Támogató Szolgálat
Igénybe vehetik azok a vak és gyengénlátó, mozgássérült, autista, értelmi sérült, siket és nagyothalló valamint halmozottan sérült emberek akik az alább felsorolt támogatások közül valamelyiket (vagy kettőt) kapják:
- Fogyatékossági támogatás
- Magasabb összegű családi pótlék
- Vakok személyi járadéka
Az igénybevételhez szerződéskötés szükséges, amihez csatolni kell:
– a fent felsorolt támogatások közül annak – a hivatali szerv által kibocsájtott határozatát – amelyben a fogyatékos ember részesül. Ennek hiányában orvosi szakvélemény szükséges.
– Háziorvosi igazolás
– Jövedelem igazolások
A szolgáltatás elsődleges működési területe a főváros XIV. kerülete, Zugló, további ellátási területe Budapest főváros közigazgatási területe. A szolgáltatáshoz minden esetben előzetes megbeszélés, időpont egyeztetés szükséges.
Szolgáltatásaink:
- Szállítás, akadálymentesített gépkocsival
- Személyi segítés lakáson belül: iratok kitöltése-rendezése, személyi és környezeti higiéné biztosítása, felolvasás, felügyelet
- Személyi segítés lakáson kívül: segítés vásárlásban, kísérés (közszolgáltatásokhoz, iskolába, munkába, különböző képzésekre, stb.)
Térítési díjak 2016-ban:
- Szállítás: 150 ft/km
- Személyi segítés: 300 ft/óra
- Információnyújtás, tanácsadás: ingyenes
Elérhetőségek:
Cím: 1146 Budapest, XIV. kerület, Hermina út. 57.
E-mail: tszolgalat@vgyke.com
Központi tel.szám: +36 1 384 55 41
Szolgálat vezető: Dézsi Katalin, T: +36 70 387 52 62
Kérjük, 2016-ban is segítse a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének munkáját adója 1%-ának felajánlásával! Adószámunk: 18185030-1-42 Bankszámlaszámunk: 10409015-90147559