Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Szabadulószobában járt a kőbányai klub

2020. augusztus 13.
A klubtagok a szabaduló szobában

 

2020. augusztus 13-án, csütörtökön a kőbányai klub egy izgalmas programon vett részt egy igazán különleges helyszínen, mégpedig az Újhegyi sétány 12. alatt található szabaduló szobában.

A (V)ÉSZJELZÉS egy tematikus tanulószoba, melyet a szabaduló szobák mintájára alakítottak ki. A feladatok az országban egyedülálló módon bűnmegelőzés témaköréhez kapcsolódnak.

Egy szabaduló szobán végighaladva oldottuk meg közösen a feladatokat, melyek az áldozattá, illetve elkövetővé válást hivatottak megelőzni, az ezzel kapcsolatos attitűdformálás útján.

Egyfajta „helyszínelőként” kinyomoztuk többek között azt, hogy hogyan ismerhető fel, ha baj van, hogyan kerülhető el az áldozattá, netán információ hiányában elkövetővé válás. A játék alatt választ kaptunk arra is, hogy honnan kaphatunk segítséget, ha mégis bajba kerülnénk valahol.

A konkrét program számos olyan szituációra épül, melyek életszerű döntéshelyzetek elé állítják a fiatalokat, melyek az egyéni ötletek alapján csoportos megoldásokat, együttműködést tesznek szükségessé. Nagyon izgalmas volt közösen játszva megoldani a feladatokat, és kijutni a szobából.

Bönde Katalin
Közösségi civilszervez*