Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Megismertük a bennünk élő játékos embert

Egy régebbi tervünk volt egy olyan alkalom megszervezése, amikor a kerületünkben működő Homo Ludens Egyesülettel közösen játszhatunk. Már régebb óta ismerjük egymást, mert nagyon sok kerületi rendezvényre ők is, mi is kitelepültünk és sokszor megcsodáltuk az ő játékaikat, ők meg azokat az eszközöket, melyeket mi vittünk ki ezekre a rendezvényekre. Nagy örömünkre, a közös játék a mostani klubnapunkon végre megvalósulhatott.

A közös játék előtt egy rövid beszélgetésben vettünk részt a játékról. Megtudtuk ebben, hogy a játék valószínűleg minden élőlény ösztönös viselkedésének a része. Az ember esetében megvan az a kettős jellege, hogy egyszerre tanít meg szabályokhoz igazodni, e mellett pedig lehetőséget ad legális keretek között kilépni a mindennapokból. Ezt a kettős funkciót minden életkorban képes ellátni a játék és éppen ez az, amiért érdemes megfigyelni magunkat a játék közben. Ezzel a felvezetéssel ültünk le játszani, igyekezve nem elfelejteni, hogy alkalmat kapunk saját magunk alaposabb megfigyelésére is.

Ezt követően több játékot is megnéztünk, melyeket a Homo Ludens általában meg szokott mutatni a kitelepülésein. Érdekes volt szembesülnünk azzal, hogy amint a játékokat a kezünkbe vettük, kételyek nélkül elkezdtük az eszközöket a rájuk ruházott szereppel azonosítani. Például az egyik eszközről azonnal elhittük, hogy gurulós lepke, holott mondhattuk volna azt is, hogy sok festett fadarab egy guruló hordozóra szerelve, de egyikünk sem próbálta ekként értelmezni. Ugyanígy a szépen festett göröngyös lemezt is autópályaként azonosítottuk, holott a lemezdarabra nem fért volna rá egyetlen igazi autó sem. Ezek az automatikus azonosítások valójában annak a bizonyítékai, hogy él bennünk egy játékos ember, aki szeret és akar is játszani.

Ezután kipróbáltunk egy bonyolult társasjátékot, melynek kínai sakk a neve. A közös játékunknak az adott egy különös izgalmat, hogy minden korosztályból volt játékos, óvodástól a nyugdíjasig. A játékmesterünk elmagyarázta a szabályokat, majd időnként megálltunk és rámutatott pár érdekességre az egy-egy játékos által alkalmazott stratégiára vonatkozóan.

Az egyik ilyen érdekesség az volt, hogy mit tud felülírni a játék és mit nem. Például az óvodás klubtagunk önálló játékosként a győzelemre törekedett és a játéktáblán a saját édesanyja is egyike volt azoknak, akiket szeretett volna legyőzni. Ennek ellenére, mégis az édesanyjától kért taktikai tanácsokat, vagyis egy meglepő formáját láthattuk a határtalan bizalomnak. Egy másik meglepő felfedezés volt, hogy többeknél mennyire érzelmi alapú a taktikai döntéshozatal a játék során. Többen ugyanis a mások által kinyilvánított vélemény alapján hoztak döntéseket, nem pedig a táblán látható pillanatnyi helyzet alapján. Így az, aki azt kommunikálta magáról, hogy vesztésre áll, észrevétlenül tudott jobb pozíciókhoz jutni, szemben azzal, aki kifejezte, hogy győzni szeretne és ennek a lehetőségét kereste a táblán. Ezek a felvett vesztes és győztes szerepek nagyrészt befolyásolták a többi játékos döntéseit és így értékeltek valakit veszélyes ellenfélnek vagy veszélytelennek. Mindez teljesen leválasztódott attól, hogy mi volt a táblán a valódi állás.

Más játékokkal való ismerkedésünk során elhangzott az is, hogy a játék átszövi az életünket, csak időről-időre komolyabb helyzetekben találkozva nem ismerjük fel, hogy minden társadalmilag elfogadott rituálé is egyben egy játék. Például a kórházban egy fehér köpenyben járó, nyakában sztetoszkópot lógató embert orvosként azonosítunk, a bíróságon belül talárban járkáló embert pedig jogászként. Annyira nem kételkedünk ezekben, hogy Budapesten belül egy narancssárga ruhás, kukásautó közelében sétáló emberről, soha nem hisszük azt, hogy a hulladékot lopja, hanem szemétszállítóként tekintünk rá. Ugyanilyen azonosítást végeztünk el a játék közben, amelyek az előbbiekben is említésre kerültek.

Nagyon sok más dolgot is hallottunk a játék személyes és kollektív előnyeiről, ami sokak kedvét meghozta ahhoz, hogy egy későbbi időpontban majd még időt szánjunk közös játékokra és ismét alkalmat kapjunk megfigyelni és megismerni a bennünk élő játékos embert.

Tóth Andrea
közösségi civilszervező