Az állásbörzék a munkaadók, munkavállalók és a munkavállalók elhelyezkedését támogató szervezetek találkozási helyszínei.
A munkáltatók részben a bizonyos szakmákat érintő munkaerőhiány, részben az adókedvezmények miatt egyre nyitottabbak megváltozott munkaképességű emberek alkalmazására, azonban elvárják, hogy a pályázó feleljen meg az adott munkakörre meghatározott követelményeknek.
A tapasztalatok szerint azon látássérülteknek, akik nem könnyű fizikai, hanem szellemi munkát szeretnének végezni, elengedhetetlenül szükséges a számítógépes programok magas szintű használata és legalább az angol nyelv társalgási szintű ismerete. Napjainkban a cégek számára nem a nyelvvizsga bizonyítvány, a diploma lényeges, hanem az aktív nyelvtudás. Szintén fontos, hogy legyen a munkavállalónak egyéb, az átlagostól eltérő adottsága, pl. még egy (esetleg nem gyakran választott második) nyelv ismerete vagy önkéntes munkából, diákmunkából származó munkatapasztalat.
Akik egyetemet végeznek, mielőbb törekedjenek bármilyen munkakörben elhelyezkedni, mert nagy hátrányt jelent az, ha valaki az egyetemi tanulmányai alatt vagy a diploma megszerzése után semmiféle munkát nem végzett.
A pályaválasztás előtt állók figyelmét arra szeretném felhívni, hogy jelentkezés előtt tájékozódjanak, hogy a tanulmányaik befejezése után az adott területen milyen munkát képesek majd látássérültként elvégezni, és még az egyetem ideje alatt próbáljanak diákmunkát végezni egy olyan cégnél, amelynél (vagy amelyhez hasonlónál) a diploma megszerzését követően munkát vállalhatnak.
Segítjük a munkavállalást, építjük a céges kapcsolatainkat
A kép forrása: kiplinger.com
Az állásbörzék a munkaadók, munkavállalók és a munkavállalók elhelyezkedését támogató szervezetek találkozási helyszínei.
Március-április hónapokban a VGYKE munkatársai négy állásbörzén vettek részt, amelyek közül egyet a Motiváció Alapítvány – munkaerőpiaci szolgáltatásként – szervezett. Ezen a rendezvényen a Fővárosi Kormányhivatalon, a Főpolgármesteri Hivatalon, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarán, a rendezvénynek otthont adó szállodán, a Szerencsejáték Zrt-n és az euJobs Kft-n kívül a VGYKE-hez hasonló akkreditált munkaerőpiaci szolgáltatók vettek részt. Elsősorban ezen szervezetekkel való kapcsolatfelvételre törekedtünk.
A JOBVERSE nevű, továbbá a Heti Világgazdaság és az Eötvös Loránd Tudományegyetem által szervezett állásbörzéken nem állásközvetítőkkel, hanem konkrét cégekkel próbáltunk kapcsolatba kerülni. Érdeklődtünk megváltozott munkaképességű személyek által betölthető ún. „nyitott pozíciók” iránt, röviden bemutattuk az egyesületünk szolgáltatásait, szórólapokat adtunk, kezdeményeztük a hosszabb távú együttműködést.
A HVG állásbörzén alelnökünk a vakvezetőkutyájával jelent meg. A hostessek nagyon készségesek voltak az előzetes regisztráció alapján történő bejelentkezés során, hiszen a mobiltelefonból ki kellett keresni egy QR kódot, amelynek segítségével be lehetett lépni. Bár a tömeg, a zaj és a gyakori elindulás-megállás, majd a hosszabb várakozás nagy kihívást jelentett a kutya számára, minden nehézség nélkül bejárhattuk a rendezvény helyszínét, ismertettük egyesületünk szolgáltatásait, osztogathattuk szórólapjainkat.
A munkáltatók részben a bizonyos szakmákat érintő munkaerőhiány, részben az adókedvezmények miatt egyre nyitottabbak megváltozott munkaképességű emberek alkalmazására, azonban elvárják, hogy a pályázó feleljen meg az adott munkakörre meghatározott követelményeknek.
A tapasztalatok szerint azon látássérülteknek, akik nem könnyű fizikai, hanem szellemi munkát szeretnének végezni, elengedhetetlenül szükséges a számítógépes programok magas szintű használata és legalább az angol nyelv társalgási szintű ismerete. Napjainkban a cégek számára nem a nyelvvizsga bizonyítvány, a diploma lényeges, hanem az aktív nyelvtudás. Szintén fontos, hogy legyen a munkavállalónak egyéb, az átlagostól eltérő adottsága, pl. még egy (esetleg nem gyakran választott második) nyelv ismerete vagy önkéntes munkából, diákmunkából származó munkatapasztalat.
Akik egyetemet végeznek, mielőbb törekedjenek bármilyen munkakörben elhelyezkedni, mert nagy hátrányt jelent az, ha valaki az egyetemi tanulmányai alatt vagy a diploma megszerzése után semmiféle munkát nem végzett.
A pályaválasztás előtt állók figyelmét arra szeretném felhívni, hogy jelentkezés előtt tájékozódjanak, hogy a tanulmányaik befejezése után az adott területen milyen munkát képesek majd látássérültként elvégezni, és még az egyetem ideje alatt próbáljanak diákmunkát végezni egy olyan cégnél, amelynél (vagy amelyhez hasonlónál) a diploma megszerzését követően munkát vállalhatnak.
A programot a Belügyminisztérium és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet a FOGLALKOZTATÁS 2024 projekt keretében támogatja.
Foglalkoztatás 2024 projekt
Teljes gőzzel halad a látássérültek munkaerőpiaci integrációját elősegítő VGYKE program
Januári hírlevelünkben adtunk hírt arról, hogy elindult a Foglalkoztatás2024 – Vakok a munka kapujában projekt, amely széleskörű, komplex szakmai segítséget nyújt megváltozott munkaképességű személyek elhelyezkedéséhez a munkaerőpiacon. Az azóta eltelt időszak tapasztalatai, a résztvevők lelkes és pozitív visszajelzései megerősítik, hogy érdemes volt belevágnunk.
A projekt egyik kulcsembere Horváth Ágnes munkavállalási tanácsadó. Több mint harmincéve foglalkozik álláskeresőkkel. Tapasztalatait felhasználva egy speciális és számos neves intézményben már sikeresen megvalósított csoportfoglalkoztatási programcsomaggal segíti a résztvevőket. Ennek leglényegesebb elemei a következők: álláskeresési technikák tisztázása és a résztvevők által eddig alkalmazott módszerek, azok bővítése, elhelyezkedési akadályok megbeszélése, egyéni jó és rossz tulajdonságok feltárása, rossz tulajdonságok átfogalmazása, az álláskeresés dokumentumai, önéletrajz, kísérőlevél, elhelyezkedési kártya, referencia levél, a telefonálás, az időpont-egyeztetés, felkészülés az interjúra, az interjú.
A programokat játékokkal és szabad interakciós beszélgetésekkel színesítjük.
Az első foglalkozássorozat április 15-én véget ért, viszont rövidesen indul a következő program, melyre még van jelentkezési lehetőség. Az érdeklődőket szeretettel várjuk!
Résztvevői visszajelzések a programról:
„Az elmúlt hetekben volt alkalmam betekinteni a VGYKE „Együtt egy-másért” Elhelyezkedési Esélyjavító csoportfoglalkozás programjába. … A kilencalkalmas foglalkozáson Horváth Ágnes szakszerű és motiváló vezetése mellett jártuk végig utunkat, önéletrajzot, motivációs levelet írtunk, elhelyezkedési kártyát készítettünk. Őszintén mondom, eddig azt sem tudtam, hogy ilyen van, pedig remek dolog! Telefonáltunk állás ügyben, gyakoroltunk és átbeszéltük, miközben hétről-hétre oldódott bennünk a feszültség, csapat lettünk, nevettünk és bátorítottuk egymást. … Szívből ajánlom, tégy magadért, használd ki a segítséget és jelentkezz bátran! Miért írom, hogy bátran? Nekem bizony bátorság kellett… felállni, elindulni, kilépni a komfort zónámból, felvállalni és szembenézni a látásromlás okozta akadályokkal. A csoportban ehhez is bátorítást kaptam. Köszönöm!”
„Ez az írás az én személyes tapasztalatomat tartalmazza a kilencalkalmas csoportos foglalkozást illetően. Viszont, ha valakinek nincs türelme végigolvasni, röviden csak ennyi: erősen ajánlom!
…Ágnes (a csoportvezető) pár alkalom után közölte, hogy olyan voltam, mint aki legszívesebben nem is lenne ott. És ez pontosan így is volt, de nem jutott eszembe semmilyen korrekt módszer, amivel elkerülhettem volna a megjelenést. Ráadásul hamar kiderült, hogy beszélni is kell, és ekkor kezdtem menekülési útvonalakon gondolkodni. Az első alkalmak során viszont feltűnt, hogy a csoportban érdekes emberek vannak, és kezdtem is jól érezni magam. Ráadásul azt is megtudtam, hogy van hangom. Nekem, mint „újoncnak” a munkásvilágban, rengeteg hasznos információt is adtak ezek az alkalmak. De akinek már több tapasztalata van, mégis ilyen-olyan okból váltana, neki is ajánlom, hogy egy ilyen csoporton részt vegyen!
Az első alkalomnak úgy mentem neki, hogy nem akartam itt lenni, az utolsó alkalom után pedig úgy megyek el, hogy sajnálom, hogy nincs több alkalom.”
A programot a Belügyminisztérium és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet a FOGLALKOZTATÁS 2024 projekt keretében támogatja.
Foglalkoztatás 2024 projekt
Beszámoló a Magyar Posta Zrt. által szervezett Civil Kerekasztal című rendezvényről
A kép forrása: kiplinger.com
A Magyar Posta Zrt. a jogszabályi kötelezettségen túlmenően is elkötelezett a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásában, ezért a „Tegyünk együtt!” című programjuk keretében 2025. március 27-re összehívta a megváltozott munkaképességű emberek elhelyezkedését segítő civil partnerszervezeteit egy megbeszélésre, amelyen a VGYKE is képviseltette magát.
A 2024. évi eredmények ismertetését követően Dr. Perlusz Andrea, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar dékánhelyettese (főiskolai tanár, gyógypedagógus) a „Fogyatékos emberek foglalkoztatásának támogatása napjainkban” címmel tartott előadást.
A szünet után meghallgathattuk a Magyar Posta Zrt. 2025. évi terveit. A civil partnerszervezetektől a munkaerőtoborzáshoz, edukációs anyagaik frissítéséhez, a megváltozott munkaképességű munkavállalók részére szervezett befogadó programokhoz várnak segítséget.
A Magyar Posta Zrt. üzemlátogatásokra és edukációs napokra (pl. a Posta Piknik) fogja meghívni civil partnereit egymás tevékenységének jobb megismerése érdekében. Az első üzemlátogatásra 2025. május 14-én fog sor kerülni.
Bízunk a Magyar Posta Zrt-vel való együttműködés sikerében.
dr. Kertész Hajnalka
jogi referens
Foglalkoztatás2024 projekt
Gépjárművezetőt keres a Támogató Szolgálat
A kép forrása: roysdriverandridereducation.com
A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete Louis Braille Támogató Szolgálata felvételt hirdet gépjárművezető munkakör betöltésére.
Munkakör: 1 fő gépjárművezető
Munkaköri Feladatok:
- Az egyesület gépjárműinek vezetése, az igénylők szállítása.
- A fogyatékossággal élő személyek segítése közvetlenül az utazás megkezdése előtt, alatt és utána a személyes szükségletek kielégítésében.
- Szállítási folyamat dokumentálása.
- A gépkocsik műszaki karbantartása, hiba esetén javíttatása, műszaki vizsgák elvégeztetése.
Feltételek: vezetési tapasztalat, megbízhatóság, empátia, jó írásbeli és szóbeli kommunikáció, pontos precíz munkavégzés
Előny: Szociális területen szerzett végzettség
Napi munkaidő: 6 óra
Fizetés: garantált bérminimum + szociális ágazati bérpótlék, BKV bérlet és munkaruha juttatás
Munkavégzés helyszíne: 1141 Budapest, Szugló u. 81.
Jelentkezés módja:
Szakmai önéletrajz (mely tartalmazza az alapadatokon túl az iskolai végzettségeket és a korábbi munkahelyeket) és a végzettségeket igazoló dokumentumok másolatának benyújtásával a vezeto.tszolgalat@vgyke.com címre várjuk.
A munkakör betölthető megváltozott munkaképességűeknek és nyugdíjasoknak.
Czégény Tünde
Louis Braille Támogató Szolgálat Vezető
Álláshirdetés
A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete felvételt hirdet híváskoordinátor munkakör betöltésére. 2 fő megváltozott munkaképességű munkavállalót keresünk.
Munkaköri Feladatok:
- Az ügyfelek szolgáltatás megrendelésre, lemondásra vonatkozó kéréseinek kezelése, nyomonkövetése telefonon, elektronikusan(Excel).
- Az ügyfelek megrendeléseinek napi szintű adminisztrálása és kommunikációja a kollégák felé.
- A munkatársak beosztását excel táblázatban rögzíti és elektronikus úton küldi naponta a kollégáknak az erre rendszeresített felületen.
- A kollégák támogatása a megrendelések teljesítésének folyamatában.
- Elektronikus levelezés figyelése, kezelése.
Feltételek: megbízhatóság, empátia, jó írásbeli és szóbeli kommunikáció, pontos precíz munkavégzés, word és excel ismeretek.
Előny: Diszpécseri, ügyfélszolgálatos tapasztalat
Napi munkaidő: 6 óra (hétköznap 7:00-13:00 és 12:00-18:00)
Fizetés: garantált bérminimum
Munkavégzés helyszíne: 1141 Budapest, Szugló u. 81.
Jelentkezés módja:
Szakmai önéletrajz (mely tartalmazza az alapadatokon túl az iskolai végzettségeket és a korábbi munkahelyeket) és a végzettségeket igazoló dokumentumok másolatának benyújtásával a vezeto.tszolgalat@vgyke.com címre várjuk.
Czégény Tünde
Louis Braille Támogató Szolgálat Vezető
#állás #álláshirdetés #diszpécser #megváltozottmunkaképességű #munka #munkavállaló #VGYKE
Figyelem! Indul a Foglalkoztatás 2024. program!
A kép forrása: kiplinger.com
„Megváltozott munkaképességű személyek munkaerő-piaci integrációját elősegítő programok támogatása 2024” (FOGLALKOZTATÁS2024) – „Vakok a munka kapujában”
A program célja megváltozott munkaképességű személyek nyílt munkaerőpiaci elhelyezésének elősegítése. A toborzást követően partnereink munkaerő igényeihez igazodva kerülnek be a jelentkezők a programba. Ezt követően a programba bevont személyeknek lehetőségük lesz foglalkozási rehabilitációs szolgáltatásokat igénybe venni, valamint részt venni pályaválasztási tanácsadásban, karriertanácsadásban, álláskeresési tanácsadásban. Továbbá igény szerint lehetőséget biztosítunk pszichológiai tanácsadásban történő részvételre is. A sikeres elhelyezkedést követően sem hagyjuk magára a programba került személyeket, segítjük a munkahelyre történő beilleszkedést is.
A VGYKE az egyesület jellegéből adódóan elsősorban a vak, aliglátó és gyengénlátó leendő munkavállalók elhelyezkedését tervezi segíteni. Azonban más megváltozott munkaképességű személyt is várunk a programba. Partnereink számítanak egyéb problémával élő személyekre is.
A programba kerülés módja és feltétele a VGYKE honlapon a Munkaerő-piaci szolgáltatás fül alatti elektronikus lap kitöltése.
A kitöltött űrlapot munkatársunk kapja meg, aki pár napon belül elsősorban e-mailben, esetenként telefonon felkeresi a jelentkezőket.
Várjuk jelentkezését!
VGYKE
#aliglátó #állás #álláskeresés #foglalkoztatás #gyengénlátó #jelentkezés #látássérült #megváltozottmunkaképességű #munkaerőpiac #program #vak #VGYKE
Álláslehetőség: Személyi segítő munkakör betöltésére
A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének Louis Braille Támogató Szolgálata felvételt hirdet:
Álláslehetőség: Személyi segítő munkakör betöltésére.
Munkakör: 2 fő személyi segítő (egy fő megváltozott munkaképességű)
Munkaköri Feladatok:
– Fogyatékkal élő ügyfeleink életvitelének támogatása otthonukban,
– Közszolgáltatások igénybevételének és egészségügyi-, szociális-, oktatási-, közigazgatási célú közintézményekbe való eljutásuknak segítése, alkalmanként kísérése.
– Személyi segítéssel összefüggő feladatok ellátása (személyi kísérés, gondozás, fogyatékossággal élő személyek segítése), a támogató szolgálatok 2024-es módszertani útmutatóban foglaltak szerint
Feltételek:
megbízhatóság, empátia, jó írásbeli és szóbeli kommunikáció, pontos precíz munkavégzés
Előny:
Támogató Szolgálattal kapcsolatos Gondozó /terápiás képzésen valószemélyi segítői képesítés megléte, szociális területen hasonló munkakörben tapasztalat
Napi munkaidő:
8 óra
Fizetés:
közalkalmazotti bértábla szerint, plusz szociális ágazati és kiegészítő bérpótlékok, BKV bérlet és munkaruha juttatás
Munkavégzés helyszíne: 1141. Budapest, XIV. Szugló u 81.
Jelentkezés módja:
Szakmai önéletrajz (mely tartalmazza az alapadatokon túl az iskolai végzettségeket és a korábbi munkahelyeket) és a végzettségeket igazoló dokumentumok másolatának benyújtásával a vezeto.tszolgalat@vgyke.com címre várjuk.
A nem emailben érkező megkereséseket nem áll módunkban figyelembe venni.
Czégény Tünde
Louis Braille Támogató Szolgálat Vezető
A VGYKE Támogató Szolgálat vezetőt keres
A VGYKE Támogató Szolgálat vezetőt keres
Egyesületünk „Louis Braille” Támogató Szolgálata azonnali kezdéssel intézményvezető munkatársat keres, munkaidő napi 8 óra.
A támogató szolgálat tevékenységének célja, a fogyatékos személyek önálló, önrendelkező életvitelének kialakítása, megkönnyítése érdekében segítő szolgáltatások biztosítása, mint pl. személyi kíséréssel történő segítségnyújtás, bevásárlásban, hivatalos ügyek intézésében, egészségügyi ellátás igénybevételében, stb., illetve gépkocsival történő személyszállítás. Az intézményvezető feladata ezen tevékenység szervezése, szakmai és adminisztratív koordinációja, irányítása.
Szakmai végzettség kötelező, az 1/2000. SZCSM rendelet 3. számú mellékletében foglaltak alapján. Munkabér megegyezés szerint.
Szociális területen, illetve nonprofit szervezeteknél szerzett tapasztalat előnyt jelent.
Önéletrajzokat és motivációs leveleket bér megjelöléssel az info@vgyke.com címre várjuk.
Figyelem! A nem emailben érkező megkereséseket nem áll módunkban figyelembe venni!
Fodor Ágnes elnök
Találd meg a helyed a Budapest-családban a második Budapest Állásbörzén!
A kép forrása: Budapest Városháza
Találd meg a helyed a Budapest-családban a második Budapest Állásbörzén!
A Fővárosi Önkormányzat másodjára szervezi meg a Budapest Állásbörzét, ahol az érdeklődők megismerhetik a fővárosi cégek és intézmények tevékenységét, és találkozhatnak is a személyzeti feladatokat, toborzást ellátó kollégákkal. Az eseményen több száz álláslehetőséget kínáló céges és intézményi standot lehet felkeresni, illetve más programok mellett (szakmai- és önéletrajz) tanácsadás, előadások várják a látogatókat.
A civil standnál többek között hallás-, látás- és mozgássérült emberekkel foglalkozó civil szervezetekhez lehet fordulni álláskereséssel kapcsolatos kérdésekkel.
Egyesületünk munkatársait is megtalálhatják a helyszínen, a 29-es standon várjuk a látássérült érdeklődőket, és kísérőjüket!
Ajánljuk figyelmükbe a weboldalunkon található “hangostérképet”, amely segít az eligazodásban. (A hangostérkép a cikk alján lejátszható és letölthető – a szerkesztő megjegyzése.)
Az állásbörze időpontja: 2024. április 12-13., helyszíne: Biodóm, aula. A belépés ingyenes, de helyszíni regisztrációhoz kötött. További részletek az állásbörze Facebook eseményében.
VGYKE
#29esstand #állás #állásbörze #álláskeresés #Budapest #civilszervezetek #esemény #hangostérkép #látássérült #munka #ottleszünk #VGYKE
Hangos térkép letöltése >>>
Ülésezett az Esélyteremtő Budapest civil munkacsoport
Ülésezett az Esélyteremtő Budapest civil munkacsoport
Március 20-án lezajlott az idei első fővárosi civil munkacsoportülés. Új, megfizethető bérlakások, lakásügynökség, a hajléktalanságból való kilépés és a hajléktalanná válás megelőzése: ezek a pillérei azoknak az Európai Uniós forrásból megvalósuló nagyszabású fővárosi lakhatási programoknak, amelyekbe elsőként nyerhettek betekintést a munkacsoporttagok. Kiemelt téma volt az áprilisban esedékes Budapest Állásbörze kapcsán a megváltozott munkaképességű álláskeresők megszólítása, amelyben a Fővárosi Önkormányzat kimondottan számított a szakértő civil szervezetek javaslataira.
Az ülésen számos értékes észrevétel hangzott el nemcsak a civilek, hanem a szintén jelen lévő fővárosi cégek és intézmények munkatársai részéről, amelyet az Önkormányzat figyelembe kíván venni az állásbörze szervezésekor.
További részletek
Fodor Ágnes
Elnök
#állás #állásbörze #álláskeresés #Budapest #civilszervezetek #esélyteremtő #esélyteremtőmunkacsoport #megváltozottmunkaképességű #munka #munkacsoport
Új munkatársakat keres egyesületünk!
A kép forrása: kiplinger.com
Új munkatársakat keres egyesületünk!
A VGYKE az alábbi pozíciókba várja leendő megváltozott munkaképességű
kollégái jelentkezését, önéletrajzokat a megjelölt e-mail címekre várjuk.
– Közösségi civil szervező heti 20 óra
– Online tartalom készítő heti 20 óra
Mészáros Ágnes alelnök
meszarosagnes@vgyke.com
– Gyógymasszőr heti 20 óra
– Munkaügyi adminisztrátor heti 20 vagy 30 óra
Kis Erika szolgáltatásvezető
kiserika@vgyke.com
– Személyi segítő heti 20 vagy 30 óra
– Gépkocsivezető heti 20 vagy 30 óra
Csizmadia Anett támogatószolgálat vezető
vezeto.tszolgalat@vgyke.com
#aliglátó #állás #álláshirdetés #gépkocsivezető #gyengénlátó #gyógymasszőr #közösségicivilszervező #látássérült #megváltozottmunkaképességű #munkaügyiadminisztrátor #onlinetartalomkészítő #személyisegítő #vak #VGYKE
Esély a jövőre
2022. januárjában lezárult a VGYKE „Esély a jövőre – munkalehetőség látássérülteknek” elnevezésű projektje.
Ennek folyamatáról számolt be Fodor Ágnes elnök és Házi Tamás szakmai vezető a Kispest TV május 20-i műsorában.
A 6 perces összefoglalóban többek között elhangzik, hogy 10 látássérült munkavállalót sikerült elhelyezni a nyílt munkaerőpiacon. A Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott projektben összesen 52-en vettek részt.