Békásmegyeren az egészség megőrzéséről hallottunk előadást

Február 21-én klubnapot tartottunk Békásmegyeren a Közösségi Házban.

Vendégünk volt dr. Kis János endokrinológus, aki előadást tartott a rákos betegségekről. Ahhoz, hogy jobban megértsük a betegség kialakulásának okát, először szervezetünk működéséről beszélt. Mivel a ráknak nagyon sok fajtája létezik, így a tünetek is nagyon eltérőek. Ismertette, melyik betegségnek milyen tünetei vannak. Ha ezek valamelyikét érezzük, akkor orvoshoz kell fordulni. Korai felismerés szükséges a sikeres gyógykezeléshez. Végül a rendszeres szűrővizsgálatokon való részvételre hívta fel figyelmünket.

Az előadás után a jelenlévők kérdéseket tettek fel. Ez is azt igazolta, hogy fontos volt ezekről beszélni.

Vasné Pintér Teréz
Közösségi civilszervező

A klubnap résztvevői

Jogi tanácsadás az Egyesületnél az Angol utcai irodában

Hétfőnként  10-14 óra között jogi tanácsadást tartok az Egyesület adminisztrációs központjában, az Angol utcai iroda tárgyalójában. (1141 Budapest, Angol utca 44. 11-es kapucsengő)

A jogi tanácsadás a peres képviseletet nem foglalja magában.

A szolgáltatás az Egyesület tagjai, valamint a látássérült tagok szülei számára ingyenes.

Várom továbbá szintén ingyenesen bármely látássérült személy megkeresését– a tagságra való tekintet nélkül – aki hátrányos megkülönböztetés áldozatává vált, azaz negatív diszkriminációs helyzetbe került, és e helyzetére tekintettel óhajt jogi segítséget igénybe venni.

A jogi tanácsadás minden más személy számára díjköteles, ára 10.000 Ft/óra.

Kérem, hogy a hatékony és gördülékeny tanácsadás érdekében kérjen időpontot előzetesen, és hozza magával az ügyre vonatkozó összes iratot, dokumentumot!

Felhívom a figyelmet, hogy az Angol utcai irodában az Egyesület adminisztrációját ellátó munkatársak végzik munkájukat, ebben az irodában az egyesület egyéb szolgáltatásai a jogi tanácsadáson kívül nem érhetőek el.  Kérem, segítsük elő együtt a munkatársak tevékenységének zavartalan folytatását a jogi tanácsadás idején is.

A jogi tanácsadás megvalósulását az NFSZK Szülő 2019 pályázata a VGYKE Szülő Példa Érték 2.0 programjának keretében támogatja.

Forduljon hozzám bizalommal!

dr. Lukács Réka jogász

06 70 361-14-87
lukacs.reka@gmail.com

A képen kalapács és mérleg látható, mint ami a bírói igazságszolgáltatás jelképe

Forrás: www.jogsegely.sk

Februári klubnap a művészetekről

A Kispesti Lámpás Klubban a februári klubnap a művészet jegyében telt. Mohay Orsolya művészettörténész az archaikus művészetről, Domoszlai János az andoki kultúráról tartott előadást sok zenével.

A klubnap első felében Mohay Orsolyával beszélgettünk korszakokat átívelően a művészet, vallás és a hétköznapi élet összefüggéseiről. A művészet és a vallás kapcsolatáról, az emberi gondolkodás változásairól az ókortól napjainkig.

Mohay Orsolya a klubnapon

Domoszlai János az andoki kultúrával és zenével ismertetett meg bennünket, szintén az ősidőktől napjainkig. Többféle hangszert, charangót, kenákat, csörgőket mutatott be, és szólaltatott meg.

Domoszlai János látható a képen, aki a kenát (hangszer) mutatja be.

Március 19-ei klubnapunk vendége Págány Noémi lesz, aki a VGYKE masszázs-szolgáltatásait mutatja be.

Szeretettel várunk mindenkit!

Bernát Zsuzsanna és Puchnyák István
Közösségi civilszervezők

A VGYKE álláshirdetése

2020 márciusától egyesületünk az alábbi pozicíóra várja gyengénlátó vagy egyéb megváltozott munkaképességű, kizárólag XVIII. kerületben élő személyek jelentkezését.

közösségi civilszervező heti 20 vagy 40 órában
(vezető: Mészáros Ágnes – meszarosagnes@vgyke.com)

Jelentkezni kizárólag e-mailben, önéletrajz becsatolásával lehet.

VGYKE

A VGYKE logója

Terézvárosban járt az Ügyfélszolgálat

Az év második terézvárosi klubnapjára 2020. február 19-én, szerdán került sor 15 klubtag részvételével.

Klubnapunk vendégei Rádi Anna és Benke Richárd, az Ügyfélszolgálat munkatársai voltak, akiktől a látássérülteket érintő aktuális pályázati lehetőségekről, az őket megillető támogatásokról, képzési és munkalehetőségekről, az egyesületünkbe való belépésről kaphattak információkat a résztvevők.

Lukács Erzsébet Böbke
VI. kerületi Közösségi Civilszervező

A képen a klubtagok láthatók az asztalnál.

Egy édes délelőtt a kis társaságunkkal

Takaros kis kastély várt bennünket szép, kovácsoltvas kerítésével, kapujával. Eredetileg nemes vadászkúriának épült, sok viszontagság és 10 évnyi felújítás után 2008-ban csokoládé múzeumként nyitotta meg kapuit. Mi a praliné túrán vettünk részt, ami rögtön a csokoládé szökőkútba merített marcipán kóstolással kezdődött.

Tárlatvezetőnk mesélt a hely történetéről, és a csokoládé életútjáról. Haladva a szépséges termeken, különböző ínyencségekkel kedveskedtek nekünk, sőt, sajátmagunk is készíthettünk csokoládét.

A tagok pralinét készítenek.

Szemet kápráztató csokoládés, teás, kakaós dobozok, virágok, tükrök díszelegtek a múzeumban.

Befejezésképpen a múzeum csodás boltjában különlegességeket vásárolhattunk.

Pesa Anna Mária és Murgács Jánosné
Közösségi civilszervezők

Tavaszi fáradtság, márciusi jeles napok és egyéb nyalánkságok a ferencvárosi klubnapon

Kedves IX. kerületi Tagjaink!

Klubunk legközelebbi összejövetele: 2020. március 2. 14.00 és 16.00 óra között.

Helyszín: Ferencvárosi Művelődési Központ (1096 Budapest, Haller utca 27.)

Itt a tavasz, és vele együtt a fáradtság és a kullancs is? Van megoldás? Erről is hallhatunk majd Dr. Kiss János előadásában.

Megemlékezünk az 1848-as szabadságharcról.

A nemzetközi nőnap alkalmából köszöntjük hölgy tagjainkat.

Telefonszámaink:
06709841745
06704320147

E-mail: ferencvaros.szervezo@vgyke.com

Tanai Csaba és Szalai Miklósné
Közösségi civilszervezők

A ferencvárosi Lámpás Klub logója

Szűrés és beszélgetés a rákosmenti klubban

A rákosmenti lámpások 2020. február 18-ára ingyenes szűrővizsgálatot szerveztek a Rákoshegyi Közösségi Házba.

A vizsgálatot – akárcsak tavaly – most is a kerületi Vöröskereszt alapszervezet szakemberei végezték. Mértek vérnyomást, valamint vércukor- és koleszterinszintet is.

A vizsgálat

Mialatt a vizsgálatok tartottak, a tagok vidáman beszélgettek egymással, hiszen amikor valamilyen előadás van, kevesebb idő jut a csevegésre.

Acsay Péter és Krayné Faragó Zsuzsanna
Közösségi civilszervezők

Fantasztikus teljesítmény: naponta 30 embert érzékenyít a VGYKE

A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete fantasztikus évet zárt. Tapasztalati szakértői a hét minden napján járták Budapest utcáit, keresték és kutatták a látássérülteket, hogy számukra segítséget nyújtsanak a mindennapokban. Az érdekképviselet mellett az egyesület célja a látássérült és látó emberek együttélésének zökkenőmentessé tétele.

Fodor Ágnes VGYKE elnöke:

Rendkívül büszke vagyok arra a profi szakmai munkára, melyet munkatársaimmal immár 16 éve végzünk itt a közép-magyarországi régióban. Az elmúlt évek is bizonyítják, mennyire szükség van az áldozatos és kitartó munkára. A hivatástudat, a professzionális munka meghozta gyümölcsét.

Tavaly összesen 275 alkalommal 7.124 embertársunkat érzékenyítettük, pontosan:

  • 234 alkalommal tartottunk óvodai és iskolai szemléletformálást, ahol 4.623 óvodás vagy általános iskolás gyermeket sikerült közelebb vinni a látássérültek világához
  • 41 alkalommal pedig 2.501 felnőttet győztünk meg arról, hogyan lehet együtt élni a látássérültséggel

A VGYKE civilszervezői 243 alkalommal szerveztek minőségi szabadidős, sport, vagy kulturális programot összesen 3.289 személynek. A többnyire családias hangulatú, ám színvonalas klubdélutánok és érdekes, színvonalas kirándulások között még mindig a narrált színházi előadások a legnépszerűbbek.

További információ

VGYKE
Sajtóiroda

A cikk az MTI OS oldalán is olvasható.

A VGYKE logója

Farsangi és Bálint-napi népszokásainkról beszélgettünk

A XVI. kerületi Lámpás Klub februári klubnapján a farsangi és Bálint-napi népszokások voltak a központban. Megtudhattuk például, mi is az a cica-teszt, vagy hogy a veréb megpillantása milyen jövendőbelit sugall a lányoknak Bálint-napján.

Családias hangulatban, finomságokat ropogtatva beszéltük át közösen a mókás szokásokat, babonákat. Igazán kellemes hangulatban telt el ez a klubnap.

Kollárszky Boglárka és Aranyiné Kmett Olga
Közösségi civilszervezők

A klubtagok az asztal körül ülnek.

Te is lehetsz címlapmodell – Relatív szépség Divatbemutató

A Kispesti Szociális Szolgáltató Központ részeként működő Forrásházban 2020. február 15-én Te is lehetsz címlapmodell címmel a Reflektor Egyesület Relatív Szépség projektjének divatbemutatóját rendezték meg az esélyegyenlőség jegyében, melyre mi (Kispest Lámpásai) is meghívást kaptunk.

A Relatív Szépség projekt a fogyatékossággal élőket helyezi a szépségipar társadalmi kontextusába, ezzel irányítva a figyelmet az őket körülvevő elfordulásra, periférián élésre. A szervezők célja az volt, hogy enyhítsenek a társadalmi előítéleteken, és kitágítsák a szépségideál fogalmát.

Egy szép ruha látható a képen, népművészeti motívumokkal.

Burány Sándor országgyűlési képviselő, Bogó Józsefné önkormányzati képviselő, Vinczek György és Varga Attila alpolgármesterek is jelen voltak a rendezvényen.

A divatbemutatón fellépők valóban szépek voltak, amit a közönség mosolya és a szűnni nem akaró vastaps is bizonyított.

Jeltánc

Köszönjük Kéri Évának, a program háziasszonyának a meghívást, és gratulálunk a sikeres rendezvényhez!

A szépség nem más, mint hogy a szem a világban újra felfedezi azt, amit az ész magától tud.

Orhan Pamuk

Bernát Zsuzsanna és Puchnyák István
Közösségi civilszervezők

Februári klubnap jogi kérdésekkel

Kedves Klubtagok és VGYKE tagjaink!

Sok szeretettel hívunk benneteket következő klubnapunkra, melynek helyszíne: Kondor Béla Közösségi Ház. (Cím: 1181 Bp., Kondor Béla stny. 8.)

Időpont: 2020. február 26. (szerda) 15 óra

Februári klubnapunkon dr. Ozvári-Lukács Ádám (jogász) lesz a vendégünk, aki az NFSZK Szülő 2019 pályázat Szülő-Példa-Érték 2.0 elnevezésű programjának megvalósítása kapcsán látogat el hozzánk. Az öröklés szabályairól és a betegjogokról informál bennünket, és minden kérdésre válaszol.

Megemlékezünk Szent Balázs püspökről, és Valentin napi kvízzel fejezzük be klubunkat.

Remélem, felkeltettük érdeklődéseteket.

Szeretettel várunk mindenkit!

Elérhetőségeink:

Tel: 06 70 377 32 35

Email: 18.kerulet.szervezo@vgyke.com

Bernát Zsuzsanna és Juhos Róbert
Közösségi civilszervezők

A képen bírói kalapács és paragrafus jel látható.

A kép forrása: xvmedia.hu