„Úgyis vissza érkezem”

 

2023.01.17-én a VII. kerületi klub megtartotta a pandémia utáni első (újranyitó) személyes rendezvényét a nemrég újonnan megnyílt Klaudió Civil Központban (1077 Budapest, Nagydiófa utca 34.)

A programon szép számmal megjelentek az érdeklődők, akik színvonalas műsor után köszönthették ismét egymást.

Fodor Ágnes köszöntőjében elmondta, a VII. kerületben is újra gyúltak a „Közösség Lámpásai” fényei, és köszönetét fejezte ki az önkormányzat képviselői felé, hogy biztosítják a helyet klubjaink számára.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Niedermüller Péter polgármester, valamint Szűcs Balázs alpolgármester, akik szintén köszöntötték az egybegyűlteket.

Niedermüller Péter azt hangsúlyozta, hogy világunkban milyen fontos egy hely, ahol emberek együtt tevékenykedhetnek. Valamint elmondta, hogy az a jó, amikor bárki tartozzon bármely csoporthoz, találhat olyan feladatot, ahol segítheti mások, jelen esetben a kerületi lakosok életét, utalva ezzel a VGYKE gyógymasszőr munkatársaira, akik kerületünkben is dolgoznak.

Szűcs Balázs arról beszélt, hogy fontos, hogy a látássérültek igényeire is válaszoljon a kerület vezetősége.

A köszöntők után következő ümnepi műsorban hallgathattak a jelenlévők verset, dalokat és novellát. A dalok között elhangzott Charlie Az Légy Aki Vagy címűklasszikusa, melynek egy közismert sora a jelen beszámoló címe is egyben.

A program kötetlen beszélgetéssel és szeretetvendégséggel zárult.

Köszönjük Erzsébetváros Önkormányzatának támogatását, valamint a színvonalas műsort a fellépőknek!

Az Erzsébetváros Újságban olvasható egy cikk az eseményről.

Jánosi Veronika
Közösségi civilszervező

Programtervezés a XVI. kerületben

 

2023.01.16.

2023. első klubnapját családias hangulatban indítottuk a Napraforgó központban, ahol az éves programjainkról beszélgettünk.

A tagjaink javaslatai alapján terveztük meg a 2023-as évet. Terveink szerint ellátogatunk a Nemzeti Múzeumba, megnézzük a Kertvárosi Tanyaudvart, a Csokoládé Múzeumot, nyáron strandra megyünk, úgyhogy sok izgalmas program vár majd ránk!

Várunk Mindenkit a jövőben is szeretettel!

Kollárszky Boglárka és Majláth Mónika

A RÁZENE Újévi koncertje Rákosmentén – január 12.

 

Immár hagyomány, hogy a RÁZENE, Rákosmenti Zenebarátok Egyesülete újévi koncerttel kezdi az évet. Ezen az eseményen vettünk részt mi lámpások, tagjainkkal együtt a Vigyázó Sándor Művelődési Központban.

 

A műsor első részében hallható volt néhány részlet Farkas Ferenc Csínom Palkó című daljátékából, de előadták Strausstól a Mennydörgés és Villámlás gyorspolkát is.

Az eseményen három karmester működött közre: Dely Csaba, aki látássérültként tagja a rákosmenti Lámpás Klubnak, valamint R. Szabó István és Balogh Lázár.

A második részben a musicalek világába tehettünk egy kis utazást. Egyveleget hallottunk a Jézus Krisztus szuper sztárból, az Operaház fantomjából és a West side story-ból.

A fergeteges hangulatú program Dely Csaba köszöntőjével végződött, aki szeretettel vár mindenkit jövőre is ugyanitt.

Acsay Péter és Krayné Faragó Zsuzsanna
Közösségi civil szervezők

Hangmasszázs a zuglói klubnapon

 

2023. január 11.

Az év első klubnapján Krayné Faragó Zsuzsa, a Gong Akadémia hangmasszőre volt a vendégünk.

Zsuzsa különböző méretű hangtálakat és a hozzájuk tartozó ütőket/kalapácsokat hozott magával, ezeket mind bemutatta és meg is szólaltatta őket. A hangtálak Tibetből származnak, réz, ón és más fémek ötvözetéből, kézi kovácsolással készülnek. Ezek a hangtálak érdekes hangjukkal és rezgésükkel segítenek meditatív állapotba kerülni, lazító hatással bírnak. Az emberi szervezet 70%-a víz, ezért a hangtálak rezgése nagyon jól érezhető a testünkben is.

Zsuzsa férjével már több éve foglalkozik hangmasszázzsal és hangfürdővel. A kettő között az a különbség, hogy kis létszámú csoportban vagy egyénileg a hangmasszázs jól alkalmazható, nagy létszámnál a gongok rezgése adja a hangfürdőt a vendégeknek.

Minden hangtálat és a szélcsengőt is mindannyian kipróbáltuk, megszólaltattuk. Sajnos a gongok hangját most nem volt lehetőségünk kipróbálni, hiszen ezek 15-20 kg súlyúak. Zsuzsa felajánlotta, hogy jobb idő esetén férjével elhozza a gongokat is, és lehetőségünk lesz kipróbálni a hangmasszázst és a hangfürdőt is.

Klubnapunk végén megbeszéltük, kinek hogyan teltek az ünnepek.

Klubnapunkon élőben is bejelentkeztünk Facebook-oldalunkon: Közösség Lámpásai, Zuglói Látássérültek klubja.

Kiss Márta, Tanai Csaba

Bővül a 10%-os vásárlási kedvezmény a Láthatár Boltban

 

A VGYKE elnöksége úgy határozott, hogy a 10%-os vásárlási kedvezményt kiterjeszti a Beszélő eszközök termékkategóriára is. Így január 16-tól a “Fehérbotok”, “Nagyítók” és a “Beszélő eszközök” termékkategóriára is igénybe vehetik a 10% kedvezményt a  MVGYOSZ tagegyesületeinél érvényes jogviszonnyal rendelkező tagok és a MVGYOSZ tagegyesületei is. Személyes vásárlás esetén, a kedvezmény igénybe vételéhez szükséges a bármely MVGYOSZ tagegyesület által kiállított tagságot igazoló fényképes igazolvány, folyó évre befizetett tagdíjjal. Amennyiben webáruházunkban kívánja érvényesíteni a fenti kedvezményt, úgy a vásárlás befejezésénél a Pénztár oldalon válassza a tag vagyok gombot, adja meg a tagnyilvántartásban szereplő e-mail címét, valamint törzsszámát. A törzsszám formátuma maximum 5 számjegyből álló szám kötőjel és megyekód, a (VGYKE esetében 12345-15). Sikeres ellenőrzés után a 10% levonásra kerül az adott termékek árából.

Szemléletformálás a Kincses Kert Óvodában

 

A VI. kerületi Kincses Kert Óvodában jártunk Január 11-én.

Felkérést kaptunk érzékenyítési foglalkozás megtartására 6 csoportnak.

Szó volt a fehérbottal való közlekedésről, illetve az ezzel kapcsolatos tudnivalókról. Bemutattuk a botozási technikákat, beszéltünk a segítségnyújtásról, illetve elmondtuk, hogy mire kell figyelni, ha vak emberrel találkoznak.

A gyerekek Mészáros Ágnest hallgatják a fehérbot alkalmazásáról.

A gyerekek kipróbálhatták a fehérbotos és a vakvezető kutyás közlekedést. Részt vehettek szituációs feladatokban is.

A gyerekek bekötött szemmel próbálták ki a speciális játékokat, így megismerhették a látássérültek világát.

Minden felmerülő kérdésükre igyekeztünk válaszolni. Nagy örömünkre szolgált, hogy a gyerekek mennyire aktívak voltak.

Lukács Erzsébet Böbke
VI. kerületi Közösségi civilszervező

Varázslatos kaland a Szent István parkban

 

2023.01.08.

Január első hétvégéjén a XVI. és a XIII. kerületi Lámpás Klubok tagjai közösen egy izgalmas kalandjátékban vettek részt a Szent István parkban a Speckó közreműködésével.

A Parkban különböző feladatok várták a csapatokat, hogy megleljék a varázskulcsot. Bájitalt kellett keverni, fecsegő teáskannákat hallgatni, különleges pénzt számolni, bogarakat szagolgatni, sőt, még horgászni is. Az ügyes csapattagokat a végén természetesen finomságok, forró tea és forraltbor várta.

Egészen sötétedésig maradtunk, élményekkel gazdagodva búcsúztunk egymástól.

Kollárszky Boglárka és Majláth Mónika

Info kisOKOS és Esély

A kép forrása: blog.never.com
 

Youtube-csatornánk újdonságaival jelentkezünk.

Ismerjük meg Tunéziát! – a zuglói Lámpás Klub az Esélyben
Info kisOKOS 7. rész – A JAWS angolul beszél

Serényen indult az év az újpesti Lámpásoknál: szemléletformáló program és klubalkalom január első szerdáján

 

Lámpásaink – Annamari, Iza és Panka – iskolás csoportoknak tartottak szemléletformáló programot 2023. január 4-én délelőtt, az Újpesti Ifjúsági Központ Nonprofit Kft. meghívására.

Két, egymás melletti helységet kaptunk meg: az egyikben Hablattyal, a vakvezető kutyával és a látássérültek közlekedését segítő eszközökkel ismerkedhettek meg a tanulók; a másik szobában pedig a látássérültség alaptípusaira, illetve a látás károsodása vagy elvesztése után fennmaradó, az önálló életvitelt segítő egyéb érzékek használatára helyeztük a fókuszt, taktilis játékok kipróbálása, illatminták felismerése és néhány egyszerűbb segédeszköz bemutatása-kipróbálása révén. A gyerekek lelkesen, ügyesen teljesítették a feladatokat; bár Hablaty népszerűségével természetesen egyikünk se vehette fel a versenyt.

Az év első klubját ugyanaznap-ugyanott tartottuk meg a szokott időben, délután. Jól esett találkozni a csapattal: készítettünk teát, megettük a karácsonyi bejgli utolsó morzsáit is, és nagyon jót beszélgettünk közösen és külön-külön is. Összeszedtük az ötleteket, ki hová szeretne kirándulni, milyen programra vágyik 2023-ban, így elindulhatott ezek megszervezése is – ha csak a fele sikerül, már igen színes és tartalmas évnek nézünk elébe! Testileg-lelkileg feltöltődve köszöntünk el egymástól.

A tagok a terített asztal körül ülnek.

Közlekedés látássérültként

 

Kedves Klubtagok és Érdeklődők!

Nagyon sok szeretettel meghívunk minden kedves érdeklődőt klubnapunkra!

A klubnap vendége Samu Attila lesz, aki elmondja és bemutatja, hogyan is közlekedik egy látássérült a fehérbottal, vagy vakvezető kutyával.

Attila is születése óta látássérült, aki vakvezető kutyával közlekedik, de ha szükséges, akkor fehérbottal is nagyon jól tud közlekedni.

Ha felkeltette az érdeklődéseteket, bővebb információt a klubnapon kaphattok.

Helyszín: Prevenciós Központ (1134 Budapest, Tüzér utca 56-58.)

Időpont: 2023. január 23-án 15 – 17 óra.

A klubnap Facebook-oldalunkon is követhető lesz.

Kérek mindenkit tisztelettel, hogy a részvételi szándékot legyen szíves jelezni a lenti elérhetőségek egyikén!

E-mail: angyalfold.szervezo@vgyke.com

Telefon: 06304989127

Majláth Mónika
Közösségi civilszervező

Kötetlen beszélgetés Terézvárosban

 

Kedves Tagok, Kísérők, Érdeklődők!

Szeretettel várunk mindenkit 2023 első klubnapjára egy kötetlen beszélgetésre.

Időpont: 2023. január 18-án 15 óra

Helyszín: Eötvös10 Művelődési Ház, 3. emelet, 321. klubszoba

Várok mindenkit szeretettel!

Lukács Erzsébet Böbke
Közösségi civilszervező

E-mail: terezvaros.szervezo@vgyke.com

Telefon: 06304989094

Ismerkedés az új helyszínnel a Rákosmenti klubnapon

 

2023. január 3.

Rákosmente lámpásai megtartották idei első klubnapjukat az új helyszínen, a Csekovszky Árpád Művelődési Házban, Rákosligeten.

Ezen a klubnapon a tagok előadást hallottak a ház névadójáról és a patinás épület történetéről. Mivel itt az év eleje, a lámpások ötleteket és programjavaslatokat kértek tagjaiktól, amit természetesen igyekeznek megvalósítani az év folyamán. Egyik klubtagjuk pedig különleges beszélő társasjátékokkal lepte meg a társaságot.

A klub a név- és születésnaposok felköszöntésével fejeződött be, akik Jana versét és dalait hallhatták.

Acsay Péter és Krayné Faragó Zsuzsanna
Közösségi civil szervezők