Speciális segédeszközöket vásárolhatunk

Kedves Klubtársunk!

Sok szeretettel hívunk következő klubunkra, melyet 2023. július 4-én, kedden délután 14:00-órától tartunk, figyelem, új helyszín: a Rákosligeti Katolikus Kör, (XV. u. 2.), mivel a Rákoshegyi Közösségi Ház táboroztatás miatt bezár július-augusztusra. Ezúttal speciális segédeszközöket vásárolhatunk.

Találkozunk 13:45-kor a Hősök terén, Rákosligeten, a buszmegállóban, a templomnál, és onnan megyünk együtt a helyszínre.

Klubunkra meghívtuk tagunkat, Németh Robit, aki egyben a Láthatár bolt munkatársa, hogy mutassa be a bolt termékeit, újdonságait. Kérünk benneteket, hogy amennyiben szeretnétek valamilyen segédeszközt, terméket, azt jelezzétek számunkra, hogy Robi magával tudja hozni a klubra!

A Vakok és Gyengénlátók Közép- Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) 2012-ben nyitotta meg segédeszköz boltját, Láthatár néven.

A Láthatár Segédeszköz Bolt megnyitásával legfőbb cél a látássérült emberek mindennapi tevékenységének megkönnyítése volt.

Jelenleg közel 600 féle terméket forgalmazunk, melyek a speciális igényeket szemelőt tartva kerültek kiválasztásra. Kínálatunk fő gerincét a segédeszközök, úgymint beszélő eszközök, tapintható eszközök, nagyítók, fehérbotok alkotják, emellet játékok, fejlesztő játékok, konyhai és háztartási eszközök is megvásárolhatók. Vásárlóink igényeit és a legújabb trendeket figyelembe véve igyekszünk boltunk kínálatát folyamatosan bővíteni.

Személyes vásárlás esetén kellemes, nyugodt környezetben biztosítjuk az eszközök kipróbálását, azok megismeréséhez, kezeléséhez segítséget nyújtunk.

Online vásárlásra is van lehetőség webáruházunkban, itt részletes leírást, készletinformációt találhatnak termékeinkről. Vásárlás esetén a csomagot szerződött futár partnerünk házhoz is szállítja.

Beszámolunk az aktualitásokról, és felköszöntjük a születés- és névnaposainkat is.

Szeretettel várunk benneteket!

Elérhetőségeink:

E-mail címünk: rakosmente.szervezo@vgyke.com

Telefon: Krayné Faragó Zsuzsanna: 06 70 984 8468, Acsay Péter: 06 70 248 59 53

Kérünk, hogy amennyiben van látássérült ismerősöd, ill., ha van olyan személy, aki szívesen segítene önkéntesként a klub és más programok lebonyolításában, ajánld a rákosmenti Lámpás Klubot!

Klubjaink Rákosmente Önkormányzatának támogatásával valósulnak meg

Acsay Péter és Krayné Faragó Zsuzsanna
Közösségi civilszervezők

#aliglátó #gyengénlátó #klubnap #közösséglámpásai #látásérült #Láthatárbolt #meghívó #Rákosmente #újhelyszín #vak #vásárlás #VGYKE