Mi, Rákosmente lámpásai már három éve elhatároztuk, hogy megnézzük ezt az előadást. Azonban a járvány közbeszólt, így most pótoltuk ezt a programot.
Megérkezve a Pesti Magyar Színházba, megkaptuk a narrációs készüléket és hangpróbát tartottunk, azaz kipróbáltuk, hogy működik-e az eszköz. Ezt követően kezdetét vette a musical, aminek alapjául az azonos című film szolgált. Csodálatos előadásban volt részünk, az ismert dallamok, a zene feledtette velünk a szürke hétköznapokat.
Színház Archives - Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
A rákosmenti lámpások a Valahol Európában c. audionarrált előadáson jártak
2023. április 24.
Mi, Rákosmente lámpásai már három éve elhatároztuk, hogy megnézzük ezt az előadást. Azonban a járvány közbeszólt, így most pótoltuk ezt a programot.
Megérkezve a Pesti Magyar Színházba, megkaptuk a narrációs készüléket és hangpróbát tartottunk, azaz kipróbáltuk, hogy működik-e az eszköz. Ezt követően kezdetét vette a musical, aminek alapjául az azonos című film szolgált. Csodálatos előadásban volt részünk, az ismert dallamok, a zene feledtette velünk a szürke hétköznapokat.
A színház, az előadóművészet különleges világába hívunk most, mégpedig Bajor Gizi villájába, aki a XX. század első felének csillaga volt; Kossuth-díjas magyar színművész, kiváló művész, a Nemzeti Színház örökös tagja. Egykori otthonában 1952-ben nyílt múzeum Gobbi Hilda kezdeményezésére, amely állandó és időszaki kiállításokkal emlékezik meg a magyar színháztörténet nagy alakjairól, eseményeiről.
Klubunk ide látogat el, ahol külön számunkra összeállított vezetéssel várnak minket; megnézhetjük a Bajor Gizi-emlékszobát és a Latinovits Zoltánnak szentelt, idén záró időszaki kiállítást is. Ezután hosszú ideig nem lesz mód a belépésre, mert a múzeum tavaszig zárva tart. Menjünk hát, használjuk ki a még meglévő lehetőséget!
Találkozó: Újpest-központ metróállomás aluljáró, 8:15-8:30 között
Helyszín: Bajor Gizi Színészmúzeum (1124 Budapest, Stromfeld Aurél út 16.)
Megközelíthetőség: 102-es, 105-ös busz Németvölgyi úti megálló; illetve 110-es, 112-es busz, 59-es villamos Apor Vilmos téri megálló
A csoport maximális létszáma 25 fő, melyet a jelentkezések sorrendjében fogunk feltölteni. A múzeumba való belépés a csoportnak ingyenes.
A programra előzetes bejelentkezés szükséges legkésőbb 2022. december 1. 12:00-ig! Kísérőt sajnos csak igen korlátozott mértékben tudunk biztosítani, ezirányú igényeiteket mindenképp jelezzétek, vagy gondoskodjatok saját segítőről! Megértéseteket köszönjük!
Üdvözlettel:
Murgács Jánosné és Czagány Izabella
közösségi civilszervezők
IV. kerület – Újpest
A kép forrása: http://akkuegyesulethu.web-server.hu/
Kedves Klubtagok, Kedves Érdeklődők!
Sok szeretettel hívunk benneteket következő klubprogramunkra!
A Pinceszínház audionarrációval kísért előadása az AKKU Egyesület szakmai gondozásában.
Székely Csaba: Semmit se bánok
„Bizonyos vidékek – a mi vidékünk is – valahogy mindig kitermelik a diktatúrákat, a diktatúrák pedig mindig kitermelik ezt a három típust: a bántalmazót, a helyezkedőt és az áldozatot. Ebben a darabban ez a három típus találkozik, és a találkozásuk során megtudjuk, hogy a bántalmazó hogyan válik azzá, ami, és miért teszi, amit tesz. Végső soron azt próbáljuk itt is körbejárni, hogy az ember mitől olyan, amilyen.” /Székely Csaba/
Székely Csaba darabja a mindenkori áldozatok drámája is. Hogy mi teszi valójában azzá? A másik főszereplő, a kamaszlány, aki a világ kegyetlenségét egyszerűen természetesnek találja, mert ebbe nőtt bele, mert nincs választása, az ellene elkövetett családon belüli bűnöket – az apa lelki terrorjait, fizikai kínzásait – rendjének valónak fogadja el, nem kérdőjelezi meg azokat, ezért nem is képes lázadni a helyzete ellen, hiszen abban érzi „otthon” magát.
A magányos és mogorva öreg, illetve a fiatal lány története összeér: mindketten ragaszkodnak a világukhoz, nincs bennük vágy a szabadságra, mert nem ismerik annak lehetőségét. Illetve mégiscsak lehet kiút – ez is benne van Székely Csaba izgalmasan groteszk drámájában.
Játsszák:
Schneider Zoltán
Elek Ferenc
Sztarenki Dóra
Időpont: 2022. október 16. vasárnap 19:00 óra
Helyszín: Pinceszínház (1093 Budapest, Török Pál utca 3.)
Találkozás: a színház épülete előtt 18:15 órakor
Jelentkezéseket várjuk az alábbi elérhetőségeken. Jegyek korlátozott számban kaphatók. Jegy ára: 1600 Ft/db.
Szeretettel várunk Mindenkit!
Pázmán Krisztina és Juhos Róbert
Közösségi civilszervezők
Június havi klubprogramunk keretében a budapesti Karinthy Színház audionarrációval kísért előadásán vehettünk részt az AKKU Egyesület szakmai gondozásában. Laurent Baffie:Lököttek című komédiáját láttuk.
Egy pszichológus várószobájában összegyűlik hat ember. Kiderül, hogy mind egyszerre kaptak időpontot a neves szaktekintélyhez, aki késik. A hosszas várakozás alatt a páciensek beszédbe elegyednek egymással, előkerül egy Monopoly és spontán csoportterápia szerveződik…
Laurent Baffie fergeteges komédiáját óriási sikerrel játsszák Franciaország- és világszerte.
A darabban általunk ismert és kedvelt színészek is szerepeltek, mint pl.: Papp János,Pápai Erika,Balázs Andrea, stb.
Ismét nagyon jól szórakoztunk és sokat nevettünk.
A színház dolgozói nagyon kedvesen fogadtak minket, és egész ott tartózkodásunk alatt lelkesen segítettek nekünk mindenben.
Pázmán Krisztina és Juhos Róbert
XVIII. kerületi közösségi civilszervezők
Májusi klubprogram – audionarrált színházi előadás
Május havi klubprogramunk keretében a budapesti Studio K Színházban jártunk, ahol Heinrich von Kleist:Heilbronni Katica című darabjának előadásán vettünk részt audionarráció kíséretében az AKKU Egyesület tolmácsolásában.
Heilbronn kovácsa a Sátánnal való cimborálással vádolja Vihar-sugár Grófját. Egyetlen lánya kiveti magát az emeleti ablakból, majd extázisban hagyja el otthonukat a gróffal való találkozás után, hogy szerelme nyomába szegődjön…
A darab egy modern feldolgozása e klasszikus műnek. A meglehetősen szokatlan előadásmód eleinte furcsa, de mégis nagyon érthető és élvezhető volt számunkra.
Az előadást megelőzően még betértünk a Bakáts térnél található Nándori Cukrászdába, ahol mindannyian megkóstoltunk valami finomságot a kínálatból. A remek süti után sétáltunk egyet a téren és a Ráday utca forgatagában.
Az eseményről készült néhány fotó az alábbi linken megtekinthető.
Pázmán Krisztina és Juhos Róbert
XVIII. kerületi közösségi civilszervezők
Akadálymentes kultúra
A XIII. kerületben klubnapot tartottak május 23-án, melynek vendége Szőke-Tóth Cecília volt, aki audionarrátor a Pesti Magyar Színházban.
Szó esett a színház 2022. évi audionarrált előadásairól. A beszélgetésbe a tagok is bekapcsolódtak, így téve azt interaktívvá. Mindenki nagyon jól érezte magát ezen a csodálatos délutánon egy fantasztikus környezetben.
Istók Imola és Majláth Mónika
Közösségi civilszervezők
Júniusi klubprogram – színházlátogatás
Kedves Klubtagok, Kedves Érdeklődők!
Sok szeretettel hívunk benneteket következő klubprogramunkra.
A Karinthy Színház audionarrációval kísért előadása az AKKU Egyesület szakmai gondozásában.
Laurent Baffie: Lököttek
Komédia 2 részben
Előadás hossza kb. 2 óra
Egy pszichológus várószobájában összegyűlik hat ember. Kiderül, hogy mind egyszerre kaptak időpontot a neves szaktekintélyhez, aki késik. A hosszas várakozás alatt a páciensek beszédbe elegyednek egymással, előkerül egy Monopoly és spontán csoportterápia szerveződik…
Laurent Baffie fergeteges komédiáját óriási sikerrel játsszák Franciaország- és világszerte.
Szereposztás:
Fred – Papp János
Vincent – Marton Róbert
Marie – Pápai Erika
Blanche – Balázs Andrea
Lili – Tenki Dalma
Bob – Baronits Gábor
Orvosi asszisztens – Vertig Tímea
Időpont: 2022. június 05. vasárnap 19:00 óra
Helyszín: Karinthy Színház (1115 Budapest, Bartók Béla út 130.)
Találkozás: a színház épülete előtt 18:15 órakor
Jelentkezéseket várjuk az alábbi elérhetőségeken. Jegyek korlátozott számban kaphatók!
Szeretettel várunk Mindenkit!
Pázmán Krisztina és Juhos Róbert
Közösségi civilszervezők
Sok szeretettel hívunk benneteket következő klubprogramunkra.
A Stúdió K Színház audionarrációval kísért előadása az AKKU Egyesület szakmai gondozásában.
Heilbronni Katica
Heinrich von Kleist klasszikusában Heilbronn kovácsa a Sátánnal való cimborálással vádolja Vihar-sugár Grófját. Egyetlen lánya kiveti magát az emeleti ablakból, majd extázisban hagyja el otthonukat a gróffal való találkozás után, hogy szerelme nyomába szegődjön…
Meghívó az MVGYOSZ Centenáriumi évének záró rendezvényére
Te rongyos élet… Jaj cica eszem azt a csöpp kis szád…
Asszonykám adj egy is kimenőt… Hajmási Péter Hajmási Pál….
Ugye mindenki számára ismerős sorok, ahogy olvassuk, már dúdoljuk is a dallamot.
A 100 éves Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége meghívja Önt és kedves családját, barátait, ismerőseit, munkatársait a Centenáriumi év záró eseményére az Operettszínházba.
A nagyszabású gálaműsorban a legnagyobb operett slágerekből és kevésbé ismert zenei ínyencségekből hallhatnak színes válogatást, az Operettszínház sztárjainak előadásában. Természetesen a fellépők között köszönthetjük a Centenáriumi év fővédnökeit, Szendi Szilvit és Peller Károlyt. További meglepetésekkel is készülünk!
A gála időpontja: 2018. december 9. vasárnap 15:00 – 18:00 óra között
Helyszíne: Operettszínház Budapest, Nagymező utca 17.
Látássérült személyek, és 1 fő kísérő részére a belépődíj fejenként 500 Ft, egyéb esetben 3000 Ft/fő.
Támogatói jegy vásárlására is van lehetőség, ez esetben a jegy ára 6000 Ft.
A jegyeket kizárólag a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége székházában (Budapest, Hermina út 47.) lehet megvásárolni a Bodor Tibor Hangoskönyvtár munkatársainál, a könyvtár nyitvatartási idejében:
kedden 10.00 és 18.00 óra,
csütörtökön 9.00 és 17.00 óra, és
pénteken 8.30 és 12.30 óra között, valamint
hétfő és szerdai napokon pedig 8.30 és 15.30 óra között.
A látássérültség igazolására kérjük, hozza magával MVGYOSZ tagsági igazolványát.
Köszönjük, ha velünk ünnepel, és együtt zárhatjuk le a vakok szövetségének Centenáriumi évét!
az MVGYOSZ vezetősége és munkatársai nevében dr. Nagy Sándor
elnök
Forrás: az MVGYOSZ 63. számú hírlevele
A kép forrása: mvgyosz.hu
Színházba mentünk óbudai klubtagokkal
Klubtagokkal elmentünk az Erkel Színházba és megnéztük a Billy Eliot életét bemutató musicalt.
Billy egy angliai kisvárosban élt. 1984-ben a bányászvárosokban a sztájkok korát élik. Billy apja és bátyja a sztájkolók között harcol a jobb megélhetésért, édesanyja meghalt. A 11 éves Billy Eliot a családi hagyományokat folytatva boksz edzésekre jár, de nem való neki az erőszakos sport. Egy napon tanúja lesz a lányok balettórájának és elvarázsolja a tánc.
Sikerül-e egy kisfiúnak művészi tehetségével kitörni személyére szabott korlátaiból? Sikerül-e megvalósítani álmait? A világsikernek örvendő művet Szirtes Tamás rendezésében, Tihanyi Ákos koreográfiájával láthatta a közönség.
Hisszük, hogy a tánc és a zene mindenkié. A balett is.
Vasné Pintér Teréz
közösségi civilszervező
Operett Színházban járt a terézvárosi Lámpás Klub
A kép forrása: jegy.hu
Az Ének az esőben feledhetetlen történet a show-businessről és a szerelemről. A történet szerint a némafilmek sztárja, Don Locke Wood és állandó partnere Lina LA, MONT életük első hangos mozijára készülnek, ám kiderül, hogy Lina hangja elviselhetetlen a vásznon. Don barátja, Cosmo Brown a feltörekvő fiatal színésznőt, Kathy Silden-t javasolja hangdublőrnek, akibe természetesen beleszeret a sármos színész.
Egyszerre musical, egyszerre vígjáték, egyszerre romantikus előadás. Ha csak a musical részét nézzük, akkor is az egyik legjobb, amit valaha készítettek ebben, kategóriában. Bevallom, hogy végig mosolyogtunk az előadás alatt, s jó kedvre is derített minket A színészek jók, a táncjelenetek zseniálisak voltak.