső csúcsok felé haladva először csak térdre ereszkednek, majd az egészen a sarkokban ábrázolt figurák már fekve figyelik a dulakodást. Összességében elmondható, hogy a heves mozdulatok olyan élethűen adják vissza a harc hevét és lendületét, hogy néhol az az érzésünk lehet, hogy megmozdulnak a több száz éve a timpanonban lévő alakok.

Érdemes meghallgatni Kovács Vera, a múzeum munkatársának bemutatóját a múzeum történetéről is. TEXTÚRA 2020 // ÉPÜLETTÖRTÉNET – Kovács Vera tárlatvezetővel – YouTube

Somogyi-Rohonczy Zsófia