2023.02.20-án megtartotta a XVI. kerületi Lámpás Klub soron következő klubnapját a Napraforgó Család és Gyermekjóléti központban.
Meghívott vendégük Bizsók László Virgil volt, aki látássérültként rajzol.
Virgil elmondta, már gyermekkorában szabályos pontokat rajzolt, azonban sohasem tanult rajzot iskolai rajzórákon kívül. Specialitásai az autók, amelyek igen nagy részletességgel vannak megrajzolva általa. A résztvevők megcsodálhattak egy általa és barátja által létrehozott 3d-ben tapintható órát, amelynek gerincét egy Mercédesz autó adja.
A klubon sokféle autót megcsodálhatott, aki látta a rajzokat, aki pedig nem, az is részletes leírást kaphatott róluk.
A résztvevők családias, jó hangulatú, érdekes témával fűszerezett délutánt töltöttek együtt.
Kollárszky Boglárka és Majláth Mónika
Közösségi civilszervezők
látássérült Archives - Oldal 57 a 362-ből - Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Rajzolni látássérültként?
2023.02.20-án megtartotta a XVI. kerületi Lámpás Klub soron következő klubnapját a Napraforgó Család és Gyermekjóléti központban.
Meghívott vendégük Bizsók László Virgil volt, aki látássérültként rajzol.
Virgil elmondta, már gyermekkorában szabályos pontokat rajzolt, azonban sohasem tanult rajzot iskolai rajzórákon kívül. Specialitásai az autók, amelyek igen nagy részletességgel vannak megrajzolva általa. A résztvevők megcsodálhattak egy általa és barátja által létrehozott 3d-ben tapintható órát, amelynek gerincét egy Mercédesz autó adja.
A klubon sokféle autót megcsodálhatott, aki látta a rajzokat, aki pedig nem, az is részletes leírást kaphatott róluk.
A résztvevők családias, jó hangulatú, érdekes témával fűszerezett délutánt töltöttek együtt.
Kollárszky Boglárka és Majláth Mónika
Közösségi civilszervezők
Info kisOKOS 9. rész: NVDA távelérés I. rész
Forrás: https://www.nvaccess.org/nvda_200x200_op/
Érdekli az informatika oktatás, azon belül is az, hogyan lehet számítógép használatot tanulni? Mindezt úgy, hogy jelenleg nem lehetséges személyes találkozás az egyesület irodájában? Esetleg Önnek semmilyen számítógépes ismerete nincs, de szeretne mégis oktatáson részt venni?
A VGYKEInfo kisOKOS című podcast sorozatának 9. részéből mindezekre választ kaphat.
Don Juan
2023.02.18
“Ez esetben őszintén meg kell mondanom, hogy helytelenítem az egész életmódját, és nagyon gonosz dolognak tartom, ahogy össze-vissza beleszeret mindenkibe.” 2023. február 18-án a Don Juan c. darabot néztük meg Budapesten a Nemzeti Színház művészeinek előadásában.
Moliere darabját modern díszletek közé helyezte a rendező, és végig bennünk maradt a kérdés, hogy egy igazi nőcsábász rátérhet-e a jó útra? Aki választ szeretett volna kapni, velünk tartott ezen a színházi estén. A darabot 14 fő tekintette meg, a programot a Ferencvárosi Önkormányzat támogatta.
Szalainé Tündi
Közösségi civilszervező
„Süssünk-süssünk” valamit
2023.02.17-én délelőtt a VGYKE kőbányai és erzsébetvárosi csapata közös program keretében a Vakok Iskolájában található Péktanműhelybe látogatott el.
A pék szakma oktatása a látássérültek számára a 2018-2019-es tanév óta elérhető. A műhelyben kézműves technikával dolgoznak, tehát összesen két gép és a sütő található bent. A résztvevők a perec és a zsemle készítésébe nyerhettek betekintést két diák és oktatójuk, Gál Erzsébet segítségével. Néhány egyszerűbb munkafolyamatot mindenki egyenként kipróbálhatott. A diákok nagy szeretettel tanulják a szakmát, a résztvevők minden felmerülő kérdésére készséggel válaszoltak.
Köszönjük Ekkert Zsuzsannának, a Vakok Szakiskolája igazgatóasszonyának és Gál Erzsébet oktatónak a lehetőséget, valamint a két lelkes diáknak a segítséget!
Duplinszki Katalin
Közösségi civilszervező
Zéró látás, színes hétköznapok 13. rész: Porszívózás
Ezen a héten ismerkedjünk meg a porszívózás fortélyaival! Mire figyelhetünk látássérültként?
Interjú az erzsébetvárosi Lámpás klub újranyitó rendezvényéről
Januárban újraindult a lámpás klub Erzsébetvárosban.
A közösségi civilszervező Jánosi Veronika.
A klub megnyitójáról Balázs Zsanett készített interjút.
Jó hangulat farsanggal
Zenés, táncos összejövetelen járt a terézvárosi Lámpás Klub.
Helyszín: Eötvös 10 Művelődési Ház
Időpont: 2023. február 17-én 15 óra
Februári programunkon farsangi táncklubban jártunk a Kristály Duó előadóművészek közreműködésével.
Kétórás baráti összejövetel, ami remek hangulatban telt el. A tagok táncra is perdültek, sőt, be is öltöztek farsangi ruhába.
Remek hangulatban volt részünk.
Élő bejelentkezésünk magáért beszél.
Lukács Erzsébet Böbke
VI. kerületi közösségi civilszervező
Vidám történeteket hallottunk a klubnapon Békásmegyeren
Február 17-én a ragyogó napsütésnek is köszönhetően mindenki jókedvűen érkezett a lakásklubra.
Farsang idején szalagos fánk is került a terített asztalra. Beszélgetésünk során felidéztük a régi hagyományokról őrzött emlékeinket, vidám történetekkel „fűszerezve”. Úgy gondoltuk, hogy minél régebbi eseményeket elevenítünk fel gondolatainkban, annál kedvesebbek ezek az emlékek.
Persze a legfrissebb eseményeinkről is szó volt, mert mindig olyan jó elmondani, mi történt velünk mostanában! Közben egymásra figyeltünk, és ennek mindenki nagyon örült.
Vasné Pintér Teréz
Közösségi civilszervező
Farsang és ismerkedés az erzsébetvárosi klubon
2023.02.16-án tartotta meg az erzsébetvárosi Lámpás Klub soron következő klubnapját a Klaudió Civil Központban (1077 Budapest, Nagydiófa utca 34.)
A klubnapon az ismerkedés és a farsang volt a középpontban.
A program elején Bíró Dénes, a Civil Központ vezetője mutatta be a helyet és röviden saját civil szervezetét, a Slam Poetry Magyarország Egyesületet.
Ezután ismerkedős játékkal folytatódott a délután, ahol minden résztvevő megoszthatott magáról olyan információkat, amelyeket fontosnak tart.
Később a farsangról szóló kvízjátékkal foytatódott, majd farsangi emlékek felidézésével fejeződött be a klubnap.
Jánosi Veronika
Közösségi civilszervező
Fényből szőtt álmok – útleírás a Lumina-parkból
Fényből szőtt álmok – útleírás a Lumina-parkból
Fényből szőtt álmok – útleírás a Lumina-parkból – egy fantasztikus program!
2023.02.16.
Igazán ragyogó programban lehetett része annak, aki ellátogatott az újpesti klubbal a Lumina Parkba: a szűk két kilométeres, de végig akadálymentes séta során bejárhattuk az egész világot!
A főkapun belépve azonnal elvegyültünk a múlt század eleji ruhákat viselő elegáns utazók között, hogy felmenjünk a beszállólépcsőn, fogadjuk a matrózfiú tisztelgését; majd a kapitány engedélyt adott, hogy a gőzös fedélzetére léphessünk – és már indultunk is! Sirályok rikoltásától, no meg a hajókürt búgásától kísérve kötöttünk ki Ausztráliában.
A LED-installációk megelevenítették a kontinens egyedi állatvilágát a kengurutól a koalákon át a madarakig, és a vállalkozó szelleműek még szörfözhettek is egyet… Hatalmas, piros-arany léggömb kosarában utaztunk tovább Indiába. Láttunk furulyaszóval kobrát táncoltató kígyóbűvölőt, hátukon házikószerű ülőalkalmatosságot hordó elefántokat (a gyerekek fel is ülhettek, ha akartak), megnéztük a híres Tadzs Mahalt; a tópartról pedig csodálatos éjszakai kilátás nyílt a szivárvány minden színével kivilágított parkra.
ÓDelhiben – megpillantva a vasútállomáson Thomast, a gőzmozdonyt – engedtünk a bemondó sürgetésének, és átvonatoztunk a szomszédos Kínába. Átkelve egy piros szentélykapu alatt, integető macska fogadott, jószerencsét kívánva; és ha már ott volt, útba igazított minket, lelkünkre kötve: el ne felejtsünk benézni a pandacsaládhoz, szeretik a látogatókat! Az út végén egy hatalmas, vörös sárkány fogadott, nagyra tátott szájában éles fogakkal – de minket nem ijesztett meg, hiszen tudtuk: a Távol-Kelet sárkányai bölcsek és jószándékúak.
A holdújévet idéző égőpiros lampionok fényétől kísérve érkeztünk meg Koreába, ahol kis ízelítőt kaphattunk a szöuli éjszakai életből. Fényes alagúton sétáltunk le a dokkig, hogy a Sárga Tengeralattjáró elfuvarozzon Amerikába; az úton a Csendes-óceán élővilága kísért – medúzák, halak, delfinek néztek be a kör alakú ablakokon, vitorlás hajók sora úszott felettünk. Még egy kisebb tengeri vihart is átéltünk!
Ellentmondásos helyszínre érkeztünk meg, ahol egyszerre volt jelen a vadnyugati préri, tipikkel, totemoszloppal és cowboyokkal (valakit még cölöpre is kötöztek az indiánok!) – aztán szaporodni kezdtek a kaktuszok, és megérkeztünk a floridai Kennedy Űrközpont indítóállásához, ahol éppen egy űrsiklót készültek kilőni a világűr felé… Visszaintegettünk a szkafandert viselő legénységnek, aztán úgy döntöttünk, mi inkább megnézzük Afrikát – ott ma még úgysem jártunk!
Valódi szafarin vehettünk részt dzsipbe pattanva, és nem telt belé sok idő, hogy egy nagymacska huppanjon fel a motorházra! Körülöttünk szabadon kószáltak a zsiráfok, elefántok – bizony, még oroszlánt is láttunk, egy magaslatról tartott szemmel minket! Alig úsztuk meg… Kis, duplafedeles géppel utaztunk tovább, hogy leszállva azonnal belekeveredjünk egy zölden ragyogó sövénylabirintusba: hosszasan kerestük a kijáratot, amit végül – sok-sok vargabetű és zsákutca árán, olykor csak méternyi magas alagutakon való átbújással – de megtaláltunk.
Ugyan nem tudtuk meg, hová vezethet a labirintus közepén ragyogó, aranyszín kristályokkal díszített kapu, de helyette itt volt nekünk Csodaország, a versailles-i kerteket is elhomályosító zenélő parkjával és kék kupolás, soktornyú palotájával, ahová négylovas hintó szállította a vendégeket a tündöklő bálra. Ha már ott voltunk, mi sem maradtunk ki – keringtünk kicsit a termek között, fényképeztünk, jól mulattunk.
Ám a legfényesebb utazás is véget ér egyszer, és ez alól a miénk sem volt kivétel – viszont az emlékek maradnak, és közülünk senki sem bánta meg, hogy megküzdött értük a későtéli fagyos éjszakával.
A bővebb, képes beszámoló megtalálható az újpesti klub Facebook-oldalán.
2023. február 15-én az Eötvös 10 Művelődési Házban a vakvezető kutyával való közlekedésről beszélgettünk.
Mészáros Ágnes, a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének alelnöke Ion nevű fekete labrador kutyájával, valamint Tanai Csaba zuglói lámpás (közösségi civilszervező) Szamóca nevű sötétzsemleszínű labrador kutyájával érkezett a terézvárosi Lámpás Klubra.
A kutyákat a Baráthegyi Vakvezetőkutya Iskola Alapítvány képezte ki.
Rengeteg kérdésre válaszoltak. Érdekes és tanulságos előadásban volt részünk.
Az élő közvetítést a Streit Gábor Bora: BorArtRoom (“BAR”) Támogatói Csoport készítette, köszönet érte!
Lukács Erzsébet Böbke
Közösségi civilszervező
Mészáros Ágnes interjúja a Jazzy Rádióban
2023. 02. 14-én a Jazzy RádióHappy Hours című műsorában Mészáros Ágnest, a VGYKE alelnökét kérdezték a következő napi Eötvös 10 Művelődési Házban tartandó Lámpás klubról, valamint a vakvezető kutyával való közlekedésről …