Operaelőadás és mini koncert is színesítette a programot.
Ezen a napon reformkori ruhákba is be lehetett öltözni a „bevállalósaknak”, kicsit visszautazva a múltba. Közös fotót a tetőteraszon készítettünk, ahonnan panoráma nyílik a városra.
A gyönyörű épület a II. világháborúban súlyosan megrongálódott, és lebontásra ítélték, de végül a műemlékvéelem megmentette, és régi pompájában várja napjainkban a látogatókat. Két havonta megújuló kiállításoknak ad otthont, ezért is érdemes felkeresni.
#aliglátó #Ferencváros #gyengénlátó #klubprogram #közösségiklubok #látássérült #vak #VGYKE
A Pesti Vigadó története
A Pesti Vigadó története
2024. május 11-i programunk keretében a Pesti Vigadó épületének meglátogatására került sor vezetett épületséta keretében, idegenvezetéssel.
Operaelőadás és mini koncert is színesítette a programot.
Ezen a napon reformkori ruhákba is be lehetett öltözni a „bevállalósaknak”, kicsit visszautazva a múltba. Közös fotót a tetőteraszon készítettünk, ahonnan panoráma nyílik a városra.
Történeti érdekesség, hogy a Vigadóban 3000 fő is bálozhatott egyszerre, bár a megnyitóra csak mintegy 600 vendég érkezett, mert mindenki azt hitte, hogy zsúfoltság lesz, ezért nem mentek el, később úgy hitték, hogy a vigadó nem fogja betölteni a funkcióját. Azonban ez nem így lett, a nemesi osztály életének fontos találkozóhelye lett, Ferenc József császár és Sissi is tiszteletét tette a Vigadóban. A trónörökös Rudolf herceg és felesége, Stefánia hercegné üdvözlésére különleges módot „eszeltek” ki, gázcsövekből rakták össze a két kezdőbetűt és meggyújtották.
A gyönyörű épület a II. világháborúban súlyosan megrongálódott, és lebontásra ítélték, de végül a műemlékvéelem megmentette, és régi pompájában várja napjainkban a látogatókat. Két havonta megújuló kiállításoknak ad otthont, ezért is érdemes felkeresni.
Szalainé Tündi
Közösségi civilszervező
#aliglátó #Ferencváros #gyengénlátó #klubprogram #közösségiklubok #látássérült #vak #VGYKE
„Vak tyúk is talál szemet”
„Vak tyúk is talál szemet”
2024. május 10-én Budapesten, a Vendel u. 3. szám alatt található Közgazdasági Politechnikumban Szalainé Tündi és Pesa Anna Mária szemléletformáló programot tartott „Vak tyúk is talál szemet” fantáziacímmel.
Mit is takart a program? Az érdeklődő fiatalok tájékoztatást kaptak a fehérbot eredetéről, a Braille-írásról, bemutatásra került egyesületünk tevékenysége, szituációs gyakorlatok végzésére is sor került, és végül, de nem utolsósorban a vakvezető kutyák képzéséről, a velük történő mindennapos kontaktról, munkájukról is szó esett.
A program végén a tanulók és pedagógusok egyesületünk tájékoztató kiadványait, szórólapokat, naptárakat haza vihették.
A programon lehetőség volt a „Zéró látás, színes hétköznapok”, egyesületünk által elkészített podcastok egyik részének lejátszására is, mely a látássérült/vak tanulók iskolai oktatásába vezette be a nézőket. A megjelent 40 fő diákot két csoportba osztva vezettük be a látássérültek világába, az előadást érdeklődés és bevonódás kísérte a diákok részéről.
Szalainé Tündi
Közösségi civilszervező
IX. kerület
#aliglátó #diák #gyengénlátó #látássérült #szemléletformálás #vak #VGYKE
Hangfürdő a pesterzsébeti Lámpás klubon
Hangfürdő a pesterzsébeti Lámpás klubon
2024.05.09.
Májusi klubnapunkon vendégünk volt Krayné Faragó Zsuzsanna, a Gong Akadémia egyik alapítója és hangmasszőre, aki egy kis ízelítőt adott nekünk a tibeti hangtálakról, és az azokból kibocsátott rezgések jótékony hatásairól, valamint lehetőségünk volt megtapasztalni jógamatrac, illetve a hangtálak segítségével, hogyan is zajlik egy ilyen hangmasszázs.
Nagyon jó előadás volt, ahol érdekes dolgokat hallottunk és tapasztaltunk.
A klubnapon készült felvétel megtekinthető a Közösség Lámpásai – pesterzsébeti Látássérültek klubja Facebook-oldalunkon.
Dudikné Rácz Andrea
XX. kerületi közösségi civilszervező
#aliglátó #gyengénlátó #klubnap #közösségiklubok #látássérült #Pesterzsébet #vak #VGYKE
Szemléletformálás Pasaréten
Szemléletformálás Pasaréten, a Szent Anna és Joachim Nyugdíjas Kluban
2024. május 9.
A Budapest II. kerületi Szent Anna és Joachim Nyugdíjas Klubban tartottunk Szemléletformáló előadást 2024. május 9-én délelőtt.
Az Egyesületet Kollárszky Boglárka, Ruzsa Viktor, valamint Török-Zselensky Eszter Unó kutyával képviselte a programon.
A klubban összesen 50 nyugdíjasnak tartottunk interaktív szemléletformáló foglalkozást.
Először Boglárka beszélt a látássérülés fogalmáról, a konyhai beszélő segédeszközök hasznosságáról, valamint saját példáján keresztül szemléltette, hogyan lehet boldogulni nem látva édesanyaként is remekül a mindennapokban.
Utána Viktor bemutatta gyakorlatban, hogy hogyan tudjuk használni vakon is az okostelefont, illetve képernyőolvasó program segítségével a számítógépet is. A látássérülteknek való szakszerű segítségnyújtást is kipróbálhatták Viktorral az érdeklődők.
Végül Eszter következett, aki beszélt arról, hogy milyen a vakvezető kutyás közlekedés, hogyan és miről lehet őket felismerni, miben, és hogyan tudnak a látássérülteknek segíteni ezek a csodálatos hű társak.
A jelenlévők nagyon érdeklődőek és nyitottak voltak, sok kérdést tettek fel az előadás egész időtartama alatt…
Elhangzott kérdésként például: Lesajnálják-e a látássérült édesanyákat az utcán? Hogyan ismerkednek a vakok a látó emberekkel? felismeri-e a jelzőlámpa színét a vakvezető kutya a zebránál? Van-e már egyetemes megoldása a vakság visszafordításának orvostudományilag? Hány éves koráig dolgozik egy vakvezető kutya?
Minden kérdésükre igyekeztünk őszintén és tapasztalatból megadni a választ mind a hárman.
A rendezvény nagyon jó hangulatban telt, a program végén nagy örömmel fogadták Unó simogatásának lehetőségét a klub résztvevői.
Török-Zselensky Eszter
#aliglátó #gyengénlátó #idősek #klub #látássérült #szemléletformálás #vak #VGYKE
Barangolás az MVGYOSZ felújított székházában
Barangolás az MVGYOSZ felújított székházában
2024. május 8.
Május elejének egy kora délutánján az erzsébetvárosi Lámpás klub tagjaival meglátogattuk az MVGYOSZ felújított székházát.
Túravezetőnk Kovács Kinga, a székház hangoskönyvtárának munkatársa volt. Utunkat a szökőkútnál kezdtük, ahol fotók is készültek. Ezután a szolgáltatóházban néztünk körül, ahol a braille nyomtató, a segédeszköz bolt és az ügyfélszolgálat irodája kapott helyet. Itt adaptálják a tankönyveket is.
Ezután a villa épületet is bejártuk. Ennek alaksorában találjuk a hangos és a braille könyvtárat. A középső szinten a téli kert, majd a konferenciaterem kapott helyet. A felső szinten az irodák találhatóak.
Köszönjük a lehetőséget, hogy bejárhattuk a székházat!
Jánosi Veronika
Közösségi civilszervező
#aliglátó #Erzsébetváros #gyengénlátó #klubprogram #közösségiklubok #látássérült #MVGYOSZ #székház #vak #VGYKE
Anyáknapi Klubnap
Anyáknapi Klubnap
2024.05.08.
A hívogató napsütés ellenére is eljöttek tagjaink hozzánk.
Az üdvözlések után a programok megbeszélése és ajánlása következett.
Állandó versolvasónk, Pintér Teréz Panka májusköszöntő és anyák napjára írt verseit olvasta fel.
A vakvezető kutyákról már mindent tudtunk, így a tagok között tapasztalatcserére került sor.
A hátralévő időben közös beszélgetéssel zárult a klubdélután. Észre sem vettük, és máris vehettük a sátorfánkat, mert sajnos el kellett hagynunk a termet. Jó hangulatban telt el a májusi kerületi klubdélután is. Várjuk az újabb találkozást a következő programon.
Murgács Jánosné, Pesa Anna Mária
Közösségi civilszervezők
#aliglátó #gyengénlátó #klubnap #közösségiklubok #látássérült #Újpest #vak #VGYKE
Az egyesület új okoseszköz oktatója a rákosmenti klubon
Az egyesület új okoseszköz oktatója a rákosmenti klubon
2024. május 6.
Klubunkra meghívtuk Lakatos Melittát, az új okoseszköz oktatónkat, aki örömmel jött el közénk.
Megtudtuk tőle, hogyan tud segíteni az Iphone, az Androidos telefon, valamint a nyomógombos Blindshell tanulásában. Miközben megosztotta velünk az eszközökkel kapcsolatos tapasztalatait, be is mutatta őket. Sőt, azt is megmutatta, hogy miként lehet a Braille-írást használni az Iphone-on.
Miután Melitta elbúcsúzott tőlünk, tagjaink rövid áttekintő előadást hallottak az anyák napja történetéről, és meghallgattuk Koncz Zsuzsa előadásában a Mama kérlek című dalt.
Az eseményről élőben is bejelentkeztünk a Facebookon.
Acsay Péter és Krayné Faragó Zsuzsanna
Közösségi civilszervezők
#aliglátó #gyengénlátó #klubnap #közösségiklubok #látássérült #Rákosmente #vak #VGYKE
Óbuda Napja
A VGYKE is részt vett az Óbuda Napja című rendezvényen.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata május 3-a és 5-e között rendezte meg az idei Óbuda Napok rendezvényt, a kerület több helyszínén, köztük a Békásmegyeri Közösségi Ház előtt a Csobánka téren. A rendezvény keretében május 4-én 12 civil szervezet, köztük a VGYKE munkáját ismerhették meg az érdeklődők.
A Csobánka téren, a Békásmegyeri Közösségi Ház előtti kis területen kaptunk helyet. Novák Lajos, a Közösségi Ház egyik vezetője nagyon segítőkész volt, segített a standot berendezni és mindenben a rendelkezésünkre állt, ezért köszönet neki érte!
A rendezvényen bemutattuk a vakvezető kutyás közlekedést, a Braille-írást, valamint a hallás és a szaglás érzékszerveit igénybe vevő játékos feladatokkal is készültünk. Csekély számú volt az érdeklődés, azonban, akik bejöttek, ők valóban érdeklődtek is. Összességében a kitelepülést sikeresnek mondhatjuk.
Rátóti Krisztina, Ruzsa Viktor
Közösségi civilszervezők
#aliglátó #Békásmegyer #gyengénlátó #látássérült #rendezvény #szemléletformálás #vak #VGYKE
Testi-lelki felfrissülést kínálunk!
Testi-lelki felfrissülést kínálunk!
Kedves Olvasó!
Egyesületünk 10 látássérült és egyéb megváltozott munkaképességű masszőrt foglalkoztat, akik előző évben 7549 vendéget masszíroztak a főváros 9 egészségügyi intézményében és egyéb kitelepülések alkalmával.
Gyógy-, nyirok- és talpmasszőreink nagy szakértelemmel és szeretettel végzik munkájukat.
Adód 1%-ának felajánlásával az ő munkájuk sikeréhez is hozzájárulsz.
Köszönjük, hogy idén is minket támogatsz!
1%-os oldalunkat heti hírlevelünk tartalomjegyzéke fölött, valamint ide kattintva találod.
VGYKE
#1% #2024 #adó #adó1% #aliglátó #gyengénlátó #látássérült #támogassminket #vak #VGYKE
Storytelling
Storytelling
2024.05.03.
Májusi klubnapunkon, melyet szintén az FMK-ban tartottunk, a régi kacagós, nevetős, sírós történetek kerültek előtérbe. Voltak, melyek mosolyt csaltak az arcokra, hiszen sokszor előbb kimondunk valamit, minthogy gondolkodnánk, és bizony évekig emlékezhetünk egy ilyen esetre. Előkerültek a gyerekkori csínytevések is, fára mászás, lebukások.
Megbeszéltük, hogy az egyesület pályázott programokra is, reménykedve a támogatásban, illetve terveztük a nyári menetrendet.
Kis klubunk tagjai jól érezték magukat ezen a májusi szép napon az együtt töltött két órában.
Szalainé Tündi
Közösségi civilszervező
#aliglátó #Ferencváros #gyengénlátó #klubnap #közösségiklubok #látássérült #vak #VGYKE
Majális Rákosmentén
Majális Rákosmentén
2024. május 1.
Immár hagyomány, hogy a rákosmenti majálist a kerület népszerű kirándulóhelyén, a Népkertben rendezi az önkormányzat. Mi, lámpások érzékenyítő programmal készültünk.
Aki ellátogatott a sátrunkba, megismerkedhetett a Braille-írás rejtelmeivel, és hallhatott részleteket a Bogyó és Babócából és Boribon meséiből is. A gyerekek és felnőttek kipróbálhatták szemtakaróval a párosító játékokat, és kitalálhatták, hogy milyen illatokat rejtettünk a tégelyeinkbe.
Nagy örömünkre sok tagunk is meglátogatott bennünket.
Acsay Péter és Krayné Faragó Zsuzsanna
Közösségi civilszervezők
#aliglátó #gyengénlátó #látássérült #majális #Rákosmente #szemléletformálás #vak #VGYKE
Meghívó a VGYKE 2024. évi Közgyűlésére
Meghívó a VGYKE 2024. évi Közgyűlésére
A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) a VGYKE elnökségének 10/2024. számú határozata alapján 2024. május 28-án 9.30-tól 12.00 óráig közgyűlést tart, melyre szeretettel várjuk minden kedves tagtársunkat és kísérőjét!
Helyszín: Zuglói Civil Ház
Cím: 1144 Budapest Csertő park 12. (megközelíthető: Őrs vezér tértől 82-es trolibusz Vezér utca megálló)
A közgyűlés napirendje:
- 1. Elnöki köszöntő (Fodor Ágnes elnök)
- 2. Felügyelő Bizottság 2023. évi beszámolójának elfogadása
- 3. A VGYKE 2023. évi beszámolójának és közhasznúsági mellékleteinek elfogadása
- 4. 2025. évi tagdíj meghatározása (felnőtt 3000 Ft, gyermek 600 Ft)
- 5. A VGYKE jelölőbizottságának bemutatkozása és megbízás
- 6. Egyebek
Amennyiben a taggyűlés 9.30-kor nem határozatképes, úgy azt az Egyesületi Alapszabály IV. fejezet 1/8. pontjában leírtak szerint 30 perccel később a jelenlévő tagság létszámától függetlenül megtartja.
A közgyűlésen való részvételt a Civil Ház kristálytermében regisztráció előzi meg, ahol ellenőrzésre kerül a tagsági jogviszony és a 2024. évi tagdíj befizetése, ezért valamennyi tagtársunkat kérjük, hogy feltétlenül hozza magával tagsági könyvét! A helyszínen is lehetőséget biztosítunk a tagdíjjak befizetésére.
A VGYKE a közgyűlésen minden tagtárs és résztvevő személy számára szendvicsebédet és ásványvizet biztosít.
Kérjük, tiszteljen meg bennünket megjelenésével! Önt és családját, kísérőjét is nagy szeretettel várjuk! Részvételére feltétlenül számítunk!
Budapest, 2024. március 25.
Fodor Ágnes
Elnök
#2024 #aliglátó #gyengénlátó #közgyűlés #látássérült #meghívó #taggyűlés #vak #VGYKE