2024.11.14. Novemberi klubnapunkon Pesti Viktória és Dóra András vezettek be minket az illóolajok világába. Megtudhattuk, hogy a különböző illóolajok milyen jótékony hatást gyakorolnak szervezetünkre, illetve volt lehetőségük helyben kipróbálni számos…
Rendezvények a XX. kerületben
Tárlatvezetés az Egyiptomi Kiállításon
2024. 10. 22. Októberi klubprogramunk gyanánt „utazást tettünk” az ókori Egyiptomba. A tárlatvezető hölgy felkészültségének köszönhetően nemcsak elmélyültünk az ókori Egyiptomhoz köthető hiedelmekbe, teremtéstörténetbe, temetkezéssel kapcsolatos szokásokba, hanem ezekhez kapcsolódó…
Fehérbot napi Ünnepség Pesterzsébeten
2024. 10. 10. A Pesterzsébeti Lámpás Klub megalakulása óta immár második alkalommal tartottuk meg Pesterzsébeten a Fehérbot napi Ünnepségünket. A rendezvényt Egyesületünk elnök asszonya, Fodor Ágnes nyitotta köszöntőjével, majd az…
Audionarrált tárlat a Magyar Zene Háza Állandó Kiállításán
2024.09.26. Szeptemberi programunk keretében ellátogattunk a Magyar Zene Háza Állandó Kiállítására, ahol különleges túránk keretében megismerkedhettünk a zene fejlődésének állomásaival. A haladásunk során ötletes és kreatív interakciókon keresztül hallhattuk a…
Láthatár Bolt és Ügyfélszolgálat a pesterzsébeti Lámpás klubnapon
2024.09.12. A szeptemberi klubunk vendége Németh Róbert volt, aki a Láthatár Bolt, valamint az Ügyfélszolgálat képviseletében látogatott el hozzánk. Robi számos terméket mutatott be a bolt kínálatából, mely nagy érdeklődést…
Nyári klubdélután a pesterzsébeti Lámpás klubon
2024. augusztus 08-án egy nagyon jó hangulatú délutánt töltöttünk együtt a klubtagokkal. Először bemutatkoztak a klubunk új tagjai, majd beszélgettünk a nyári élményeinkről, terveztük a jövőbeni programokat, illetve a következő…
Nyári viharok, óvintézkedések
2024. július 17. A júliusi pesterzsébeti online klubunk témája a nyári viharok – óvintézkedések. A felvételen szó esett a heves viharokból adódó esetleges anyagi károk megelőzéséről, valamint a testi épség…
Tárlatvezetés a Holokauszt Múzeumban
2024.07.12. Júliusi klubprogramunk gyanánt ellátogattunk a Holokauszt Múzeumba, ahol tárlatvezetéssel megtekinthettük a múzeum Állandó Kiállítását. Betekintést nyerhettünk a magyar zsidóság történetébe, a II. világháború alatt velük történt – emberi ésszel…
Szülinap – egy éves a pesterzsébeti Lámpás Klub
Szülinap – egy éves a pesterzsébeti Lámpás Klub Június 13-án ünnepelte egy éves születésnapját a pesterzsébeti Lámpás Klub. A rendezvényt Mészáros Ágnes alelnök asszony nyitotta köszöntő beszédével, majd Kovács Eszter…
Séta a Fővárosi Állatkertben
Séta a Fővárosi Állatkertben 2024.05.21. Májusi pesterzsébeti klubprogramunk gyanánt sétát tettünk a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A szép napsütéses, ám nem túl meleg időnek köszönhetően az állatok túlnyomó többsége jól…
Hangfürdő a pesterzsébeti Lámpás klubon
Hangfürdő a pesterzsébeti Lámpás klubon 2024.05.09. Májusi klubnapunkon vendégünk volt Krayné Faragó Zsuzsanna, a Gong Akadémia egyik alapítója és hangmasszőre, aki egy kis ízelítőt adott nekünk a tibeti hangtálakról, és…
„Utazás” az amazóniai őserdő mélyére
„Utazás” az amazóniai őserdő mélyére 2024.04. 11. Áprilisi klubnapunkon vendégünk volt Finta Lajos atya, aki misszionáriusként tevékenykedett közel 20 évig dél-Amerikában az amazóniai őserdő indián közösségeiben. Az atya fotókkal illusztrálva…