A kiállítás 500 év menyasszonyi öltözékeit mutatja be, hogy változtak a színek, formák. Érdekesség, hogy a két világháboró alatt fekete menyasszonyi ruhák is voltak, pl. Matyó menyasszonyi ruha, illetve Nemes Nagy Ágnes író is fekete ruhában házasodott, így jelezve, hogy háborús időben ment férjhez, gyászolva hazáját.
A különböző tájegységek menyasszonyi ruhái is változatos képet mutattak.
Németországból származó ezüst menyasszonyi ruha is a kiállítási darabok között volt, 1979-ből, illetve magyaros stílusu ruha, melyet viselője azért készíttetett, mert férje skót kill-ben állt az oltár elé, ezért úgy döntött, hogy ő a magyaros stílust képviseli. 700 párta is megtekinthető volt a kiállításon, mely a magyar menyasszony jellegzetes fejéke volt az esküvőn, régen mirtuszkoszorúból készült, később már a műanyag design is megjelent. A kiállítás végén pártapróbára is lehetőség volt.
#aliglátó #Ferencváros #gyengénlátó #klubprogram #közösségiklubok #látássérült #vak #VGYKE
Magyar menyasszony kiállítás
Magyar menyasszony kiállítás
2024.02.24.
A tavaszias februári szombati napon a Nemzeti Múzeum időszakos kiállításán a magyar menyasszony kiállítást tekintette meg a lámpás klub.
Tárlatvezetőnk Gróf Boglárka múzeumpedagógus volt, aki elmesélte, hogy az ötlettől a megvalósításig több év telt el, kutatómunkával, restaurálással.
A legféltettebb darab Mária királyné esküvői ruhája, melyet II. Lajos királlyal kötött házassága alatt viselt. Szinte csoda, hogy a ruha kiállítható állapotban megmaradt az évszázadok viszontagságai alatt, nem használták fel, illetve nem porladt el. Napjainkban különleges tárolást igényel, megfelelő hőmérséklet mellett, ez az egyetlen kiállítás, ahol megtekinthető, a továbbiakban a nagyközönség nem láthatja.
A kiállítás 500 év menyasszonyi öltözékeit mutatja be, hogy változtak a színek, formák. Érdekesség, hogy a két világháboró alatt fekete menyasszonyi ruhák is voltak, pl. Matyó menyasszonyi ruha, illetve Nemes Nagy Ágnes író is fekete ruhában házasodott, így jelezve, hogy háborús időben ment férjhez, gyászolva hazáját.
A különböző tájegységek menyasszonyi ruhái is változatos képet mutattak.
Németországból származó ezüst menyasszonyi ruha is a kiállítási darabok között volt, 1979-ből, illetve magyaros stílusu ruha, melyet viselője azért készíttetett, mert férje skót kill-ben állt az oltár elé, ezért úgy döntött, hogy ő a magyaros stílust képviseli. 700 párta is megtekinthető volt a kiállításon, mely a magyar menyasszony jellegzetes fejéke volt az esküvőn, régen mirtuszkoszorúból készült, később már a műanyag design is megjelent. A kiállítás végén pártapróbára is lehetőség volt.
Szalainé Tündi
Közösségi civilszervező
#aliglátó #Ferencváros #gyengénlátó #klubprogram #közösségiklubok #látássérült #vak #VGYKE
A legújabb internetes és unokázós csalásokról
A legújabb internetes és unokázós csalásokról tart előadást Farkas Brigitta rendőrszázados Rákosmentén
Kedves Klubtársunk!
Szeretettel hívunk benneteket a márciusi klubnapunkra, március 4-ére, hétfőre, a 14:00-órakor kezdődő klubnapunkra, az új Rákoshegyi Közösségi Házba (Kép u. 7-9.).
Klubunkra meghívtuk Farkas Brigitta rendőr századost, a XVII. kerületi Rendőrkapitányság munkatársát, aki figyelem felhívó előadást tart a legújabb unokázós és internetes csalásokkal, bűncselekményekkel kapcsolatban, amelyeknek a látássérültek és időskorúak fokozottan ki vannak téve. Hasznos és életmentő tanácsokkal gazdagodhatsz, ha ellátogatsz a klubnapunkra!
A programváltozás jogát fenntartjuk! Részvételi szándékotokat kérjük, jelezzétek!
Elérhetőségeink:
e-mail címünk: rakosmente.szervezo@vgyke.com
Telefon: Krayné Faragó Zsuzsanna: 06 70 984 8468, Acsay Péter: 06 70 248 59 53.
Kérünk, hogy amennyiben van látássérült ismerősöd, ill. ha van olyan személy, aki szívesen segítene önkéntesként a klub és más programok lebonyolításában ajánld a rákosmenti Lámpás Klubot!
Klubjaink Rákosmente Önkormányzatának támogatásával valósulnak meg
A rákosmenti lámpások a Mentőmúzeumban jártak
A rákosmenti lámpások a Mentőmúzeumban jártak
2024. február 14.
Mi, Rákosmente lámpásai a Markó utcai Mentőpalotába szerveztünk programot.
Az esemény első részében az igazgató mutatta be röviden az épület történetét, amelyből megtudtuk, az első vezetője dr. Kresz Géza volt, akinek a nevéhez a Budapesti Önkéntes Mentőegyesület létrehozása fűződik.
A program második részében az előadó szakápoló segítségével ismételtük át az elsősegélynyújtás menetét. Bemutatásra került az ambu baba, amelyen ki is próbálhattuk az újraélesztést, megismerkedtünk a defibrillátor használatával és a Heimlich-féle műfogással is, mely utóbbit akkor alkalmaznak, amikor valakinek idegen test került a légcsövébe, és segítség nélkül nem tudja felköhögni.
Acsay Péter és Krayné Faragó Zsuzsa
Közösségi civilszervezők
#aliglátó #gyengénlátó #klubprogram #közösségiklubok #látássérült #Rákosmente #vak #VGYKE
Cirkusz kicsit másképp
Cirkusz kicsit másképp
2024.02.10.
Gyönyörű tavaszias délelőttön sétáltunk a Vajdahunyad Várban található Mezőgazdasági Múzeum különleges kiállítására, ugyanis a Csodálatos cirkuszvilág – nemzetközi cirkusztörténeti kiállítást látogattuk meg kis csapatunkkal. Nyilván azt a milliőt, élményt nem kaphatjuk vissza a kiállításon, mint a cirkuszban az előadásokon, de sok mindent megtudhattunk a Magyar Cirkusz történetéről.
A magyar artistaművészek és cirkuszi dinasztiák, relikviák, a cirkusz-képzőművészet és filmművészet jeles alkotásai, fényképek, dokumentumok tekinthetők meg, melyeket csodálattal néztük, olvastuk, hallgattuk. Láthattunk még szebbnél szebb kosztümöket, maketteket, csodákat: élethű installációk drótkötélen, golyón, ugródeszkán és egyensúlyozó apparáton. Először láthatóak együtt a nemzetközi cirkuszi örökség legkiválóbb külföldi gyüjteményei és múzeumai.

Cirkusz kicsit másképp – kiállítottak egy száz éves, eredeti lovas körhintát is.
Nagyon jól éreztük magunkat ezen az igazán különlegesen színes, érdekes, izgalmas interaktív kiállításon. Csak ajánlani tudjuk mindenkinek.
Murgács Jánosné, Pesa Anna Mária
Közösségi civilszervezők
#aliglátó #gyengénlátó #klubprogram #közösségiklubok #látássérült #Újpest #vak #VGYKE
Lélekmozgató a Csiliben
Lélekmozgató a Csiliben
Kedves Tagok, Kísérők és Érdeklődők!
Szeretettel hívok Mindenkit februári soroksári online klubnapunkra, melyen a Csili Művelődési Központban a Parasport Napja alkalmából megtartott Rendezvényen veszünk részt, ahol többek között Mészáros Ágnes, Egyesületünk alelnök asszonya tart szemléletformáló előadást a vakvezető kutyákról, és válaszol minden – a témával kapcsolatban felmerülő kérdésre.
A Rendezvényen felvétel készül, mely megtekinthető lesz 2024. február 27-én 16:00-tól a Közösség Lámpásai – soroksári látássérültek Klubja Facebook-oldalunkon.
Várok Mindenkit szeretettel!
Dudikné Rácz Andrea
VGYKE XX. kerületi Közösségi Civilszervező
#aliglátó #gyengénlátó #klubprogram #közösségiklubok #látássérült #meghívó #Soroksár #vak #VGYKE
Ünneplés és Buborékok
Ünneplés és Buborékok
Kedves Tagjaink, Kedves Érdeklődők!
Szeretettel várok mindenkit márciusi klubnapunkra és programunkra!
Találkozó: A Ferencvárosi Művelődési Központ (Budapest, Haller u. 27.) aulájában 16:00 órakor.
Innen a Tűzoltó utcai L’Amouse cukrászdába megyünk.
Klubnapunk témája: köszöntjük a születés- és névnapos tagjainkat, a hölgyeket nőnap alkalmával, illetve megemlékezünk arról, hogy 20 éves egyesületünk.
Sütizés után megtekintjük a Nemzeti Színház Buborékok c. előadását, a Győri Kisfaludy Károly színház vendégjátékát.
Az előadás hossza: 2 óra 40 perc 1 szünettel.
Csiky Gergely Buborékok című darabjának alapszituációja a következő: adott egy földbirtokos családfő, aki kénytelen kielégíteni felesége és öt gyermeke minden pénzzel kapcsolatos igényét – ruhák, ékszerek, estélyek, partik, lóverseny, vesztegetés, úri becsület… Azonban ez nem tartható fenn a végtelenségig, anyagi csőd fenyeget… Mégis, mintha rajta kívül erről senki sem akarna tudomást venni. Mindenki csak saját álmaival és önös érdekeivel van elfoglalva, s egyre inkább úgy tűnik, nincs kiút az urizáló család számára.
Csiky 1884-ben írta a színművet, de a család mint a konfliktusok forrása, a mértéktelen költekezés, az anya és az apa közötti ellentétek, a gyerekeik – többnyire – indokolatlan versengése, a lányok férjhez menetele, a fiúk nősülési lehetőségei mint problémák, ma is érvényes helyzetek mind a színpadon, mind a nézőtéren ülők életében. Bár a család mindent elkövet, hogy megőrizze a látszatot, a buborékok lassan szétpattannak, és minden a maga meztelen valóságában mutatkozik meg.
(Szöveg forrása: csiky.hu)
A programra telefonon, vagy e-mailben bejelentkezés szükséges a megadott elérhetőségeken, ugyanis a létszám korlátozott.
A program a Ferencvárosi Önkormányzat támogatásával valósul meg.
Mindenkit sok szeretettel várok klubnapunkra, valamint erre a különleges előadásra, melyet 20-25 évenként játszanak csak a Nemzeti Színházban.
Szalai Miklósné Tündi
Közösségi civilszervező
IX. kerület
Telefonszám: 06301866321
E-mail: ferencvaros.szervezo@vgyke.com
#aliglátó #Ferencváros #gyengénlátó #klubnap #klubprogram #közösségiklubok #látássérült #meghívó #vak #VGYKE
Tárlatvezetés a Pesterzsébeti Múzeumban
A kép forrása: szallas.hu
Tárlatvezetés a Pesterzsébeti Múzeumban
Kedves Tagok, Kísérők és Érdeklődők!
Szeretettel hívok Mindenkit februári klubprogramunkra, melynek keretében ellátogatunk a Pesterzsébeti Múzeumba, ahol tárlatvezetéssel lehetőségünk nyílik megtekinteni az „Üdvözlet Erzsébetfalváról” című állandó helytörténeti kiállítást, ezt követően a Kossuth Lajos utcán keresztül átsétálunk a Gaál Imre Galériába, ahol a Művészettörténelem című állandó kiállítást láthatjuk szintén tárlatvezetéssel.
A program időpontja: 2024. február 28. 11:00
Helyszíne: Pesterzsébeti Múzeum (1201 Budapest, Baross utca 53.)
A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött, melynek határideje: 2024. február 26. 12:00
Jelentkezni az alábbi elérhetőségeken keresztül lehet:
E-mail: pesterzsebet.szervezo@vgyke.com
Mobil: 06301866328
06704310445
Találkozás: 2024. február 28-án 10:45-kor a Pesterzsébeti Múzeum előtt.
Amennyiben valakinek problémát jelent az odajutás, kérem, jelezze, és megbeszélünk egy találkozási pontot!
Várok Mindenkit szeretettel!
Dudikné Rácz Andrea
VGYKE XX. kerületi Közösségi Civilszervező
#aliglátó #gyengénlátó #klubprogram #közösségiklubok #látássérült #meghívó #Pesterzsébet #vak #VGYKE
Magyar menyasszony kiállítás
A kép forrása: Magyar Nemzeti Múzeum / Magyar menyasszony kiállítás
Magyar menyasszony kiállítás
Kedves Tagjaink, Kedves Érdeklődők!
Egy egyedülálló és különleges kiállításra megyünk februári programunkon. 2024 talán legérdekesebb kiállítása személyes történeteken keresztül, féltve őrzött darabok segítségével fogja bemutatni az esküvőhöz, a mátkasághoz kapcsolódó hagyományokat, babonákat, hiedelmeket. Eldöntött házasságoktól a szerelmi házasságokig, akár szembe menve a család akaratával. Az ország különböző tájainak viseleteit, különböző élettörténeteket ismerhetünk meg egyedülálló tárlatvezetés segítségével.
A programról élő bejelentkezés is történik, mely megtekinthető lesz a Közösség Lámpásai Ferencvárosi Látássérültek klubja oldalon. Az adás az élő bejelentkezést követően visszanézhető lesz.
Időpont: 2024. február 24. 12:30
Helyszín: Nemzeti Múzeum (1088 Budapest, Múzeum körút 14-16.)
Találkozó: 11:45-12:00 óra között a Múzeum főbejárata előtt.
Kérem, hogy aki jönni szeretne, regisztráljon a megadott e-mail címen (telefonszámmal)!
A látogatáshoz az MVGYOSZ igazolványt hozni kell!
Kísérő természetesen jöhet.
A program a Ferencvárosi Önkormányzat támogatásával valósul meg.
Mindenkit sok szeretettel várok a programra!
Szalai Miklósné Tündi
Közösségi civilszervező
E-mail: ferencvaros.szervezo@vgyke.com
Telefon: 06301866321
#aliglátó #Ferencváros #gyengénlátó #klubprogram #közösségiklubok #látássérült #meghívó #vak #VGYKE
“CSENDES” DALOK
“CSENDES” DALOK
Lemezbemutató koncerten jártak a kispesti Lámmpás klub tagjai
Solyom Tamás és Tábi Tamás, azaz a Kéttamás együttes “Csendes” dalok címmel megjelent lemezének bemutatóján jártunk a kispesti Lámpás klub tagjaival az Oázis Gyógynövény Galériában február 6-án, kedden.
A Klemente Gábor ütőhangszeressel kiegészített gitár- és hegedű-formáció a tőle megszokott kedvességgel fogadta közönségét. A bő kétórás műsorban – többek között – kortárs költők verseit énekelték meg, az egyes dalok között nagyszerű vers-előadásokkal színesítve a programot. A kortárs költők között néha-néha egy-egy régi jól ismert klasszikus, József Attila, Petőfi Sándor vagy épp Arany János verseiből is hallhattunk. A kb. 30 négyzetméteres helység zsúfolásig megtelt, éplátók számára a zene mellett a falakon lévő festmények is élvezetet nyújtottak.
A remek hangulatot sem írásban, sem képeken nem lehet visszaadni, de a koncertlátogatás képeit érdeklődő Olvasóink megtekinthetik a kispesti Lámpás klub Facebook-oldalán.
Ruzsa Viktor
Közösségi civilszervező
#aliglátó #gyengénlátó #Kispest #klubprogram #közösségiklubok #látássérült #vak #VGYKE
Történelmi barangolás a Magyar Nemzeti Levéltárban
Történelmi barangolás a Magyar Nemzeti Levéltárban
Kedves klubtagok, Tisztelt Érdeklődők!
Sok szeretettel hívunk mindenkit egy különleges történelmi sétára a Magyar Nemzeti Levéltárba.
„A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára lehetőséget biztosít vakok és gyengénlátók számára megismerkedni a Bécsi kapu téri palota épületével és annak rejtett történelmi kincseivel. Az élményalapú épületséta során egyedi, speciálisan a látássérültek számára készített tablók segítségével elevenednek meg az épület a magyar történelem egy-egy kiemelkedő eseményét felvonultató szekkói, valamint a megtapintható tárgyak ízelítőt adnak az itt folyó levéltáros munkáról.
Az épületlátogatás hossza kb. 40–60 perc.
Vakvezető kutya hozható.
A belépőjegy ára: 1000 Ft/fő (látássérültnek és kísérőjének egyaránt)
Forrás: https://mnl.gov.hu/mnl/ol/epuletseta
Időpont: 2024. 02. 22 11:00
Helyszín: Magyar Nemzeti Levéltár
Cím: 1014. Budapest, Bécsi kapu tér 2-4.
A belépőjegy önköltséges, ára ahogy a kedvcsinálóban is olvasható 1000 FT/fő.
Mivel a hely befogadóképessége igen korlátozott, ezért jelentkezési sorrendet vezetünk be. Az első 4 jelentkező regisztrációját tudjuk elfogadni.
Találkozás helye és ideje: Széll Kálmán téri metró Örs vezér tere felől érkező peronjának elején lent 10:20-10:30 között.
Tartsatok velünk, érezzük jól magunkat közösen!
Visszajelzéseteket 2024. 02. 14-én 12 óráig várjuk a részvételről, illetve amennyiben segítségre van szükséged (kíséret, stb.) a megjelenéshez a lenti elérhetőségek valamelyikén. A VGYKE tagjai mellett természetesen nagy szeretettel várunk mindenkit, látássérülteket bármely korosztályban, más fogyatékkal élőket, jól látó társaikat, ismerőseiket, lelkes önkénteseket is.
Klubjaink és programjaink Erzsébetváros önkormányzatának támogatásával valósulhatnak meg.
Jánosi Veronika
Közösségi civilszervező
Elérhetőségek:
Mobil: +36 70 387 52 66
E-mail: erzsebetvaros.szervezo@vgyke.com
Urbán Erotika, mit is takar ez a név?
Kedves tagjaink, kedves érdeklődők!
Egy különleges, nem megismételhető irodalmi est részese lehet az, aki ezen a napon velünk tart.
Urbán Erotika, mit is takar ez a név?
2024. február 19-én 18 órától két órás irodalmi estet tartunk a Galériában. Az Urbán Erotika Irodalmi Pályázatra 213 irodalmi alkotás érkezett, melyből a zsűri 20 művet választott ki.
Az erotika, az intimitás, a felnőtt kapcsolatok és a szerelem mindenkiben más és más érzéseket és élményeket kelt. Az est célja, hogy a nyertes műveken keresztül bemutassa ezt a sokszínűséget, és revitalizálja a kortárs magyar erotikus irodalmat.
Az Urbán Erotika Irodalmi pályázat nyertes alkotói:
Aio Zefin | Csányi Timea | Deák Péter | Deimano | Erdélyi Tünde | Ethan Skribić | Fehér Ágnes | Göbölös Virág | Holecz Vivien | J.N. | Marton Lívia | Mészáros Dorka | Schilli Tímea | Sebők Fanni | Siska Péter | Tóth Mónika Viktória
Az Irodalmi est folyamán a nyertes pályaműveket Galambos Zsófi, Kuna Kata, Egressy G. Tamás, Gulyás Ádám és Kocsis Fülöp Soma színészek keltik életre. Moderátor: Németh Fruzsina Lilla újságíró, színikritikus.
Helyszín: K6 Projekt Galéria | 1072 Budapest, Klauzál tér 6.
Időpont: 2024. február 19. HÉTFŐ 18:00
Találkozás: 17:30-kor a galéria előtt
Részvételi díj: A program ingyenes.
A program ingyenes, de előzetes regisztráció szükséges, , hogy biztos legyen a hely az eseményen, e-mail megadása a regisztrációhoz szükséges, ezért kérem akit érdekel az alábbi e-mailre küldje a jelentkezést:
ferencvaros.szervezo@vgyke.com
Telefonszám: 06301866321
Mindenkit sok szeretetettel várok ezen a különleges programon!
Szalainé Tündi közösségi civilszervező
Az előadás címe: A „Kíntornász“
Kedves tagjaink, kedves érdeklődők! Egy igazán különleges előadást ajánlok mindenki figyelmébe.
Az előadás címe: A „Kíntornász“
Időpont: és helyszín: 2024.02.18-án, 16 órakor a Jókai Anna Szalonban (I. ker. Iskola utca 28.)
Találkozó: 15:45-kor a Szalon bejárata előtt.
A belépés díja: 1000.-Ft/fő
„Ez most valami más, Ne is kösse az élmény előző műfajokhoz“
„A hangszínházba érkezőknek nem hagyományos színházi élményben lesz részük, hiszen az előadások alatt nem lesz díszlet, jelmez, nem lesz színészi játék, sem koreográfia, csupán a színészek hangja és különböző zenék hallhatók, amelyek segítik a megértésben a közönséget”
Rák Kati színművész elmondta, a hangszínháznak köszönhetően a nézők a színészek energiáit is láthatják, nemcsak tehetségüket. Hozzátette, a tapasztalatok azt mutatják a nézőknek nem hiányzik a díszlet, a koreográfia, mivel a történet, amit előadnak, olyan erős, hogy magával ragadja a jelenlévőket minden kiegészítő, díszítő elem nélkül.
“A képzelet mindig sokkal többet ad, mint a valóság. A hangszínházban a felnőttek újra gyerekek lehetnek, és megtapasztalhatják azt, milyen határtalan is tud lenni a fantáziájuk” – mondta Rák Kati.
A programra előzetes bejelentkezés szükséges az alábbi e-mailen, vagy telefonon:
Szalainé Tündi közösségi civilszervező
Telefon: 06301866321
E-mail: ferencvaros.szervezo@vgyke.com