Személygépkocsi szerzési támogatás
A közlekedési kedvezményről
Közlekedési kedvezményben a korábbi szabályok szerint a fogyatékossággal élő személyek közül kizárólag a súlyosan mozgáskorlátozottak részesülhetnek, akik új gépkocsi vásárlásához 900 ezer, használt autó vásárlásához 600 ezer forint összegű támogatást vehetnek igénybe.
Érintettek köre
A szerzési támogatásra jogosultak körét a kormányrendelet a 18 év feletti értelmi fogyatékosok, az autisták, a látássérült, valamint a hallássérült személyek esetében a fogyatékossági támogatásban részesülők körével azonosan, míg a 18 év alatti értelmi fogyatékos, autista, látási fogyatékos, valamint hallási fogyatékos gyermekek esetében a magasabb összegű családi pótlékban részesülők körével azonos módon határozza meg. Az ő esetükben a fogyatékos állapot ismételt minősítését nem szükséges elvégezni, vizsgálaton újra megjelenniük nem kell.
A benyújtás módja és határideje
Kérelmüket a lakóhely szerinti szociális és gyámhivatalnál szeptember 30-áig kell benyújtani. A támogatás felhasználására az érintetteknek három hónap áll majd rendelkezésre. Azok az igénylők, akik vezetői engedéllyel rendelkeznek, önállóan, azok pedig, akik nem rendelkeznek vezetői engedéllyel, a rendelet szerinti szállítást végző személy nyilatkozata alapján igényelhetik a támogatást.
Szállítást végző személy lehet szülő, házastárs, élettársi nyilvántartásba bejegyzett élettárs, a fogyatékossággal élő személlyel legalább egy éve közös háztartásban élő gyermek vagy testvér, illetve a fogyatékossággal élő személlyel személygépkocsival történő szállítását a közérdekű önkéntes tevékenységről szóló törvény szerinti önkéntes jogviszonyban végző személy.
Az ellátás típusa
Pénzbeli, jövedelmi helyzettől független.
Mire használható fel?
A 900 ezer forint összegű támogatás új, kézi- vagy automataváltós Suzuki SWIFT 1,2 GLX, illetve Suzuki SX4 modell, a 600 ezer forint összegű támogatás típusmegkötés nélkül, használt személygépkocsi megvásárlásához kérhető, a Széchenyi Bank által nyújtott finanszírozási konstrukcióban. A jogszabály lehetővé teszi, hogy a támogatással – az eddigi legfeljebb négy év helyett – öt éve forgalomba helyezett személygépkocsit lehessen megvásárolni.
További hivatalos információk és letölthető dokumentumok:
Fogyatékossággal élő személyek utazási kedvezményei, nyomtatványok
Gépkocsi szerzési támogatással kapcsolatos jogszabályi változások
Cikk forrása: www.kormany.hu